Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar
Koós Miklós
2015. augusztus 20. csütörtök

Tavasztól pályázni lehet a régi családi házak felújításának támogatására

20080205haza

Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A kidolgozás alatt álló pályázat keretében az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint a villamos- és vízhálózatok felújítását támogatják, munkát adva ezzel a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak – tette hozzá az államtitkár.

A felújítási költség 40 százaléka lesz vissza nem térítendő, uniós támogatás, míg az önrész várhatóan 45 százalék lesz. A maradék 15 százalék pedig kamatmentes, visszatérítendő támogatásból származik majd. Ezt a legkisebb hányadot még nem hagyta jóvá az EU – vázolta a finanszírozást Szabó Zsolt, hozzátéve, hogy a pályázatoknak három üteme lesz, egyenként 30-40 milliárd forintos támogatással és régiónként hirdetik meg azokat.
Az államtitkár részletesen ismertette a múlt év szeptemberében indult Otthon Melege program eddigi pályázatait. Az induláskor meghirdetett kazáncsere program 1 milliárd, a háztartási gép csere 627 millió, míg a nyílászáró csere program 1,1 milliárd forint keretösszeggel indult. A hűtő- és fagyasztógép csere program keretének a megemelése után a támogatás meghaladta a 3 milliárd forintot.

Mára lezárult ez az első három alprogram. A kazáncserénél 2100, a háztartási gépek cseréjénél közel 25 ezer, míg a nyílászáró cserénél szintén 2100 pályázó nyert támogatást.
Szabó Zsolt kiemelte, hogy a támogatás itt 50 százalékos volt, amely nagy eredmény, mivel az EU korábban csak 30 százalékos támogatást vállalt ezekre a célokra.
A 4-60 lakásos társasházak energiatakarékos felújítására idén áprilisban kiírt pályázat már a negyedik volt a sorban. A keret itt 10 milliárd forint volt és itt is a költség felére járt támogatás. A felhívásra 500 pályázat érkezett, az első 80 nyertessel most kötik meg a szerződést, összesen 12 ezer lakás felújítására futja a keretből. Még idén ősszel újabb pályázatot írnak ki a 60 lakásosnál nagyobb társasházakra – tette hozzá az államtitkár.
Az ötödik alprogram a mosógép csere támogatása volt, 500 millió forintos kerettel. A régiónkénti pályázaton már az első órákban elfogyott a pénz, a pályázatok száma meghaladta a 40 ezret.

Az Otthon Melege program – a felhasznált energia csökkentésével – a lakosság energiára fordított kiadásait is csökkenti, továbbá védi a környezetet is – sommázta az államtitkár.

forrás: mti

 

Hozzászólások (0): megnézem / hozzászólok

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

ZÖLD
E.ON Energy Globe | Pályázzon október 15-ig, és nyerjen egy 100% elektromos Nissan LEAF-et!

Elindult a nevezési időszak a 2017-es Energy Globe Magyarország programra, amelynek keretében már 6 kategóriában – Vállalat, Önkormányzat, Jövő generációja, Épület, Ötlet, Egyéni kategória – keressük a legjobb hazai környezet- és energiatudatos kezdeményezéseket. Az Energy Globe Magyarország díj a 177 ország részvételével zajló Energy Globe nemzetközi verseny hazai fordulója, amelyet idén immáron másodjára hoz el […]

E.ON Energy Globe | Pályázzon október 15-ig, és nyerjen egy 100% elektromos Nissan LEAF-et!
2017. szeptember 8. péntek
EGYÉB
Mikor jön már a családi házaknak szóló napelemes EU-s pályázat?

Megjelent a napokban a környezetvédelmi és energiahatékonysági pályázatok idei egész éves menetrendje, amelyben csak a közintézmények, önkormányzatok és egyházak kapcsán látunk megújuló energiával összefüggő pályázati dátumot. Arra tehát még legalább fél évet várni kell, hogy a társasházakban, illetve a családi házakban élők EU-s pénzből napelemes, napkollektoros, illetve szigeteléssel összefüggő fejlesztésre tudjanak pályázni az energiahatékonyság jegyében, […]

Mikor jön már a családi házaknak szóló napelemes EU-s pályázat?
2015. május 29. péntek

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább