MUNKÁINK

ezen az oldalon az általunk tervezett épületek, belsőépítészeti munkák ismertetése található illetve az ezekhez kapcsolódó érdekességek, tanulságok. Minden épülethez (bejegyzéshez) hozzá lehet szólni, véleményt nyilvánítani, mi több erre minden olvasót szeretnék is ösztönözni. Mindehhez nem kell sem regisztrálni sem bejelentkezni.
2001_122_cad_0.jpg 2006_208_3.jpg 2004_206_cad_0.jpg 1999_080_cad__2_.jpg

Ha kíváncsi, hová, merrefelé terveztünk eddig, kattintson az alábbi képre és a Google Maps-on most megnézheti a valóságban is (a Google Maps felbontása területenként különböző lehet).

Tervbemutató | 2 az 1-ben a Római-parton

2 ház egy telken, a Dunától alig 50 méterre. Üdülőövezet, ergo aki ide építkezik, annak azzal kell kalkulálnia, hogy ha úgy hozza a helyzet, akkor bizony csónakkal tud csak hazamenni. Aki a Római ezen szakaszán vesz telket, az ezt természetesen belekalkulálja és felkészül rá.  A területre vonatkozó rendezési terv is igazodik a terület ártéri státusához és ennek megfelelően kötelezi az újonnan építkezőket, hogy miket kell betartaniuk (ott kezdődik, hogy a padló legalacsonyabb szintje a telekhez képest minimum 190 cm – a mindenkori Tovább…

Kedves Miklós !

http://gesterling.files.wordpress.com/2006/12/new-year.jpg

Kedves Miklós!
A ház épül, már megy a fütés, és már majdnem “csak” a belső munkák vannak hátra. Örülünk, hogy Ön tervezte meg a házat, nagyon tetszik és Tovább…

Ahol nincsenek párhuzamos szarufák

Ritka szép pillanat egy építésznek, amikor valódi szabadkezet kap az épület Tovább…

Tényleg érdemes felújítani, bármi áron?

Adódnak olyan helyzetek, amik elől nem lehet kitérni és hiába gondoljuk, hogy hiábavaló, felesleges, megoldást kell találni és javaslatot, méghozzá használható, kivitelezhető javaslatot kell adni. A “bármi áron, de lakni kell” kényszere olyan szükségszerűség, ami elől egy építész nem vonhatja ki Tovább…

Fogadóépület a Vörösvári úton

Közel 6 évig terveztük ezt a házat, no nem azért mert annyira bonyolult lett Tovább…

Családi ház Cinkotára

A budapesti Cinkotára terveztem ezt az egylakásos családi házat. A csak Tovább…

Tervkritika 31. | társasház 120 m2-es telekre

Tovább…

Ön(Terv)kritika 25 | egy megerőszakolt ház

Valószínűleg többen is vagyunk, akik hajlamosak elhinni (mert hízeleg a hiúságunknak), ha azt mondják nekünk, hogy mi mindent meg tudunk Tovább…

Családi ház a Mecseken

A város szélére, a Mecsek lábához terveztem ezt a házat. A telek sajátossága az volt, hogy a fele teljesen sík volt, a másik fele pedig Tovább…

Art Deco | politúrozott bútor felújításával

Az Art Deco stílus az 1925-ös párizsi iparművészeti kiállításon mutatkozott be, kezdetét az 1910-es évekre, végét az l940-es évre datálják. A stílus hatása megmutatkozott a formatervezés, iparművészet, szépművészet, Tovább…

Készházak | volt egyszer egy betonyp faház 2.

A Készházakról szóló kis sorozatunk első részében arról olvashattak, hogy Tovább…

Készházak | volt egyszer egy betonyp faház 1.

A hazai könnyűszerkezetes készházak története az un. Erdért és a cseh faházakkal kezdődött, de azok a 6-8 cm vtg falszerkezeteikkel maximum Tovább…

Archív | Ikerház a Puskás T. utcában

földszinti alaprajz

1987-ben terveztem ezt a 2 lakásos házat, ami majdnem olyan mint egy Tovább…

Pergola terasz fölé

Tovább…

Családi ház | Pécs, Nagyszkókói út

Erős lejtésű telekre kerül a fenti családi ház, ezért mielőtt még egy vonás is készült volna, megvártuk a geodéziai felmérést és legelőször megmodelleztük a terepet (ez látható itt alul, a baloldalon, fél méteres Tovább…

Archív | ház a Római parton

ház a Római-n

Ritka alkalom, ha szabad kezet adnak és még ritkább, ha megfelelő méretű telek is tartozik hozzá, mi több jó helyen is van. 1994-ben terveztem ezt a házat a budapesti Római-partra, a Dunára kivezető egyik zsákutcába. A Duna közelségéből adódó árvízi veszély természetesen ismert volt az Tovább…

Házaink a Google Maps-on

Feltettük a munkáinkat a Google Maps-ra, így most már nem csak funkció szerint, hanem földrajzi elhelyezkedés szerint is lehet keresni. Azok a Tovább…

Archív | ikerház 580 cm-en

Ezt az 1994-ben készült tervet azért ástam elő a fiók mélyéről, mert az egyik Tervkritikában egy 570 cm széles házról mondtam véleményt és eszembe jutott, hogy egyszer nekem is “be kellett mennem ebbe az utcába”. Ez ugyan valamivel szélesebb, de 580 cm-en se sokkal könnyebb Tovább…

Várongi fogadó

Várong Tolna megye 3-ik legkisebb települése, Dombóvártól északra található zsákfalu. A beruházó itt talált rá egy régi, felhagyott magtárra, a Tovább…

Második ház a telken

Egy nagy méretű zuglói telken épült meg ez a családi ház. Adottság volt, hogy a telken már állt egy közel 100 éves emeletes ház, azonban a telek mérete engedte e második épület megépítését. Családon belüli építkezésről Tovább…