290/2007.Korm | 3. Az építési napló

2008. január 1-től hatályos az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról szóló 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet, amely igyekszik pontosan definiálni a különféle fogalmakat is és az építőipari kivitelezési tevékenységben résztvevők feladatait és kötelezettségeit.
az első részben azt néztük meg, hogy mikor kell kiviteli tervet készíteni és annak mit kell tartalmaznia,
a második részben azt vettük végig, hogy kik a kivitelezés résztvevői, ki az a tervellenőr és mi a dolga,
ebben a részben megnézzük mire való az építési napló és milyen bejelentési kötelezettségek merülnek fel,
majd legvégül a kivitelezés befejezését és az átadás-átvételt, a birtokbaadást.
bejelentési kötelezettségek
A kivitelezést megkezdése előtt be kell jelenteni az alábbiak szerint:
Előzetes bejelentés
23. § (1) Az Étv. 39. §-a (1) bekezdésének d) pontja és (5) bekezdése szerint az építőipari kivitelezési tevékenység tervezett megkezdésére, adataira és az adatok változására irányuló bejelentését az építtető
- a) az építésügyi hatósági (létesítési) engedélyhez kötött és az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló jogszabály szerint számított, 30 millió forint számított építmény-értéket meghaladó,
- b) a Kbt. hatálya alá tartozó, valamint
- c) a továbbépítésre vonatkozóan az a)-b) pont szerinti értéket elérő, fennmaradási és továbbépítési engedély birtokában elvégzendő építési tevékenység esetén nyújtja be a 4. melléklet szerinti tartalommal az építésfelügyeleti hatósághoz.
(2) Az (1) bekezdés szerinti adatoknak az építés felügyeleti hatósághoz történő bejelentésével egyidejűleg az építtető az építés helye szerint illetékes APEH-nek bejelenti az építési tevékenységre vonatkozó teljes kivitelezési értéket (szerződéses érték), az építés helyszínének címét és helyrajzi számát.
Utólagos bejelentés
24. § Az építtetőnek a 23. § hatálya alá nem tartozó esetben a tervezett építőipari kivitelezési tevékenység megkezdését és az építési napló megnyitásának napját a kivitelezés megkezdését követő 5 munkanapon belül 6. melléklet szerinti tartalommal be kell jelentenie az építésügyi hatóságnak.
mire való az építési napló?
Leegyszerűsítve a kivitelezés szereplői közötti kommunikáció és az építés folyamatának anyagi és eszköz felhasználásának naprakész dokumentálása. bár vezetése kitartást és álhatatosságot kíván, mindenféle vita, hiba estén segíthet tisztázni a tényeket és az elhangzott megállapodásokat, amik rögzítáésre kerültek. Értelme akkor van, ha a szerződés minden résztvevője folyamatosan nyomon kíséri, így a későbbiekben a minimálisra csökkenhet a vitára okot adó témák száma. Amennyiben az építtető (beruházó) ezen keresztül rögziti az igényeit, a kivitelező pedig ezen keresztül jelzi az esetleges tervtől való eltérés igényét és okát vagy más, az építést érintő körülményt, tényt, akkor a kivitelezés folyamata mindenki számára rendezett mederben folyhat.
a 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról letöltése (3,65 MB, csak olvasásra).. Mivel elég lassan töltődik be, ezért célszerűbb a jobb gomb “Mentsd mint” paranccsal lementeni!). A rendelet letölthető szerkeszthető formában is a NET Jogtár oldaláról.
A NET Jogtár linkjére kattintva Önt valószínüleg a következő üzenet fogadja: “..Önnek nincs jogosultsága a dokumentum megtekintéséhez..” A böngésző hivatkozás sorában, ahol maga a cím szerepel, a címet ki kell jelölni és egy Entert nyomni – tehát nem elég Frissíteni a lapot! -, akkor megjelenik a rendelet. Az okát ne kérdezzék, nem értek hozzá
milyen stílusú házban lakna szívesen ?
