hazajáró

Hazajáró | az Öregvár Révkomáromban

A mohácsi csatavesztés után a komáromi vár a Habsburgok birtoka lett. A Török Birodalom terjeszkedése során 1541-ben Buda török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az Öregvár tervét 1550 körül az olasz hadmérnök Pietro Terbosco készítette el. A felépült vár komoly erősségnek számított a törökök elleni végvárrendszerben. 1585-ben a Vág torkolatánál és a Duna túlsó partján az átkelés biztosítására egy-egy cölöphídfőerődöt építettek.

Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre. 1663-ban a bécsi udvar újabb erődítések megkezdését rendelte el, aminek során az Öregvár nyugati-város felőli részét koronaművel, az ötszögű Újvárral erődítették. Az 1673-ban elkészült Újvár a legkorszerűbb olasz és francia erődítési elvek figyelembevételével épült fel. Az Újvár megépítésével párhuzamosan újjáépítették és megerősítették a Vág torkolatánál és a Duna jobb partján (a mai magyarországi oldalon) lévő Szent Péter palánkot, azaz a korábban épített hídfőerődöket is. (szöveg Wikipédia)

Andrási Zsolt barátom az Öregvárról és az Újvárról készített beszámolója és fotói:

Az Öregvár és az ÚjvárWikipédián

A következő oldalon található légifotókat Civertan készítette és bocsátotta a rendelkezésünkre.

Oldalak: 1 2

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Translator
Hungarian flagItalian flagPortuguese flagEnglish flagGerman flagFrench flagSpanish flagRussian flagCzech flagPolish flagSlovak flag
kiemelt rovataink
feedburner
hirdetés
koos.hu eseménynaptára
G reklám
partnerek
Kapcsolatfelvétel QR kóddal

Legutóbbi hozzászólások