jogszabály

ZBR | Zöld Beruházási Rendszer

Épp 2 napja számoltunk be arról, hogy Indul a Nemzeti Energiatakarékossági Program ami igencsak szerény keretösszegével nem fogja tudni helyettesíteni a régóta várt, majd 28 milliárddal gazdálkodó Zöld Beruházási Programot. A méltatlankodás talán korai volt, mert a  Magyar Közlöny idei 35. számában jelent meg a 10/2009. (VII. 17.)KvVM utasítás Zöld Beruházási Rendszer működtetésének, felhasználási jogcímeinek, nyilvántartásának és ellenőrzésének részletes szabályairól. A többször elhalasztott bejelentés azért is volt már igencsak időszerű, mert többen megkérdőjelezték, hogy az összeg egyáltalán megvan-e még?

Azok, akik nem tudnák miről is van szó:

Magyarország a Kiotói Egyezmény alapján tavaly augusztusban és szeptemberben szén-dioxid-kvótákat értékesített Belgiumnak [3] és Spanyolországnak [4], az összesen 8,6 millió tonna eladott kvótából 28,2 milliárd forint bevételre tett szert. A megkötött szerződések szerint az összeget mérhető kibocsátáscsökkentő beruházásokra kell fordítani, amire a kormánynak pályázati rendszert kell létrehoznia. forrás: Index

A Zöld Beruházási Program 2 alprogramot tartalmaz:

A Klímabarát otthon – panel alprogram keretében külön pályázati felhívás szerint az iparosított technológiával épített lakóépületek széndioxid-kibocsátást csökkentő energiamegtakarítást eredményező felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek felújítása és korszerűsítése, valamint megújuló energiafelhasználás növelése céljából történő berendezések telepítése támogatható.

A Klímabarát otthon – energiahatékonysági alprogram keretében külön pályázati felhívás szerint a széndioxid-kibocsátás csökkentése érdekében az energiatakarékosság elősegítése, az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése támogatható.

A korábbi elképzelések szerint lett volna egy külön Intézményi alprogram is, de ez valamiért most kimaradt a jogszabályból. Külön kiemelendő, hogy a panellakásokra külön alprogram készült, hiszen talán ezek a lakástípusok vannak a legrosszabb helyzetben és a benne lakók a legkiszolgáltatottabbak.

A jogszabály sajnos elég homályosan fogalmaz, nem lehet tudni, pontosan mikor indul, mik lesznek a részletek és miképpen fog kapcsolódni az egyéb energiahatékonysági programokhoz?

Remélhetőleg mielőbb meghirdetésre kerülnek a pályázatok, hiszen korábbi (passzív ház) konferenciákon az ott felszólaló minisztériumi előadók hangsúlyozták, a páláyzati kiírások készen vannak, már csak politikai döntésre várnak.

Nosza!

 10/2009. (VII. 17.)KvVM utasítás a a Zöld Beruházási Rendszer működtetésének, felhasználási jogcímeinek, nyilvántartásának és ellenőrzésének részletes szabályairól.. A rendelet (szerkeszthető változata) letölthető a NET Jogtár oldaláról is.

A NET Jogtár linkjére kattintva elképzelhető, hogy Önt a következő üzenet fogadja: “..Önnek nincs jogosultsága a dokumentum megtekintéséhez..” A böngésző hivatkozás sorában, ahol maga a cím szerepel, a címet ki kell jelölni és egy Entert nyomni – tehát nem elég Frissíteni a lapot! -, akkor megjelenik a rendelet. Az okát ne kérdezzék, nem értek hozzá.

Ön milyen energiatudatos házat építene ?

Eredmények

Töltés ... Töltés ...

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

2 hozzászólás itt: “ZBR | Zöld Beruházási Rendszer”

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Legutóbbi hozzászólások