Regisztráció/Belépés

további cikkek

Simor Árpád
2011. november 4. péntek

Szalmabála-építés | kételyek és kitörési pontok 1.

Új szerzőt szeretnék bemutatni a kedves Olvasóknak Simor Árpád faipari mérnök személyében, aki az alábbi 2 részes írásában egy ormánsági projekt kapcsán mondja el tapasztalatait és véleményét a szegénység és a szalmabálaépítés összefüggéseiről.

Lobog a tűz az ormánsági faluban a bogrács alatt, tutajos szemű cigányasszony kavargatja a gulyást. Az unszolást, hogy telepítse át a bográcsot a fatékozló máglya fölül az ujjnyi gallyakkal is nagy hőt adó rakétatűzhelyre, kacagva, harsányan utasítja vissza: ugyan, fa mindig volt és mindig lesz!

2009-ben a pécsi Interregionális Megújuló Energia Klaszter Egyesület (IME) a Norvég Civil Alap támogatásával elindította a Megújuló Energiával a Szegénység Ellen (MERSZ) projektjét. A projekt közel két éve alatt a szalmabála-építés területére is bearaszoltunk, és a munka során szerzett tapasztalatok úgy lehet, másoknak is érdekesek lehetnek.

Maga a MERSZ abból a feltételezésből indult ki, hogy a hazai (akkor még “csak”) 3,1 millió a szegénységi küszöb alatt élő ember legfőképpen az energia-fogyasztása miatt van csapdahelyzetben. A költségeinek nagy része energiaköltség (főleg fűtés, főzés, HMV), amit egyre kevésbé tud megfizetni, ugyanakkor egyre rosszabb hatásfokkal hasznosítja: a háza “orrán-száján” – padlásfödémen, ablakon, vékony és vagy vizes falakon – szökik a hő. A projekt “három szárnyon támadott”: megújuló energiákra mutatott felhasználási példákat (és általában az energia-, zömmel hőnyerésre való takarékos eszközöket), a házilagos elkészítést – lowtech – mutatta be (ezzel a “tudati kiugrást” segítve elő), végül pedig a megtermelt (hő)energia megfogására mutatott eljárásokat és anyagokat. A termikus szanálás során arra törekedtünk, hogy minden egyes helyzetet minél több szemszögből értékeljünk, és egyedi, de nem pontszerű, hanem komplex megoldást mutassunk, és igyekezzünk a “célcsoportot” is rávenni a többváltozós gondolkodásra és problémamegoldásra.

A célcsoport, mára több, mint három és félmillió ember, ebből egymilliónál is több mélyszegénységben, olyan házakban lakik, amelyeknek állapota siralmas. Talán épp a koos.hu-n jegyezte meg valaki, hogy a hazai lakóházvagyon negyedét le kellene dózerolni. Ez még igaz is lehet, csakhogy: hová tesszük a benne élőket? Ezek az emberek nemhogy új házat, de a meglévő szakipari felújítását sem tudják megfizetni. Ezért a megoldás a(z elsősorban termikus) szanálás. Lehetőleg SK (anglománoknak és a városszéli veddmegdobdel-áruházak szerelmeseinek: DiY).

Olyan egyszerű hőmegfogási módokat mutattunk, amiket bárki megcsinálhat, mint a textilhurka az ablakban, vagy a függönynek a radiátor elől mögé tűrése. Olyan eljárásokat, amiket egyszerű falusi ezermesterek is használni tudnak, mint kapcsolt gerébtokos ablakok ajazásába (“falc”) mart tartós szilkonkaucsuk tömítés. Olyan anyagokat kerestünk, amelyek olcsók, egyszerűen beépíthetők, bárki által megtanulhatók, helyben vannak. Ilyen a szalmabála.

A projekt ún. workshopokból állt, azaz egy felmérő, egy egyeztető látogatásból, egy fizikai kivitelezésből, és végül lehetőség szerint egy utómérésből. Ebből adódóan nagy beavatkozásokat nem végezhettünk, így a padlásszigetelést választottuk. Két szélsőséges helyzet világít rá legjobban a problémákra: egy Tisza-menti és egy ormánsági.

A Tisza-mentén egy, a hetvenes években épült szocpolos házat szigeteltünk. A kb. 100 nm-en három család él, a vékonyka vasbeton padlásfödém “süt” a hidegtől, a kémények és falak hálós hőkamerás képe arra utal, ami a szocpolos házaknak mai napig a lényege: a kivitelezőnek a be nem épített anyagból származó kiváló jövedelmére. A Teschauer-ablakok üvege törött, hiányos, a faszerkezetek degradáltak (pl. az ajtót a kutyák nemzedékei gondosan kirágcsálták), a fűtés vaskályhákkal. Télen az isten fája sem elég, a huzat és a mennyezet viszi ki a hőt, nyáron visszafelé jön a meleg és összefog a vaskályhákon fővő ételhez kellő fűtéssel. Itt nemhogy nem “mindig volt és mindig lesz” fa, de a tartálykollektor építésekor leeső féltenyérnyi nyárfadarabkákért 7-8 kiskölyök áll sorba és könyörög. Ami van, az viszont füstöl a szabadba: a kémények fala rendre 40-50 fokos, és egy ponton 103 fokot (!) is mértem.

A szalmabálákat a gödöllői egyetem évek óta a helyszínen dolgozó teamje vette meg. A gazda mocskos szájjal szidja a hordásra megjelent cigányembereket (a településen egyébként is megáll a levegőben a megvetés irántuk), és a dupla áron mért bálákat mosdatlan kifejezések kíséretében löki oda, nagyon nem kézre. Ezzel együtt estére megmozdul a közösség, egy, a közelben bedőlt házból a tapasztáshoz való vályogot is odahordják, sőt, nagynehezen a taposásába is beállnak a novemberi hideg lucsokban. Másnap fönt a bálák, a kémények mellett fél méter védőtáv, és vastag tapasztás kerül a felületekre.

A beszámolók eleinte a várt eredményről szólnak: meleg a lakás, reggelre sem hűl ki, szinte irigylik érte a szomszédok a kedvezményezett családot. Két hónap után azonban megindul az áskálódás, és furcsa jelenségekre panaszkodnak a bentlakók. Állításuk szerint viszketnek a bálákból aláhulló por miatt (nb. a födém monolit vasbeton), és egyre erősebben kezdenek félni attól, hogy egértanyává válik a ház, bogarakat vélnek hallani. A kulcs úgylehet az uzsorás, aki már a fölrakáskor is tiszteletét tette a családnál bizonyos fizetnivalók dolgában. A bálákat három hónap után megkezdik, és a tél végére már egy darab sincs a födémen: mind eladták.

Az ormánsági házban a falugondnok lakik, értelmes, tevékeny roma férfi a családjával. A méretes parasztklasszicista ház még ma is a valamikori nagygazdát mutatja széles telkével és a nagymennyiségű termény tárolására alkalmas borított gerendafödémével. Ez utóbbi azonban épp a legtöbbet használt lakótér-rész fölött egy sajnálatos apróság következtében hiányzik, a födémgerendákra sebtében fölcsavarozott gipszkartonlapok ugyan csinosak – már ahol nem szakadtak be a padlásra fölment tulaj alatt -, de hőszigetelésük gyakorlatilag zérus. A födémet egy tűz vágta le, a tűz keletkezése pedig épp a szalmabála szempontjából tanulságos.

A tulajnak akkoriban Trabantja volt, amiről most annyit kell tudni, hogy benzintankja elöl, a motortérben foglal helyet, ferdén a nyitott házú, kövér szikrákkal dolgozó dinamó fölött. A Trabant a valamikori csűrben állt, körülötte magasan fölhányva a széna és a szalma, a hordás során a földre is jutott, azon állt a Trabant. A kocsit elindítva a tulaj észrevette, hogy fogytán az üzemanyag, fölnyitotta a tetőt, és a járó motorú kocsiba elkezdte a kannából a benzint tölteni. A fölcsapó láng elől még épp volt ideje kiugrani, a ház percek alatt félig leégett. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy a szalmabálás padlásszigetelés ötletével nem nyugtattuk meg a tulajt, azonban a polgármester-asszony rábeszélőkéje erősebbnek bizonyult.

A decemberi havazásba belenyúlt munkára az egyesületből természetesen már csak ketten-hárman maradtunk, viszont a falu aktivitása ékesen rácáfolt minden e témában szokásos toposzra. Szorosan idetartozik persze, hogy itt még majd’ tucatnyian vagy most is dolgoznak – ha hitvány szakmai színvonalú is, de mégis: – építőipari vállalkozásban, vagy egy-két hónapnál nem régebben szakadtak ki ebből a világból. A falu lakossága is “jó mix”: a cigánysággal összedolgozó sváb fiatalok és betelepült komlói bányászleszármazottak is élnek ott, csakúgy, mint néhány más nemzetiségű ember is. A direkcióhoz szokott, de saját gondolatait is használó, igen vegyes csapat így az adott épületszigetelés több mozzanatát is sikerrel oldotta meg, és mindössze egy-két elvarratlan szálat hagyva, azzal az érzéssel hagytuk ott karácsony előtt az épületet, hogy meggyőzve a tulajt megoldva a hő szökésének gondja is.

Hogy nem így történt, hanem elbontották ezt a szigetelést is, az éppen a szalmabála-építés problémakörének a sűrűjébe vezet.

Ebben az ormánsági faluban, még a projektmegbeszélések kora őszi napjaiban, jó hangulatú workshopra gyűltünk össze. Nem sokkal előtte, a terveket bemutató vetítésen isteni süteményt prezentáltak a falubeli asszonyok, a fatakarékos rakétatűzhelyen pompás gulyás főtt, az ormánsági Drávapiski elhíresült polgármestere, Mali Zoltán és stábja is megjelent a hívásunkra. Velük az a remek kezű roma férfiú is, akivel ahelyt összeraktunk jópár rakétatűzhelyet, amelyikek egyikét már vitte is, és lelkesen ecsetelte a majdani remek főztjeit – és akinek a felesége lesz majd mondandó pár héttel később ama nevezetes bevezetőbeli mondatot. Hiába, a maszkulin vs. feminin étel nem csak Váncsa interpretációjában létezik, sőt, nem csak az étel, de elkészítésének körülményei is mások, ha férfi, és mások, ha nő a főszereplő. A nevezetes workshop bonus trackje azonban két fekete ruhás férfiú.

Két fekete ruhás férfiú, akik maguk sem igen tudják, hogy kerülnek ide, viszont mégiscsak ők a hatóság emberei. A Katasztrófavédelem baljós egyenruhája részint feszélyezi a benne lévő értelmes embereket, részint némiképp sokkolja a falu amúgy is, khm, kevéssé motivált kiszemelt emberét. A katasztrófavédelmisekről később kiderül, hogy pesti iniciatívára kerültek ide, maguk sem tudják, mivégre, de ha már itt járnak, hoztak tűzvédelmi szabályzatot (ez akárhogyan is, de nagyon hasznos), végül csöndben kibökik, hogy a szalmabála nem hogy nem tűzveszélyes, de tűzben, ha nincs éppen a közelben “hivatalos” oltóanyag, bizony, a szalmabálát a tűzoltó fojtásra használja.

Most akkor mi van?

Van először is vagy negyedfélmillió ember, aki képtelen kilábalni a szegénységből, mert harmada pénz áll a házhoz a kelletéhez képest*, de még annak a nagy része is kifüstöl a rossz kéményeken és kiszökik a háza szigeteletlen síkjain. Van másrészt egy (okkal) szigorú építésszabályozás, ami nem engedi, hogy mindenféle jöttmentek kétes értékű portékákkal veszélyeztessék az építeni vágyók életét. Van azután egy hatalmas építőanyag-ipar, aminek az az érdeke, hogy az ő, és csakis az ő portékáját használja föl a nagyérdemű.  Az eredmény egy olyan szabályozás, ami egyrészt kiszorítja a szegénységben élőket a megoldásokból, másrészt stabilizálja ezt a helyzetet.

A szalmabálán keresztül megmutatható, miként lehet úgy továbblépni, hogy minden szereplő megtalálhassa a számítását. Kezdjük kemény felütéssel: szükség volna az építőjog okos, átgondolt föllazítására.

folytatjuk…

 

Hozzászólások (5): megnézem / hozzászólok

  • Dr. Halász Bence György

    2011. november 4. péntek - 22:44

    #82296

    Szenzációs! Köszönöm!

  • Rezsnyák Péter építész

    2011. november 4. péntek - 22:54

    #82298

    Miklós pirosbetűs intelmei nem véletlenül vannak itt szem előtt. Mert ilyenkor kinyílik ám a bicska a zsebben. De erre kár is szót fecsérelni. Kézzel tapintható az a szemléletbeli különbség, ami alapján emberek olyan fákat ültetnek, ami majd csak évtizedek vagy szinte századok múlva adnak árnyékot, vagy azt mondják, fa mindíg is volt, és lesz is. Tképpen igazuk is van.

  • Simor Árpád

    2011. november 5. szombat - 10:31

    #82301

    Rezsnyák Péter építész: Ez messzire vezetne. A példákat a helyzet illusztrálására hoztam föl; állapotrögzítés és nem értékítélet. Épp az az egyik gond, hogy a ‘célcsoport’ bénult, jó körülmények között sem a kb. 5%-nyi öngondoskodó-önmentő rétegbe tartozik és légüres térbe került a vezetett munkahelyek megszüntével. És sokuk már a 3. generáció ebben a léthelyzetben. Ez a vita azonban szétfeszítené nemcsak ennek a cikknek, hanem a koos.hu-nak a kereteit is. A projekt célja az volt, és közvetve az írásomé is, hogy azok, akik felelős pozícióban vannak és tehetnek valamit, iniciáljanak valami változást. Mondhatnám, mutassanak valami irányt azoknak, akiktől ez – és ezt nagyon komolyan mondom – nem elvárható. Ebben a pillanatban legalábbis semmiképpen. Még egyszer: nagyon messzire vezet ez, és azt hiszem, nem is tudjuk itt még átabotában sem megvitatni.

  • Peter.G

    2011. november 5. szombat - 14:48

    #82304

    Bátran ki merem jelenteni, hogy a cikk témája és – a szokásostól eltérő – nyelvezete felkeltette érdeklődésemet, de bizonyára másokét is. Kíváncsian várom a 2. részt, amivel kiteljesedik a T. szerző ismertetője, és lehetőség nyílik az egész leírás ismeretében történő érdemi hozzászólásra. Ez idáig remek!

  • ZooLee

    2011. november 14. hétfő - 19:24

    #82481

    Én is gratulálok a cikkhez!
    Különösen egyetértek a zárógondolattal:
    “Kezdjük kemény felütéssel: szükség volna az építőjog okos, átgondolt föllazítására.”

    Vajon ennek az okos fellazításnak a fényében született az új OTSZ 🙂 ?

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

ZÖLD
Mi lesz a faluval? 2. rész

A legutóbb elkezdett sorozatunk, a Mi lesz a faluval első része után levelet kaptam Kőszeghy Attila építésztől: Tisztelt Koós Miklós! Három évi visszhangtalan kísérletezés, könyvmegjelentetés és kiáltványok után örömmel találkoztunk a falvakkal kapcsolatos gondolataival. Legutóbbi koncepciónkat is egy komplex vidékmentő program kifejlesztése érdekében adtuk és adjuk közre. Üdvözlettel: Kőszeghy Attila PhD építész, településtervező Kőszeghy Csanád […]

Mi lesz a faluval? 2. rész
2011. november 10. csütörtök
SZAKMA
Szalmabála-építés | kételyek és kitörési pontok 2.

A szegénységben élők által birtokolt épületvagyon a honi lakásállomány talán ötödét-negyedét teszi ki.  A benne élők zömmel energiaszegények: költségeiknek energia-hányada nemhogy nem az eufemisztikus “a kiadásai több, mint 10%-a” (ennek a definíciónak alapján a magyar háztartások döntő többsége különben simán energiaszegény), de inkább fele-kétharmada az, ezen belül hőköltség. A megtermelt, de pontosabb, ha úgy mondjuk: […]

Szalmabála-építés | kételyek és kitörési pontok 2.
2011. november 8. kedd

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább