hazajáró

Hazajáró | Villa Fiore

Kérem nézzék el nekem, de van némi vonzalmam a romantika iránt. Akit ez esetleg zavarna – mármint a romantika – az most talán jobban teszi, ha más olvasnivalót keres itt a koos.hu-n. Bajban voltam, hogy melyik sorozatba is kerüljön a következő kis cikk, végül a Hazajáró sorozat -t mellett döntöttem, mert talán leginkább ideillő.

Az egész azzal kezdődött, hogy mivel gyűjtöm a különféle építészeti, lakberendezési blogokat, azokba időnként bele is szoktam olvasni. Így találtam rá a Kedvenc Otthon nevű blogban arra a lelkes beszámolóra, ami a Villa Fiore-t mutatta be. Aztán gyorsan kiderült, hogy mások is írtak már erről a tündéri kis panzióról.

Amikor elolvastam a cikket, mondanom sem kell, én is egyből kedvet kaptam, hogy elmenjünk mi is. Sajnos azonban erre ősszel már nem tudott sor kerülni, így maradt az év vége, decemberben. Egy valamiben reménykedtem, ha már december, legalább hó legyen (a kérésem meghallgatásra talált).

Nem akarom elismételni mindazt, amit a kedvcsináló posztban olvasható, tulajdonképpen egyszerűbb volna az egészet átlinkelni oda. Az itt látható téli képek viszont az jelzik, hogy ide nem csak tavasszal-nyáron-ősszel, hanem zordabb időjárás esetén is érdemes ellátogatni.

Kedvcsinálónak annyit, hogy a fiatal házaspár által vezetett (korábban vizimalomból átalakított) 7 szobás panzió mindegyik szobája más és más hangulatú. Családias a vendéglátás, igyekeznek teljes élményt adni az itt megszálló vendégnek. Ehhez szervesen hozzátartozik a naponta változó étlap, amin csupa kulináris különlegesség található és ami a háziasszony ötletességét és konyhaművészetét dicséri. A szállás, a táj, a kiszolgálás, a terítés, a konyha és az egész ház hangulata felejthetetlenné teszi az ott tartózkodást és aki egyszer is járt erre, az azonnal visszavágyik ide.

A vendégek régi kérését teljesítettek a háziak azzal, hogy megjelentettek egy kis könyvecskét az épület történetével, amihez természetesen hozzákapcsolódott a maguk élete is, hiszen itt minden az ő kezük munkáját dícséri és viseli. Akárcsak a panzióban, a konyvan is igyekeztek maximalisták lenni, így a történetet és a fotókat a háziasszony, Zsuzsa remekbe szabott receptjei színesítik.
Aki kíváncsi a házra, de még nem tudott volna dönteni, annak javaslom vegye meg ezt a kis könyvecskét (a panzió honlapján lehet utánvéttel megrendelni).

Érdemes olvasgatni a háziasszony által vezetett blogot is, amit itt találnak meg: http://villafiorenaplo.blogspot.com/

Get the flash player here: http://www.adobe.com/flashplayer

Cím: 8318 Lesencetomaj, Gubacsi malom lavillafiore@gmail.com
Olvasnivaló: www.villafiore.hu, www.gubacsimalom.hu
A Villa Fiore tagja a Stílusos Vidéki Szállodák szövetségének, amely összesen hat stílusos, családi kézben üzemeltetett vendég- és gasztronómiabarát vidéki szállodát foglal magában: http://stilusosszallodak.blogspot.com

Ha tetszett a fenti írás, iratkozzon fel az email értesítőnkre

4 hozzászólás itt: “Hazajáró | Villa Fiore”

Szólj hozzá

A sértő, személyeskedő, ˝flame˝, tisztán reklámcélú vagy pártpolitikai témájú hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük, a hozzászóló pedig automatikusan spamlistára kerül.

Translator
Hungarian flagItalian flagPortuguese flagEnglish flagGerman flagFrench flagSpanish flagRussian flagCzech flagPolish flagSlovak flag
kiemelt rovataink
feedburner
hirdetés
koos.hu eseménynaptára
G reklám
partnerek
Kapcsolatfelvétel QR kóddal

Legutóbbi hozzászólások