kaláka

Kaláka | sóskútfürdő Kászonújfaluban

A 2003 és 2005-ös Csík-i kalákahelyszínek közé ékelődött 2004-ben a Hargita megyéhez tartozó Kászonújfaluban megvalósult Sóskút fürdő építése. A négyszeres kalákás Kiss István építész kalauzol:

A magánterületen kiépített fürdőt a tulajdonos a falunak ajánlotta fel, mellyel a település és a Kászoni-medence településeinek idegenforgalmi vonzerejét kívánta fokozni. A fenti fotón is látható hűs sós-kénes víz elsősorban cukorbetegség, ízületi- és bőrbántalmak kezelésére alkalmas.

Ez a kaláka is bizonyította, hogy összefogással és együttműködéssel a tájban rejlő értékek megőrzésével, az örökség tiszteletben tartásával lehet úgy építkezni, hogy az a ma ott élő közösség javára váljon.

 Én, személy szerint nagy örömmel veszek részt ilyen megmozdulásokon, hiszen minden alkalommal újabb és újabb barátokra tehetek szert, illetve mélyíthetem korábbi, emberi kapcsolataimat ismerőseimmel. Szerencsére a fiatalokból álló többséghez „csapódtak” középkorú, vállalkozó szellemiségű, helyi és külhoni kalákázók is. Így még családiasabbá téve a 10 napos, nem csak fizikai munkából álló programsorozatot. Úgy vettem észre mindenki, kicsi és nagy kivette a részét a munkából és mindenkinek jutott bőven az örömökből, élményekből.

A helyszín egy éger lápos patakfolyás mentén terül el, ezért is készült el a pallóútnak nevezett fő alkotásunk, hogy egyrészt védjük az aljnövényzetet, másrészt a tavaszi nagyobb vízhozamnál, a patak esetleges kiöntését követően is bejárható legyen a fürdő területe.

Az időjárás nem volt annyira kegyes hozzánk, mint egy évvel korábban Csíkkozmáson, de a bátrabbak, fanatikusabbak az esős időben is „állták a sarat”, és kitartóan dolgoztak a határidő betartása végett.

A fürdőfelújítás fotói (katt a következő fotóra)

a kaláka fotói >>

Természetesen a munka mellett jutott idő a kikapcsolódásra, hisz ne feledjük a kaláka nem iga, hanem egy szervezett „nyári tábor”, tele üdítő programokkal. A késő délutáni szabadidőnkben többször is táncház volt a fő program a faluházban, de népi hangszer-bemutató is gyarapította az érdeklődők ismereteit, illetve a régiófejlesztésről és a fenntartható fejlődésről hallgathattunk előadásokat ismert helyi és hazai építészektől, tájépítészektől.

A kaláka alatti szabad hétvégén pedig kirándultunk, Erdély legkeletibb pontjánál, az Ojtozi szorosnál. Meglátogattunk egy skanzent Alsócsernátonban (Cernat). Itt található a Haszmann Pál Múzeum is, sok szép látnivalóval, közülük csak néhány példa: hintó-, gőzgép-, mestergerenda-, gramofon-, kaptár-, és kopjafa gyűjtemény. A hely kuriózuma továbbá, hogy nyaranta fa-, kőfaragó, illetve kézműves táboroknak ad otthont. Kézdiszentlelken (Sanzieni) felmentünk a Perkőnek nevezett kis hegyre, amelynek tetején egy kápolna (Szent István kápolna) található.

a sóskútfürdői fűzépítmények fotói (katt a következő fotóra)

a fűzépítmény fotói

A kedves látogatókat tárt karokkal várja Kászonújfalu és a gyógyító fürdő, a maga kis csodáival. Az utazókat tábla informálja a Sóskútfürdőről a kénes forrásról, s ezek valamint a hely hasznosságáról. Tapasztalatból tudjuk a hely közkedvelt lett az átadás óta, a telektulajdonos azóta újabb filagóriát épített egy kis fűzszoborral kiegészítve. Örömmel fogadjuk a híreket, hogy meg-megpihennek ott az arra járók.  | szöveg és fotó Kiss István építész

ne menjenek messze, mert az erdélyi kalákák után bemutatjuk a magyarországi  fűzépítési példákat is…

 Kovács Áron honlapja
 ArsTopia

Akinek pedig esetleg kedve támadt egy ilyen kalákához csatlakozni, az töltse le az alábbi anyagot (pdf).

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Translator
Hungarian flagItalian flagPortuguese flagEnglish flagGerman flagFrench flagSpanish flagRussian flagCzech flagPolish flagSlovak flag
kiemelt rovataink
feedburner
hirdetés
koos.hu eseménynaptára
G reklám
partnerek
Kapcsolatfelvétel QR kóddal

Legutóbbi hozzászólások