Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar
Koós Miklós
2009. szeptember 29. kedd

Kérdések a Vekla feltalálójához

Tisztelt Veres Klára,

Az év elején a magyar média és azon belül is az építőiparral foglalkozó lapok, honlapok, blogok igen nagy számban tudósítottak a szenzációsnak beharangozott VEKLA termékről, bár a legtöbbjük ugyanazokat a sajtóközleményeket adta közre. A Construma-n a szakma érdeklődéssel várta az építőanyaggal kapcsolatos konkrétumokat, azonban az általános tájékoztatáson túl nem sok történt. A lehetséges építtetők a híradások alapján érthetően felfokozott érdeklődéssel várták a konkrétumokat és próbáltak felhasználható információhoz jutni építészektől, építőanyag kereskedőktől.

A NOL az év elején egy cikkben részletesen tájékoztatott a fejleményekről, miszerint

A tervek szerint az elmúlt év végén elhíresült új magyar építőanyag a Vekla-projekt újabb szakaszba ért. A közelmúltban mintegy 250 pályázóval történt előzetes egyeztetés után kiválasztották azt az 50 vállalatot és önkormányzatot, akik valóban komolyan érdeklődnek egy-egy gyártóüzem felhúzása iránt.

Az építőanyag a Habiten kristályrács szerkezetű, terhelhető építő- és egyben szigetelőanyagra épül, amely passzív, energiahatékony és a klímaváltozáshoz alkalmazkodik.

Veres Klára feltaláló tájékoztatása szerint a Pest megyei Kartalon már üzemel egy évi 4400 négyzetméter kapacitású minta- és kutatóüzem. Itt kerül fejlesztésre az az induló termékpaletta, amely 2009 második felétől kerülhet le a nagyüzemi gyártósorokról.

.

A várakozások szerint ugyanis a tárgyalások során – első körben – mintegy tíz pályázóval tudnak megállapodni gyártóüzemek építéséről – mondta a NOL-nak Bilinszky Ferenc, a Vekla-5 Zrt. vezérigazgatója. Mindezek alapján úgy számolnak a Vekla a nyár végén jelenhet meg a kereskedelmi forgalomban.

Az elmúlt 6 hónapban számos információ jelent meg, hogy kik lehetnek a lehetséges gyártók, hol fogják és milyen nagyságrendben gyártani, a honlap időközben kibővült és megjelentek az első műszaki információk is, azonban ez szakmai-műszaki tájékoztatásnak sajnos kevés. A számításokhoz, kalkulációkhoz pontos, az építőiparban bejáratott műszaki paraméterek ismerete szükséges.

Számos szakmai beszélgetésen, érdeklődők leveleiben fogalmazódtak meg azok a kérdések, amik megválaszolásra várnak. ezek közül összeszedtem a legfontosabbnak tartottakat, amikre tisztelettel kérem, hogy válaszoljanak, ezzel is tájékoztatva a nagyközönséget és az építőipari szakmát.

1. Referencia | a kézbe fogható anyagon túl legtöbb érdeklődőt az érdekli, hogy hol lehet megtekinteni egy referencia házat, házakat, ugyanis egy cikkben az volt olvasható, hogy

Már több referenciaépület is áll, a legbonyolultabb szerkezetű négylakásos “Vekla-társasházat” 2002-ben, Szentendrén építette a feltaláló. “A házban a fedésen, a belső és külső burkolaton, valamint a nyílászárókon kívül minden ebből az anyagból épült. Tehát homogén építési rendszert valósítottunk meg. Az épület egyébként a termék ellenállóságának köszönhetően máig újszerű állapotban van, úgy néz ki, mintha pár héttel ezelőtt építettük volna, egy repedés sincs rajta” – állítja Veres Klára

1/1. kérdés valóban áll(nak) referenciaépület(ek) és ha igen, pontosan hol, miért nem szerepel(nek) ezek fotóval, részletekkel, adatokkal, vizsgálati eredményekkel sem a honlapon, sem más bemutatkozó anyagban?
1/2. kérdés pl. az Ön vezetésével szervezhető lenne-e egy szakmai kirándulás ezekhez az épületekhez, hogy legalább egy szűk szakmai kör kaphasson benyomásokat és készíthessen fotókat és tudjon beszámolni a látottakról?

2. Anyagösszetétel | az ismertetőkben a Habiten illetve a Vekla úgy szerepel, mint olyan anyag és szerkezet, amit az igények szerint állítanak össze. Ezen alapanyagok egy része építőipari  hulladék is lehet. A jelenlegi jogszabályok szerint csak minősítéssel rendelkező anyagot lehet beépíteni, amiből az olyan triviális anyagok is kiesnek, mint a bontott tégla.

2/1. kérdés a végleges termékben az építőipari hulladék milyen minősítéssel kerül bele, vagy a kitöltőanyag nem lesz minősítve?
2/2. kérdés mitől függ, hogy a “műanyag, textil, fém, növény, fa, gumi, üveg” közül mikor mi kerül bele kitöltő anyagként, ezek közül melyek kerülhetnek bele pl. a bennmaradó zsaluzatba, cserépbe és nyílászáróba?
2/3. kérdés ezen hulladékanyagok hő, tűz és vízállósága miképpen biztosítható a késztermékben?
2/4. kérdés amennyiben ezek a kitöltőanyagok hulladékokból származnak, ezek szerint ezek nem is vesznek részt a végleges termék szilárdságában és teherbírásában?

3. Szerkezetek | A honlapon található leírások szerint a Vekla kizárólag mint bennmaradó zsaluzati anyagként van feltüntetve fal, födém, lábazat, térdfal esetében is. Ugyanakkor a honlapon az szerepel, hogy

“2./A VEKLA teherhordó szerkezetként (fõfalként) is alkalmazható, mint szendvicsszerkezetû falazóelem”

Erről azonban sajnálatosan egy mondat sem szól. Különösen azért lényeges kérdés ez, mert mind ezidáig a Vekla mint egy kvázi homogén falazóanyag és nem mint bennmaradó zsaluzat jelent meg, ami azért lényeges, mert a két szerkezet alapvetően különbözik (bennmaradó zsaluzatként pl. a tényleges terhet nem a Vekla, hanem a vasbeton fogja hordani)

3/1. kérdés mondhatjuk azt, hogy tartószerkezeti vonatkozásban a Vekla elsősorban a bennmaradó zsaluzatként fog megjelenni?
3/2. kérdés készíthető-e belőle homogén falazóanyag, ha igen, ebbe milyen adalékanyag kerül (fa, gumi, üveg, fém….) és ha igen milyen tervezett vastagságban?
3/2. kérdés ha készíthető belőle homogén fal, akkor e falnak PONTOSAN mik a nyomószilárdsági, hővezetési és hanggátlási, illetve páradiffúziós ellenállási értékei? Ha kitöltőanyagtól függ, akkor egy kiválasztott kiöltőanyag figyelembe vételével?
3/2. kérdés mik voltak az 1-es pontban megemlített első referencia házak pontos fal- és födémszerkezete (hőátbocsátási, hővezetési és egyéb fent felsorolt értékei)?

4. Újrahasznosítás | a honlapon szerepel több helyen is a Habiten/Vekla környezetbarát tulajdonsága, mint aminek nem keletkezik hulladéka, mi több a szerkezet maga is újrahasznosítható az alábbiak szerint:

21. Önökért, a kifejlesztett rendszerünk, a JÖVŐ HÁZA, rendkívül költségtakarékos és környezetbarát: termékeinkből készült építmények bontás után egyedileg is újrahasznosíthatóak (új tégla, új cserép, stb. készíthető belőle)

Máshová kíván költözni? Nem kell évekig hirdetnie: odaviszi házát, ahová éppen költözni szeretne.
A telket pedig üresen könnyebb lesz eladnia. Ezzel megszűnik az Ön RÖGHÖZ KÖTÖTTSÉGE!

4/1. kérdés a bennmaradó zsaluzatos rendszerben miképpen biztosítható az újrafelhasználhatóság, lévén a szerkezet magját egy monolit vb. mag jelenti vagy az újrahasznosítás csak a bennmaradó zsaluzatra vonatkozik ?
4/2. kérdés amennyiben homogén falazóelemenként lett felhasználva a Vekla, akkor miképpen képzelhető el a roncsolásmentes bontás és újraépítés?

5. Elérhetőség, cégnyilvántartási adatok

És végül sokakat érdeklő kérdés, a termék mögött álló cég. A Vekla szabadalmi hasznosítására számos cégbejegyzés utal a mindenki számára nyilvános cégadatbázisban

  1. Cg.13-09-128484 cégjegyzékszámú KLA-555 Szolgáltató és Innovációs Korlátolt Felelősségű Társaság (2170 Aszód, Rákóczi út 3/A.)
  2. Cg.01-09-863101 cégjegyzékszámú Q-ZO HÁZGYÁR Építő, Tervező, Kivitelező Kereskedelmi és Korlátolt Felelősségű Társaság (1171 Budapest, Nagyszentmiklósi út 26.)
  3. Cg.13-10-041018 cégjegyzékszámú VEKLA-5 Építőipari Termékeket Gyártó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2173 Kartal, Császár utca 149.)

