Regisztráció/Belépés

további cikkek

Koós Miklós
2017. december 6. szerda

geoshop.hu | Hogyan tölthetünk le tervezéshez digitális térképeket?

A tervezési térképekkel kapcsolatos írásunkat ott fejeztük be, hogy

“Egy törtvonalú, szabálytalan telek esetében fontos lenne tudni a pontos sarokpontokat. Ha csak a telek geometriájának pontos digitális változatára volt eddig szükségünk, akkor megkértem a földmérő ismerőseimet, akik kb. 4000 Ft-ért a fölhivataltól kikérték a digitális térképet. Mint kiderült ezt én is kikérhettem volna már egy jó ideje, csak arról kellett volna nyilatkoznom, hogy nem akarom földmérésre használni, hanem csak építési célra. Igenám, de ehhez be kell menni személyesen a földhivatalba.

Azonban már erre sincs szükség, mert ahogy a tulajdoni lapot és a fent emlegetett hivatalos térképmásolatot már jó ideje online is meg tudjuk szerezni, úgy lehetőség van már a digitális térkép letöltésére is”

Miért is nem használható semmire sem a papír alapú földhivatali térkép?

A lehetőség már régóta rendelkezésre áll, de igazából ezév őszétől vált igazán használhatóvá. A bővös szó:

GEOSHOP

 

Minden, ami térképpel kapcsolatos, az innen letölthető:

  • Corine felszínborítási adatbázis
  • Domborzat
  • Földmérési alappontok
  • Ingatlan-nyilvántartási alaptérképi adatbázis (földrészlethatár és épület)
  • Közigazgatási határok (MKH)
  • Légifelvételek
  • Magyarország Földrajzinév-tára (FNT1)
  • Ortofotó
  • Szintvonalrajz
  • Topográfiai térképek (raszteres)

Minden egyes szolgáltatáshoz letölthető egy minta és árlista.

Magyarul egy kincsesbánya. Ami minket a legjobban érdekelhet most, az a “földrészlethatár és épület”. Idézet az oldalról:

Más néven kataszteri térkép, ingatlan-nyilvántartási térkép, ki hogyan használja. A geoshop.hu a kataszteri térképek két legfontosabb rétegét teszi elérhetővé az érdeklődők számára, a földrészlethatárokat és az épületek körvonalait. Az adatokat igyekszünk frissen tartani, célunk, hogy azok ne legyenek idősebbek 3 hónapnál. 
A geoshop.hu-n található földmérési alaptérképi adatok nem öregebbek, mint 2017.07.03.
MINTA   ÁRAK

Miképp is működik? Az oldalhoz részletes Segítséget is mellékeltek, ami lépésről lépésre elvezet a vásárlás végéig. Fontos, hogy a város és a helyrajzi szám ismeretében rá tudunk keresni (ez a funkció csak idén ősztől működik) bármire.

és aztán ki tudjuk jelölni itt a bal oldalon, hogy a telek környezetéből még mely szomszédos telkek adataira vagyunk kíváncsiak (mert hogy minden további telek adata további költséget jelent).

A vége pedig egy dxf, amit bármelyik CAD programba be tudunk illeszteni. Ilyen egyszerű. Ha valamiért nem akarunk geodéziát csináltatni (pl. egy vázlat vagy tanulmánytervhez), de szükséges tudni a pontos sarokpontokat, akkor ez a legegyszerűbb és egyben a leggyorsabb megoldás is.

Számunkra hasznos lehet a többi szolgáltatás közül is jónéhány, így pl. az ortofotó vagy a rétegvonalas helyszínrajz. Ez utóbbi m1:10.000 léptékű, vagyis nagyobb tervezési területek esetén érdemes használni.

a szintvonalas térkép is természetesen vektorgrafikus

Nem feltétlenül építészeti felhasználás, de más területeken jól jöhetnek a “közigazgatási határok” vagy a “topográfiai térképek” szolgáltatás is.

 

geoshop

 

 

Hozzászólások (5): megnézem / hozzászólok

  • bélabácsi

    2017. december 6. szerda - 08:33

    #116825

    És ezt a földhivatal miért nem tudja?
    Vagy ő mennyiért tudja?

  • Lennert József

    2017. december 7. csütörtök - 04:36

    #116841

    Bocsánat, tudja. Ha valaki elolvassa az oldal alján, középen lévő feliratot akkor egyből láthatja, hogy az üzemeltető a Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya. Egyébként Tizen éve digitálisan adják a Földhivatalok a földmérési adatokat, vektor grafikusan, jogszabályban meghatározott jogosultsággal rendelkező földmérőknek.
    Önök viszont, ha minden nem is, de nagyon sokan, sajnos a mai napig a _lakossági_ papír vagy pdf alapú (ami mérnöki szempontból egykutya) térképi adatszolgáltatást használják (jobb esetben, sajnos vannak még ennél is rosszabb példák).

  • Kalmár Zoltán tervező

    2017. december 9. szombat - 10:02

    #116864

    Ez nagyszerű dolog, végre valami könnyebbség a tervezők életében.
    Továbbgondoltam: megbízható közmű nyomvonal térképet le lehet-e tölteni valahonnan, ami használható is, mert az e-közmű által szolgáltatott közműtérkép eléggé kezdetleges és használhatatlan is (vagy nem értek még hozzá?).

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

JÓTANÁCS
Miért is nem használható semmire sem a papír alapú földhivatali térkép?

Az építési hatóságok a legtöbbször ragaszkodnak a hivatalos földhivatali térképmásolathoz, miközben könnyen belátható, hogy egy lépték nélküli, nem vektorgrafikus térkép sem beazonosítható pontot, sem használható méretet sem tartalmaz. Nem lehet róla levenni telekszélességet, oldalhosszúságot, nem tudható, hogy a szomszéd milyen messze van a kerítésünktől. Sokan talán még emlékeznek, amikor a földhivataltól megkapott (nem) hivatalos térképmásolat […]

Miért is nem használható semmire sem a papír alapú földhivatali térkép?
2017. december 4. hétfő
ÉPÍTÉSI JOG
Jogi esetek | befolyásolhatja-e a beépítés helyét, ha rossz helyen van a kerítés?

Tisztelt Miklós, Egy építésjogi kérdéssel kapcsolatban kereslek és kérném tanácsodat, véleményedet. Egy telek tulajdonosa ki akarta tűzni a háza helyét, és akkor derült ki,hogy a hivatalos helyszínrajz szerinti oldalhatárt nem tudja betartani, mert a szomszéd kerítése 2m-rel a telken van. A következő kérdéseim lennének: – Az eladónak van-e felelőssége ebben? – A tervezőnek van-e felelőssége ebben? – […]

Jogi esetek | befolyásolhatja-e a beépítés helyét, ha rossz helyen van a kerítés?
2017. július 14. péntek

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább