Regisztráció/Belépés

további cikkek

Koós Miklós
2010. szeptember 12. vasárnap

MÉB 68. | A mi kis házunk

Évát régóta ismerem, de azt hiszem nem ismeretlen ő az egész építész szakmában sem, hiszen szókimondása, az élhető városért és általában az élhető lakásért való elkötelezettsége közismert. Mindannyiszor megemlíti, hogy ő nem építész CSAK EGY VÁROSGAZDÁSZ, mintha ezt fontos volna hangsúlyozni különösen egy olyan embernél, aki valóban a szívén viseli a városa sorsát.

Számos tevékenysége mellett rendszeres publikál és hogy ne foghassák rá, hogy csak beszél, ezért egy időre elvállalta a társasházuk közös képviseletét, hogy a gyakorlatba is átültethesse az elképzeléseit. E tevékenységének krónikája A mi házunk nevű blog. Olvassák Mihály Amichay Éva sorait!

Mit érdemes tudni Rólad?

Van egy városgazdász és egy újságíró diplomám. Valójában, egyiket sem  használom abban az értelemben, hogy nem a képzettségemnek megfelelő munkából élek. Ezt elég szomorúnak tartom, mert a  városgazdász tudásokra  szüksége lenne a városi közösségnek, de annak ellenére, hogy 1975-ben diplomáztam, mind a mai napig nincs városgazdász státusz az önkormányzatoknál. Főépítész van, de az nem ugyanaz. Az, hogy kommunikálni tudok, segíthetné az eredményes munkámat, mint városgazdász, de az újságírói munkámat is segíthetné az a tudás, amit, mint városgazdász szereztem – erre viszont a magyar médiának nagyon korlátozott mértékben van igénye – 2008-ban egy cikk a Népszabadságban, 2010-ben egy cikk az ÉS-ben – miközben az a téma, amiről naponta tudnék anyagokat írni, alig jelenik meg a magyar sajtóban, és ha igen, többnyire szakszerűtlenül.

Mi a bloggal a célod, küldetésed?

Elsősorban megmutatni, hogy ez egy rendkívül izgalmas téma, ami mindannyiunkat érint. Másodsorban dokumentálni az az erőfeszítést, amelyet kifejtek, a mi társasházunkban.

Érezhető-e a visszajelzésekben, hogy a társasház lakói értékelik ezt a fajta kommunikációt, a dolgok efféle dokumentálását, megosztását?

A társasház közel 60%-a értékeli az effektív munkát, amelynek része a blog. Ez elég sok, ha egy hagyományos társasházat nézünk, de   kevés is ahhoz, hogy igazán jelentős sikereket  lehessen elérni.

Kapcsolódik-e és ha igen, miképpen a munkádhoz, mivel foglalkozol a bloggoláson kívül, mi a foglalkozásod?

Egy éven át dolgoztam mint közös képviselő abban a házban, ahol magam lakom. Ezt, 2010 júliusában befejeztem, de a blogot folytatom, mert fontosnak tartom a közösségépítést, amelynek része a blog.

Mi vagy ki ösztönzött a blogírásra?

Amikor átvettem a házat, tavaly, első dolgom volt blogot nyitni, hogy legyen egy net-felület a közös gondolkodásra, a dolgok dokumentálására. Miután lemondtam, a történések dokumentálása marad, illetve ha van igény a problémák kibeszélése, akkor ez arra is szolgálhatna, de nagyon kevesen merik leíni a valós véleményüket. Még mindig a gangi pletykálkodás a divat, az őszinte kibeszélés helyett, sajnos. Nem csak a mi házukban…

Havonta mennyi írásod jelenik meg?

Az utóbbi hónapokban leálltam, mert olyan feszültségek voltak a házban, amelyeket nem a blogon keresztül akartam levezetni, de előtte szinte napi rendszerességgel írtam a felmerülő problémákról, lehetőségekről. Például 2009 júliusában 25 bejegyzésem született.

Melyek a kedvenc témáid és melyek azok amik az olvasók körében a legsikeresebbek?

Mondjuk úgy, hogy a mániám az, hogy miként lehetne egy XIX. századi házat a XXI. századi életformára alkalmassá tenni? Nem műszaki akadálya van, hanem az itt lakók konzervatizmusa. Valószínűleg, ez akkor lesz igazán “kedvelt” téma, ha nyilvánvalóvá válik, hogy a toldozgató-foltozgató épületfelújítás kifizethetetlen és hatékonyabb módszereket kell találni.

Havonta mennyi látogatód van és mennyi hozzászólás?

Mivel egy ideje “önmegtartóztatásban” élek, az írást illetően, a számok ma nem jelentenek semmit, inkább azt mondanám, hogy a ház 75 albetétjéből, kb. a fele rendszeresen követte a blogot, vagy támogatóan, vagy ellenségesen, de keveset kommenteltek. Viszont volt rendszeresen külső olvasótáborom, akik könnyebben szóltak hozzá. Mivel a jövőben nem leszek érintett, mint tisztségviselő, remélem, hogy jobban meg tudom nyitni azokat az embereket, akiket érdekel a házunk sorsa.

Melyik volt eddig a legsikeresebb írásod?

Komposztáló, avagy dobjuk ki a WC-t, mert valaki lusta lehúzni!

Ez konkrét problémából indul ki, mint a legtöbb bejegyzés, de megmutatja azt a bürokráciával vitába szálló szellemet, amit képviselek, mióta az eszemet tudom. Persze, volt aki felháborodott a kertelés nélküli megfogalmazáson, de nem baj – ma is így gondolom, hogy helyes.

A témákat magad választod, vagy időnként kapsz témajavaslatokat, ötleteket is?

A napi események adták, de mindig kiegészültek olyasmivel is, ami a házon belüli offline világból jöttek.

Naponta mennyi időt töltesz blogírással, blogkarbantartással?

Most nagyon keveset, mert készítek egy saját honlapot, végre… hiszen nem “A mi házunk” az egyetlen blog, amit írtam. Amit most csinálok, az egy komplexebb, önálló orgánum lesz, amely követi a “környezet – kultúra – közösség”  hármas kategóriát, azon belül alcsoportokkal, mint például a Podo-program, A XXI. század feminizmusának nőies bája, vagy a Fekete hó… Tehát nem csak építészet, városgazdálkodás, hanem minden olyan téma szerepel ott, ami engem foglalkoztat. Sokáig próbáltam belehelyezni magam bizonyos, jól körülhatárolható  témákba, amelyek aztán egyértelműen azonosíthatók velem, de valahogy mindig kilógtam a sorból. Nem tudok csak a városról írni, ha éppen az bosszant fel, hogy milyen nagy a tudatlanság a közel-keleti konfliktust illetően, vagy mennyire előítéletes a közgondolkodás az iszlámmal a zsidósággal, vagy akár a feminizmussal  kapcsolatban – muszáj ezekről is írnom!

Már elég idős vagyok ahhoz, hogy felvállaljam magamat úgy ahogy vagyok, és eltűrjem, hogy van aki  az egész lényemet nem tudja elfogadni. Nem baj, nem kell, hogy mindenki szeressen…:)

Van kapcsolatod, személyes ismerettséged más bloggerekkel?

Hogyne! Minden témában, amiben írok, ismerem a kollégákat. Van akit személyesen is, de van akit csak onnan, hogy rendszeresen olvasom a blogjaikat.

Melyek a kedvenc magyar nyelvű (építészeti, design, zöld) blogjaid?

Az egyik kedvencem a Városjáró, de nagyon szeretem a 8ker-t is. A hivatásosak blogjait nem akarom kiemelni, de olvasom, viszont a említettekben éppen azt becsülöm, hogy nagyon intenzív a kapcsolatuk a környezetükkel, holott sem nem építészek, sem nem újságjrók, hanem a legpozitívabban értelmezett civilek. Ha nagyon sok ilyen ember lenne, akkor másként néznének ki a településeink!

Van-e kitűzött célod, hogy meddig tervezed írni a blogot illetve mik a terveid?

Valójában, tucatnyi blog után, éppen most rendeződök át valami másra… ez kb. olyan, mint amikor 2004-ben a fórumozást felváltotta nálam a blogolás. Végső soron újságíró vagyok, még akkor is, ha a hivatalos média ezt nem nagyon veszi tudomásul. Mindig próbálkoztam a hivatalos lapokba elhelyezni cikkeket, mert úgy gondoltam, hogy azok a témák, amelyekről írok, közösséget érintő ügyek. Túl ritkán sikerült, és akkor is nagyon megalázó körülmények között – ami például a fizettséget illeti. Én nem vagyok milliomos, unatkozó, öreg hölgy, végre szeretnék abból megélni, amihez a legjobban értek. Az informatikus, akivel a honlapomat csináljuk, elég szkeptikus, de én hiszek a szabad, internetes újságírás jövőjében, és azt is tudom, hogy elég nagy a munkabírásom, a téma pedig számomra tényleg a “földön hever”.

Van más blogod is?

Tucatnyi…:) Soroljam? Inkább nem, mert tényleg nagyon sok volt 2004 óta, a NOL-on, a hírszerzőn, a blogtéren, az épjtészfórumon… az új honlapomon ott lesznek a válogatott írásaim a múltból, és minden új, amit másutt nem olvashatnak…

Elérhető vagy a közösségi médiában (Twitter, Facebook) ?

Igen, persze, de amíg a Facebook-ot meglehetősen kedvelem, a Twitter értelmét még valahogy meg kell értenem… túl rövid bekiabálásnak tartom, de biztos bennem van a hiba – meg fogom szokni.

Mennyire tartod fontosnak ez utóbbiakban való megjelenést?

Az új honlapom megismertetésében mindenképpen szükségem lesz mindkettőre, nagyon aktívan.

És végül mit üzensz az olvasóknak?

Hogy látogassanak meg a podo-pro.hu  honlapomon, amely legkésőbb október elejére fent lesz a neten. Igyekszem nagyon sok új információt, közérthetően továbbadni. A Facebookon keresztül lehet majd kommentelni is.

Ebben a lapban  olyan témákról olvashatnak, amelyekről másutt kevéssé:

  • városgazdálkodásról, amelyről kevesen tudják, hogy mit is jelent, nemhogy mivel foglalkozik, és hogyan,
  • zsidókról- magyarokról és izraeliekről, magáról a zsidóságról, elsősorban nem zsidóknak,
  • feminizmusról, amely nem férfigyűlölő, csupán a sovinizmust tartja károsnak az egész emberiség számára.

http://www.koos.hu/wp-content/uploads/icons/rss-podcast/podcast%20copy-2.png A mi házunk
A blog indulása: 2009 | publikus emailcím: emamichay kukac gmail.com
A blog szerzője, szerzői (nicknév): Mihály Amichay Éva (Amichay)| Facebook

http://www.koos.hu/wp-content/uploads/icons/feed-icon-32x32.png magyar építészeti blogok és bloginterjúk
ne maradjon le a további MÉB bloginterjúkról, iratkozzon fel itt a téma RSS-ére

mi a véleménye a blog interjúkról (MÉB) ?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Hozzászólások (1): megnézem / hozzászólok

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

MÉB
Céges blog | Poli-Farbe blogja

Újabb céges blogról kaptunk hírt. A találatért köszönet Göndör Évának

Céges blog | Poli-Farbe blogja
2016. október 21. péntek
MÉB
Céges blog | A Bramac is indított blogot, Jótető néven

szeptember 21-én indított céges blogot a Bramac. Az eddig megjelent 3 bejegyzés alapján még nem lehet semmi érdemlegeset mondani. Remélhetőleg hasznos információkat fog közölni. ha ismernek magyar nyelvű, építőipari vállalati (márka) blogokat, kérem jelezzék!  

Céges blog | A Bramac is indított blogot, Jótető néven
2016. október 11. kedd

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább