jogszabály

ZBR | Klímabarát Otthon pályázati kiírása

Talán amiatt, hogy oly sokat késlekedtek, úgy tűnik a Zöld Beruházási Programmal kapcsolatos fejlemények felgyorsultak. Pár napja adtunk hírt arról, hogy megjelent a  Magyar Közlöny  35. számában a 10/2009. (VII. 17.)KvVM utasítás a Zöld Beruházási Rendszer működtetésének, felhasználási jogcímeinek, nyilvántartásának és ellenőrzésének részletes szabályairól. Szerdán pedig a minisztérium honlapján közzétették a pályázat feltételeit, amik ha még nem is teljes körűek , de már számtalan részlet nyilvánossá vált.

Elsőként a paneles lakások számára jelent meg a kiírási szöveg.

A kiírás szerint a pályázatok hiánytalan benyújtása utáni 90 napon belül kell elbírálni azokat (a benyújtáshoz még meg kell várni a pályázati útmutató augusztusi megjelenését). A megítélt támogatást pedig a beruházás befejezése és az elszámolás után 60 napon belül folyósítják a pályázónak, vagyis mint a legtöbb pályázat, utófinanszírozott, vagyis az építtetőnek kell megelőlegezni a költségeket.

De nem is érdemes szaporítani tovább a szót, tanulmányozzák a pályázatokat

Pályázati felhívás DOC 194 kb
Környezetvédelmi-energetikai számítás XLS 471 kb
Pályázati adatlap EXE 142 kb
A felújítás végeztével kitöltendő adatlapEXE 123 kb

forrás: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

2 hozzászólás itt: “ZBR | Klímabarát Otthon pályázati kiírása”

  • koos.hu � 28 Mrd Ft | Klímabarát Otthon pályázati kiírása…

    Szerdán pedig a minisztérium honlapján közzétették a pályázat feltételeit, amik ha még nem is teljes körűek , de már [...]…

  • Garamvölgyi András:

    Nagyon rövid határidőt szabott meg a miniszter. Szinte viccesen rövidet. Ilyen határidőre lehetetlen elkészítenem társasházunk pályázatát.

    Javasolom, a határidőt legalább fél évvel hosszabbítsa meg a miniszter.
    Tisztelettel:

    Garamvölgyi András s.k.
    IB elnök
    Társasház
    1148 Budapest, Örs vezér tere 15-18.
    Tel: 06-20-932-0293

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Translator
Hungarian flagItalian flagPortuguese flagEnglish flagGerman flagFrench flagSpanish flagRussian flagCzech flagPolish flagSlovak flag
kiemelt rovataink
feedburner
hirdetés
koos.hu eseménynaptára
G reklám
partnerek
Kapcsolatfelvétel QR kóddal

Legutóbbi hozzászólások