Támogassuk az egyetlen magyar pályázót!
Ez a cikk 1 éve frissült utoljára, ezért a benne szereplő információk, hivatkozások, honlapcímek elavultak lehetnek
Szeretnék Önnel megosztani egy kellemes kis dolgot, amire figyelmes lettem az interneten.
Nemrég rakták fel egy kanadai tervpályázat indulóit online szavazásra, ahol egy magyar induló is próbálkozik. Lesz hivatalos zsűri is, ha jól tudom, de a közönség is szavazhat! A feladat nem túl egyszerű: 10 m2-es (!!! igen, igen, jól írtam! ) bruttó alapterületű, környezetbarát, öko családi házat kellett tervezni, max. 4,00 méteres építménymagassággal.
A magyar induló jelen pillanatban az 5. helyen áll, ami nem mondható rossznak az indulók számát tekintve. Viszont látva, hogy kik előzték meg, nem mindegyikkel értenék egyet. Talán mi is hozzájárulhatnánk szavazatainkkal, a 12-es sorszámú egyetlen magyar pályázó sikereihez, hogy kicsit megmutassuk a “nyugatnak”. Persze mindenki maga dönti el, hogy kire szavaz.
Mindazonáltal ezt a linket, azért küldtem el Önnek, mert figyelemmel követem a weboldalát vagy “blogját” és gondoltam talán megoszthatná ezt a linket a nagyközönséggel is, mivel ez egy amúgy is aktuális és érdekes téma és nem utolsó sorban egy kis összefogással segíthetünk is egy kollégánknak a nemzetközi fronton. Üdvözlettel: Gönczöl József
Link: http://shelter.inthekoots.com/10-square-entries/ 12. számú pályázat
Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre





















This is a great project – Check out concept #11 too. Another innovative use of recycled industrial material.
Nagyszerű és de nem teljesen új ötlet.Nem jut eszembe a film talán az Ének az esőben címűben volt forgatható díszlet.De ez csak rossz májúság.Minden esetre nagyon jó az ötlet.Szembe állítva pl talán magyar származású Gábor Kelemennel aki minden további nélkül kicsicsázott, itthon a Velencei tónál vagy a Ráckevei Duna ágnál a 60-as években “típustervként” tákolt kalibát.Ennek az építménynek az az előnye ha valamit leejtek legkésőbb lefekvéskor előkerül.Csak nagy rendet tartó emberek használhatnák.Én pl. nem.Az íróasztalomon levő káosz nekem rendnek tűnik de ha feltekerném a plafonra nem lehetne belépni a szobámba.
Én mindenesetre rá szavazok.
Üdv:Szabó Attila
Szavazat ment, és ezúton is sok sikert kívánok!
A terv már a második helyen áll!!! Esélyes a vezetés átvételére, összvissz harmincpár szavazat (1%) különbséggel van még lemaradva az első helytől!
tanonc: már az első
Igen, figyelem én is!
De az a helyzet, hogy nem csak azért szavaztam rá, mert magyar, hanem mert szerintem tényleg ötletes és szép a pályázati anyag.
Népszerűsítsétek,- szavaztam én is
Jelenleg 21% 513 szavazattal első…
10./16./szombat/18.10.órakor
Nem csak a kiskanál potyog majd a fejére, hanem a por is, ez volt az első gondolatom. Ettől eltekintve jópofa.
Grin, ez nem “családi ház”, hanem menedék. Megfagyás ellen. Nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy ebben napi szinten lakik egy négyfős família.
Egyébként valóban nem a legeslegelső hasonló gondolat, itt van mindjárt ez is:
http://www.archdaily.com/60921/roll-it-experimental-housing-university-of-karlsruhe/
De ez szerintem nem baj, elvégre tekinthetjük a forgó házikót egyfajta tervezési lehetőségnek, és ebben a műfajban nagyon is jól teljesít a ház.
Szabó Attla: Másik érdekes variáció, amikor nem a díszlet forog, hanem a nézőtér. Finnországban volt szerencsém egy ilyen szabadtéri színházhoz, a nézőtér körbe volt rakva a jelenetek díszleteivel, és az előadás közben a nézőtér fordult, ahogy váltakoztak a jelenetek.
T.Olvasók !
Ma ismét többször említették a tv.reklámokban ezt :
http://www.primaprimisszima.hu/index.asp?id=4
(Van lehetőség internetes szavazásra is.)
Lásd benne pl. az építészeket és másokat!
Természetesen bocs’ aki tudta, ismerte ezt,-mert eléggé régóta olvasható volt a neten.
Bocs’ elrontottam!
http://www.primaprimissima.hu/index.asp?id=4 (remélem)
Bár bizonyára főoldalt ki-ki megtalálta.
bocs, de ez a Demján féle díj hogyan jön ide?
Koós Miklós:
Derűs Napot !
Igyekszem röviden írni…( mert nem “politizálok”…) -de ezt ne bonyolítsuk most! Az említett oldalon van ? “Magyar építészet és építőművészet” kategóriában 3 jelölt. Én CSAK arra gondoltam! – nem ismerem őket – hátha nektek (hozzáértőknek/ szakembereknek) – lenne (bármilyen) vélekedésetek.
Természetesen erre sem várnék választ ! – ( nem sértődöttségből!)
P.s. : kösz’ a kulturált (?) kérdésfeltevést ! – igyekeztem én is….
Bocs’- nem vagyok türelmetlen.
Írtam egy választ, de nem látom (még) hogy megjelent volna. Semmi baj !
Rövid ismétlés : a “Magyar építészet és építőművészet” kategóriában vannak 3-an,- és arra gondoltam- hátha a “szakemberek” érdeklődését “ráirányítom.” (?)
Tisztelt Koós Miklós Úr,
Kedves „Támogatók”,
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Mindenkinek, aki a verseny során támogatott, szavazott. Ismerősök és ismeretlenek álltak mellém, biztattak, szurkoltak, népszerűsítették a projektet.
A közönségszavazás hazai idő szerint 2010. október 27.-én éjjel 1:00 kor lezárult.
A Solaris 10 – ezennel már hivatalosan is kimondható – elnyerte a közönségdíjat!
A szó jelen esetben, úgy gondolom, különösen fontos. Hiszen ez most a közönség díja! S a „közönség”: közel 2000 magyar ember döntött úgy, a magyar pályázóra voksol. Részemről a díj tehát a közönségé. Nekik érkezett a kanadai oldalon, a szervezők részéről kedves gesztusként, magyar nyelven írt „Gratulálok!” http://shelter.inthekoots.com/
És ha megengedik, egy kicsit a „Solaris 10” közeljövőjéről…A „Solaris 10” némileg módosított változatban 2010. október 20-án Japánba utazott, hogy egy november eleji, Tokiói kiállítás keretében népszerűsítse az alábbi fő gondolatát:
a környezetvédelem előrelátás. (A Solaris 10 belső terében szimbolikusan megfogalmazva, a maga abszurd formájában elképzelni azt, mi lenne, ha minden hétköznapi lépésünket előre meg kellene tervezni. Ha feje tetejére kellene állítanunk lakásunkat ahhoz, hogy egy vacsorát elfogyasszunk. Ha mindennap meg kellene forgatnunk magunk körül a Világot, hogy élni tudjunk? Ha rá lennénk kényszíerítve az előrelátásra.)
Mégegyszer nagyon köszönöm a szavazatokat! Külön köszönet Koós Miklós Úrnak, aki oldalán népszerűsítette a projektet, valamint Gönczöl Józsefnek, aki ismeretlenül is propagálta a „Solaris 10” győzelmét!
Baráti üdvözlettel:
Edelmann Dóra
Edelmann Dóra: Kedves Dóra, szívből jövő gratuláció a verseny legszellemesebb munkájának elismeréséhez
Kedves Dóra!
Ismeretlenül is nagy örömmel gratulálok! Az eredmény szerintem minden innovatív, gondolkodó magyar építésznek fontos, jó példa, önbizalmat ad!
Szeretettel:
egy pályakezdő lelkes fiatal
Kedves Dóra!
Csak “tanonc” hozzászólását tudom ismételni!
Kivéve a végét sem nem fiatal sem nem szakmabeli!
Sok sikert kívánok mind a hivatásában mind a magán életben!
Szabó Attila
Őszintén örülök Edelmann Dóra sikerének. Egy honlapon találtam valamikor a szavazásra a linket, bevallom, meg sem néztem a pályamunkákat, siettem. Abszolút kívülálló vagyok, építészt csak akkor látok, ha átmegyek a szomszédba. Most átböngésztem az egész anyagot, és csak gratulálni tudok az ötletért. Én nem akadtam fenn a por meg rendrakás kérdésén, és igenis, egyes esetekben és élethelyzetekben simán el tudom képzelni, hogy működik a dolog.
Derűs Napot !
Szokás szerint elnézést, hogy ide írom !
Aki ismerte,- elnézést !
A hír :
http://nol.hu/lap/infovilag/20101030-dijnyertes_a_virtualis_epiteszeti_turaoldal
és benne ( a régebb óta látható)
http://www.artur.org.hu
most kaptam az alábbi levelet Edelmann Dórától:
És egy ARANY JAPÁNBÓL!!!!!!
))
http://www.all-waseda.com/rikogakkai/toumon.arch/gakka100/prize_english.htm
A szakmai zsűri:
Tom Heneghan, Architect, Professor of Tokyo National University of Fine Arts
Kengo Kuma, Architect, Professor of University of Tokyo
Yoshiharu Tsukamoto, Architect, Associate Professor of Tokyo Institute of
Technology
Osamu Ishiyama, Architect, Professor of Waseda University
Masayuki Irie, Architect, Professor of Waseda University
Nobuaki Furuya, Architect, Professor of Waseda University
Masato Araya, Structural Engineer, Professor of Waseda University
Hiroto Takaguchi, Associate Professor of Waseda University
Tetsuo Furuichi, Architect, Professor of Chiba Institute of Technology
C.J.Lim, Professor of The UCL Bartlett
[...] This post was mentioned on Twitter by András Lányi, koos.hu. koos.hu said: Edelmann Dóra aranyérmet nyert Japánban a forgatható menedékházával! http://bit.ly/98Y6T7. Cikk a házról http://bit.ly/9AoLMa [...]
Koós Miklós: Óriási! Nagyon klassz hír!
Remélve, hogy nem kapok feddést, hogy ide írom ?- de hová máshova ?
http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=307829&ctag=articlelist&iid=1
Építészet kategória 2010 Junior Príma Díj
Mint laikus ezt találtam :
http://www.metropol.hu/mellekletek/metropolzold/cikk/740638
Később megtaláltam, hogy a hozzá(bb)értőknek
http://epiteszforum.hu/node/18271