Regisztráció/Belépés

további cikkek

Koós Miklós
2016. augusztus 4. csütörtök

Tervkritika 154 | bizonytalan építtető

tervkritika-154-latvany

Kedves Koós Miklós!

Ötletelés közben találtam a blogjára, mely nagyon megtetszett. Szeretném kikérni a véleményét egy tervvel kapcsolatban. Szeretnénk a férjemmel egy családi házat építeni, ezért elindítottuk a tervezési folyamatot. Ez amit most elküldök Önnek már egy olyan verzió amely már közel áll az elképzelésünkhöz, de úgy gondolom, hogy sok olyan lehetőségre nem gondoltunk amire lehetett volna, bár én inkább a tervezőtől vártam volna több variációt, kicsivel nagyobb fantáziát.

Tudni kell, hogy ez még csak amolyan “tervezői skicc” tehát lehetnek benne hibák és még csak a lakóigényt mérte fel a tervező, ha jól tudom a támasztási pontok és a további építészeti szakmai dolgokba nem mentünk bele (ezek még a terven se valószínű hogy rajta vannak).

A földszinten ahol egy kupacban van a nagyfürdő, kisfürdő wc, azt mi is kicsit sokalljuk, arra gondoltunk hogy ezeket összevonjuk és 2/3-ad, 1/3-ad részbe elosztjuk és hátul lesz a 2/3-ad rész, mely a raktár megjelölésű hálószoba és az amellett lévő gardróbból fog nyílni, míg a bejárattal szemben pedig egy kis fürdőszoba lenne, ami egyben vendég wc-ként is üzemelne.

A konyhafelé menő közlekedőn nem lenne ajtó, csak a wc helységek miatt rajzolta be azt a tervező, de mi oda nem szeretnénk “elválasztót”.

Pár gondolat az alap elképzelésről: Mindenképpen 3 háló szobát szeretnénk(a pincében az edzőterem elnevezésű is háló szoba lesz, mellette a mosókonyha pedig fürdő), de mivel keskeny a telek, maximum 8,5 méter lehet a ház a falakkal együtt. Mivel a telek nem csak keskeny de meredek is, ezért adott, hogy legyen alsó szintje, aminek jó része a telek meredekség miatt teljesen jól használható lakó rész.

Regényt tudnék írni, hogy mi hova miért került, de közben meg nem igazán ragaszkodunk sok mindenhez, de ahhoz például igen, hogy két szobának kell lennie a földszinten, vagy legyen mindhárom alul. A másik hogy a nappali azért azon az oldalon van ahol van, mert arra felé egy tó található, így a kilátás mindenképpen fontos (ezért is jó ha a fenti szinten van az élettér (nappali).

Érdekelne, hogy Ön szerint megfelelő-e az elrendezés, esetleg valahogy máshogy átalakítaná-e, lát-e valamilyen lehetőséget benne amit esetleg mi és a tervező nem vett észre, stb? Mi a véleménye a tervről?

Köszönöm előre is válaszát,

Kedves Koós Miklós!

Korábbi tervkritikánál láttam, hogy hasznos ha több infó van az adott tervhez és bár az előző levelem is bő volt (2 órája küldtem el a tervrajzot) , gondoltam leírnám hogy mit mondtunk a tervezőnek, mi az amire szükségünk lenne:

1 szülői háló ha megoldható gardróbbal, esetleg külön fürdővel
2 gyerek szoba
A szülői szoba és legalább egy gyerek szoba mindenképpen egy szinten legyen
fürdő
Konyha mellé kamra
Tóra néző nappali ami egy légtérben van az étkezővel konyhával, terasszal.
Ha két szintre kerülnek a szobák akkor a mindkét szintre kell fürdőszoba
Pince szintbe kazánház.

Köszönöm előre is, hogy leírja a véleményét.

tervkritika-154-helyszinrajz

Több levélváltásra volt szükség míg megértettem a telek beépítését, mert közel sem egyszerű annak, aki nem ismeri a helyszínt. Úgy meg különösen nehéz, ha a helyszínrajzról pont a tervezett épület hiányzik. Itt fenn a meglévő épület melletti két sraffozásból, a bal oldali helyére kerülne az új épület, ami majdnem leérne a szomszéd négyzet alakú épületéig. A lejtő irányába található a panoráma, ami jelen esetben egy tó.

A beépítés. Igen keskeny telek, fenti beközlekedéssel, megmaradó épülettel az oldalhatáron. A meglévő épület után nem sokkal igen jelentős lejtéssel folytatódik a telek. Ide került egy gk. beálló és egy új családi ház.

tervkritika-154-metszet1

tervkritika-154-regi_uj_egyutt

Ha megnézzük a hosszmetszetet, akkor látjuk, hogy a lejtő irányában még az alsó szintnek sincs közvetlen kertkapcsolata, a terasz széle még így is 165 cm-re található a csatlakozó tereptől. A leírás szerint az alsó szint is lakófunkcióval bírna, függetlenül, hogy most mi van odaírva. ezzel nincs is gond, itt inkább azon volna érdemes elgondolkodni, hogy szükséges-e két ekkora, nagy méretű teraszt kialakítani itt és a felette lévő szinten is? Ha az alsó terasz visszább lenne húzva, talán mág közvetlen kertkapcsolatot is létre lehetne hozni és nem növelnénk feleslegesen a leburkolt telekterületet.

tervkritika-154-alaprajz-pince

Ez azonban a kisebb gond. A nagyobb gond és ez elsősorban a megjelenéssel összefüggő gond, kisebb részt funkcionális probléma a teraszokat összekötő külső lépcső. Ez valami egészen borzasztó ebben a formájában. A legcsúnyább tűzlépcső (menekülő lépcső) megjelenésekre emlékeztet. Otromba, nagy és agyonvágja az egész épületet. Egy hosszirányba lejtő telek esetében ilyen lépcső elhelyezésnek fel sem szabadna merülnie.

Sokkal szerencsésebb lenne az épület homlokzata mellé elhelyezni, pl. a bejárattól indítva. Mindezt azért volna megfelelő, mert jelenleg  bejártati szintről nem vezet le semmi sem a telek alsó részébe. Márpedig az nem lehet megoldás, hogy a telek alsó részébe csak a lakáson át, ezen lépcsőn lehessen lemenni.

tervkritika-154-alaprajz-foldszint

A lakás belső elrendezése.

Az alaprajzot nyilván 100 építész 100 féleképpen alakítaná ki. Én pl. a lépcsőt kivenném a nappaliból, ahol gyakorlatilag csak egy lyukat képez, és inkább a bejárattal szemben helyezném el. Ha a kamrát eltennénk máshová, akkor a konyhablokk mellé kerülhetne a bejárat és akár mellé lehetne tenni az egyik fürdőt, legalább normál méretű ablaka lehetne. A nappali síkja így visszahúzódna az étkező síkjába. racionális méretkorrekciókkal csökkenhetne az összes alapterület és így az étkező lejtő felelő síkja maradhatna és mivel a nappali visszahúzható lenne, csökkenteni lehetne az épület mélységét és azáltal a terepből való kiemelkedését.

De ez persze csak egy javaslat.

Amit viszont szóvá kell tennem az az, hogy az nem elképzelhető változat, hogy mindkét szoba ablaka egy fedett gk. beállóra nyíljon, mert így különösen a belső szoba használhatatlan lesz és valóban csak arra lehet majd használni, mint ami most van odaírva.

Végül a levélben olvasható “ha jól tudom a támasztási pontok és a további építészeti szakmai dolgokba nem mentünk bele” megjegyzésre reflektálnék. Sok építtető úgy véli, hogy úgy folyik a tervezés, hogy rajzolunk egy jó funkciósémát, majd ha már minden a helyére került, akkor adunk hozzá két kanálnyi épületszerkezetet és kész is a “ház sütemény”. Nos a recept más. A funkcióval együtt készül a szerkezet, mert ha nem akkor olyasmi torzszülöttek születnek, mint amit ezen a terven is láthatunk. Jelesül egy 8 m hosszú közbenső alátámasztás nélküli talpgerendát, amire az egész kontyolás ráterhel.

Tudom is, hogy miért nincs a terasz közepén pillér… mert akkor a pillér és a fal között nem lehetne elmenni. Mit csinál ilyenkor egy “építész”? Kifelejti a középső pillért.

Ez pont olyan, mint ha egy zártsorú foghíjbeépítésnél a tervezett ház nem férne bele a foghíjba, ezért átrajzolják a helyszínrajzot, hogy beférjen. Bele is fért.(megtörtént a legelső munkahelyemen).

tervkritika-154-homlokzat2

tervkritika-154-homlokzat1

Összefoglalás | úgy vélem egy ennyire lejtős teleknél a terepre illesztés illetve a terepen kialakítandó mozgás megtervezése a legelső és legfontosabb a jó funkcionális elrendezés mellett. Attól tartok, hogy aki a terveket készítette, az ilyen feladatok megoldására még nincsen kellően felkészülve. Igyekeztem finoman fogalmazni.

Ha szívesen mutatná be másoknak is a készülő/elkészült lakását vagy a házát, vagy kíváncsi arra, hogy mások mit mondanak az Önnek tetsző házról, akkor küldje meg nekünk, mi bemutatjuk és persze véleményt is mondunk róla. Ha a ház nem az Öné, de kíváncsi mások mit gondolnak róla, azt is beküldheti. A diszkréció miatt mindezt megteheti természetesen anonim módon, legfeljebb a város (+kerület) megadásával.

… és Önnek mi a véleménye?

az Ön tervezője milyen hibákat követett el?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Hozzászólások (8): megnézem / hozzászólok

  • Varga Péter

    2016. augusztus 4. csütörtök - 12:27

    #111219

    A bemutatott tervlapok semmiképp nem nevezhető tervezői skiccnek, sajnos ezek majd kész tervlapok. A tervező-megbízó közötti viszonyt jellemzi, hogy a tervező nem tudta elhitetni azt, hogy a wc alapvető higiéniás szempontból nem nyitjuk konyhából. Az sem jó, hogy a tervek nem a valóságnak készültek. Terepszint alá nem azért nem teszünk lakószobát, mert az OTÉK tiltja, hanem mert dohos lesz, egészségtelen. Attól, hogy átnevezzük és a tervre más írunk, nem csapunk be senkit, csak saját magunkat. Meggyőződésem, hogy minél több kötöttség mellett kell házat tervezni, annál jobb épület lesz a végeredmény. Mondjuk ahhoz tervezni kell, nem ötletelni. Kell egy jó építész, aki tervezett már lakóházat ami megépült és nem most kell neki megtanulni lejtős terepre házat elhelyezni. (ps.: azért nem rajzolunk le egy kifelé nyíló bejárati ajtót, mert tudjuk, hogy így tilos beépíteni.)

    • Kutasi Jenő

      2016. augusztus 4. csütörtök - 18:14

      #111222

      Tilos lenne kifelé nyiti bejárati ajtót? Én mondjuk előszertettel szoktam kifelé nyitni őket… persze ettől még lehet, hogy valami ostoba eldugott szabály van erről, de eddig nem paaszkodott érte senki…
      Lakószoba itt egyébként nincs föld alatt… Az, hogy a hátsó fala egy támfal, hát istenem, vannak ilyen helyzetek, 2016-van, műszakilag meg lehet oldani, számos módja van, és jó lesz…

      • varga Péter

        2016. augusztus 4. csütörtök - 18:38

        #111223

        Árnyaltabban akartam írni, de elragadott a hév 🙂 Ha kifelé nyílik, kívül van a pántja. Ha stiftes, (márpedig többnyire az) akkor azt egy fémtüskével egy ütéssel ki lehet ütni. Akkor meg minek bezárni. Jóérzésű ajtógyártó nem készít ilyet…
        A gabionon én is elmerengtem, nyilván magazinos előképe lehetett…meg a sarokablakon is… meg a 3,60 m nappali szélességen is… meg a bejárati ajtóval szemben nyíló fogadótéren ja nem, az a wc…meg a harmonika étkezőajtón…
        A tetőhajlás nyilván helyi előírás leehet…

      • beg

        2016. augusztus 4. csütörtök - 22:15

        #111227

        Sőt, sok esetben pl. egyes menekülési útvonalakon kifejezetten követelmény kifelé nyitni az ajtót 😉

        • Kutasi Jenő

          2016. augusztus 4. csütörtök - 23:01

          #111229

          meneküléis útnál egyértelmű, de egyébként már hallottam másoktól is – igaz szerintem inkább laikusktól – hogy csh-nál nem szabad… Leírva, otékban, még nem láttam, igaz, nem is kerestem különösebben soha…
          Az biztos, hogy még senki nem tudott nekem olyan ajtót szállítani, ami kifejezetten kifelé nyílónak készült, és mondjuk a küszöb nem befelé lejt…

  • Tóth Ákos

    2016. augusztus 4. csütörtök - 16:03

    #111220

    Gabionfal alapozás WTF??? a felső szintnél, meg a bejárat terasznál??? arra épületszerkezetet tervezni elég merész szvsz. Jó lesz ott a sima zsalukő lábazati fal, meg a vb. támfal… A gabionfal tök jó dolog, de nem erre.
    A helyiségek kialakításával nem foglalkoznék, azt majd biztosan kifejtik mások is. Röviden: ROSSZ!
    Aztán egy ilyen szinten “kész” tervnél az alapozás teljes és tökéletes hiánya a metszetrajzon elég gáz, még ha azzal szépítjük is, hogy még nincs kész a rajz…ez olyan fontos szerkezet, hogy már a vázlatokon is mutatni kell a kialakítását…
    Az étkező asztalt lesöprő 150-es egyszárnyú ablak is tipikus sokadszor előkerülő hiba…
    A metszeten rajta van a modellmetszetek minden tipikus hibája…, de a tető az kifejezetten borzalmas formájú lett, és a szerkezete sincs megrajzolva.
    Bezzeg a függőleges csapadékcsatornákon ezer rögzítő bilincs van, mert azt már nem állította be…
    Stb, stb, stb…
    Bocsánat, nem tudok mást mondani, de újratábla új tervezővel….

  • Kutasi Jenő

    2016. augusztus 4. csütörtök - 22:38

    #111228

    Nem értek egyet azzal, hogy a tömeg rövidítése jó irányba vezetne…

    Alaprajzilag nekem a legnagyobb bajom itt is, hogy a belépő átlapolódik az intimzónával. Kb a hálószobába érjezünk meg. Persze nehéz ügy, de én biztos megvizsgálnám, hogy esetleg egy közelekdő közbeiktatásávl nem-e lehetne kiforgatni azt, hogy egy konyha-étkezőbe érkezzünk, és az étkezőből külön közlekedővel jussunk el az intim blokkba… Én a benti lépcsőt is nagyvonalúbban kezelném, ezek a húzott karú vacakok elég méltatlanok… csakhogy megspóroljunk 3 négyetmétert?

    Viszzakötve a felütésre, szerintem kifejezetten jót tenne a háznak, ha egy kicsit hosszirányba ki tudná rúgni magát. Szerintem nem kell sok, mittomén’, egy méter sem, és kicsit felszabadultabban lehetne bánni a kiszolgáló helységekkel.
    Amúgy remek a telek, és hogy egyet is értsek az előttem szólóval, kifejezetten jót tehetnek itt a kötöttségek. Adja magát egy ilyen kicsit erődített vízimalom szerűség, csak ezt valahogy szebben formába kellene önteni. Mert ez egyelőre még nagyon otromba.
    A terszon az a lépcső az tényleg minősíthetetlen, és homlokzatok is teljesen ötletszerűek. Ahogy a kritikában is meg lett fogalmazva, rettenet béna az a terasz fölötti konty. Persze, egy vaskosabb HE tartó simán elviszi, nem gond, csak hát finoman szólva sem egy szép architektonikus jelenség…
    Bizony elég baj, hogy ilyen fakezű az építész, hogy simán ilyen fos dolgokat lerajzol, mert ebben amúgy benne lehetne egy baromi jó ház. Egyelőre a telekhatáron lévő homlokzat az, ami jól néz ki… A lejtő felőli homlokzat belépcsőztetése amúgy is érthetetlen, mert lent hiányzik egy fürdő (a mosókonyhában lesz gondoloma gépészet…)
    Viszont nem biztos, azt a fent megfogalmazott fajta kertkapcsolatot erőltetném mindenáron: Érdemben nem számít, hogy 1,50 vagy 0,50-re emelkedik el a lenti terasz a lejtőtől, ráadául két hálóról beszélünk, és egy erős lejtőre tudnánk csak kiszaladni… Valami jól kitalált külső lépcső kell ide, ami szépen összeköti a szinteket… Brünben a Tugendhat villa ebédlőjéből is csak egy emelt teraszra lehet kiszaladni, pedig hát az a világon az egyik legszebb ház, amit valaha építettek…
    Az viszont, hogy az egyik gyerekszoba északi ablakát lefedjük egy tetővel, csak hogy a fostaligák fedél alatt legyenek, egészen beteges ötlet. Kedves építtető, inkább adják örökbe azt a gyereket ha ennyire gyűlölik…

  • Szabóbácsi

    2016. augusztus 17. szerda - 11:58

    #111432

    Tényleg kár volt ennyit dolgozni ezzel a variációval. Túlbonyolított. Még érdemes érlelni. Megoldható minden követelmény lényegesen kevesebb kompromisszummal is.
    Meggondolandó a teljes alápincézés. Alig kerülne többe, mert úgyis jórészt ki kell kaparni a talajt a pincézetlen területen is, mert nem lehet olyan drasztikus alapszintsík váltást csinálni.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

TERV KRITIKA
Tervkritika 190 | norvég társasházi lakás

Tisztelt Koós Úr! Először is gratulálok az oldalához, rengeteg hasznos információt találni rajta, ami sokaknak segítségére lehet! Bárcsak hamarabb ráleltem volna, de talán még nem késő, eddig csak előleget fizettünk és a ház sincs még teljesen kész. 🙂 Jelenleg egy másfél szobás lakást bérlünk, amiben ketten még elfértünk, de mióta 1,5 éve megszületett a kisfiunk már nagyon […]

Tervkritika 190 | norvég társasházi lakás
2017. október 9. hétfő
TERV KRITIKA
Tervkritika 189 | lehetetlen telken nem túl szerencsés beépítés

Tisztelt Koós Úr!  Családi házunkat háromgyermekes családnak terveztettük. Betonfödémes lesz, hogy később – ha esetleg szükség lesz rá – emeletet húzhassunk rá könnyedén. Ennek megfelelően úgy terveztettük a házat, hogy a lépcsőnek legyen helye, mégpedig az addig gardróbként funkcionáló helyiség helyén. A szülői háló a bejárat mellett kapna helyet, onnan nyílna a szülői kis fürdő. […]

Tervkritika 189 | lehetetlen telken nem túl szerencsés beépítés
2017. július 22. szombat

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább