további cikkek

Koós Miklós
Koós Miklós
2010. október 1. péntek

MÉB 75. | Víztorony blog

A következő blog kizárólag egy speciális épülettípussal foglakozik, mégpedig a víztornyokkal. A szerzője Lánczi András, aki nem csak ír róluk, de adatbázist és archívumot is épít a rendelkezésre álló anyagokból és mint ilyen hiánypótló a (vizes) szakmában. Mindamellett a legkorábbról íródó blog is egyben.

Mit érdemes tudni Rólad?

“Győrött születtem, Dunaújvárosban jártam iskolába, de Budapesten érettségiztem”

Mi a bloggal a célod, küldetésed, honnan ez a kitüntető figyelem irántuk?

Mindig szerettem olyasmivel foglalkozni, amivel mások nem. Hát bizony itthon korábban a víztornyokkal senki sem foglalkozott, és rajtam kívül ma sem igazán. A kilencvenes években két barátommal be akartunk költözni egy víztoronyba. Nem volt konkrét elképzelés, ezért elkezdtem feltérképezni a lehetőségeket. Azaz felpattantam a biciklimre és végigjártam a térképemen bejelölt helyszíneket, és amit találtam lefényképeztem. A költözésből nem lett semmi, a fotózás és gyűjtőszenvedély megmaradt. Szeretném, ha minél több régi víztorony megmenekülne a pusztulástól. A jelszó természetesen az újrahasznosítás. Egyre több példa van rá itthon is, de megesik, hogy ész nélkül rombolnak. Az adatbázis közvetlen célja pedig a dokumentáció, rendszerezés, archiválás, illetve az én gyűjtőszenvedélyem kielégítése. Eleinte csak a falamon voltak a képek, aztán egyszer csak lett netem, mindent felpakoltam, amit tudtam. Majd egy idő után túlnőtt rajtam ez a különleges téma, szinte kezelhetetlen mennyiségben vannak fotóim, mióta mindenkinek van digitális fényképezőgépe.

A nagy álmom, hogy a XIII. kerületi, Tatai úti víztornyot egyszer felújítja a MÁV (vagy valaki) és olyan csodaszép lesz, mint újkorában. Még semmit nem tettem ezért, talán lassan nekiláthatnék. 🙂

Kapcsolódik-e és ha igen, miképpen a munkádhoz?

Egyáltalán nem, csakis hobbi, kikapcsolódás.

Mivel foglalkozol a blogoláson kívül, mi a foglalkozásod?

Az utóbbi hét évben függőágyakat, függőszékeket importálok és forgalmazok, cég- és üzletvezetek van egy függőágyboltom – egyébként az egyetlen az országban – a Fehérvári úton (http://fuggoagy.hu, http://fuggoagybolt.hu). Emellett van egy kis üzem, ahol egyedi laptoptartó babzsákokat gyártunk (http://babtabla.hu), ezek is kaphatók az üzletben. És van más egyéb is, hogy kitöltsem a napi 20 munkaórát.

Mi vagy ki ösztönzött a blogírásra?

Saját ötlet volt, olyannyira, hogy amikor elkezdtem a naplót, még nem nagyon voltak blogok – vagy csak nem tudtam róla 🙂 Teljesen manuálisan bütykölt html oldal volt az első verzió, sok-sok képpel és egy naplóval. Aztán készítettünk saját adatbázist és néhány éve a blog.hu alatt vagyok. A költözés tulajdonképpen csak egy teszt volt, hogy át tudom-e hozni a teljes tartalmat és a naplódizájnt a blog.hu alá – és sikerült, megszerettem, maradtam. Egyébként online vagyok szinte folyamatosan, a munkáim ide kötnek, így néha itt is kapcsolódom ki.

Havonta mennyi írásod jelenik meg?

10 év alatt 500 bejegyzés volt a blogban, ami átlagosan nagyjából hetente egy. De közben a Magyar Víziközmű Szövetség gondozásában megjelent egy könyv is, Víztornyok Magyarországon címmel, melyben közreműködtem. (Ha valaki szeretné megvásárolni, még van nálam pár példány, lassan elfogy!) Volt egy fotókiállítása is a Víztorony baráti Körnek (VBK), ez is egy fontos esemény volt a blog életében, hiszen az itt megjelent fotókat állítottuk ki. A napló egyébként csak egy része a víztornyos honlapnak, a képek nagy része és a kereshető adatbázis a blogszolgáltatótól független viztorony.hu alatt található. A komoly munka itt szokott folyni, a blog csak az érdekességeket, friss dolgokat mutatja be – már amikor vannak.

Melyek a kedvenc témáid és melyek azok, amik az olvasók körében a legsikeresebbek?

Szeretek rábukkanni korábban ismeretlen (azaz általunk még fel nem fedezett) víztornyokra, különösen budapestiekre – persze ilyen egyre nehezebb találni. Imádom a régi tervrajzokat, fotókat, képeslapokat. Ezt például ma kaptam emailben:

Ez egy 1926-ban épült, ma is működő, műemlék víztorony Gyöngyösön.

Az egyik legutóbbi kutatásunk a MÁV archívumában volt, sok doboznyi negatívot néztünk át ketten, és találtunk is néhány kincset. Beszkenneltük és most már csak rám vár, hogy szépen felpakoljam. Ilyenek vannak közte, ezek még sehol nem jelentek meg korábban:

Nagysajó – már nem létező víztrony az állomáson 1943-ban Forrás: MÁV Fotóarchivum

vagy például:

Szolnok – egy épp megépült új, és egy akkor még épp álló régi víztorony 1952-ben Forrás: MÁV Fotóarchivum

Havonta mennyi látogatód van és mennyi hozzászólás?

Havi 4-5ezer egyedi látogató van, amikor idén júliusban rejtélyes módon felrobbant egy víztorony, 6000 lett. De közben 30 hónap alatt alatt csak 100 olyan komment volt, amit nem én írtam, szóval akár le is zárhatom a kommentelést 🙂

Melyik volt eddig a legsikeresebb írásod?

Nem vagyok egy jó író, itt inkább a téma értékes, meg a sok archív fotó, illetve a kirándulások. De ezek igen ritkák, miután én vagyok az egyetlen szerkesztő, aki viszont nem ér rá 🙂 Jaj hát most jut eszembe, volt egy nagyon sikeres bejegyzés, jellemzően ez bezzeg az index címlapon is kint volt: http://viztorony.blog.hu/2009/03/02/leder_lanyok_a_viztoronyban .

Mondhatni, hogy itt található a legnagyobb – ha nem az egyetlen adatbázis – a magyar víztornyokról?

Igen az egyetlen, más egyáltalán nem foglakozik ezzel a témával. Néha megtalál a média, számtalan újságcikk foglalkozott már a víztornyokkal, párszor a tévében, rádióban is megfordultam. Tavaly még állami kitüntetést is kaptam, erre nagyon büszke vagyok: http://viztorony.blog.hu/2009/04/22/forster_gyula_emlekerem

Kerestek meg már hivatalos helyről, hogy használhassák az anyagodat?

Igen, ez többször előfordult, szívesen adom. Néha viszont olyan műszaki leírásokat keresnek cégek, amik sajnos nekem sincsenek meg.

A témákat magad választod, vagy időnként kapsz témajavaslatokat, ötleteket is?

Folyamatosan gyűjtöm a víztornyos fotókat, cikkeket, könyveket, terveket, képeslapokat, beszámolok az eseményekről. Ehhez nagy segítség az a pár lelkes olvasó, akik megosztják velem, amikre rábukkannak. Néhányan évek óta, sokan pedig egyszer-egyszer küldenek képeket vagy linkeket.

Naponta mennyi időt töltesz blogírással, blogkarbantartással?

Változó. Van, hogy napokig semmi, máskor órákat játszom a blogokkal.

Van kapcsolatod, személyes ismeretséged más bloggerekkel?

A téma annyira speciális, hogy itthon nincs is másik víztornyos blog, a külföldiekkel pedig nem igazán van közös halmazunk, nyilván tudják, hogy létezik a blogom, én is tudok sok másikról, de nem nagyon kommunikálunk. Az egyik legnagyobb gyűjtemény, a Skanska vattentornssällskapet szerkesztője, Eber Ohlsson nem szólt, amikor Budapesten járt, úgyhogy nem találkoztunk. 🙂 A blogom révén viszont sok emberrel megismerkedtem, sokfelé jártam. Az első „szervezett” találkozó egy víztorony felrobbantása volt. Nem sokan jöttek el (hétköznap munkaidőben érthető), de igen izgalmas programban lehetett részünk.

A Metallochemia víztornyának felrobbantása 2004 októberében

Ezután rendszeresen szerveztem víztorony-látogatásokat, volt ahol ketten, máshol ötvenen fedeztünk fel új helyeket.

A Margitszigeti Víztorony (lebontott) tartályszintje 2005 áprilisában

Melyek a kedvenc (építészeti, környezeti, zöld, design) blogjaid?

Nagyon sokba belekukkantok, de sehol nem vagyok rendszeres olvasó.

Meddig tervezed írni a blogot illetve mik a terveid?

Legszívesebben napi több órában írnám, van is hozzá anyag sok-sok évre, de ebből nem lehet megélni. Volt olyan projektünk, amire találtunk támogatást (http://viztorony.hu/wng), de pont annyit, amivel nullszaldós lett. Ez a Víztornyok Újrahasznosítása c. német könyv magyar kiadása, teljesen ingyenesen olvasható a neten.

Van más blogod is?

Van kettő is, ezeket rendszeresen frissítem.

Az egyik a kisfiamé, a születése óta szinte naponta van új poszt. A család távolabb élő tagjai és a közeli baráti kör részére, de nem utolsó sorban saját magunknak egy jó kis napló, már 20 hónap után is nagyon jó nosztalgiázni. Ez egy zárt blog, nem teszem ki nyilvános helyre a magánügyeket.

A másik a függőágy blog, ez a másik hobbim és egyben munkám is. Itt mindent megosztok, amit a függőágyakkal kapcsolatban érdekesnek tartok.

A függőágy blogot azért indítottam, hogy egy helyre gyűjtsem össze, a sok érdekes fotót, videót, újságcikket, eseményt, amivel a munkám során találkozom. Nem kizárólag a saját céges dolgaink vannak itt, pl. akciók, fesztivál-tudósítások, új termékek bemutatkozása, nyereményjátékok, hanem mindenféle más, kapcsolódó különlegesség. Ilyenek például a kimondottan kutyáknak készült – egyébként nem kapható – speciális függőágy, vicces sörreklám, függőágyas tequila vagy akár Google logó, apák napján. Ez tehát afféle kedvcsináló játszótér.

http://img6.indafoto.hu/8/9/309_d6ef5f7fa914c19931a55bb262ec879c/6212543_59d7cb98a187e2631fa7daa93e5bc87d_l.jpg

Elérhető vagy a közösségi médiában (Twitter, Facebook)?

A Twitterre regisztráltam, de nem nagyon használom. A Facebookon fent vagyok és a VBK-nak is létrehoztam egy oldalt (VBK- Víztornyok Baráti Köre).

Mennyire tartod fontosnak ez utóbbiakban való megjelenést?

Magánemberként érdekes (de durván időrabló, az iwiwről is töröltem magam korábban, teljesen haszontalan volt), üzletileg 2010-ben viszont a FB. kötelező, ám hobbiból (pl. VBK) viszont felesleges.

És végül mit üzensz az olvasóknak?

Néha írjanak helyettem, jó játék!

http://www.koos.hu/wp-content/uploads/icons/rss-podcast/podcast%20copy-2.png Víztorony blog (korábban Toronyőr naplója)
A blog indulása: 2000 | emailcím: viztorony kukac viztorony.hu | A blog szerzője (nickneve): Lánczi András | Facebook

http://www.koos.hu/wp-content/uploads/icons/feed-icon-32x32.png magyar építészeti blogok és bloginterjúk
ne maradjon le a további MÉB bloginterjúkról, iratkozzon fel itt a téma RSS-ére

mi a véleménye a blog interjúkról (MÉB) ?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Hozzászólások (0): megnézem / hozzászólok

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.