Regisztráció/Belépés

további cikkek

Koós Miklós
2010. november 18. csütörtök

MÉB 88. | Elektromos fűtés

Az eddig bemutatott blogok között elenyészően fordultak elő épületgépészeti és épületvillamossági blogok. Ez utóbbiakból szeretnék bemutatni egy igazán különleges témájút, ami egy speciális területtel foglalkozik, mégpedig az elektromos fűtéssel. Amikor ezt olvassák nyilván sokan felkapják a fejüket, hogy az meg mire való? Nos a www.elektromosfutes.hu oldalon kiderül, hogy nagyon is széles a felhasználás területe. Az Elektromos fűtés blogról kérdezzük ifj. Czinege Károlyt, a cég tulajdonos-ügyvezetőjét, a blog íróját:

Mit érdemes tudni Rólad?

Az utóbbi 10 évben rengeteg tapasztalatot szereztem, és képeztem magam, hogy igazán szakmai tanácsokat tudjak adni az épületek komfortjának kilakításában. Mérnöki a végzettségem, de nem az építész szakmából.

Mi a bloggal a célod, küldetésed?

A két honlappal – bloggal – az a célom, hogy a laikusokat és a szakembereket tájékoztassam, tanácsot adjak egy élhetőbb komfortosabb otthon kialakításához, segítsek a meglévő problémák megoldásában. Részben olyan termékek ajánlásával, amiket hazánkban még jellemzően kevésbé ismernek, de sokaknak szüksége lenne rá.

Kapcsolódik-e és ha igen, miképpen a munkádhoz, mivel foglalkozol a bloggoláson kívül?

Kereskedelmi profilú családi vállalkozásunk tulajdonosa, ügyvezetője vagyok, olyan gyártók termékek kereskedelmével foglalkozunk, melyeknek kizárólagos képviseletét látjuk el hazánkban.

Mi vagy ki ösztönzött a blogírásra?

Azt gondoltam, így tudok hasznos tanácsokat adni a honlapjaimra látogatóknak.

Havonta mennyi írásod jelenik meg?

Mivel a blogolás nem a fő elfoglaltságom, jellemzően egy, de volt hogy nem írtam havonta sem, igyekszem a továbbiakban ennél sűrűbb lenni.

Melyek a kedvenc témáid és melyek azok amik az olvasók körében a legsikeresebbek?

Az épületek komfortbéli, épületgépészeti hiányosságai, a penészedés kialakulásának és megszüntetésének lehetősgei, és a sokak átal nem ismert – de indokolatlanul drágának tartott – elektromosfűtés alternatívakénti megismerése

Havonta mennyi látogatód van és mennyi hozzászólás?

Külön a blog látogatottságát nem mérem, a hozzászólás is változó, jellemzően a megjelenés után 3-6 megjegyzés jön.

A témákat magad választod?

A témákat magam választom, de kapok javaslatot az életből, vagy a hozzánk forduló érdeklődők eseteiből, panaszaiból. Van egy csomó félig kész bejegyzésem, csak véglegesíteni kellen őket.

Naponta mennyi időt töltesz blogírással, blogkarbantartással?

Nem foglalkozok vele naponta.

Van kapcsolatod, személyes ismerettséged más bloggerekkel?

Kevés, jellmezően 3-4 fő, főleg az internet marketing területésről

Melyek a kedvenc MAGYAR nyelvű (építészeti, design, zöld) blogjaid?

nincs kedvenc blogom, sokat nem is ismerek.

Van-e kitűzött célod, vagy pl. meddig tervezed írni a blogot?

Azt gondolom sokáig, mert az éredeklődők folyamatosan keresik az új információkat, fejlesztéseket.

Elérhető vagy a közösségi médiában (Twitter, Facebook) ?

A Facebook-nak tagja vagyok, de teljesen inaktívan, ha valaki ismerősöm bejelöl ismerősnek azokat el szoktam fogadni.

Mennyire tartod fontosnak ez utóbbiakban való megjelenést?

Egyszerűen nincs rá időm, nem is akarom megtanulni a használatukat, mert csak felesleges időt rabolna ez tőlem.

És végül mit üzensz az olvasóknak?

Ne gondolják, hogy a blog csak az általam forgalmazott termékek értékesítését szolgálja, hanem tényleges ötleteket szeretnék adni, tanulságos eseteket bemutatva, hogy abból okulva ők már ne kövessék el azt a hibát.

http://www.koos.hu/wp-content/uploads/icons/rss-podcast/podcast%20copy-2.pngElektromos fűtés
A blog indulása: A blog indulása: 2009 | A blog szerzője:
ifj. Czinege Károly

http://www.koos.hu/wp-content/uploads/icons/feed-icon-32x32.png magyar építészeti blogok és bloginterjúk
ne maradjon le a további MÉB bloginterjúkról, iratkozzon fel itt a téma RSS-ére

mi a véleménye a blog interjúkról (MÉB) ?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Hozzászólások (8): megnézem / hozzászólok

  • TÜKE

    2010. november 18. csütörtök - 05:45

    #77320

    Elkapkodtam hozzászólásom küldését – itt egy rövidebb változata. 🙂
    Érdeklődéssel olvastam, aktualitás lehet(ne) azért is, mert pl. az E-ON-tól 10% áramdíj kedvezményt kaptunk egy évre (rendszeres fizetők) http://www.eon.hu/ ill. az évi 1200 m3 gáznál többet fogyasztóknak áremelés várható. (Ne legyen igazam!) A “gondom “csak az, hogy az idősebbek (szépkorúak) már nem nagyon kezdenek bele egy ilyen (nagyobb) átalakításba. ( gázfűtésem van – és elégedett vagyok vele)
    A honlapot még nem olvastam végig, de pl. majd keresem : vajon mennyit és hogyan kell egy családi házban SZELLŐZTETNI ? (légcsere)
    P.s. : némelyik – itt megismert honlappal/bloggal az a “gondom”, hogy nem frissül oly’ mértékben, ahogy azt én gondoltam volna. (na, de nem kritika .)

  • Jesu

    2010. november 18. csütörtök - 15:21

    #77334

    Pár hete jártam egy Székesfehérvár melletti lakóparkban, ahol a kezdetektől infrapaneles fűtés lett tervezve/ kiépítve:

    – Az első évben összeomlott a villamos hálózat, fáztak, az évi fűtésköltség kis lakásokra nézve is (~65-85nm) ~450E és feletti lett!
    – A második évre rendbehozták a hálózatot, de a fenntartási költségek tovább nőttek.
    – Most, a harmadik szezon előtt jártam ott egy gondolkodó tulajdonosnál, és beüzemeltünk egy pellet kandallót, amivel a fűtési költségeit negyedelni (pesszimista becsléssel) tudja a “csodálatos infrapanel fűtés”-hez képest.

    Assz’em akkor most többet nem is írok…

  • TÜKE

    2010. november 19. péntek - 09:00

    #77347

    Koós Miklós:
    Fogalmam nincs ( utólag) hogy kit vagy mit “reklámoztam” volna én ? –
    indirekt = rejtett,burkolt (célzás)
    Ne legyek demagóg ( bujtogató,lázító- stb.) – ill. az azért “örömmel töltött el ” – én lennék az első, akit töröltek ?
    Semmi baj!- részemről ! 🙂
    Fogalmam nem volt, hogy ki vagy mi lehet Pécs “legnagyobb reklámügynöksége” – legalább most elkezdem keresni. 🙂

  • Jesu

    2010. november 28. vasárnap - 16:51

    #77617

    Szabadi Ferenc József: Akkor most nem értem mi volt ezzel a probléma.
    Egy lakást laknak is többnyire. Az egyértelmű, hogy egy szilárd fűtéssel, még ha automatikus is, többet kell foglalkozni, mint egy gáz vagy villany fűtéssel. Ez a kandalló ~4 napig képes temperálni “magára hagyva”.

    Ha pedig lakják a lakást, szerintem nincs mit hasonlítgatni az éves fenntartási költség a döntő. Ha egyszer az egyik ~450-500E a másik pedig napi 5 perc törődéssel 100E/szezon, akkor győz a józan paraszti ész. Feltéve ha nem beszélnek “alá” eme csoda terméknek a jól képzett eladók.
    Felhasználót idézek: “hiába fizetünk ennyit, mégsem érezzük, hogy olyan rettentő meleg lenne”
    A tulajdonos döntött. Ezt már nem lehet marketing szöveggel szépíteni…

  • Jesu

    2010. november 28. vasárnap - 16:57

    #77618

    Még hozzátennék valamit: sorban járok olyan helyeken, ahol energiaszektoros dolgozók/ nyugdíjasok dobják ki az elektromos fűtést, mert bekorlátozták az eddig számukra megadott kedvezményeket (14-16Ft/kWh cakkpakk volt kb.), így már számukra sem kifizetődő. Akkor miről is beszélünk? Persze el kell adni ezeket is, de nem kéne mindenhova erőltetni. Pláne nem fő fűtésnek.

  • Magyar építészeti blogok (MÉB)

    2010. december 8. szerda - 11:11

    #78012

    […] 90 | Zöldműves A blog indulása: 2007 89 | Energiatanúsítvány A blog indulása: 2008 88 | Elektromos fűtés A blog indulása: 2009 87 | Kis flanc A blog indulása: 2010 86 | LED lámpabolt A blog […]

  • ifj. Czinege Károly

    2011. január 12. szerda - 14:29

    #78302

    Kedves Hozzászólók!

    Reagálás az infrafűtésre. Akkora összegnél biztos vagyok benne, hogy valami nagy hiba van, vagy a tervezésnél, vagy a vezérlésnél – esetleg annak hiányából, hogy olcsóbb legyen. Az Infrafűtés 2-3 C-al alacsonyabb hőmérsékleten is kellemes komfortérzetet biztosít, valamint az alacsonyabb léghőmérséklet mellett, még a rosszul szigetelt házban is kisebb lesz a veszteség.

    Az áramkimaradáshoz pedig annyi hozzászólásom, hogy áram nélkül egyetlen modern gázkazán sem működik, de nem forog a pelletkazán adagolómotorja sem.

    Arról sem esett szó, mennyi évenkénti karbantartási költség merül fel egy pelletkazánnál, mert éppen erről panaszkodott az egyik érdeklődőnk.

    hosszutávon gondolkodva 20 év, pedig egyik infrafűtés – vagy más elektromos fűtés – sem kíván karbantartást, miközebn már gondolhatok a gáz vagy pelletkazáncserére.

    Saját házamat, irodánkat 10 éve, szüleim házát 25 éve elektromos hőtárolós padlófűtéssel fűtjük, hiba és karbantartás nélkül, a vezérelt áramú megtáplálás miatt a gázfűtésnél alacsonyabb áron. Pl. 200m2 családi ház 22000Ft/hó átalányból.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

MÉB
Céges blog | Poli-Farbe blogja

Újabb céges blogról kaptunk hírt. A találatért köszönet Göndör Évának

Céges blog | Poli-Farbe blogja
2016. október 21. péntek
MÉB
Céges blog | A Bramac is indított blogot, Jótető néven

szeptember 21-én indított céges blogot a Bramac. Az eddig megjelent 3 bejegyzés alapján még nem lehet semmi érdemlegeset mondani. Remélhetőleg hasznos információkat fog közölni. ha ismernek magyar nyelvű, építőipari vállalati (márka) blogokat, kérem jelezzék!  

Céges blog | A Bramac is indított blogot, Jótető néven
2016. október 11. kedd

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább