‘honlaphegesztés’ kategória archívuma

Megújult a koos.hu

Megújult ismét a koos.hu. Bár folyamatosan voltak sokszor alig észrevehető változtatások, folyamatosan módosítottunk a megjelenésen, azonban a legutóbbi, évente szokásos kis közvélemény kutatásunk is azt erősítette meg, hogy pár ponton igencsak elkelne a komolyabb változtatás. Többen észrevételezték, hogy a sokszor nem tudják, hogy az egyes cikkek pontosan kinek szólnak, hiszen a szlogenünk, miszerint érdeklődőknek, építkezőknek, [...]

Összetört tükör(blog)

Egy ideje vezettem egy tükörblogot az egyik hírportálon illetve egy szakmai oldalon is. Ez utóbbi szerkesztője nagyon hálás volt, mert látogatottságot generált NEKIK is, így megvolt a közös érdek, de sok macerával járt és egy jó ideje már nem töltök fel anyagokat (lényegében a koos.hu-n megjelenő cikkeket tükröztem oda is illetve a végén belinkeltem a [...]

3 éves a koos.hu blog

Ma van pontosan 3 éve, hogy elindult a koos.hu blog a lehetőségek az új honlapon című bejegyzéssel. Azóta váltakozó intenzitással és látogatottsággal, de megjelenik rendszeresen. Időnként elfáradok, és nem írok, időnként viszont annyi a mondanivaló, hogy nem győzőm megírni a posztokat. Egy egyszemélyes “szerkesztőség” – amelyik nem ebből él – már csak így működik. Persze [...]

Vége 13 év Nokia korszaknak

13 évig volt Nokia telefonom, ebből az utolsót 7. éve használom anélkül hogy egyszer is szervízbe kellett volna vinnem. Betonra ejtettem, eláztattam nem lett semmi baja. Az utolsó 3-at ugyanabban a autós kihangosítóban tudtam használni, így ez némi kényszerpályát is jelentett a későbbieknél, de nem bántam meg | a Wikipédia Nokia telefonok szócikke. Az utolsó [...]

A koos.hu PageRank értéke ismét 5

A Google június 23-án frissítette a PageRank értékeket, amiután a koos.hu értéke is megváltozott, ismét 5-ös lett. A szakmai lapokkal egyforma erősségűre fejlődött lapunkat PageRank értékben egyedül csak a www.hg.hu előzi meg (PR 6). Összehasonlításul más (sok esetben multinacionális cégek által támogatott) szakmai és népszerű oldalak PageRank értékei: www.epulettar.hu PR 3 www.epitinfo.hu PR 4 www.ingatlan.com [...]

archigo | a MÉK fóruma

A mai MÉK hírlevélben olvastam arról, hogy sok év után a MÉK belátta, tarthatatlan állapot, hogy a tagjai más fórumokon, honlapokon tárgyalják meg a szakmát és a MÉK ügyeit. Sokan és sokszor felvetették, hogy igenis igény volna egy saját fórumra. Most elkészült, pontosabban június 20-ától lehet majd regisztrálni, merthogy – nagyon helyesen – (kamarai) regisztrációhoz [...]

Goldenblog 2009

A HVG a mai nappal újra meghirdette a blogok versenyét, a Goldenblog-ot, nézzük a kiírást: Június 2-án ötödik alkalommal is útjára indítjuk a Goldenblogot. Idén nem sokat változtattunk a szabályokon, úgyhogy akik tavaly figyelemmel kísérték a versenyt, nagyjából képben lesznek. A többieknek íme egy gyorstalpaló. – 2009-ben is előre rögzített kategóriákban zajlik majd a verseny, [...]

2 éves a koos.hu blog

Holnap lesz 2 éve, hogy indult el a blog a lehetőségek az új honlapon című bejegyzéssel. A honlap már 2000-től működik, de 2007. áprilisában olyan változáson ment keresztül, aminek következtében némiképpen kettévált a tartalom, hiszen a korábban kizárólag referencia-bemutatóként működő oldal bloggá alakult naponta/két naponta frissülő új tartalmakkal. Egy kis építészeti portál lett, döntő többségében [...]

Goldenblog “Tanácsadói kategória” 4.hely

A hvg.hu június 2-án negyedik alkalommal is útjára indította a Goldenblogot, mely 2008-ban közel három hónapon át tartott, ahová hetenként más és más kategóriában lehetett nevezni. Az un. Tanácsadói kategóriában 2008-ban a koos.hu a 4. legjobb lett, aminek igen-igen örülünk. Az eredmény kihirdetésekor ezt írta Pollner a koos.hu-ról: “Az idén tanácsadóinak nevezett kategória felhozatala igen [...]

Új helyen, felfrissülve …

Az olvasók utólagos megértését kérjük, hogy rövid ideig elérhetetlen volt az oldalunk. 7 év után új tárhelyszolgáltatója van a koos.hu-nak. Reméljük, hogy a költözés fennakadások nélkül lezajlik és nem veszik el semmi sem abból, ami az elmúlt 14 hónapban itt íródott. Ha ezt a cikket olvassák, akkor már az új helyen vagyunk. A költözéssel egyidejűleg [...]

Goldenblog 2008

A hvg.hu június 2-án negyedik alkalommal is útjára indította a Goldenblogot, mely 2008-ban közel három hónapon át fog tartani. Az új lebonyolítási rendnek köszönhetően remélhetőleg úgy tudunk nagyobb nyilvánosságot szerezni egy-egy kategória indulóinak, hogy közben a verseny maga nem válik erőltetetten hosszúvá. tovább A Tanácsadói webnaplók versenye július 16-tól július 21-ig tart. Részletek a bejegyzésben. [...]

1 éves a blog

Pontosan ma egy éve indult el a blog a lehetőségek az új honlapon című bejegyzéssel. A honlap már 2000-től működik, de 2007. áprilisában olyan változáson ment keresztül, amitől némiképpen kettévált a tartalom, saját terveink bemutatására és 2-3 napi rendszerességgel frissülő cikkekre, beszámolókra, mások terveinek bemutatására. Egy kis építészeti portál lett, ahol minduntalan ösztökélem és igyekszem [...]

lehetőségek az új honlapon

az előző honlap közel 3 éves kort élt meg, így itt volt az ideje egy kicsit megújítani és hozzáigazítani mindahhoz, ami az elmúlt időszakban az internetes technológiákban végbement, így igyekeztünk ezekből mindazt beépíteni az új változatba, amitől a honlap könnyebben frissíthető lesz és ebből következően jobban használható. Minimál dizájn + gyors működés. Mindezt azért, hogy [...]

Translator
Hungarian flagItalian flagPortuguese flagEnglish flagGerman flagFrench flagSpanish flagRussian flagCzech flagPolish flagSlovak flag
feedburner
eseménynaptár
partnerek
szavazás

Ön szerint mi a Twitter?

Eredmények

Töltés ... Töltés ...

Ön szerint mi a Facebook?

Eredmények

Töltés ... Töltés ...

Legutóbbi hozzászólások