honlapmustra

Hogyan (ne) fejlesszünk kamarai honlapot? | 1.

Az Építész Kamara “új” honlapja június 13-án volt 1 éves, így volt idő az átállásra, a részletek kidolgozására, az anyagok feltöltésére. Nézzük meg hogy e közel 10 ezres taglétszámú szervezet hivatalos honlapja mit nyújt az odalátogatóknak ?

Annyit előre kell bocsátani, hogy az elemzésben óhatatlanul meg fognak jelenni azok az észrevételek is, amik nem a honlap megjelenésére, hanem magára a tartalomra vonatkoznak és amelyek összefüggenek a kamara egészének a működésével. Mivel az elemzés hosszú, több részben jelenik meg.

Mielőtt bármit is mondanánk, azt kell megvizsgálni (definiálni), hogy

mire való egy szakmai honlap?

azon túl, hogy legeslegelőször definiálni kel, hogy egy kamarai honlap. Az első kérdés, ami felmerül, hogy

kinek készül ?

Ki a célközönség :

  • egyszerű arra tévedők?
  • építkezni szándékozó laikusok ?
  • szakmabeliek ?
  • kamarai tagok ?

Ha a kamarai tagokon kívül másnak is szánjuk, akkor nyilván valamiféleképpen érdemes strukturálni és bizonyos tartalmakat csak a kamarai tagoknak fenntartani, elérhetővé tenni. Ha megvan a célközönség, azt kel megvizsgálni, hogy

mi az elsődleges feladata ?

A kamara honlapja nem céges honlap, nem hírportál, nem személyes blog, hanem egy nagy múltú szakma szervezeti honlapja. Ebből következően elsődlegesen a kamarai tagokat kell ellátni tartalommal illetve az érdeklődők számára felvilágosítást kell adjon a kamara egészéről és működéséről. Ha ezen kívül az energia még másra is futja, az jó, de nem nyomhatja háttérbe a fő tartalmakat.

miért kell egy honlapot fejleszteni?

bizonyára sokan emlékeznek még a kamara olajzöldes, régi honlapjára, (ami még ma is elérhető, csak már nem frissül), sok minden még mindig csak ott érhető el. Amikor az elkészült jó pár éve, akkor az egy örvendetes esemény volt, mert talán a MÉK volt az utolsó a szakmai szervezetek sorában, amelyik fontosnak gondolta hogy a szervezetnek legyen honlapja, ami még használható is !

Ez a (most már) régi honlap a dizájnjával, honlapfelépítésével, tartalmával, menürendszerével méltón képviselte a szakmát. Egyszerű volt, mégis elegáns, a feltöltött anyagokat könnyen meg lehetett találni és viszonylag gyorsan a helyükre kerültek a dokumentumok.

Feltételezve, hogy fejleszteni szándékozunk egy honlapot, akkor az első kérdés, amit tisztázni kell, hogy mi fejlesztés célja?

  • korszerűbb működés ?
  • elavult dizájn cseréje ?
  • újabb lehetőségek kiaknázása ?
  • új kommunikációs formák alkalmazása ?

Persze lehetne még számos kérdést felvetni, de talán ezek a legfontosabbak.

Maradjanak velünk, mert következik a folytatás, ahol azt nézzük meg, hogy miképpen épül fel a teljes honlap, miképpen lehet benne navigálni, végül a 3. részben azt vizsgáljuk meg, mit kellene még tartalmaznia?

szükség van-e építész kamarára ?

Eredmények

Töltés ... Töltés ...

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

10 hozzászólás itt: “Hogyan (ne) fejlesszünk kamarai honlapot? | 1.”

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Translator
Hungarian flagItalian flagPortuguese flagEnglish flagGerman flagFrench flagSpanish flagRussian flagCzech flagPolish flagSlovak flag
kiemelt rovataink
feedburner
hirdetés
koos.hu eseménynaptára
G reklám
partnerek
Kapcsolatfelvétel QR kóddal

Legutóbbi hozzászólások