belsőépítészet

számítógépes munkahely

Részben a futó belsőépítészeti munkák, részben pedig saját irodánk új berendezése miatt is készültek az alábbi munkahely vázlatok, tanulmányok. Az időpont 2000, vagyis a monitor típusa CRT. A 19-21 colos méretű megjelenítők irdatlan méretűek, értékes helyet foglaltak el a mindig kicsinek bizonyuló munkaasztalon.

A mobil számítógépes állvány, mint fogalom már akkor is létezett – ez nem a mi találmányunk – azonban ez a könnyen mozgatható görgös, az asztalra ráhúzható megoldás, bútorok látványtervei >amely egyben el is takarta a CRT monitorok csöppet sem vonzó hátulsó fertályát is egyben, ezt mi fejlesztettük ki. A mindennapi használatban jól vizsgázott, hiszen, ha útban volt, könnyen félre lehetett tolni illetve át lehetett helyezni a pillanatnyi igényeknek megfelelően. Az itt látható látványterveken részben ez a mobil állvány részben pedig különféle munkasztal változatok láthatóak. 

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Legutóbbi hozzászólások