A háromszög ház
Kecskemét új parcellázású területén épült meg a családi ház. A telekadottságok közel sem voltak ideálisak, hiszen egy nagyon hegyes szögű saroktelekról van szó, ahol természetesen be kellett tartani a szokásos előkert távolságot. Annyi volt mindössze a könnyebbség, hogy telekhatárra épülhetett (különben beépíthetetlen lett volna). A 2 állásos garázs elhelyezése egyértelmüvé tette a (legalább egy részén a) 2 szintes kialakítást.
Így ide került, a felső szintre a hálószoba blokk, térben és tömegben is leszeparálva az épület "közösségi" tereitől és funkcióitól. A háromszög formához teljes mértékben igazodó épület nappalija is követi a formát, a csúcsában elhelyezett kijárattal a teraszra. Az épület elcsúcsosodó tömegét fokozza, a tető folytatásában megépült fedélszék "csontváz", pergola, mely majdan a felfutó növények segítségével tud majd árnyékot adni a terasznak.
Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre


















Tisztelettel, a látványtervek színei sokkal jobban illenek a házhoz,kár,hogy nem úgy valósult meg!
a tornyot lefelejtették? a fotókon nemigazán látszik. hozzáteszem, hogy nem is hiányzik.
megépült, de erről az oldalról nem látszik