családi ház

Zöld terasz….klíma helyett

elkészült a teraszunk teljes felújítása. a régi faszerkezet amortizálódott (mondjuk inkább úgy, hogy elkorhadt), és keskeny is volt, a mettlachi padlóburkolat pedig felújításra várt. Első körben lebontottuk a padlóburkolatot, majd a helyére kerültek a fából szerkesztett tartókonzolok és az oszlopok. Erre került fel a tetőlécekből a pergola, aminek igazából csak annyi a szerepe, hogy a szőlőindákat tartsa.

A nyers betonra – egy erős lenolajkencés bevonatot követően kerültek a fapadlót tartó tetőlécek, egymástól 50-70 cm távolságra. Erre került a telített fa padlóburkolat 0,5 cm-es hézagokkal (a 25x145x4000 mm-es impregnált teraszprofilok erdei fenyőből készültek). Az összes faszerkezet Milesi vizes bázisú vékonylazúrt kapott.

alaprajz terasz alaprajza    alaprajz metszete

a faszerkezet és burkolat  elkészülte után kerültek fel a (8 mm-es) kenderkötél fonatok, amik a korlátokat helyettesítik. Igy a teraszon ülve semmi akadályozza / takarja el a kis kertünk látványát. Mivel a szőlő megsínylette az átépítést, ezért felülre elhelyeztünk 3 db közönséges bambuszrolót (amik szükség esetén egyszerűen fel is tekerhetőek).

cad rajzok és az elkészült terasz fotói

cad rajzok

az elkészült terasz fotói

már a régi terasz is kiváltott egy klímát, lévén alatta kellemes árnyas tartózkodó tér alakult ki, a külső hőmérsékletnél alacsonyabb főhokkal, nem is beszélve a mögötte lévő nappaliról, ami kellemesen hűvős egész nyáron át. Télen viszont, amikor minden kis napsugárra szükségünk van, a nap akadálytalanul tud besütni a nappaliba, lévén ilyenkor nincs vegetáció, nincs, ami árnyékoljon. A tölgyfából készült tartószerkezetet gyártotta és szerelte az Ortmann-Encián Kft. )

az impregnált fa padlóburkolatot a  szállította.

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

7 hozzászólás itt: “Zöld terasz….klíma helyett”

  • sityu:

    Szép munka! Jó az ilyen “kicsinységeket” is publikálni.
    (jómagam is épp csinálok ilyesféléket – így kimondottan jól jött, hogy megnézhettem: más hogyan csinálja)

  • köszönöm.
    a legtöbbet – már a faburkolaton túl természetesen – az dobott rajta, hogy elmaradt a korlát. Nincs nagy magasság és igy van összekötés a kerttel, mig korábban a korlát inkább elválasztotta

  • [...] szerű kiképzés érdekes és furcsa képzetet kelt a használat során. Mi nemrég borítottuk a teraszunkat fával (párnafákra hézagosan) és bár ez nem áll lábakon, de a rajta való járás egészen [...]

  • [...] Zöld terasz….klíma helyett A szerzőről: Halmay Richard a Telenor környezetvédelmi menedzsere. A NatureZone mellett egy mobilos blogot és egy pályázati portált szerkeszt. [...]

  • Speedy:

    Szia Miklós,

    az elmúlt egy hétben már másodszor kerülök az oldaladra teljesen véletlenül. Ez több dolgot is jelenthet:
    -Sok érdekes dologról irsz
    -Furcsa mód jelenleg engem is hasonló dolgook érdekelnek
    -Jól optimalizált a keresőre a honlapod.

    Legyen akárhogy is, én most elmentettem magamnak, és egyszer még tüzetesen átbogoarászom, biztos vagyok benne hogy sok jót találok majd.

    Lenne egy kérdésem is: Irtad hogy erdei fenyő a teraszburkoló profil. Én is szseretnék teraszt csinálni idén, de még nem választottam anyagot.
    Gondolkozok a fán, illetve a beton térköveken. Az ár jelen pillanatban az elsődleges, illetve fontos a minél egyszerübb kivitelezhetőség.
    Az egzotikus trópusi “terszfákat” sajnos nem tudom mefgizetni.
    Mennyire tünik masszivnak az erdei fenyőm ilyen célra? Hajlamos a sérülésre, benyomódásra? Illetve hol lehet ilyet kapni, (esetleg mennyiért?), mert első keresésre mindenhol csak a nagyon “spéci” anyagokat találtam kb 8-16e/m2 áron. Az pedig sok.

    KÖszi,
    Speedy

  • Speedy:
    a rokonságban van egy asztalosipari kereskedés és egy visszamaradt tételből tudtunk olcsóbban venni, ezért került hozzánk, de igy is cca. 8000 t/m2 ára volt. Amennyire tudom, ezt valamilyen gőzöléssel kezelték, ezzel téve vízhatlanná. A fa szerkezetét egészen biztosan tönkretette, a gépi csavarhúzóval óvatosan kellett bánni, mert könnyen átszaladt a fán, annyira puha lett.

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Translator
Hungarian flagItalian flagPortuguese flagEnglish flagGerman flagFrench flagSpanish flagRussian flagCzech flagPolish flagSlovak flag
kiemelt rovataink
feedburner
hirdetés
koos.hu eseménynaptára
G reklám
partnerek
Kapcsolatfelvétel QR kóddal

Legutóbbi hozzászólások