Tisztelt Koós Miklós Úr!

Török Zoli honlapján kódorogtam, mikor a referenciák között feltûnt, hogy pécsi építésznek - Önnek - készített honlapot. Maga az oldal is tetszik, de még inkább ez a funkció, amivel egy harmadik, külsõ szem is elmondhatja a véleményét. A ház már épülõben van, kedden fejezik be a tervek szerint a cserepezést, de akkor is lehet érdekes a véleménye.


A ház tervezéséről:

Amikor az ember fejében végleg megfogan a gondolat, hogy márpedig saját házat fog építtetni, még egyáltalán nem tudja, hogy mennyi lemondásra, mennyi kompromisszumra lesz szüksége feltéve, ha nem milliárdos a szakmája…J

A tervezés második – tényleges – fázisa a telekvásárlás (az első fázis, amikor álmodozunk, a közeli-távoli környezetünkben látható megoldásokból, magazinokból, szükséges funkciókból a fejünkben összeáll álmaink háza).

A telekkel alapvető elvárásaink vannak, legyen összközműves, centrumban lévő, de csendes, elegáns helyen lévő, de szeparált, és mindenekfelett: olcsó, nagyon olcsó. Hosszas vadászat következett, és volt némi szerencsém is, amikor a 2.600m2-es telket megvásároltam. Zöldövezetben van, nem messze a városközponttól, teljesen beépítetlen (az embernyi gaz alatt kellett meglátni a fantáziát), közművek nélkül, ugyanakkor minden lehetőség a telekhatár előtt.

Egy budapesti özvegy próbálta évek óta eladni, így az ár valami rettentően kedvező volt. Annyira kedvező volt, hogy a telek egyetlen hátrányát is feledtetni tudta; az ingatlan meglehetősen keskenyre sikeredett: 14-18 m szélességű négyszög – képzelhetik, milyen hosszú…

A tehermentes ingatlanon túl csak annyira tájékozódtam, hogy milyen és mekkora ingatlan építhető rá – vagyis, kapok-e majd rá építési engedélyt?

A telekvásárlást követi a tervező kiválasztásának procedúrája; az ember, az általában egy életre szóló házának tervezését nem szeretné akárkire bízni. Minden létező ismerőst felkeres, hogy ajánljanak számára megbízható, jó felkészültségű, kreatív gondolkodású, nem „elvadult művészkedő”, ügyintézésben rugalmas és segítő, hatóságokkal jó viszonyt ápoló tervezőt.

A munka intimitása miatt sokkal nagyobb szerepe van a „suttogó reklámnak” (vagyis: az egymásnak ajánlásnak), mint a harsogó, kecsegtető, ígérgető hirdetéseknek.

Úgy gondolom, és az a tapasztalatom, hogy .....  pécsi tervező minden szempontból sikeres választásnak bizonyult.

Az egyik fontos dolog a tervezés során, hogy rendelkezzen az ember erős elképzelésekkel, ugyanakkor észérvek mentén legyen képes ezekből engedni, vagy kompromisszumot kötni. Eredeti elképzelésem egy utcafront irányában nyitott talpú, egyszintű, „L”-alakú építmény volt, melyet – sajnos – „keresztbevert” az építési szabályzat előírás-halmaza, a mindenféle oldal- és védőtáv előírása.

Ennek fényében módosítottam a magam számára elképzelt elrendezést; azzal, hogy kötelező a telekhatárra építeni, átépítettem magamban az épületet. A tervezőhöz erős elképzeléssel érkeztem: egy olyan kétszintes épület vázlatával, ahol egy téglatestre egy fele-akkora méretű kocka lett ültetve: a téglatest a valódi élettér helye (kb. 80 nm – mely egy-két személy számára bőséges teret ad), a kocka a vendégek számára komfortot nyújtó (kb. 40 nm – komplett kis lakás 1 család számára) tartózkodótér helye.

Alapvető elképzelés volt a tágas nappali, amerikai típusnak nevezett konyhával, és annak szerves folytatása a terasz-kert vonulat (egy buli esetén a konyhaablak átadópult is legyen J).

Többféle alaprajzi vázlat is elkészült – minden építész-szakmai megfontoltság nélkül, amolyan amatőr elképzelés mentén…

Ezekkel a vázlatokkal kerestem fel az ajánlott szakembert – úgy képzeltem, hogy átadom a rajzokat, mondok egy-két bővített mondatot, és egyszer majd jövök a kész rajzokért. Most már tudom, mennyire fontos volt, hogy a tervező nem hagyta rám ezt a – valljuk be – megrendelői allűrt.

Az első megbeszélésünk mintegy három órán keresztül tartott, ahol egységekre, ízekre szedtük az elképzeléseimet, haladva funkcióról-funkcióra, lehetőségről-lehetőségre. Nagy blokkok-kis blokkok, terek, méretek, életviteli szokások, előírások – szóval minden előkerült. Az alapelképzelésemet félretéve, de nem félretolva, számtalan vázlatot „szórt” fel a tervező a skicc-pauszra, és hangzottak el érvek-ellenérvek.

Nem csak az építmény került szóba, hanem a bevilágítástól a majdani energiaellátáson keresztül a kicentizett lehetőségekig – az gondolom – minden.

Itt választottuk ki a falazat anyagát is: nagyon igyekeztünk spórolni a centikkel (mert muszáj volt a keskeny telek miatt), és végül a hőszabvány-katalógus alapján (is) döntöttünk az Ytong falazat mellett. A két szintet mechanikailag bírja, ugyanakkor a 30-as vastagság önmagában, külön szigetelés nélkül is, „tudja” a minimális előírásokat. (Később az is kiderült a gyakorlatban – rengeteg élőmunkát lehet alkalmazásával megspórolni, könnyű rakni, alakítani, és látványos, esztétikus az alapmegjelenés is, majd a gépészet szerelésekor is könnyebb lesz vele dolgozni).

Innen aránylag egyszerű volt a történet: elkészültek az első rajzok, és hozzá a színes látványtervek. A látványtervek egyfelől rendkívül hasznos segédeszközök annak megítélésében, hogy térben hogyan fog megjelenni az épületegyüttesünk (különösen, ha hiányos a térlátásunk J), másfelől azonban veszélyesek, mert a szépségük, a bájuk, a gondolataink ilyen módon való megszületése elvonhatja a figyelmet néhány dologról (valahol azért mégiscsak erősen manipulál, befolyásol).

Nos, ilyenkor kell a jó tervező, és ebben megint nagy szerencsém volt. Kb. újabb másfél órát áldoztunk az átbeszélésre – hasonló metódussal, mint az első beszélgetésünkkor – balról jobbra, blokkról-blokkra, külön és egyben. Észre is vettünk néhány hibát, félreértést, át is skicceltünk pár apróbb, de komolynak tűnő dolgot.

Két-három nap múlva mehettem a kész (javított) rajzokért, látványtervekért, amivel kapcsolatban a tervező határozott kérése az volt, hogy legalább egy hetet b”barátkozzunk”, majd csak ezután állunk neki a végleges engedélyezési dokumentációnak.

Így is lett, néhány barátommal alaposan kiforgattuk a terveket, születtek apró ötletek, javaslatok, melyeket aztán a végleges tervbe be is építettük.

A tervező elkészítette a milliomnyi szükséges kérelmet, rajzot, iratot, egyeztetéseket, és a Hatóság szó nélkül megadta az engedélyeket. [Az egyik szomszéd ugyan megtámadta a határozatot, de a másodfok ugyanilyen szó nélkül, egy vonás változtatása nélkül, jóváhagyta a terveket.]

A tervező kiválasztása után, a helyszíni szemlén keresztül, a vázlatok részletes átbeszélésén túl, az engedélyekig a tervezőm együttműködése magas színvonalú, szellemileg felüdítő volt. Nem hagyott belesüllyedni a megrendelői elképzeléseimbe, de nem is erőltette kedvenc sémáját, anyagát, metódusát – végig egyenrangú partnerek voltunk (vagyis vagyunk is, hisz’ már látta, hogy az ő tervéből én mit csináltatok J).

Amit még érdemes – talán – hozzáfűznöm: a teljes folyamat során az is célkitűzésünk volt, hogy normális, középkategóriás anyagokkal dolgozzunk, elérhető árakon. Így elég sok katalógust is átforgattunk az anyagok megválasztása során, sőt, ahol bizonytalan volt, felhívott két-három kivitelezőt, hogy az aktuális felhasználási tapasztalatot is meghallgassa, hogy könnyebben választhassunk.

Annak idején csak sejtettem így, hogy már a tetőfedés is készen van, tudom, hogy jól választottam a tervezőt illetően!

Üdvözlettel: