‘archív tervek’ kategória archívuma
Készházak | volt egyszer egy betonyp faház 2.
A Készházakról szóló kis sorozatunk első részében arról olvashattak, hogy 1980-s évek elején a Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát, népszerűbb nevén a FALCO a korábbi közösségi célokra gyártott paneles faházak után belekezdett a paneles családi házak gyártásába is. A 80-as években nem nagyon volt még készház a családi házak között, ami volt, azok is leginkább egyedi szerkezetek [...]
Archív | Ikerház a Puskás T. utcában
1987-ben terveztem ezt a 2 lakásos házat, ami majdnem olyan mint egy ikerház. Szinte mindent a minimális szélességűre kellett tervezni, mert a két lakást a lehető legegyformábbra kellett kialakítani. Ez indokolta a belső elrendezést és az emeletre való elhelyezést is (merthogy a garázsoknak is el kellett férniük). A további rajzokhoz kattintsanak a következőre:
Archív | ház a Római parton
Ritka alkalom, ha szabad kezet adnak és még ritkább, ha megfelelő méretű telek is tartozik hozzá, mi több jó helyen is van. 1994-ben terveztem ezt a házat a budapesti Római-partra, a Dunára kivezető egyik zsákutcába. A Duna közelségéből adódó árvízi veszély természetesen ismert volt az építtetők előtt is, így a sokszögű nappali kivételével az épület [...]
Archív | ikerház 580 cm-en
Ezt az 1994-ben készült tervet azért ástam elő a fiók mélyéről, mert az egyik Tervkritikában egy 570 cm széles házról mondtam véleményt és eszembe jutott, hogy egyszer nekem is “be kellett mennem ebbe az utcába”. Ez ugyan valamivel szélesebb, de 580 cm-en se sokkal könnyebb tervezni, ráadásul ez egy ikerház volt, jelentős lejtéssel. Az ikerház [...]
Archív | A pásztói köztemető ravatalozója
Pásztó a Mátra nyugati kapuja, szép fekvésű, Zsigmond király által adományozott városi címmel. A 80-as években sűrűn jártam oda, először egy tervezendő áruház, majd egy sorház tervezése és kivitelezése kapcsán. Az ismerettségekből – ahogy ez lenni szokott – megbízások is lettek. Óvoda, családi ház, tetőtérbeépítés, ikerház, üzlet…majd 1985-ben az akkor tanácselnök kiírt egy kis tervpályázatot [...]
Archív | Érdi társasház
E kétlakásos családi ház terve még 1989 előtt készült, amikor még egy axonometria vagy egy perspektíva rajz bizony elvitt egy félnapot vagy akár többet is. Ma már természetesnek veszik a látványterveket, mi több van, aki már nem elégszik meg az ArchiCAD nyújtotta 3D-s rajzzal, hanem olyat szeretne, amin burkolatok, környezet…stb is látszik. Anno egy nagyobb [...]
Archív | Velemi “vasaló”
1985-ben, gyakorlatilag pár évvel az egyetem elvégzése után terveztem ezt az üdülőt, amely sok tekintetben azóta is unikumnak számít. Kezdjük ott, hogy a telek Velem község belterületi határán van, az erdő közepén, egy mély völgy egyik oldalán 80-100 %-os lejtőn, fákkal sűrűn betelepülve. A közel 100 m hosszú telek leglankásabb részére is csak úgy lehet [...]
















