Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar
.:iStván:.
2008. június 7. szombat

Kaláka | fürdőfelújítás Csíkkozmáson

A Fűzépítményeknél már említést tettünk a Csíkkozmáson felállított fűz szentélyről,  most magáról a kalákáról essen szó, amelynek keretében felújítottak egy rég felhagyott falusi "feredőt", ahogy a helyiek nevezik. Innentől a négyszeres kalákás Kiss István építész kalauzolja az olvasót:

Számomra az első, összességében a 3. Székelyföldi Sószék fürdőfelújító kaláka zajlott le 2003-ban Csíkkozmáson. Az előző évi, Tusnádi nádas-fürdő építő kalákán a Gyergyószárhegyi elfoglaltságaim (amatőr alkotótábor) miatt nem tudtam részt venni. Kíváncsian vártam tehát az ismerősöm által terjesztett kaláka program kimenetelét. Utólag persze elmondhatom, kellemesen éreztem magam. 2003-ban feladatunk volt egy a régi időkben használt falusi fürdő felújítása. A helyszínt természetesen a helyiek elmondása alapján kerestük fel, ismertük meg.

A hideg, borvizes fürdőmedence egykori helye | Szerencsére az időjárás mindvégig kegyes volt hozzánk. Sőt, aki nem készült fel a nap elleni védekezésre, hamar a bőrén ismerhette meg Erdélyország eme falujában, a kristálytiszta levegőn áthatoló napsugarakat. Talán egyszer kellett az eső elöl visszahúzódni a számunkra felállított katonai sátorba. A fotóról is kivehető a résztvevők felsőteste sem látott a Csíkkozmási kaláka előtt égető napsugarakat. (a beszámoló írója is, azaz én sem).

A KALÁKA szellemiségéről | A Kalákák nem „csupán" a helyek rendbetételét, jelentik, hanem szellemi és közösségépítő munkát. A kaláka szellemisége a hely, a táj megfigyelésén alapuló építést jelent. Külső és belső építkezést. Amely során értékké válik a közösségi munka, s a belső értékek a felszínre kerülhetnek. Ehhez a munkához szeretetteljes odafigyelés, partneri kapcsolatra való képesség és alázat kell. Ennyi elég. A többit bízzuk a Fennebbvalókra.A kalákák szervezésekor ezért elsősorban azokat a kezdeményezéseket tartjuk fontosnak munkánkkal, kapcsolatrendszerünkkel, szervezőmunkával támogatni, amelyek a hely szellemének, a helyi közösség önszerveződésének, a tájnak, segítenek. Ha segítséget kérnek, segíteni kell valamilyen módon, a helynek, az időnek megfelelő módon. Célunk, hogy minél több helybélit vonjunk be a munkába, de éppoly fontos, hogy a Kárpát-medence minden tájáról minél többen érkezzenek a kalákák helyszínére, ahol közös munka során megismerhetjük egymást, s reményeink szerint továbbvihetjük az együvé tartozás, s a kaláka gondolatát. (Kalákás hitvallás) 

A helyszínen készült még egy hármas kialakítású ülő sósfürdő (nátrium-klorid tartalmú), mely reumatikus problémákra, keringési zavarokra és női panaszokra ad kezelést. A fürdő helyét itt is a helyiek elbeszélése alapján választottuk ki, kalibráltuk be. A sótartalommal kapcsolatban a hitetlenek meggyőzésére annyi bizonyára elég, hogy a kész sósfürdőről készült fotón középen látható fenyő ágasfa (törölköző és ruhafogas), s minden faszerkezet, amely érintkezett a sós vízzel, ennek hatására kifehéredett.

További építményként valósult meg egy filagória (fedett pihenő), mely elengedhetetlen a feredők mellé. Gondoljunk csak bele a mai termálfürdők mellett kialakított szálló és vendéglátói egységekre. A kalákafürdőknél praktikusan minden mikro méretekben történik, hisz ne feledjük, csupán csak 10-14 nap áll rendelkezésre, hogy csodát művelhessünk, egy gyakorlatilag állandóan változó összetételű csapattal.

A fürdőkön kívül egyik leglátogatottabb hely minden bizonnyal az általam csak „neoorganikus"-nak keresztelt deszkabudi. Építész Vándoriskolások ötleteként valósult meg. Ők már korábban is készítettek deszkaépítményt. Az alábbi https://www.vandoriskola.hu/ oldalon tekinthetők meg, a Kirándulások, táborok / 2003 – Ecomusée d' Alsace Elzász alatt. 

A wc újrahasznosított deszkából és töménytelen mennyiségű szeg ácsolataként készült. A fotón is látható ajtót nem találunk az építményen, nincs is rá szükség a csigaházhoz hasonló formálás miatt. Nyugodtan végezhetjük dolgunkat, közben kellemes kilátás tárul elénk | szöveg és fotó Kiss István építész

A fürdőfelújítás fotói (katt a következő fotóra)

a többi fotó >>

 Wikipédia Csíkkozmásról
 Zöldműves cikke a kalákáról
 ArsTopia
 Vándoriskola Csíkkozmási oldala
 Kovács Áron fotói 

ne menjenek messze, mert az erdélyi fürdőfelújítások sorát hamarosan az alábbiakkal folytatjuk

  • Csíkszentkirály
  • Kászonújfalu
Akinek pedig esetleg kedve támadt egy ilyen kalákához csatlakozni, az töltse le az alábbi anyagot (pdf).

Hozzászólások (1): megnézem

ZÖLD
GANG | kertészek vagyunk

Ki mondta, hogy a pesti belváros nem lehet zöld? Mire képes egy bérháznyi lakó? Az elidegenedés tényleg gyógyíthatatlan? Összehozhat-e egy rakás vadidegen embert egy „szabadtéri nappali”? A változtatás elsősorban pénzkérdés? Ezekre a kérdésekre adott választ az építészfórumon a GANG Csapat képviseletében Deák Adrienn Ágnes tájépítész a Varázsoljunk kerteket Budapest udvaraira! című írásában. Az akcióról Kővári […]

GANG | kertészek vagyunk
2008. december 15. hétfő
ZÖLD
Kaláka | sóskútfürdő Kászonújfaluban

A 2003 és 2005-ös Csík-i kalákahelyszínek közé ékelődött 2004-ben a Hargita megyéhez tartozó Kászonújfaluban megvalósult Sóskút fürdő építése. A négyszeres kalákás Kiss István építész kalauzol: A magánterületen kiépített fürdőt a tulajdonos a falunak ajánlotta fel, mellyel a település és a Kászoni-medence településeinek idegenforgalmi vonzerejét kívánta fokozni. A fenti fotón is látható hűs sós-kénes víz elsősorban cukorbetegség, ízületi- és bőrbántalmak […]

Kaláka | sóskútfürdő Kászonújfaluban
2008. június 22. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább