Európa Kulturális Fővárosa

2010 EKF | Zsolnay Kulturális Negyed bejárás

Számomra az egész EKF programból – a köztér megújítások mellett – a Zsolnay Kulturális Negyed jelentette mindig is a legfontosabb projektet. Egyrészről rendkívül változatos volt a területre kitalált funkció, újabb parkkal bővül a város és a 6-os út bevezetésénél megszűnik a mostani lehangoló látvány.

Igazi kulturális projekt, turista és vendégcsalogató lehetőségekkel, beruházásokkal, olyan amire az országhatáron túl is felfigyelnek, hiszen méretét tekintve még nem készült ekkora ipari műemléki rekonstrukció Közép-Európában (nem úgy, mint a Tudásközpont, aminek az egész kulturális évhez gyakorlatilag semmi köze sincsen, mégis az készült el először).

Ezért is sajnálatos, hogy az egész program gyakorlatilag 1 teljes évet késik, még akkor is ha idén már átadnak bizonyos épületeket. 2011 tavaszára ígérik a teljes átadást. A megfogalmazott program olyan jó és nívós, hogy a Zsolnay negyed talán még egyedül is elvitte volna az egész kulturális évet, ha időben elkészül. A többi nagy projekthez képest ennél látszik egyedül, hogy az utófinanszírozás megoldható (ez sajnos még mindig nyitott mind a koncertteremnél, mind a tudásközpontnál).

A projektiroda nyilvános lakossági bejárást szervezett a mai napra, szakszerű vezetéssel, óránként indított csoportokkal. A meteorológiai előrejelzés ellenére ideálisan szép napfényes időt kaptunk. Láthatóan nagy volt az érdeklődés, az utánunk induló csoport is cca. 100-130 fős lehetett (összesen 4 csoport indulhatott).

Itt kell megjegyeznem, hogy a vezető mindenkit bevárt, hangos és érthető volt, amit elmondott és figyelt arra, hogy lehetőség szerint mindenki hallja.

A mai nyílt napon párhuzamosan folyt egy hasonló bejárás a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont-ban is, amiről egy külön írásban számolunk majd be.

Bár a behangozóban megtekinthetőnek harangozták be a Gyugyi-gyűjteményt hamarosan bemutató Sikorski-házat, végül az majdnem teljesen elkészült épületet belülről mégsem tudtuk megnézni.

Nagyobb térképre váltás
Az építészeti tervpályázat 2008. év elején zárult le, a nyertes pályaművet a budapesti MCXVI Építészműterem Kft. készítette el. A nyertes pályázatról anno mi is beszámoltunk. A kivitelező Reneszánsz Kőfaragó Zrt. – Magyar Építő Zrt. konzorciuma.

A teljes területet bemutató animáció

A Zsolnay Kulturális Negyed az alábbi részekre tagozódik

A Míves Negyed

Ebben a negyedben találhatóak a legrégebbi épületek, amelyek némelyike 150 éves. A különböző időszakokban , különböző stílusokban épült házak látványa még így felújítás előtt is megragadó. Itt már az összes bontási munkát elvégezték, nagy részüknél kész a szerkezeti munka is, sok épületben a belső munkák folynak, a külső, homlokzati munkák maradnak a végére.

A negyed funkcióját tekintve hagyatkozzunk a hivatalos változatra:

A negyed legfontosabb eleme a Zsolnay család és a gyár történetét bemutató kiállítás. Ezekhez egy, a manufaktúrán átvezető látogatói sétaút segítségével kapcsolódik a felújított Zsolnay Mauzóleum, a gyár jelenlegi termékeit bemutató mintabolt és a kávézó. A látogatóúthoz kapcsolódó funkciók mellett elegáns rendezvényterem, étterem egészíti ki az épületegyüttes hasznosítási terveit. A központi épületegyüttesben kap helyet az Alkotó-és Inkubátorház is.

A Míves Negyed egyik meghatározó eleme a Kézművész utca, ahol képző- és iparművészek, kézművesek és más kreatív területek képviselői bérelhetnek üzleteket, műhelyeket, műtermeket, irodákat, vendéglátóhelyeket, illetőleg rezidensszállások kapnak helyet.

Az Alkotó Negyed

Ez a terület is meg lett tisztítva a bontandó épületektől, ami megmaradt, azok lesznek felújítva, átalakítva. Megmaradnak a műemléki védettségű gyárkémények is. A készülő rendezvény helyszin kialakítása olyan lesz, hogy a park érintése nélkül is megközelíthető lesz és mivel körben épületek veszik körül, a hangos rendezvényeknek sem lesz akadálya.

Nézzük mi lesz még:

A volt pirogránit üzem épületegyüttesében jön létre, helyet adva a Pécsi Ifjúsági Központ, a Kortárs Művészeti Központ, Labor Szövetkezet kreatív tevékenységének, és vendéglátóhelyek számára. Fontos eleme ennek az épületegyüttesnek az újépítésű multifunkcionális rendezvényhelyszín mellett az úgynevezett „cifra kémény” előtt kialakuló nagyméretű tér, amely mozgalmas kulturális fesztiválok, események helyszíne lehet.

A Gyermek és Családi Negyed

A negyed legfontosabb épülete a Zöld ház, vagy ahogy a pécsiek ismerik a Dozsó, mely eredetileg Zsolnay Vilmos fiának, Zsolnay Miklósnak épült lakóház. Itt is készen vannak már a szerkezeti munkákkal, jelenleg a tető teljes felújítása zajlik, itt is egyesével válagatják át a megtartható és az újragyártandó pirogránit elemeket. A hírek szerint az év végére már be tud költözni a Bóbita Bábszínház.

itt jön létre az Interaktív Tudományos-technikai kiállítás, és a Planetárium közös fogadótérrel kapcsolódva a hosszan elnyúló Pécsi Galéria modern épületéhez. Az úgynevezett Zöld Házban fog működni a Bóbita Bábszínház, amely tevékenységét a tervezett szabadtéri színpadra is „kiterjeszti”. A negyednek fontos része lesz az épületek közötti park, ahol különböző korcsoportok igényeinek megfelelő játszóterek kialakítására, valamint a régi teniszpálya környékének felújítására kerül sor.

Az eredeti elképzelések kibővítéseként valósul meg egy új épület, amely a Széchenyi téri Pécsi Galériát fogadja majd magába. Méretei, 6 méteres belmagassága lehetőséget ad igazán nagyszabású kiállítások lebonyolítására is. A kiállítótér tetején zöld tetőt alakítanak ki és a “Dozsó” előtti parkhoz fogják kapcsolni.

Egyetemi negyed

Az egyetemi negyed épületeinek döntő többsége a 6-os út túloldalán található, ahová nem mentünk át, így csak szóbeli tájékoztatást kaptunk arról, hogy a Művészeti Kar költözik majd erre a területre. A 6-os út két oldalán lévő területet egy gyalogos felüljáró fogja összekötni.

Ugyancsak erre a területre kerül majd egy kétszintes, szint alatti parkoló, mely a teljes Zsolnay Kulturális Negyedet fogja majd kiszolgálni.

Itt alul végignézhetik a bejáráson készült összes fotót:

 a Zsolnay Kulturális Negyed beruházás
 Megvalósíthatósági tanulmány
 Legutolsó látványtervek

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

5 hozzászólás itt: “2010 EKF | Zsolnay Kulturális Negyed bejárás”

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Translator
Hungarian flagItalian flagPortuguese flagEnglish flagGerman flagFrench flagSpanish flagRussian flagCzech flagPolish flagSlovak flag
kiemelt rovataink
feedburner
legutóbbi hozzászólások
hirdetés
koos.hu eseménynaptára
G reklám
partnerek
Kapcsolatfelvétel QR kóddal

Legutóbbi hozzászólások

  • Budai Viktor: Kedves Emma! Jól tette, hogy meg
  • Adamko Feri: [re=84228]ZooLee[/re]: Mind a ket
  • ZooLee: Kedves Adamkó Feri! Hadd álljak Sz
  • Adamko Feri: [re=84225]Szabóbácsi[/re]: Egyrész
  • Szabóbácsi: Szépek, érdekesek ezek a metróállom
  • Adamko Feri: Ügyesek voltak, hogy így fejre állí
  • Hiper: [re=84220]Zagyva Emma[/re]: Ked
  • ba: Ezek valószínűleg olyan témák (hol
  • M: Fantasztikusak a képek! Elképesztőe
  • Zagyva Emma: [re=84203]Koós Miklós[/re]: Tis