Tervkritika 18 | már épül a ház
A héten több tervet is kaptunk és kértek tőlünk véleményt. A Tervkritika soron következő épülete egy épülőfélben lévő családi ház. Azt is mondhatjuk, azzal, hogy lassan szerkezetkész az épület, a leglényegesebb tervezési koncepció már megvalósult.
Kedves Miklós ! Szeretném ha egy hozzáértő is véleményt mondana most épülő családi házunk tervrajzáról . A tetőtér nem kerül most beépítésre és a vakolat helyett hőszigetelve lesz . Most még nagyon tetszik de hogy praktikus-e az majd a beköltözés után derül ki. Nagyon tetszik ez az oldal , szívesen olvasom az írásait . Várom észrevételeit , köszönettel
A Tervkritikában egy félig elkészült házról mit is lehet mondani ? Hisz ez nem épület, hanem tervkritika ! No mindegy, kíváncsiak voltak a véleményemre, elmondom… Látva a fotót és az alaprajzot az első benyomásom az volt, hogy ez egy alapvetően befelé forduló, családközponti család részére készülhet, ahol az egyik fontosabb szempont, hogy minél többet együtt lehessenek.
Nem véletlen, hogy a közlekedőt is kiváltva az étkező a lakás közepe, geometria és használati értelemben is, innen nyílik minden. Azt feltételezem, hogy ez tudatos döntés lehetett, igy itt most nem volna értelme arról beszélni, hogyan különül el a privát szféra, mert itt az egész az, legalábbis szerintem.
Ezt szolgálja, hogy a konyha is össze van nyitva nemcsak az étkezővel, hanem egy “ablakon” át a nappalival is. Talán a fent említett bezárkózás igénye indokolhatta azt is, hogy az épülethez nem csatlakozik terasz, nincsenek nagy üvegfelületek. Az épület alaprajza – a fenti feltételezés szerint – alapvetően rendben volna, inkább csak apróságokat jegyeznék meg.
A WC. Ha a homlokzati falig meg lenne hosszabbítva, akkor a WC használható lenne és lehetne ablaka. 110 cm mély WC gyakorlatilag használhatatlan, kisgyerekeket és anorexiás felnőtteket leszámítva.
Azt olvasom, hogy a tetőtér egyelőre nincs beépítve, ebből arra következtetek, hogy későbbiekben talán beépül. A fotón látható végfali tetőtéri ablakok, nekem valahogy túl alacsony parapetűnek tűnnek, másrészt már most helyet kell(ett volna) biztosítani a padlásfeljárónak. Én legalábbis nem látom. Ha a tetőtér nemcsak tárolási funkciót látna majd el, hanem lakni is szeretnének ott, akkor a lépcső elhelyezése lényeges, mind a földszint, mind a tetőtéri alaprajz szempontjából is, igy nem közömbös a helye. Egy meglévő struktúrába utólag beletenni egy ilyen funkciót, sokszor lehetetlen feladatnak látszik (ha tippelnem kellene, valószínűleg a mostani gardrób helyére tudom elképzelni a lépcsőt).

Persze a tetőtér lehetséges beépíthetősége ma már egyre többször úgy merül fel, hogy esetleg majd…..mert jelenleg nincs szükség rá. Ennek némileg ellentmond az a tapasztalatom, hogy ott, ahol adott a lehetőség, ott előbb vagy utóbb a család valamelyik tagja elérni, hogy neki ott lehessen egy külön kuckója és a “megoldandó probléma” hirtelen ismét aktuális lesz. Ha ezt el akarják kerülni, akkor családi körben mind kevesebb szó essen arról, hogy “a tetőtér akár be is építhető”.

És végül egy személyes vonatkozású megjegyzésem: mielőtt magam is számítógépes tervezésre adtam volna fejemet, pontosan ugyanilyen rajzokat, ugyanilyen stílusban rajzoltam meg, a vége felé már kizárólag ceruzával, szabad kézzel feliratozva. Erre való megemlékezésül egy percre megállítottam az egeremet…
Összefoglalás | A kritikám egy feltételezésemen alapul, hogy igazam van-e vagy sem, nem tudom? Mindenesetre egy szolid, nem hivalkodó családi házat látunk, mindenféle sallang nélkül, ami már önmagában erény.
Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.
A Tervkritika a koos.hu honlap ingyenes szolgáltatása, melyért cserébe cikk-ként megjelenik nyilvánosan is. Az ezzel kapcsolatos levelezés, rajzok szerkesztése, feltöltése és kritika megírása azonban nagyon időigényes és mivel az utóbbi időben egyre több megkeresés érkezik hozzánk, így a továbbiakban maximum csak heti 1 db-ot tudunk vállalni. Ami efölött érkezik, azt csak megbízás, díj ellenében tudjuk elkészíteni … remélhetőleg elfogadják ezt és megértik, hogy a mi időnk is véges. Szeretnék kérni egy ingyenes Tervkritikát a házamról
Töltés ...
Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre



















Hátha itt valaki bekapcsolja a házi mozit a nappaliban, akkor egyik szobában sem lehet pihenni az már egyszer szent. Ha a WC fürdő előterén nincs ajtó, akkor teljesen felesleges a megléte, ennyivel lehetne növelni az amúgy is kicsi WC alapterületét. Feltéve, hogy a válaszfalazás még nincs kész. A gardrób előtti közlekedő boltívét én lecserélném ajtóra, a két szobára pedig üvegezett ajtót tennék a funkciók szétválasztása miatt.
elég furcsa a teljesen ablaktalan étkező. sokkal jobb természetes fényben enni. és a tűzhely rossz helyen van. nem szerencsés a sarokba rakni. és a konyhában sehol nem fér el egy magas hűtő. a kamra nem megoldás rá. főzés közben legyenek kéznél a dolgok. szerintem egyébként a kamra anakronisztikus és fölösleges.
WC előtere: az étkezőbe közvetlenül nem nyílhat, így mindenképp kell az az előtér, vagy egyéb megoldás…
Étkező és természetes fény: ennek megoldása ekkora alapterületen elég problémás lenne. Nekem még mindig jobban tetszik, mint amikor egy területre van beszorítva a nappali – étkező – konyha… A másik: egy átlag család, dolgozó szülőkkel, óvodás – iskolás gyerekekkel mikor ül együtt az étkezőben??? Napközben max. hétvégén…
Konyha és bútorozása: az eng.terv ebben nem szentírás, max. arra jó, hogy igazolja az adott helyiség használhatóságát. A tűzhely elhelyezése egészen a gáz/elektromos vezetékek tervezéséig változhat. Amennyiben elektromos vagy PB gázos tűzhely, utólag is viszonylag könnyen áthelyezhető, még akkor is, ha beépített. Szerintem nagyobb probléma a mosogató, ott a közművek egy hálószoba válaszfalába kerülnének.
Kamra: fele is elég lenne. Kerülhetett volna a konyha és a vele szomszédos szoba közé, míg a jelenlegi helyén a szoba és a fürdő osztozhatna, a tartófal elhelyezése sem okozna gondot, esetleg a homlokzat lenne kissé “rendezetlenebb”.
Nappali és házimozi: Ha ezen múlna a családi béke, akkor szerencsésebb lenne, ha a nappali külön épületként a kert végébe kerülne
Annak ellenére, hogy sokmindent másképp csinálnék, ha a saját házamról lenne szó, még így is tetszik.
mi hétközben is együtt vacsorázunk. de nem ez a lényeg, hanem, hogy nyáron is sötétben kell pl reggelizni, az ebédlőasztal többfunkciós dolog. ott rajzol a gyerek, ott nyújtja azért a legtöbb ember a süteményt stb. ha ez ennyire családcentrikus család, akkor az ebédlő valószínűleg nem egy politúrozott mahagónival berendezett helyiség, ahol semmit sem lehet csinálni az evésen kívül.
valóban nem szentírás az engterv, de attól még lehete rá normálisan berendezett konyhát rajzolni, mert mi van, ha azt követi a kedves delikvens.
Ha mindenképp kell a természetes (eredetű) fény, akkor segíthetnek a különféle fénycsatorna megoldások.
Vagy le kell mondani a nappali – étkező – konyha szeparáltságáról, ekkor a lakó rész is elkülöníthető lenne.
Vagy nagyobb házat kell építeni, kicsivel kevesebb kompromisszummal, sokkal több pénzért.
szerintem a majd beépítendő tetőtér megépítése (nyílászárók stb) nagyobb “pazarlás” mint egy kicsit nagyobb vagy csak más alakú (téglalap és nem négyzet aminek nagy sötét közepe van)alaprajzú 1 szintes (ami 1 szintes is marad) változat.
az pedig tényleg sokadik megjegyzés, hogy a cirkó olyan hmmm…… nem jó. és a cirkó alá a mosógépet? és ha felültöltőset akar valaki? és a kád nemléte is furcsa. vagy minden gyerek nagy már és nem szeretnek fürdeni. én egy kisgyerektől nem venném el pancsikolás örömét.
Kedves Miklós igen szerényen és visszafogottan véleményezted, bár kiérzik az elégedetlenség.
Ez a megoldás sor több sebből vérzik, mint az előttem hozzászólók is kiemelték.
A sötét ebédlő rövid időn belül csak egy nagy közlekedővé silányul senki nem fogja használni és a funkció áthelyeződik a nappaliba. Gondolom a 150/150 nyílás erre egy “vésztartalék.
A konyhai, a nappali/ebédlő, az ebédlő/gardr.közlekedő szemöldök 2,10m. Vajon miért? Talán, hogy még kevesebb fény érkezhessen?
Igen.
Igen gond a konyha/szoba víz-, szennyvíz csöveinek zaj terhelése.
Nem látom be azt sem, hogy egy + 5 cm a belmagasságnak és lehettek volna az ablakok x/180-asak. Nekem ilyenek voltak, vannak többszáz négyzetméteren.
A fürdő-WC együttes meg egyszerűen abszurd. Van is meg alig használható.
Konyhapult U-alak. Vajon padló fűtés van?
Valamit még segíthetne az étkezőn, ha “faltól falig és mennyezetig összenyílna egy térben a nappalival, kis pár centis fa-burkolt kávával. Hasonlóan a konyha/étkező falszakasz is.
Talán megoldana valamit és lehet, hogy nincs is még későn…
Mindent elmondtatok előttem a hibákról, egyetértek én is. A konyhai-nappali nyílás ebben a formában értelmetlen. Akkor vagy teljesen egybe legyen vagy külön. Így maximum a tv képével fog vetekedni a konyhában főzőcskéző (a sarokgarnitúra feltételezett elhelyezéséből gondolom, a maradék falszakaszon lesz a tv).
apró megjegyzés, hogy az egész terv kézzel rajzoltnak tűnik, ezt grafikusként ‘kiszúrtam’
2009-ben ez érdekes…talán a terv többi jellemzőjére is lehet ebből következtetni..
Ahhoz nem kell GRAFIKUSNAK lenni, hogy meglássa a kézi rajz jellegzetességét!
Ön szerint kézzel nem lehet jót tervezni?
Ön szerint kb 20 éve születnek kitűnő tervek?
A terv tipikusan az a megoldás mikor a család összeül és rajzolgat. A tervező vagy nem tudta vagy nem akarta a hibákra felhívni a tulajdonos figyelmét.
Tapasztalatom szerint öt építtetőből három, mikor kész az épület rájön, hogy a rajzon látott, általa elképzelt építmény a valóságban egész más.
erről írtam : http://koos.hu/2009/01/2009/01/13/tervkritika-visszadtam-egy-megbizast/
:
“a Megrendelőknek sokszor igazából fogalmuk sincs, hogy mit kapnak, milyen „erdőbe viszik be”, mi tekinthető jónak, korszerűnek, nagyvonalúnak, olyannak, amit a (nem kevés) pénzükért joggal elvárnak?. Persze erre bárki mondhatja, hogy ő akarta ilyenre, láthatná a rajzokon, mit kap? A valóság azonban az, hogy hiába a sok rajz, metszet, nagyon sokan igazából nem tudják elképzelni a majdani házukat, nem is igen vallják be, rábízzák magukat az építészre.”
ha innen nézzük az axonometriák, perspektívák és látványtervek pont azt a célt szolgálják, hogy a laikus is megértse és ne az építéskor szembesüljön a terv valódiságával. Akinek nincs térlátása, az legtöbbször nem tudja elképzelni a 2D-s alaprajzok alapján, még akkor sem, amikor azt mondja sejtem, milyen. Ilyenkor szoktak aztán vad módosításokba kezdeni, mert szerintük kicsinek tűnik ez meg az.
Ennek kiküszöbölésére való a 3D-s megjelenítés, amit kézzel készíteni nagyon macerás (emiatt nemis igen látni már). Én csináltam, tudom milyen… egy jó perspektíva kézzel fél nap…és ha módosítás van, akkor lehet előlről kezdeni.
.
2008-ban kézzel rajzolni annyit tesz, mint aki nem hajlandó áldozni arra, hogy a megrendelőit kiszolgálja.
A tetőtérben az oromfali ablakot eltolták. A terven is látszik hogy magasabban kéne lennie.
Igazából a konyhának kéne lennie az étkezőnek (szép világos lenne és nem botolna bele mindenki), a fölöttes szobának meg konyha, végéb3en a kamrával. A kamra lehet gardrob, a gardrob előtérrel meg a hiányzó 3. háló.
Ma, egy új családi házba ekkora belső, ablaktalan teret kitalálni…?!
A fejlődés azért van, hogy használjuk a vívmányait!
Én a tervezővel a mindíg berendezetlen tervet készítetek. A megrendelő a berendezett tervnél megragad a bútoroknál, mert a képzeletével azt tudja befogadni. 3D rajzot is csak szürkeárnyalattal készítek, mert rögtön a színeken kezd a család vitatkozni. Mivel a kivitelezésen kívűl raktározással is foglalkozok, elég nagy terem van. Volt olyan eset mikor ragasztószalaggal kiragagasztottuk az 1:1 es alaprajzot és az segített a beépített tér elképzelésében. (a feleség még akkor is megragadt, hogy az ő hintaszéke hova kerűljön a nappaliban!!)
Másik alkalom: Kérdés melyik az olcsóbb, egy nm ajtó, vagy 1 nm fal? Ettól teszi függővé az ajtó méretét.
(1982 ben a saját házamat 1:10 arányban fából megépítettem és a tervezőmmel azon finomítottuk a teret. Nagyon tetszett! Talán a korral változtak az igények, azóta az épületet kétszer jelentősen átépítettem.)
Lehet, hogy nem voltam eléggé előrelátó?
@ Uhrin Imre
igen, 2009-ben ciki a kézzel rajzolt terv (itt most nem az első skicckre gondolok, ez se az)
ha az eszközhasználatban a tervező megragadt a 80-as évek szintjén, akkor ebből _lehet_ arra következtetni, hogy az egész szellemi koncepció melyik évtizedből eredeztethető…
Epiteszetbol elegtelen!
Minden pocsek, standard magyar falusi haz, a ket tisztaszoba ablaka az utcara nez.
A kerdes, hogy kellene az allamnak oda hatni, hogy ne epuljenek ilyen borzaszto beosztasu hazak. Azaz csak jok epuljenek. Azaz #2, es jo helyre, lehetoleg ne a tanyara.
A “tanyán” is emberek élnek , de aki a szmogos városban szeretné felnevelni a gyermekeit az az Ő választása . Az említett “tanyán ” azért elég érdekesen mutatna egy most divatos házikó , sőt az illetékes hatóság sem engedélyezné .