Regisztráció/Belépés

további cikkek

Koós Miklós
2018. augusztus 3. péntek

Az első egyszerű bejelentéses családi házam

2018 közepén mond még valakinek is bármit a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet?  Ez vezette be az un. egyszerű bejelentéses – nem – eljárás módot. Erről szólt egy írásom, mely a megjelenése óta több mint 36.800 olvasásnál tart.

456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet | Megerőszakolták az építési törvényt

Ezt csak azért írom, mert a most bemutatandó ház 2015 őszén terveződött és jutott olyan állapotba, hogy tervtanács elé lehetett vinni. Némi huzavona és kisebb terv átdolgozás után ért minket a 2016. január 2-i bejelentés, miszerint a lakóépületek esetében alapvetően megváltozik a gyakorlat. Mint kiderült az egész tervtanácsi hercehurca felesleges volt. De aztán kiderült, van ennél rosszabb is. Nekem ez lett az első bejelentéses házam.

Talán még emlélkeznek, hogy a legelején még volt valamiféle hatósági kontroll, amit aztán 2016 júliusában teljesen eltöröltek. Nos ez az első félév maga volt a rémálom, ha olyan ügyintézőhöz került a terv, aki, imádta szivatni az építtetőket.

Ez volt az a ház – valamelyik cikkbe bele is írtam -, amit 8-szor dobtak vissaz, miszerint nem jó, mert hiányzik egy kóta, egy felirat, a szomszéd fenyői……. Kifejezetten packázott velünk az építési előadó. Direkt nem egyszerre mondta el a kifogásait, hanem csepegtetve, így lehetősége lett 8-szor visszadobni. A vége felé már az is megkérdőjeleződött, hogy én egyáltalán alkalmas tervet nyújtottam-e be és nem vagyok-e egy totál dilettáns tervező. Szerencsére a szint tiszta vegzálást az építtető is érzékelte és elunta. Ő és én is akkorra már úgy voltunk, hogy büntető feljelentést teszünk az építési hatóságot irányító jegyző ellen. Az építtető még egyszer utoljára bement a jegyzőhöz és képletesen ráborította az asztalt. Végül átengedték.

Ekkor írtam kínomban és dühömban a Gyorstalpaló építkezőknek 1. | Hogyan adjunk be bejelentési doksit?

Gyorstalpaló építkezőknek 1. | Hogyan adjunk be bejelentési doksit?

No de térjünk rá magára az épületre. 3 utcával határos lejtős telek, amin állt egy ház, amit el kellett bontani. Fontos elvárás volt az egyszerű tömeg és a közvetlen kertkapcsolat. Ez utóbbit azért kell megemlíteni, mert a földszinten ezt csak a nappali lesüllyesztésével lehetett megoldani (vagy legalábbis én anno ezt így oldottam meg…), ami sokaknak szemet szúrt, a tervtanácsnak is. No nem mintha közük lett volna hozzá.

A tervezés során végig igazán jó együttműködés és összahang volt építtető és tervező között, aminek őszintén örültem. Ezen együttműködésnek lett a végterméke ez a terv, ami azóta  nagyrészt már meg is épült.

Hozzászólások (0): megnézem / hozzászólok

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

SAJÁT
Családi ház meredek telken

Sokféle kihívás érhet egy építészt, ezek közül talán a leggyakoribb a meredek telekre való tervezés. Ez különösen akkor érdekes, ha extra meredek a telek. Elég sok ilyen telekkel volt már dolgom, ezek közül volt már olyan is, aminek bizonyos részein 100%-os volt a lejtése – 10 m-en 10 m-t emelkedett – és egy 60%-os része […]

Családi ház meredek telken
2018. augusztus 17. péntek
SAJÁT
Fa szerkezetű családi ház a nyugati határszélre

A fa szerkezetű ház tervei olyasvalakinek készült, aki maga is a faháziparban dolgozik. A ház egy új parcellázású területre kerülne, ahol minden ház más stílusú, így itt az egyszerűség volt a legfontosabb jelszó. A házban helyet kellett biztosítani egy kisebb ügyfélforgalmmal bíró kézműves válalkozásnak is, ezért az iroda a fszt-en és a tetőtérben, a garázs […]

Fa szerkezetű családi ház a nyugati határszélre
2018. július 27. péntek

feliratkozás a koos.hu hírlevelére

legfontosabb jogszabályok

minden fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább