Regisztráció/Belépés

további cikkek

Koós Miklós
2017. március 11. szombat

Mi valósult meg a építészetpolitikából? | 15. Nemzeti Tervezési és Építésügyi Fogalomtár

2015. szeptemberében jelent meg az építésügy átalakítását célzó 1567/2015. (IX. 4.) Korm. határozat, amely jelentős részben előrevetítette azokat a jogszabály változásokat, amikre 2016 során annyira rácsodálkoztunk. E sorozat keretében a 2015-ös építészetpolitikai elképzeléseket vetjük össze a ténylegesen megjelent jogszabályokkal illetve az ezek nyomán kialakult gyakorlattal. 

 

 

15. Nemzeti Tervezési és Építésügyi Fogalomtár

15.1 Az építésügyi beruházásokkal kapcsolatos gyorsabb tervezési-egyeztetési tevékenység érdekében szakmai munkacsoportot kell létrehozni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság bevonásával és ennek keretein belül ki kell dolgozni a területi tervezéssel és építésüggyel kapcsolatos digitális, a nyilvánosság számára hozzáférhető Nemzeti Tervezési és Építésügyi Fogalomtárat, amely alapját képezi az egységes jogszabályi fogalomhasználatnak.

 

Az építészetpolitikai irányelvek utolsó pontjaként jelenik meg a fenti fogalomtár. Anélkül hogy tudtam volna e fenti építészetpolitikai irányelvekről, mi is érintettük már több ízben is a témát, mint sürgető feladatot, sőt 2008-ban még javaslatot is tettünk egy építészeti Wiki létrehozására.

2008 | Minta dokumentáció | szabályzat, ami nincs

Az építési törvényen, az OTÉK-n túl számos, nem feltétlenül jogszabályokhoz köthető építészeti fogalomtárral találkozhatunk. Számos privát vagy éppen speciális fogalomtár lelhető fel, de ha jogilag releváns meghatározásokra van szükségünk, akkor csak a jogszabályban meghatározottakat vehetjük figyelembe.

Sok a párhuzamosság és indokolatlan, hogy minden egyes jogszabály – bár jogszerű, hogy a fogalmait maga határozza meg – új fogalommagyarázattal egészüljön ki. Mindenki számára sokkal használhatóbb lehetne, ha egy központi helyre lehetne hivatkozni fogalmak tekintetében.

Ez talán megoldást jelenten arra a széles körben felmerülő problémára, amikor a szakmagyakorló nem tudván értelmezni a jogszabályi meghatározást, fogalmat vagy éppen összefüggést, állásfoglalásért felsőbb szervhez fordul. Ez egyre gyakrabban fordul elő, de aki nem hozza nyilvánosságra ezeket az állásfoglalásokat, azok a többiek számára rejtve maradnak. Ugyanakkor azért hosszú távon nem jelenthet megoldás, hogy legtöbb ilyen állásfoglalás úgy kezdődik/végződik, hogy egy AB határozat miatt a jogértelmezés kiadása alaptörvény ellenes és az állásfoglalásban irottak: “szakmai véleményem tájékoztató jellegű, arra bíróság vagy hatóság előtt bizonyítékként hivatkozni nem lehet”.

ÉTDR-rel kapcsolatos hatósági fogalmak

Az alábbiak korábban az e-epites.hu oldalon voltak megtalálhatóak, most már csak az internet archivumban:

Örökségvédelmi fogalomtár Készült a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megbízásából az Építésügy 2008 program pályázati támogatásával.
Budapest, 2009.

Jogszabályban meghatározott építésügyi fogalmak Az Étv-ben és az OTÉK-ban meghatározott fogalmak gyűjteménye

Komplex akadálymentesítéssel kapcsolatos fogalmak

Tizenegy nyelvű általános örökségvédelmi tezaurusz négynyelvű próbaváltozata

Bár az egyszerű bejelentés előtti időszakban is számos olyan jogszabályi meghatározást találtunk, ami vitára adhatott okot, igazából a hatósági eljárás elmaradása felerősítette azt az igényt, hogy egzakt fogalmakkal tudjunk dolgozni, mert senki sem szeretné, hogy a megnövekedett tervezői felelősség mellé még nekünk kelljen a nyakunkba venni fogalom értelmezési feladatokat is. Nem hallani érdemi információt a Nemzeti Tervezési és Építésügyi Fogalomtár születéséről, így nem tudni, hol tart ez a munka.

Területi tervezési és építésügyi rendszereinkkel kapcsolatos fogalmak

A jelenleg fellelhető legátfogóbb fogalomgyűjtemény, az e-epites.hu-n található, amely abban a tekintetben is átfogó kíván lenni, hogy az OTSZ (Országos Tűzvédelmi Szabályzat) meghatározásait is tartalmazza.

Mi, a magunk részéről ehhez szeretnénk szerény segítséget felajánlani azzal, hogy a vitásnak tűnő fogalmaink tisztázására teszünk kísérletet a kollektív bölcsesség segítségével. Új sorozatot indítunk fogalommeghatározás címmel

 

A teljes építészetpolitikai sorozatot itt tudja nyomon követni

fogalommeghatározással kapcsolatos írásaink

fogalommagyarázatokkal kapcsolatos írásaink

 

Hozzászólások (0): megnézem / hozzászólok

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

SZAKMA
Kisorsoltuk a nyerteseket !

A júniusban lezajlott, majd részletesen kiértékelt építészeti felméréshez egy kis nyereménysorolást ígértünk a kitöltőknek. A 692 kitöltő közel a fele, 336-an jelezték, hogy részt vennének a sorsoláson. A napokban megszületett az eredmény: A 3 db csepp-, por- és ütésálló, 5000 mAh-ás napelemes Powerbank-ot/telefontöltőt az alábbiak nyerték meg: Hargitay Zsófia Berta Ferenc Bujdosó Antal közülük ketten már visszajeleztek, […]

Kisorsoltuk a nyerteseket !
2017. július 9. vasárnap
ÉPÍTÉSI JOG
A homlokzatmagasság számítás BÜNTETI a lapostetőt

Az “építménymagasság, épületmagasság, homlokzatmagasság” című írásunkban épp azt kellett megállapítani, hogy a homlokzatmagasság számítással a korábbi építménymagasság számítás helyett egy olyan szabályozást vezettek be, aminek a célja nem látható, az oromfalak és a tűzfalak esetében teljességgel érthetetlen a megkülönböztetés, ez pedig számos esetben káoszt eredményezhet majd 2018. december 31. után. Nem nehéz belátni a címbeli állítást, miszerint […]

A homlokzatmagasság számítás BÜNTETI a lapostetőt
2017. július 9. vasárnap

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább