Hajótúrára invitáltak május közepére. Volt már korábban is, de azokról valamiért lemaradtam, mit kiderült ez volt a 4-ik. Az ötlet zseniális, hiszen lágy hajókázás közben nemcsak a valóságot, hanem az alkotók szövegét és terveit láthatjuk, mindezt olyan szögből, ahonnan viszonylag ritkán. Az indítás jó, a fizetendő költség elfogadható, családtag hozható (remek), az idő pont jó (legfőképpen nem esik), kreditpontot is adnak érte (igaz, az már nem kell nekem).

Mindössze 2 baj történt, az egyik, hogy teljesen zárt hajóra szólt a meghívás, a nagy tömeg miatt alig volt levegő és ebből következően rosszul lehetett kilátni. Értem én, hogy (joggal) féltek az esetleges esőtől ezért kellett ez a zárt hajó, ami a belső tükrös mennyezetével inkább hatott egy olcsó éjszakai lokálnak, mint sétahajónak. No mindegy.

A másik és az előzőnél nagyobb baj akkor történt, amikor az építészek (egy része) megszólalt. A program gazdája, egyben a legnagyobb területi kamara elnöke egy monológot adott elő – saját bevallása szerint negyedszerre, aminek a mondanivalóját nehezen lehetett értelmezni. Mikor elindult a hajó a Vigadó térről a Megyeri híd irányában, elhaladva a történelmi belvárosi Duna-part mellett, magáról a Duna-partról szinte szó sem esett, csak egy irodalomkodó “személyes monológ”, amihez képi hátteret a Párizsi Szajna-part adta a kivetítőn. Már majdnem elhagytuk az Árpád-hidat is, amikor a vetített képek még mindig Párizst mutatták. Ez nyilván egy koncepció része volt.

Ha meg is bocsátható a személyes hangvételű monológ magától a szervezőtől, az már kevésbé, hogy negyedszerre még mindig felolvasni kellett, mi több azt is úgy, mintha a szöveget most látta volna először azt is egy rossz szemüvegben.

Erős értetlenkedés a hallgatóságban, én akkor már hevesen feszengtem és majd megfulladtam a tömegtől. Az első épületbemutatás a Népfürdő utcai lakóházak voltak. A tervező kereste a szavakat, minden mondatát hosszú Őzéssel kezdte, egyszerűen szörnyű volt hallgatni, nem is tudott igazából odafigyelni, mert a notebook nyomkodása teljesen lekötötte a figyelmét. Sajnos azonban nemcsak a beszédmód, hanem a tartalom is ehhez “igazodott”. Nem is értem, ha valakinek nincs igazi mondanivalója, akkor miért vállalkozik ilyesmire?

A Foka-öböl beépítését Bálint Imre ismertette. A nem építész, laikus hallgatóság számára ő mentette meg a mundért, bizonyítva, hogy építészként is lehet flottul, tömören, csak a lényeget érintve elmondani, amiről feltételezi, hogy érdekli ezt a vegyes hallgatóságot. Tudta, mennyi az a szűkre szabott idő, ami alatt a hajó elúszik a házak előtt és azt beosztotta. Mindezt nem papírból, nem a notebook-on keresgetve a tovább gombot. Az ő előadása egy valódi profié volt.

De mindez nem volt elég ahhoz, hogy tovább maradjak ülve, fulladozva, miközben a tájból és az épületekből szinte alig láttam valamit. Az első két építész előadó siralmas előadásmódja el is vette a kedvemet, hogy a többieket meghallgassam. Helyette felmentünk a tetőre, a nyitott teraszra, ahol kellően élvezhettük a páratlan panorámát, a szabad friss levegőt és fotózási lehetőségeket. Nem voltunk ezzel egyedül.

Maradjanak velünk, mert folytatjuk a beszámolót a következőkkel:

• a pesti Duna-part (letölthető nagy méretű) látképe 1850 körüli időből
• a hivatalos programból kimaradt duna-parti szakaszok épületei
• a Nemzeti és MüPa

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

2 hozzászólás itt: “A Duna-part | hajókirándulás 2009”