- posztmodern (1%, 121 Szavazat)
- neves építész tervezte (2%, 151 Szavazat)
- eklektikus (2%, 158 Szavazat)
- historizáló (3%, 231 Szavazat)
- puritán (3%, 271 Szavazat)
- high tech (7%, 617 Szavazat)
- alpesi stílusú (8%, 674 Szavazat)
- bauhaus stílusú (9%, 768 Szavazat)
- felújított régi (9%, 779 Szavazat)
- mindegy csak szép legyen a környezete (11%, 887 Szavazat)
- modern (16%, 1,368 Szavazat)
- hagyományos parasztház (18%, 1,507 Szavazat)
- un. "mediterrán" (29%, 2,413 Szavazat)
Összes szavazó: 8,390
Töltés ...
milyen stílusú házban lakna szívesen ?
- posztmodern (1%, 121 Szavazat)
- neves építész tervezte (2%, 151 Szavazat)
- eklektikus (2%, 158 Szavazat)
- historizáló (3%, 231 Szavazat)
- puritán (3%, 271 Szavazat)
- high tech (7%, 617 Szavazat)
- alpesi stílusú (8%, 674 Szavazat)
- bauhaus stílusú (9%, 768 Szavazat)
- felújított régi (9%, 779 Szavazat)
- mindegy csak szép legyen a környezete (11%, 887 Szavazat)
- modern (16%, 1,368 Szavazat)
- hagyományos parasztház (18%, 1,507 Szavazat)
- un. "mediterrán" (29%, 2,413 Szavazat)
Összes szavazó: 8,390
maradjanak velünk, mert hamarosan következik “a kivitelezés befejezése” (ha nem akar lemaradni róla, iratkozzon fel az email értesítőre vagy az RSS csatornánkra !)
Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre
















Az építési napló semmire nem jó tele lesz hazugsággal.
Szép napot!
Hallott már vki olyanról h elektronikus (digitális) építési napló??
én nem hallottam, de nem is lenne sok értelme hitelesítési algoritmus nélkül. Mivel a törvény szerint ezt az építési helyszinen kell tartani, ez feltételezné, hogy számítógép is kellene hozzá
Ha nincsen építési napló akkor mi történik, történhet?
birságot kap a felelős műszaki vezető, mivel azt neki kell naprakészen tartania
Köszönöm a válaszát Miklós,ő szerintük nem kötelező sőt egyáltalán nem kell építési napló, nem is értik én miért akarom és rettentően ki voltak kelve magukból mikor azt kértem, ugyanis társasház vagyunk és szeretne mindenki belenézni és én úgy tudom, hogy abból kell, hogy kapjunk másolatot.
Ha nincs építési napló,nincs felelős műszaki vezető hogy bizonyítsa be az éppíttető hogy a szigetelés az alapra nemjól lett felrakva.
Egy építési naplóból önmagában elég nehéz lenne kideríteni, hogy az a szigetelés hogyan is lett felrakva.Az azonban mindenképp kiderül, hogy előtte kellősítették-e az aljzatot, utána megvédték-e, naplómellékletként le lett-e fűzve az anyag műbizonylata, és kiderülhet az is, pontosan melyik kivitelező,melyik brigádja készítette, volt-e képzettsége a munkásnak, vagy csak egy segédmunkásra bízták a dolgot. Felelőtlenség olyan emberrel dolgozni, aki nem tudja, mi az építési napló, és miként kell használni. Lesz ott más baj is! Az persze tény, hogy a napló helyszínen tartása egy kisebb építkezésen, ahol nincs állandó iroda, zűrös.
G.Ferinek részben igaza van, de ezért kell az a megbízható MŰSZAKI ELLENŐR (így, nagy betűkkel!) aki ezt ki tudja védeni!, mert lehet! Jelen van amikor szükséges és nem csak hetente őgyeleg a “tetthelyre”, ráadásul ért is az ellenőrzéshez, mert nagyon kevesen vannak az ilyenek. Igaz, ehhez meg is kellene fizetni az illetőt…, de persze a megrendelői oldalról! Az Építési Naplóra pedig valóban szükség van, mert nagyon sok mindent lehet és kell benne dokumentálni ami adott esetben “életmentő” is lehet az FMV-nek. Ja persze ennek vezetéséhez is rutin kell…
Azt szeretném üzenni névrokonomnak, hogy az építési naplóban hazudni éppen olyan vétség, mint az élet bármely más területén. Ha valakinek a becsülete csk idáig terjed, akkor nem az építési napló intézménye a bűnös.
[.]
Kelen Kornél: Most megvalósulni látszik!