passzívház

PAOSZ Passzívház Nyílt Napok

Tisztelt Koós Úr!
Mint honlapjukon is beszámoltak róla, a Francia Intézetben rendezett 2009. februári  Passzívház Konferencia alkalmával átadásra került az első hazai passzívház tanúsítás.  Az esemény apropóján a megvalósításban közreműködő szakemberek és cégek 2009. tavaszán megalakították a Passzívházépítők Országos Szövetségét (PAOSZ). (az alapítók között építészként szerepel Osztroluczky Miklós, Novák Ágnes, Szekér László)

A Nemzetközi Passzívház Nap programjaihoz kapcsolódva 2009. november 6-7-8-án,  a PAOSZ – hagyományteremtő szándékkal – passzívház nyílt napokat tart. Az ország több pontján megépült – minőségellenőrzött – , illetve kivitelezés alatt álló passzívházakat tekinthetnek meg az érdeklődők. A látogatókat a tulajdonosok mellett a PAOSZ – tervezésben, kivitelezésben közreműködő – szakemberei mutatják be. A nyílt napokon a részvétel díjmentes.
A Passzívház Nyílt Napok szakmai támogatója a darmstadti PASSIVHAUS INSTITUT (www.passiv.de), valamint az IG PASSIVHAUS DEUTSCHLAND (www.ig-passivhaus.de).A németországi Tage des Passivhauses (Passzívházak Napja) programja ITT MEGTEKINTHETŐ

Passzívház Nyílt Napok 2009 PROGRAM

2009. NOVEMBER 6., PÉNTEK

A pesterzsébeti passzívház bemutatása
A megtekintés időpontja: péntek, 15.00-16.30 óra
Tervező: Sigray+Partner Építész Iroda Kft. Programvezető: Sigray Judit
E-mail: sigray@t-online.hu  Telefon: (06-30) 270 6007

Paul hővisszanyerős szellőzőgépek bemutatója
Helyszín: Budapest III., Torma Károly u. 24.  Időpont: 15.00-17.00 óra
Programvezető: Kucsera Mihály, mélyépítő üzemmérnök, Mark-Cont Kft.
Telefon: (06-20) 965 09 46

2009. NOVEMBER 7., SZOMBAT

PHPP (passzívház tervezőcsomag) bemutatása Passzívház Kft.
Időpont: szombat 10.00-12.00 óra
Helyszín egyeztetés a programvezetőnél: Benécs József okl. gépészmérnök, energetikai szakértő
E-mail: benecsjozsef@t-online.hu Telefon: (06-30) 269 5384

Budapest, Törökvész úti (II. kerület) passzívház bemutatása
A megtekintés időpontja: szombat 10.00-12.00 óra
Tervező: Intervallum Építésziroda Programvezető: Szekér László
E-mail: szeker@ivkft.hu  Telefon: (06-30) 596 2304

A tényői passzívház bemutatása
A megtekintés időpontja: szombat, 10.00-15.00 óra
Tervező-kivitelező: Boros Passzívház Kft. Programvezető: Boros Károly
E-mail: postmaster@boroshaz.t-online.hu  Telefon: (06-30) 300 5715

A budaörsi passzívház bemutatása
A megtekintés időpontja: szombat, 14.00-16.00 óra
Tervező: Intervallum Építésziroda  Programvezető: Szekér László
E-mail: szeker@ivkft.hu  Telefon: (06-30) 596 2304

Orosházi passzívház bemutatása Blower-door mérés
A megtekintés időpontja: szombat 14.00-16.00
Programvezető: Benécs József, okl. gépészmérnök, energetikai szakértő,
Passzívház Mérnöki Tanácsadó Osztrák-Magyar Kft.
E-mail: benecsjozsef@t-online.hu Telefon: (06-30) 269 5384

A fótligeti passzívház bemutatása,
A megtekintés időpontja: 15.00-16.30 óra
Tervező: Sigray+Partner Építész Iroda Kft. Programvezető: Sigray Judit
E-mail: sigray@t-online.hu Telefon: (06-30) 270 6007

Paul hővisszanyerős szellőzőgépek bemutatója
Helyszín: Budapest III., Torma Károly u. 24.  Időpont: 10.00-15.00 óra
Programvezető: Kucsera Mihály, mélyépítő üzemmérnök, Mark-Cont Kft.
Telefon: (06-20) 965 09 46

2009. NOVEMBER 8., VASÁRNAP

A pesterzsébeti passzívház bemutatása
A megtekintés időpontja: vasárnap, 10.00-12.00 óra
Tervező: Sigray+Partner Építész Iroda Kft.  Programvezető: Sigray Judit
E-mail: sigray@t-online.hu Telefon: (06-30) 270 6007

A tényői passzívház bemutatása
A megtekintés időpontja: vasárnap, 10.00-13.00 óra
Tervező-kivitelező: Boros Passzívház Kft. Programvezető: Boros Károly
E-mail: postmaster@boroshaz.t-online.hu Telefon: (06-30) 300 5715

A jakabszállási passzívház bemutatása
A megtekintés időpontja: vasárnap, 14.00-16.30 óra
Tervező: Sigray+Partner Építész Iroda Kft.
E-mail: sigray@t-online.hu  Telefon: (06-30) 270 6007

Dunaújváros passzívház
A megtekintés időpontja: vasárnap 12.00-14.00 óra


Kiskunfélegyháza passzívház

A megtekintés időpontja: vasárnap 14.00-16.00 óra
Programvezető: Benécs József, okl. gépészmérnök, energetikai szakértő,
Passzívház Mérnöki Tanácsadó Osztrák-Magyar Kft.
E-mail: benecsjozsef@t-online.hu  Telefon: (06-30) 269 5384

A passzívházak címét, megközelíthetőségét nem áll módunkban közölni, az érdeklődők telefonon vehetik fel a kapcsolatot a programvezetővel.

Ön milyen energiatudatos házat építene ?

Eredmények

Töltés ... Töltés ...

A fentiekre (több cikkben is) 2009 februárja óta, folyamatosan lehet szavazni

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

4 hozzászólás itt: “PAOSZ Passzívház Nyílt Napok”

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Legutóbbi hozzászólások