Regisztráció/Belépés

további cikkek

Koós Miklós
2016. július 26. kedd

Tervkritika 153 | északi lejtő panorámával

tervkritika-153-001

Kedves Koós Úr!

Régóta lelkes olvasója vagyok a tervkritika blogjának, és csak most szedtem össze kellő bátorságot ahhoz, hogy az első családi házunk tervéről kérjek külsős véleményezést.

A telekről röviden: a telek északi tájolással rendelkezik, panorámával, mely szintén az északi oldalon van, oldalhatáros, de nem volt meghatározva a helyi rendezési terven, hogy ebben az övezetben, hogy melyik oldalra helyezzük el a leendő házunkat. Ezért úgy döntöttünk, hogy a telek baloldalán kap helyet a ház, jobb oldal pedig majd az udvar lesz. Jobb oldalon üres telek a szomszédunk, de keskeny, így arra nem valószínű, hogy kerül közvetlen szomszéd a közeljövőben.

Ami a tervet illeti: Megbeszéltük a tervezővel, hogy szeretnénk egy élhető családi házat szeretnék, elszeparált életterekkel – ez szerintünk meg valósult, legalábbis a terveken 🙂 Egyedüli aggályom az a fránya tájolás! Mivel a ház most északi tájolású, ezért csak a délutáni naptól kapnak fényt a szobát és a nappali.

Kaptunk különböző hozzászólásokat ismerőseiktől, hogy az északi tájolás nem jó, mert hideg és szeles, ez így hosszú távon nem lesz jó, majd megbánjuk, sötét lesz, senki sem rakna szobákat és túl sok ablakot északi oldalra – és egyéb hasonló bölcsességeket.

A mi egyedüli indokunk az volt, hogy ne kelljen a szomszédot néznünk az udvarról, és élvezhessük a telek adta lehetőség, a panorámát. Bevallom őszintén kezdek egy picit most már elbizonytalanodni. Van lehetőségünk a jelenlegi tervet tükrözni, hogy átkerüljön a telek baloldalára – hiszen még nincs meg az építési engedélyünk. Ha ezt a megoldást választanánk, akkor napot kapnánk a panorámáért cserébe.

Legyen kedves adjunk nekünk tanácsot, hogy most mit kezdjünk ezzel a kialakult helyzettel, jobb vagy bal oldal legyen?!:) Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Az északi lejtő oldalhatárral nem túl jó kombináció, mégis úgy vélem sikerült jó kompromisszumot kötni. A nyugati nap értékesebb, mint a K-i, mivel a dolgozó, iskolába járó családtagok jellemzően délután vannak otthon, így akkor tudják élvezni a napot (persze ez télen különösen fontos). E tekintetben nem volna érdemes tükrözni, különösen ha van rá esély, hogy a szomszéd ingatlan nehezen beépíthető. A telepítésről és a panorámáról mást nem is lehet írni ennyi információ birtokában.

tervkritika-153-alaprajz-alagsor

az épület belső elrendezése teljesen rendben van, hiszen itt azt a megoldást választották – részben a tájolás miatt is – hogy az oldalhatáros beépítés miatt inkább a hálóblokk kerül hátra, vállalva, hogy emiatt keresztül kell menni a nappalin. Így viszont az összes hálónak jó a tájolása és a nappalinak is lesz kertkapcsolata.

tervkritika-153-alaprajz-fszt

Jó a konyha-étkező és az előtte panorámás terasz kapcsolódása. Kellően szeparált, de mégis egy térben van a nappalival. Mindenütt be vannk rajzolva a bútorok, egyedül itt a nappaliban hiányolom a bútorozást. Talán nem véletlenül hiányzik. Mivel a bejárattól a hálóba vezető irány pont átlósan keresztezi a nappalit, így itt különösen fontos, hogy már ebben a stádiumban ki legyen találva a bútorozása.

Ugyan apróság ebben a tervstádiumban, de ez a két szint magas pillér mint statikailag (kihajlásra), mint építészeti elemként még megoldásra vár.

tervkritika-153-002

tervkritika-153-003

Összefoglalás | alapvetően jó elrendezés, de kiforratlan részletekkel (pl. fürdő) és építészetileg ráférne még egy átgondolás, hogy a meredek terepcsatlakozás és a szintugrás előnyére váljon az épületnek.

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.

… és Önnek mi a véleménye?

az Ön tervezője milyen hibákat követett el?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Hozzászólások (19): megnézem / hozzászólok

  • Tóth Szilveszter

    2016. július 26. kedd - 02:23

    #111070

    Dehogy van rendben…
    Ez az a tipikus eset, amikor a bejárati ajtót a pinceszintre kell tenni az előszobával együtt. feljövök a lépcsőn hátul, kiképzek egy közlekedőt, megfordítom a konyha-étkezőt és máris minden elkezd helyre kerülni – pl fedett terasz a nappalihoz is kapcsolható. persze az már egy teljesen új ház lesz, de sebaj, kívülről sem olyan meggyőző ez még. persze aztán ott van, hogy a pincét kicsit beljebb kéne nyomni, hogy inkább bányásszak több földet, de ne építsek feleslegesen lapostetőt. A földmunka egyszer költség, de ha már nem futotta olyan tervezőre (bocs, de… szóval nézzétek már meg az előző két terv feldolgozásának színvonalát), aki tud számítógéppel rajzolni, akkor én kerülném a beázási helyeket.
    Amúgy most lehet az időpontra való tekintettel türelmetlenebb vagyok már, de nekem rettentő sok a sarok, a zug. nem szívesen csempézném azt a fürdőszobát pl. de utána takarítani se lesz semmi. tök egyértelmű, hogy a kád helyére kell tenni a WC-t és a kazán-tárolót és a wc helyére a fürdőt. ha sikerülne úgy szervezni, akkor nemcsak a fenti előszobát de a fenti plusz egy wc-t is meg lehetne spórolni. Ez már valószínű többszöröse az építész tervezési díjának…
    Kamra: elvi okai vannak annak, hogy sosem rakunk kéményt kamrába. de az a vicces, hogy ha megfordítaná a konyhát és az étkezőt, akkor lehetne szellőztetni is, ami nem kicsit praktikus.

    • Németh László

      2016. július 26. kedd - 08:44

      #111072

      Egyetértve Szilveszter hozzászólásával, van még mit csiszolni ezen a terven! Az előszoba is szűkös, a nappali fogja annak a funkcióját is betölteni, így az nem nappali, hanem nagyobb méretű előtér-közlekedő lesz. Valamikor az egyetemen elfogadhatatlan volt, ha szabadonálló családi házban belső terű helyiségeket terveztek!

  • kritizator

    2016. július 26. kedd - 09:04

    #111073

    az alagsor rajz nem működik

  • Pető János

    2016. július 26. kedd - 10:24

    #111075

    Igen, a lakószint kétoldali “megtámadása” látszik problematikusnak, a külső lépcső előnytelen megjelenésű, hosszú a kar, a belső lépcsőnél az ajtó közvetlenül rányílik a lépcsőfokra, a nappali inkább csak közlekedő.
    Érdemes lenne még dolgozni rajta.

    (Szilveszter hozzászólásánál -nagyjából egyetértve vele- a lapostetőre vonatkozó megjegyzést nem értem. Szerintem az se tartozik a legnagyobb problémák közé, ha valaki nem Artlantissal csinálja a látványtervet)

    • Toth Szilveszter

      2016. július 26. kedd - 13:44

      #111077

      nem az artlantis hianya a baj. de nezd meg a lepcso abrazolasat, vonalvastagsagokat, vagy inkabb annak hianyat stb… mint tervrajz. tudom, h egy szar szar marad szepen becsomagolva is, a jo haz meg jo lesz, ha rondan rajzoltak meg is. valahogy megis az a tapasztalat, hogy kivetelektol eltekintve ez a ketto minoseg egyutt jar…

  • Rezsnyák Péter kivitelező építész

    2016. július 26. kedd - 10:28

    #111076

    Mindegyik lépcső közvetlenül az ajtónál kezdődik. Kinyitja valaki a pincelejárót, és már lent is van! Ott 90 cm minima kéne, és a bejárat előtt akár 1,2m.
    Sokba fog kerülni ez a sok belső teherhordó fal.
    Javaslat:a, Három db 30×30 pillér, plusz monolit vb födém, ami alul felül sik!! és le lehetne tudni ezt az egészet.
    b,Még jobb a rácsostartós tetőszerkezet, és se pillér, se fal, se vb födém, és olcsóbb, és hőhidmentesebb is lesz!

  • Fürdős Lajos

    2016. július 26. kedd - 15:57

    #111078

    Pár észrevétel:
    1. Számomra furcsa az, hogy bár a telek oldalhatáros beépítésű, nem volt megszabva, hogy melyik oldal az a bizonyos oldal, még olyan szinten sem, hogy a meglévő telektömb meglévő beépítésére figyelemmel, az illeszkedés szabályai szerint. Másrészt a telek baloldali szomszédjánál mintha látnék egy hosszabb és egy nagyon rövid, egymást derékszögben keresztező szürke vonalat, ahol a hosszabbik vonal mintegy 1,5 m-re van az oldalhatártól.
    2. A kamrába nem egyébként tilos kéményt rakni, még olyan szinten is, hogy a kémény egyik fala síkban van a kamrát határroló falak belső síkjával, Mondjuk hagyományos oroszkémény 38-as falban.
    3. Érdekes megoldás a tárolóban lévő, archicad-es fali kazán is, aminek a füstgáz elvezetése befordul a 30-as falba
    4. Aztán a háló-blokk gardróbjának ablaka: megvilágítás a szekrénynek, valamint egy keskeny vonal mentén a zuhanyzó résznek a fürdőben 🙂
    5. Elképzelem, amikor az előszobából, ami inkább csak szélfogó, nyíló WC-be bemegy egy testesebb ember. Valahogyan majd be is kellene csukni. Persze működni fog, a WC-kagyló és a fal közé préselődve …
    6. A lépcsőt már többen kiveséztétek. Szerintem is veszélyes, és egyébként sem szabályos. A legelső, ami feltűnt, mikor ránéztem a tervre, pont a lépcső volt, hogy ez nem jó. Nincs pihenő az ajtó előtt. Sok építtető úgy gondolja, hogy minek, csak a helyet foglalja. Továbbá úgy tűnik, hogy külső lépcsőnek még meredek is. Az ábrázolása? A földszinti alaprajzon is el van vágva, pedig ott teljesen látszik. Ez egy durva hiba, pedig csak egy kattintás a programban, hogy ne legyen elmetszve az ábrázolás beállításakor. Ez vonatkozik a pincéből felvezető lépcsőre is. Másrészt a 3D-és képen közelebb van az ajtóhoz, mint az alaprajzon, de az alaprajzon sincs elég távol.
    7. Az oldalhatáron álló falnál, miután 3m-nél közelebb van, szerintem egy ideje ismét nem lehet 90/60-as ablakot tenni, de ebben lehet, hogy tévedek, de most nem nézek utána.

    A fentiek igazából csak technikai jellegű észrevételek, úgymond első pillanatra, a terv koncepciójával most nem foglalkoznék, pedig az is megérne egy kis időt.

  • Pető János

    2016. július 26. kedd - 19:40

    #111079

    Szilveszter, igen, vannak rajztechnikai hiányosságok, ami tervezői tapasztalatlanságra is utalhat, de ilyen tekintetben Miklós is megengedő volt, pedig jó néhány hibára ő is felhívta a figyelmet.
    Minden esetre az építtető (és a tervező) helyében én még egyszer átgondolnám a tervet, akár az előzőkekben itt leírtak figyelembe vételével.

    • Tóth Szilveszter

      2016. július 28. csütörtök - 13:49

      #111105

      ezzel a véleménnyel sokszor találkozom, rajzolók is ezzel szoktak takarózni, hogy tapasztalatlanok. a géppel rajzolásban is előfordul ez persze, de nézz rá és vegyük most csak a lépcsőt: az archicad alap narancssárga 3as tolla, miközben minden fekete, az indulón a kör az archicad 0,1es mérete, ami pont kétszer akkora, mint ami esztétikus és ki van töltve azzal a hülye pontozott kitöltéssel, mint az alapbeállítás. A lépcső meg ugye csak fel van másolva plusz egy szinttel, de így egy szakembernek ez azt jelenti, hogy onnan is indul mégegy lépcső felfelé a padlásra.
      Szóval ez a rajz nekem nem tapasztalatlanságot, hanem igénytelenséget tükröz. Még azt sem döntötte el a rajz készítője, hogy színes vagy fekete-fehér rajzot készít. Az tapasztalatlanság, ha nincsenek összecsoportosítva a falak, ha a falak referenciavonala nem vagy bent van, vagy kint, hanem összevissza.
      És még egyszer mondom, jó házat is le lehet rajzolni rondán, attól még jó ház lesz. Csak hát mégis: egy zsíros hajú, mocskos körmű stylisttől nem vársz olyat, hogy jó kisestélyit fog tudni választani neked az operabálba.

  • Kutasi Jenő bá'

    2016. július 26. kedd - 20:12

    #111080

    Szerintem meg nem jó, sőt rossz, és eleve olyan alapvető hibák vannak benne, hogy nekem az is gyanús, hogy egyáltalán építészmérnök tervezte…
    Én csak a képeket látom, nem tudom, hogy helyszínrajzot hol lehet látni, (meg valaki említett metszetet is) és mi hogy fér el, de alapvetően újra kellene gondolni a koncepciót.
    – például tényleg szükséges-e így ebben a formában egy hatalmas, félig a ház alá bevájt duplagarázs és pince…? Egy ilyen félig alápincézett építmény tele van gennyes csompontokkal, amiket nem fog senki megoldani. Hőszigetelés hol megy, hol fordul, mit burkol egyáltalán? Mosókonyha ott? ne vicceljünk már. Anyu majd a garázson átbukdácsolva fog lemenni a dohos pincébe mosni meg teregetni mindig? Mert hogyan lesz egy ilyen bonyolult alapozási geometria rendesen nedvesség ellen szigetelve, ha már az engtervet is egy ennyire fakezű szerencsétlenre bízták?
    – Tényleg az északi tájoláson aggódnak? Azt mondja van valami panoráma, ami egy komoly érték, és akkor ilyen kis vacak 90*140-es ablakocskákkal fordul a ház a kilátás felé a konyhájából? Ha ennyire Csekonics báró a kedves építtető, hogy két kézzel szórja a lóvét olyan hasztalan ostobaságokra, mint a rossz pincegeometria, akkor egy tisztességes megnyitásra miért nem futja a panoráma felé? És a szűk oldalkertre meg rak egy nagy ajtót, hogy hátha majd nem építkezik soha a szomszéd a szájába?
    – Eleve minek összevissza tagolni egy ilyen kis semmilyen ház tömegét? Várnak ettől valamit? Vagy csak így sikerült?
    Ugye nem tudom, hogy merre mennyit lehet nyújtózkodni, hogy mi van a hátsó kert felé, de nem hiszem, hogy olyan sok kötöttség lenne, hogy ne lehetne akár más koncepció mentén ennél milliószor jobb házat csinálni ide. De az, hogy a nappaliba érkezünk, az alapvetően nem jó…

    Javaslom a kedves építtetőnek, hogy spóroljon meg sok pénzt az építésnél, és még többet azzal, hogy a nehezen összekapirgált kis tőkécskéjét egy olyan épületbe betonozza be, aminek van és lesz is valamennyi értéke, 5-10, de még akár 50 év múlva is.
    Keressen egy rendes éptészt, aki nem az Ecserin vette a papírját, és látott már valóságos épületszerkezeteket, kivitelezést közelről, bízza arra, és lehetőleg próbálja átgondolni józanul az építési programot…
    Mert különben feleslegesen építkezik. Tele van az ország ilyen 90-es évek végén a nagy pörgésben gyorsan felrántott, ilyen színvonalú vacak épületekkel…

  • kritizator

    2016. július 27. szerda - 08:27

    #111095

    Miután Miklós több kisebb-nagyobb hibára felhívva elfogadhatónak minősítette a tervet a többiek jól lehúzták:(

    Egyszer írta valaki itt, hogy szíveskedjenek a tisztelt “lehúzók” néhány saját tervet prezentálni “név nélkül”. Anélkül, hogy kétségbe vonnám a szakmai hozzáértésüket, már előre röhögök a hozzászólásokon;)

    • Kutasi Jenő

      2016. július 27. szerda - 10:30

      #111096

      Nagyon nincs igazad, kérlek.
      Van az a közhely, hogy az étteremben is viszzaküldöd a levest ha egy légy úszkál benne, akkor is, ha te magad nem vagy michelin csillagos séf…
      Itt pedig nem egy paszulyleves a tét, hanem általában egy család teljes vagyona, egy élet munkájával összekapirgált tőke.
      Úgyogy énszerintem pedig épp az a baj, hogy Miklós sokszor elhimihumizza ezeket a dolgokat, olykor akár simán egyszerűen IGEN minősítést bélyegez valamire, amin bőven lenne még mit áttervezni.
      Az építtető itt akkor jár a legjobban, ha minden hibával, hülyeséggel szembesül. A “tisztelt lehúzóknak” – hamár ide kommentlenek – énszerintem egyenesen kötelessége minden hibát könyörtelenül az építtető orra alá dörgölni. Adott esetben millió forintokat is nyerhet (illetve nem bukik el, dob kukába) azzal az építtető, ha a nemjó tervére kapott jó durva kritikákat kiértékeli. És az a szép, hogy a kritika írójának egy öt perces munkájába sem került.
      Ha építészként nem így jársz el, az szinte olyan, mintha egy autóbalesetnél nem állnál meg, hanem hagynád a sofőr szépen bennégjen a roncsban…
      Ebből butaság híúsági kérdést csinálni…
      Aki pedig ilyen előszobát, vécét, meredek előlépcsőt így lerajzol, az igenis fakezű, és valószínűleg nem is igazi építész, ezen nincs mit finomkodni. Igenis joga van megtudnia az megrendelőnek, hogy épp egy kóklerre bízta a feltehetően legdrágább vagyontárgyát…

      • kritizator

        2016. július 28. csütörtök - 10:15

        #111103

        Részben igazad van:

        1. A légy a levesben objektív dolog, a kritikák nagy/egy része szubjektív.
        2. “Aki pedig ilyen előszobát, vécét, meredek előlépcsőt így lerajzol, az igenis fakezű, és valószínűleg nem is igazi építész, ezen nincs mit finomkodni. Igenis joga van megtudnia az megrendelőnek, ”
        Sajnos, ebben igazad van, de a háztervek nagy része így készül. Na most aki nem kér tervkritikát vagy itt vagy máshol, az simán megépíti. De erről az építkező tehet a legkevésbé.

    • Tóth Szilveszter

      2016. július 27. szerda - 12:04

      #111097

      Miklós tévedett, ennyi 🙂 amúgymeg http://koos.hu/category/haz-terv/

  • Misi

    2016. július 28. csütörtök - 15:48

    #111106

    Az a fránya tájolás! Na igen, mi is kaptunk rendesen, hogy mekkora hiba észak felé tájolni bármit is. Bent lakunk pár éve, de ez volt az egyik legjobb döntésünk. Szeretjük az észak(kelet) felé tájolt nappalinkat!

    “A nyugati nap értékesebb, mint a K-i, mivel a dolgozó, iskolába járó családtagok jellemzően délután vannak otthon, így akkor tudják élvezni a napot (persze ez télen különösen fontos).”
    Hát én inkább a reggeli napot élvezem, a konyhában, étkezőben a nappaliban, kellemesebb a készülődés. Aztán 4-5 órakor hazaérve már kevésbé igénylem a napot, főleg ilyenkor nyáron, inkább az árnyékba húzódik az ember, télen meg már sötét van mire hazaérünk… De hát eltérőek az igények…

    A beküldött terv alapján nem dönthető el egyértelműen, hogy ebben az esetben ez jó döntés e, de hajrá… 🙂

    Balatoni kötődésű lévén, példaként szoktam hozni a déli partot, ott is észak felé tájoljuk a wc-t, fürdőt, hogy onnan kinézve gyönyörködjünk az északi partban, a fenéket. 🙂

    • kritizator

      2016. július 29. péntek - 06:27

      #111115

      Ott a pont ….

    • Tóth Szilveszter

      2016. július 29. péntek - 22:08

      #111138

      Egy csomó olyan helyzet van, amikor az ideális tájolás helyett másként döntünk. pl a 3. kerület hegyeinek nagy része keleti, északkeleti tájolású kilátással megáldott. Minden ilyen mondat környezet nélkül igaz csak. Pont ezért jönnek az építészek mindig azzal, hogy mesélj a környezetről, mert anélkül nem tudják eldönteni, hogy jó házat terveztek-e neked oda.

  • Szabóbácsi

    2016. augusztus 17. szerda - 11:08

    #111424

    Tiszta nyolcvanas évek. Sokkal modernebbül, elegánsabban, és talán még olcsóbban is megoldható a feladat.
    Az alsó szint feleslegesen kicsi. Kell egy ekkora lakáshoz további tárolóterület, plusz ahogy leírták, oda kell az előszoba is. A fölső felesleges helypocsékolás.
    A felső szint széttagolt, szétbonyolított. És emiatt szükségtelenül drága. Ráadásul a sok kis típus lyukablak miatt ósdi kinézetű. Ez a piaci értékét is nagymértékben csökkenti, hogy a használatiról ne is szóljunk. Nem könnyű egy elegáns, egyszerű képletet megtalálni, de javaslom, érdemes még kutakodni 🙂

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

TERV KRITIKA
Tervkritika 189 | lehetetlen telken nem túl szerencsés beépítés

Tisztelt Koós Úr!  Családi házunkat háromgyermekes családnak terveztettük. Betonfödémes lesz, hogy később – ha esetleg szükség lesz rá – emeletet húzhassunk rá könnyedén. Ennek megfelelően úgy terveztettük a házat, hogy a lépcsőnek legyen helye, mégpedig az addig gardróbként funkcionáló helyiség helyén. A szülői háló a bejárat mellett kapna helyet, onnan nyílna a szülői kis fürdő. […]

Tervkritika 189 | lehetetlen telken nem túl szerencsés beépítés
2017. július 22. szombat
ÉPÍTÉSI JOG
Jogi Esetek | befolyásolja-e a hátsókert méretét az oldalhatáros beépítés?

Kedves Koós Miklós! Engedjen meg egy javaslatot. A fogalommeghatározás rovatot majd ki kellene egészíteni a hátsókert fogalmával. Ezzel kapcsolatban néhány kérdést fel is tennék: oldalhatáros beépítési módnál van-e értelmezve a hátsókert fogalma oldalhatáros beépítési módnál szabad-e építményt (szerszámtároló) elhelyezni az oldalkertben/ hátsókertben (ha ez utóbbi egyáltalán értelmezhető)? Kedves Levélíró, A hátsókert méretét nem befolyásolja az, hogy […]

Jogi Esetek | befolyásolja-e a hátsókert méretét az oldalhatáros beépítés?
2017. július 10. hétfő

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább