Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar
Koós Miklós
2011. november 2. szerda

Mi lesz a faluval? 1. rész

Akár gazdaságfejlesztésről, akár vidékfejlesztésről, akár a vidék megtartó erejéről esik szó bármilyen fórumon is, a “vidék”, a “falu” szinte minden esetben valamilyen lesajnáló, negatív kontextusban jelenik meg. Különféle falufejlesztési programok indultak, divat lett a nagyvárosi értelmiségieknek olyan közeg felemelkedését vagy egyszerűen csak a megóvását a zászlajukra tűzni, amihez vagy eleve nincs vagy már nincs közvetlenül (életvitelszerűen) közük, vagy korábban pont mindent megtettek azért, hogy kiszakadjanak onnan.

Furcsa ellentmondás ez, tudom, mégis létezik. Pár évtizede pl. budapesti értelmiségiek, építészek, szociológusok, néprajzosok egy egyesületet hoztak létre és egy Budapest melletti kis településen kibéreltek egy igazán autentikusnak tekinthető parasztházat, ahol megtartva az eredeti bútorzatot, a hétvégéken maguk hagyományos népi ruházatba öltözve próbáltak valamilyen hagyományőrzést megvalósítani. Sokan persze hitelesek voltak, mert hiszen a távoli, elnéptelenedő falucskából a fővárosba kerültek pl egy egyetemre és ottragadtak.

Meglehetősen furcsa volt látni, amint a fővárosi értelmiségiek népies ruhákba öltözve hagyományőrző húsvétot, Mikulást vagy éppen karácsonyi előkészítő kézműves napot tartottak, ahol a falusiakat tanították a gyertyaöntésre, csuhababák készítésére régi népdalokra és egyebekre.

Megfordult a világ? Igen megfordult a világ. Legalább is errefelé, ahol egyes kistelepülések vezetői az életminőséget ma is abban mérik, hogy sikerül-e megugraniuk azt a szintet, amivel a falucskájuk városi rangra emelkedhet. Olyan települések kaptak városi rangot az elmúlt 10 évben, amiről sohasem gondolnánk és ha végigmennénk egyetlen főutcáján meg lennék győződve, egy faluban járunk. Talán el kellene törölni azt a fogalmat, hogy város és falu és a továbbiakban csak “település” lenne?

Mondhatjuk úgy is, a falu kiment a divatból, a falusiak közül sokan sem szeretnék, ha egy “faluba lennének száműzve”. A falun élők közül egyre többen akarnak városias házat, amerikai konyhát, kandallót, a baromfiudvar helyett füvesített kertet hintaággyal és felfújható kerti medencét. Nem akarnak tornácos házat, mert az a szegénységre, a régmúlt szegénységükre emlékeztetné őket. Közcsatornát, kábelteleviziót, aszfaltos járdát, iskolát, rendelőintézetet, közeli mentőállomást és bevásárlóközpontot, mobilos elérhetőséget, 3G és mobil internetet szeretnének. Nincsen ebben semmi különös, másutt is pont ezekre vágynak az emberek. Mivel már évtizedek óta a legtöbben nem otthon a falujukban, hanem a közeli kis vagy éppen nagyvárosban dolgoznak, leginkább csak aludni járnak haza.

Mindeközben a városi létbe belefáradt családok elegük lévén a társasházak, panelek személytelen és önző légköréből, vidékre vágynak, tornácos parasztházba, ahol kútból lehet vizet venni, ahol pár tyúk kapirgál a kertben és tojják a reggeli rántottának valót. Sokan semmi másra nem vágynak, mint egyfajta idealizált parasztromantikába.

Természetesen van találkozási pont, hiszen a falvak mezőgazdasági jellegének eltűnése mellett sokkal inkább kezdenek hasonlítani a városok peremén kialakuló kertvárosi területekhez. Mindezek természetesen nem általában a falvakra értendők, hanem kizárólag a (nagy)városok körüli falvakra, ahol azok is találnak maguknak telket, házat, akik a városok ingatlanpiacáról már kiszorultak, részben azért mert megfizethetetlenek lettek a városi telkek, házak, részben, mert már alig vannak üres telkek.

 ————

” … A portfólió harmadik eleme a háztáji volt. Ez olyan helyeken, ahol a háztartást kert, állatok, esetleg a falu/kisváros végében szőlő, de minimum telek vette körül, akár jelentékeny bevételt is jelenthetett és segített egy sajátosan készpénz nélküli, vagy legalábbis alacsony készpénzhányaddal működő életforma kialakításához. A jómódú vidéki család 80-as évekbeli mintája a kettő, vagy akár háromszintes családi ház, hátul nagy kerttel, tyúkokkal, disznóval akár, a fészerben a szerszámokkal, hegesztőkészülékekkel felszerelt műhellyel, a település végében lévő kerttel vagy szőlővel ellátott mini-konglomerátum volt. Egy ilyen háztartás nemigen költött élelmiszerre, sőt inkább jövedelme volt belőle (tojás van eladó), autószerelőre, vagy bármilyen szerelőre, hisz apa vagy a nagyobbik gyerek mindent megcsinált. Az önellátásnak bámulatos fokát jelentette ez az életmód, amihez tegyük hozzá, hogy egy olyan kizsigerelt munkatempó is járult, ami világosan tükröződött már akkor a hazai egészségügyi és halálozási adatokon.

Mert habár valóban a 80-as évekre nyoma sincs faluhelyen a korabeli vályogházaknak, egyes térségekben családok, saját erejükből többszintes palotákat húztak fel utcaszám, ám emögött a legtöbb esetben ott van a munkaidő után még megragadott kapanyél, a sufniban hétvégenként összeütött szivattyú vagy átspirálozott generátor, vagy a januári szombat hajnalban levágott disznó. Apám, aki évekig hasonló stílusban élt és dolgozott ma is visszafojtott dühvel szólal meg, ha valaki szóvá teszi a falusi emberek műveletlenségét, blazírt megjegyzéseket téve a magamfajta társadalomtudósokra, akiknél a gondok ott kezdődnek, amikor 2 vödör vizet be kéne hozni a házba. És valóban, ő egy olyan generáció tagja, akit ha egy mezőn magára hagynak egy pár teherautónyi nyersanyaggal, mire visszajössz ott egy ház fog állni, aminek teraszán semmibe révedő tekintettel sörözik, s ujjával a betont tapogatja, hogy a hétvégén még talán húzunk rá egy réteget.

A portfólió negyedik eleme a magyar közösségekben máig mély gyökerekkel bíró közösségi és családi transzferek átláthatatlan, vagy éppen patikamérlegen nyilvántartott rendszere. Mert ide tartozik a „Józsi add már kölcsön az utánfutódat, leugrunk Hevesre azért a kompresszorért”, a disznóvágás-kori kóstoló, a lagzira vitt sütemény vagy a kalákában épülő ház, a romantikus betonozás és az elmaradhatatlan szüret. Családon belül a nyugdíjból a kollégista zsebébe tömött százasok majd ötszázasok, az üzemi konyhák méretével vetekedő vasárnapi rántott húsos, uborkás ebédek a nagyinál, a városból lehozott gyógyszer és a rekeszszámra visszavitt paradicsom meg befőtt, a betegápolásra gyerekvigyázásra érkező nagynéni, az egymásnál nyaraló unokatestvérek.

Ez a magyar megélhetés portfoliója, ami ha egyszerre sikerült alkalmazni őket, szerencsés helyeken akár virágzó vidékeket hozott létre és tartott fent a hatvanas évek közepétől egészen a 80-as évek végéig.

A rokkantnyugdíjként ismert rendszer tömegesen elterjedve tulajdonképpen ebbe a szövetbe teljesen szerves módon illeszkedve jelenik meg a 90-es évek elején. Mégpedig úgy, hogy a rendszerváltással az egyik napról a másikra megszűnő szocialista vállalati rendszer jelentette láb esik ki a képletből, aminek egyik lehetséges, szinte bátorított pótlása a rokkantnyugdíj, amit gyors, eleinte (és aztán még sokáig) zökkenőmentes leszázalékolási procedúra előz meg. Vegyük észre, hogy mind a főállásból származó jövedelem, mind pedig az azt később kiváltó rokkantnyugdíj csak apró szelete a megélhetést végül biztosító portfoliónak és nincs közvetlen köze ahhoz, hogy ezért a megélhetésért ki mennyit dolgozik, mert a munka (ha valaki itt életben akar maradni) akkor sem szorítkozik pusztán a munkahelyre a magyar ember számára, ha van neki munkahelye. Ebből az is kiderül, hogy akinek nincs, aki kényszerből (és a legritkább esetben lustaságból) transzferjövedelmekkel váltotta fel korábbi munkajövedelmét, az nem jelenti azt, hogy innentől ne dolgozna/termelne/szolgáltatna pusztán átrendezte portfolióját és más módon biztosította azt a keveset, amit korábban számára leginkább munkajövedelemként fizettek ki.

Abban az adatban, hogy milyen alacsony a hazai foglalkoztatottság aránya, az is megjelenik, hogy milyen kétségbeejtően kevés, valójában értékteremtő tevékenység minősül ma munkának Magyarországon. XIX. századi Nyugat-Európára kitalált rigid kategóriákkal (teljes munkaidős bejelentett állás a hozzá kapcsolódó társadalombiztosítási jogosultságokkal) próbálunk életben tartani XXI. századi kelet-európai rendszereket.

A leszázalékolás lehetőségének választása nem pusztán egyéni ügyeskedés, és nem csak korrupt bizottsági orvosok megkenhetősége. Egyrészt nem volt túlságosan nehéz a rendszerváltás nagyüzemeinek, TSZ-eienek, bányavállalatainak tömegével szélnek eresztett munkásai között leszázalékolásra okot adó egészségügyi problémát találni. Másrészt a leszázalékolás a 90-es években tudatos ám kimondatlan társadalompolitika, a kuponos privatizáció magyar verziója, ahol habár a korábbi kohóüzeméből tulajdonrészt senki nem kap, de mai áron havi kb. 30000-ret igen, amolyan életjáradékként, amit elnevezünk rokkantnyugdíjnak. Megint egy példa arra micsoda hagyományai vannak nálunk annak, hogy hihetetlen tartalmakat tudunk ismert elnevezések mögé rejteni, amiknek azonban valójában semmi köze nincs az adott fogalom eredeti jelentéséhez … “ forrás

 ————

Az építészeti és urbanisztikai viták során menetrendszerűen jönnek elő a vidék – és itt és most elsősorban a falvakról beszélünk – építészeti öröksége, a tradicionális falukép illetve a régi hagyományok fokozatos eltűnése.

A mai falu alapvető problémája azonban nem az építészeti örökség megléte vagy nem megléte, hanem annak tisztázása, hogy mi egy mai falu szerepe, minek és kinek adjon keretet illetve életteret?

A falvaink lakosai kiöregszenek, a fiatalok a középiskola, az egyetem, de az egyszerű munkavállalás után sem költöznek vissza. Miért is tennék? Melyek azok a vonzó tulajdonságai a mai falvainknak, amivel tömegesen lehetne odacsábítani akár a városokban szocializálódott fiatalokat? Próbált már bárki is az elmúlt 20 évben azzal foglalkozni, hogyan lehet egy reális jövőképet megalkotni egy fordított irányú vándorlásnak? A falvak holnapi élete nem csak a mától függ, hanem a holnaputántól is,  attól hogy akarunk-e egyáltalán szerepet adni nekik.

Jól látszott ez a bizonytalanság és előkészítetlenség az ócsai bedőlt hiteleseknek szánt lakóövezet tervpályázata kapcsán is. Akik a konstrukciót kitalálták, azok sem tisztázták, hogy MA mi lehet egy falu alapvető funkciója, mi a megtartó ereje, melyek azok a rejtett értékek, ami miatt megőrzésre érdemesek. Helyette létrehoznak egy gettót. Miféle összetartó erő lesz egy olyan kvázi közösségben, ahol mindenki csupa vesztes, akinek tragédiával terhelt az élete? Mindenkiben csak egy vágy fog dolgozni, minél előbb elkerülni erről a megbélyegző helyről. Ezt komolyan végiggondolta volna valaki? Kötve hiszem.

Azt csak a legmegátalkodottabb “város soviniszták” gondolhatják komolyan, hogy a falusi emberek – akárcsak 100 éve – dolgozgassanak csak reggeltől estig a földön, hordják be a városba a primőr zöldséget és akkor mindenkinek jó lesz. Hát nem lesz. Ők ugyanis nem “arra valók”, hogy minket, városiakat kiszolgáljanak. Szeretnének ők is részesedni mindabból az előnyből, ami egy nagyobb településen rendelkezésre áll. Pl. a megélhetés, de erről majd a következő részben ejtünk szót.

 

Hozzászólások (6): megnézem / hozzászólok

  • Avatar

    Sandor Albert

    2011. november 2. szerda - 10:03

    #82266

    Nem eleg radikalis a cikk. Ugyanugy kis lepesekerol almodozik. Bedol a megszervezettseg, felulrol iranyitottsag buvoletenek.

    Az oktatasnal kell kezdeni. Meg csak waldorfot sem kell emliteni csak elolvasni Montagne( XVI sz !) nevelesrol szolo esszejet.

    A gyereket engedni kell talpraesett felnotte valni. A talpraesett es nem agymosott felnott ket labbal all a foldon, erzi, hogy abbol nop ki mint test, es azt dolgozza, szellemiti at mint lelek. Jobban erzi magat ott ahol a vilag teljes mint a mesterseges kornyzetben, es igenye lesz erre. Nem fog berhazzal megelegedni, vagy egy skatulyaval egy lakotelepi blokk oldalaban.

    Kozosseg irant is lesz igenye. Egyeniseget epp ebben a kozegben eli meg.

    Idealizmus ? Legveresebb gyakorlati pragmatizmus. A fejben es szivben dol el minden (bar utobbi a materialista termeszettudamany szerint nem is letezik)

    Meg fogjuk csinalni. Mar dolgozunk rajta. Nem okoskodni kell. Eletkepes eleven kis kozossegek fognak kialakulni. Valoszinu nem valik ez altalanosan jellemzove ebben az evszazadban, vagy a kozvetkezo nehanyban. De ezek lesznek a csirai egy ma meg elkepzelhetetlen jovonek.

  • Avatar

    Kucsera Mihály

    2011. november 2. szerda - 11:20

    #82268

    A városok életképessége, ellátási és demográfiai értelemben az alacsony természetes népszaporulat utánpótlása terén egyaránt, mindig is a faluhoz kötődött. A társadalom tehát elsődlegesen, és a szó legtágabb értelmében minden értelemben a faluból táplálkozott. Ennek ismeretében törvényszerű, hogy az urbanizálódott vidék és globalizálódott földgolyó korában, a falu mezőgazdasági és közösségi értelemben nyilvánvaló elhal(aszt)ásával az egész modern nyugati civilizáció elveszítette életerejét.
    A hazai kezdeteket illetően érdemes megismerni Andrásfalvi Bertalannak az ártéri gazdálkodástól induló gondolatmenetét, tömörítve pl. http://www.historia.hu/archivum/2004/0404andrasfalvy.htm

  • Avatar

    Tüke

    2011. november 3. csütörtök - 14:51

    #82278

    Ne legyek sem sértő, sem személyeskedő, meg ne legyen “flame” sem…
    Gondolatom ahhoz, hogy “szeretnének ők is részesedni mindabból az előnyből…-höz” – ( magam is tapasztalok ilyesmiket jó pár évtizede ! ) – bár amikor célozgatok arra, hogy a városban minek mennyi az ára és/vagy mi,hogyan is van… a teljesség igénye nélkül : pl. közüzemi díjak (!) vagy pl. ugyanazt a terméket megvenni egy boltban és egyebek… akkor (valahogy) NEM akarnak a “falusiak” olyan nagyon “városiak” lenni !
    Természetesen várom azt a … ” megélhetés,a későbbiekben”-t
    Talán még annyit : (szerintem) nem “egészséges” ( nem célszerű) ” egy egészből kiemelni egy részt !” – ( értsd : pl. az a “forrás” ) – továbbá talán épp’ ez az internet “átka?”… addig kattintgat az ember, amíg talál egy olyan szöveget, ami az ő álláspontját,vélekedését támasztja alá ?….
    Re: Sándor Albert – ha esetleg részleteznéd, hogy kik vagytok (?)- akik már “dolgoztok”…
    Re: Kucsera Mihály – Andrásfalvi bácsi csak-csak (szül) 1931 (?) – ez sem kritika, csak hát…

  • Avatar

    Kucsera Mihály

    2011. november 4. péntek - 20:46

    #82295

    Tüke:
    .. csak-csak … ?????????? (de lehet, csak én nem értem!?)

  • Mi lesz a faluval? 2. rész

    2011. november 10. csütörtök - 00:01

    #82355

    […] legutóbb elkezdett sorozatunk, a Mi lesz a faluval első része után levelet kaptam Kőszeghy Attila […]

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

ZÖLD
Mit kezdhetünk az ökoházakkal?

A magát energetikai szakértőként pozicionáló kolléganő sületlenségeit sokadszorra olvasva már-már viccesnek hat az a küzdelem, amely arra irányul, hogy egy 20 éves valós és konkrét épületekben megvalósult tapasztalattal rendelkező szemléletet (passzívház) összevessen egy jobbára csak elvekben létező másikkal, a minden szempontból ökológikus és természetközeli ház koncepciójával. A gond ott van, hogy ez utóbbi egyszerűen NEM […]

Mit kezdhetünk az ökoházakkal?
2013. június 27. csütörtök
TERV KRITIKA
Tervkritika 94 | ház alapfunkciókkal

A tervezés korai állapotában küldtek be rajzokat a tervkritika rovatba: Tisztelt Koós Úr! Hónapok óta lelkes olvasója vagyok a tervkritika rovatnak, és a projektünk lassan abba a fázisba ér, hogy úgy érzem érdemes kikérnünk a véleményét. Egyedülálló Édesanyánk számára építünk egy kis falu szélén, egyelőre viszonylag érintetlen környezetben egy kis házat. Az egyszemélyes (és két kutyás) háztartás […]

Tervkritika 94 | ház alapfunkciókkal
2013. február 14. csütörtök

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább 

legutóbbi hozzászólások