A 3 cég három különböző telephelyre van bejelentve. E változatos cégbejegyzés ellenére nem lehet találni tényleges elérhetőségeket, csak az Ön mobilszámát és emailcímét. A hírekben sokszor szereplő Bilinszky Ferenc vezérigazgató úr telefonját is csak egy kis internetes kutakodás után sikerült kiderítenem és így tudtam őt mobilon elérnem pár hónappal ezelőtt.

5/1. kérdés pillanatnyilag melyik cég képviseli, gyártja és forgalmazza a Veklát ?
5/2. kérdés milyen címen található bemutatóterem illetve olyan iroda, ahol az érdeklődők információhoz juthatnak, ennek az irodának a pontos elérhetősége?
5/3. kérdés mikorra lesz ÉMI minősítése a Veklának és ez a minősítés pontosan mire fog vonatkozni?

Tisztelt Veres Klára, a szakma és az érdeklődök megnyugtatására és főképpen hiteles tájékoztatása érdekében arra szeretném kérni, hogy a fenti kérdésekre szíveskedjen válaszolni. A nagyfokú érdeklődésre való tekintettel a levelem nyilvánosan megjelenik, ezért arra kérem, hogy a válaszában vegye figyelembe azt, hogy az  Ön válaszát szerkesztetlenül megjelentetjük ugyanitt, a kérdések után.

Bízva abban, hogy számos, esetleges félreértés ilyen módon tisztázásra kerülhet és ezáltal valódi képet alkothatnak az érdeklődők az Ön találmányáról, várom szíves válaszát

Pécs, 2009. szeptember 20.

üdvözlettel
Koós Miklós építész

A fenti kérdésekkel szerettem volna megvárni a válaszokat is és egyben publikálni, ezért szeptember 26-án, szombaton az alábbi levelet és SMS-t küldtem a címzettnek, azonban egyikre sem érkezett válasz.
Tisztelt Veres Klára,
tisztelettel érdeklődöm, hogy várható-e válasz az alábbi, egy hete küldött levelemre? Azért kérdezem, mert egy esetleges nemleges válasz esetén a kérdések válaszok nélkül jelennének meg.
üdvözlettel  Koós Miklós

Ön építene a gyerekeinek Vekla házat?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

A fentiekre (több cikkben is) 2009 áprilisa óta, folyamatosan lehet szavazni

Hozzászólások (16): megnézem

  • Avatar

    Tóth Ákos

    2009. szeptember 29. kedd - 08:07

    #11773

    Most beleolvastam a vekla honlapjába és megakadt a szemem az egyik műszaki tulajdonságán, mégpedig azon hogy: “örökké szilárduló”.
    Hogy micsoda???
    Valaki legyen szíves már megmagyarázni ez mi a csuda? Ha örökké szilárdul, akkor mindig nagyobb kell hogy legyen az elért szilárdsága, és ha a szilárdulás örökké tart akkor a szilárdsága gyakorlatilag a végtelenre nőhet???? És akkor hogyan lehet szétbontani???? És hogyan lehet egy gyakorlatilag elpusztíthatatlan anyag környezetbarát????

    Nem értem….Vagy csak egy jól hangzó marketingduma?

  • Avatar

    Tóth Ákos

    2009. szeptember 29. kedd - 08:20

    #11776

    Az nem szakmai újdonság… Megcsinálták már jó pár téglából épül szocpolos házzal is…;)))

  • Avatar

    blö

    2009. szeptember 29. kedd - 09:16

    #11780

    A beton is hasonlóképp viselkedik. A 28 napos szilárdsága csak számítási pont. Attól még szilárdul, hosszan. És a hiperbola rásimul az x tengelyre…

    Még egy kérdés hiányzik a felmérésből:
    Ön szerint NEM létezik a Vekla néven hájpolt építőanyag.

    Ha beteszed ezt a kérdést, légy szíves tedd hozzá a szavazatomat is. Köszönöm.

  • Avatar

    grin

    2009. szeptember 29. kedd - 09:39

    #11784

    Az a nehéz ebben, hogy egyrészt köztudottan szkeptikus a magyar, másrészt ismert tény, hogy az erősebb kutya meg…szerzi a gyengébbik találmányait, és piacra dobja tizedéért, míg a kiskutya bele nem döglik, és még néhány sajnálatos, ám a valós életből vett probléma, ami a magyar (valódi) feltalálók életét megnehezíti. Való igaz, hogy forradalmian új termékkel manapság életveszélyes házalni, és én addig nem is merném említeni, míg legalább 50 pöcsétes papírom nincs róla, hogy nem lehet jelentős politikusok megvásárlása nélkül ellopni.

    .

    Ennek ellenére persze vannak olyanok, akik csodakenőccsel házalnak, nem vitatom, de azt gondolom, hogy adjuk meg Klárának a lehetőséget, hogy bizonyítson azután, miután bebiztosította magát. Erre tökéletes a cikkben írt levél: nem ellenséges, nem kér lehetetlent; az egészséges szakmai igényeket fogalmazza meg. Ha nincs rá semmilyen válasz hosszabb időn át, akkor az vélhetően azt sugallja, hogy az állításokkal ellentétben nincs valódi termék, nincsenek referenciák és az egész egy humbug. Ha esetleg érkezne privát válasz, akár megmagyarázva, hogy miért nincs publikus információ, akkor én hajlandó vagyok kivárni, míg a feltételek megfelelőek lesznek. Végülis a saját maguk által szabott határidő még nem igazán telt le, azt mondanám, hogy még 2010-ig jók vagyunk anélkül, hogy igazán legyinteni kezdhetnénk.

  • Avatar

    grin

    2009. szeptember 29. kedd - 09:55

    #11786

    Hmm, ránéztem a vekla.hu-ra, és egyrészt ott van pár anyag, ami alapján a termék létezik [nem hiszem, hogy az ÉMI fiktív anyagokra ad ki véleményezést, és gondolom, az ott szereplő neveket is meg lehet kérdezni, hogy valódi-e a papír], másrészt pár utalás arra, hogy miért nincs infó. Clairvoyant tanfolyamokat fogok ezután tartani, mert amit írtam, láthatóan fedi a valóságot, ami szomorú. Én mindenesetre kivárnék.

  • Avatar

    Rós

    2009. szeptember 29. kedd - 10:25

    #11787

    Ezt a gyerekeinek/dédunokáinak részt sohasem értettem, ha arra vonatkozik, hogy a saját magamnak épített házat majd ők is fogják használni. Teljesen életszerűtlen álom.

  • Avatar

    grin

    2009. szeptember 29. kedd - 12:42

    #11796

    Miklós, írtam, hogy az eredeti cikk korrekt, nem szükséges vitatkozni mert nincs kivel. 🙂

    A 2. kérdésre valóban adhatnának választ anélkül, hogy bármi titok kiderülne. Az 1. talán határesetként elhihető, hogy az összeesküvés-elméletek forgatókönyve szerint veszélyes válasz, a 3. meg úgysem ismert, míg nincs belőle kereskedelmi termék (és természetesen bullshit azt állítani, hogy X-el olcsóbb, amíg nem ismert). De mondjuk egy hozzávetőleges árat lehet kalkulálni, ami prototipus esetén gondolom 300-400 ft/db lehet. Ezzel meg te sem nyomulnál…

    Blö-vel egyetértek.

  • Avatar

    Ujvárosi Zsolt

    2009. szeptember 30. szerda - 16:01

    #11820

    Kedves Szabadi úr!

    Én kb abban az időben, mikor Ön is, szintén érdeklődtem e-mailben, mint esetleges felhasználó. Íme:

    “From: Ujvárosi Zsolt [mailto:ujvarosi.zsolt@chello.hu]
    Sent: Thursday, January 22, 2009 8:56 AM
    To: vekla555@vekla.hu
    Subject: Érdeklődés

    Kedves Asszonyom, tisztelt Veres Klára!

    Őszintén gratulálhatnék a találmányához, de egyelőre csak reklámértékű anyagokra bukkantam, mint más érdeklődők is.

    Ez inkább negatív hangulatot teremt, amire nyilvánvalóan nincs szüksége a cégének.

    Kérem olvassa el az ezen a linken feltalálható nem éppen pozitív véleményeket és ha érdemben tudja ezeket cáfolni, írjon bele, vagy ha felhatalmaz rá, akkor én beteszem e-mailben küldött válaszát.

    https://forum.origo.hu/topik.jsp?id=238443

    Előre is köszönöm, egyben sok sikert kívánok!

    Üdvözlettel:

    Ujvárosi Zsolt”

    Én Önnel ellentétben kaptam választ. Idézem:

    “From: Tamás Miklós
    Sent: Saturday, January 24, 2009 1:41 PM
    To: ‘Ujvárosi Zsolt’
    Subject: RE: Érdeklődés

    Tisztelt Ujvárosi Zsolt úr!

    Tamás Miklós vagyok, a Veres Klára helyettese. Azért én válaszolok Önnek, mert a Veres Klára e-mail fiókját pár napig én felügyelem.

    Köszönjük levelét, és segítőkészségét.

    Olvastam az Ön által átküldött linken a hozzászólásokat, azokat érdemben majd az idő cáfolja, úgy gondolom nem lehet minden rosszindulatú írásra reflektálni, és nem is feltétlenül szükséges.

    Üdvözlettel:

    Tamás Miklós”

    Az én válaszom erre:

    “Tisztelt Tamás Miklós úr!

    Köszönöm a választ.

    Meg kell mondanom semmi konkrétumot nem tartalmaz.

    Éppen ezért vitatható a vélemények rosszindulatúsága, mivel tájékozatlanságból ered.
    Én is éppen a tárgyszerű tájékoztatást hiányolom.

    Remélem ez hamarosan megtörténik, mert egyébként, mint vállalkozásban gyakorlott ember nem sok sikert jósolok Önöknek! Persze szeretném, ha nem lenne igazam.

    Üdvözlettel:

    Ujvárosi Zsolt”

    Aztán a puszta NIHIL…

    Az egészről az jut eszembe, hogy talán a legtehetségesebb római embert, Julius Caesart is bepalizták az akkori kor kuruzslói valami hajnövesztő szerrel. ( Hiú ember volt, szégyellte, hogy kopasz, éppen ezért a szobraira hajat vésetett.)

  • Avatar

    kiser lászló

    2009. október 7. szerda - 07:49

    #11909

    Tragikus az egész! Feltalálóként én szégyellném magam a megválaszolatlan kérdések miatt. A válaszok hiánya blöfföt sejtet.
    Csókolom a kisasszonyt.

  • Avatar

    anyika

    2009. október 27. kedd - 12:49

    #19961

    Halihó!
    Nem értem a kommentálókat!Csak az egyik oldalt látják…Nem tudják mi van a háttérben!!GONDOLKODJATOK!
    Koos Úr magában meg csalódtam!Ön volt a példaképem az egyetemen,de most csalódott vagyok,hogy saját maga ellensége!
    Hajrá Vekla,mi bízunk benne!Majd akkor kiváncsi leszek a “szkeptikus”fejekre!:-)

  • Avatar

    Hawaii

    2009. október 27. kedd - 13:09

    #19980

    anyika: “Nem értem a kommentálókat!Csak az egyik oldalt látják.”
    Ez kinek is köszönhető? És kinél is van a labda, hogy ezen változtasson? Kínos kérdések ezek, elismerem.
    .
    “Majd akkor kiváncsi leszek a “szkeptikus”fejekre!:-)”
    A tudományos szkepticizmust nem kellene keverni sem a filozófiai szkepticizmussal, sem a cinizmussal…
    .
    Halkan megemlíteném, hogy a több névvel, azonos IP-ről küldött hsz.-ok nyomon követhetők.
    Persze ezt csak úgy mondom, semmi jelentősége… 🙂

  • Avatar

    peja

    2014. január 21. kedd - 19:39

    #87350

    https://www.youtube.com/watch?v=R2_Kr0svqtM

    Megkereste már valaki ezt a házat?

SZAKMA
Felszámolás alatt a Vekla-5 Zrt.

Nemrég kaptam az alábbi hírt Tóth János olvasónktól: A Pest Megyei Bíróság 3.Fpk.13-10-000184/11. sz. végzése felszámolás megindításának közzétételéről A bíróság elrendeli annak a Cégközlönyben való közzétételét, hogy a(z) 2010. december 29. napján jogerőre emelkedett végzésével a(z) VEKLA-5 Építőipari Termékeket Gyártó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2173 Kartal, Császár utca 149.; cégjegyzékszáma: 13 10 041018; adószáma: […]

Felszámolás alatt a Vekla-5 Zrt.
2011. február 4. péntek
SZAKMA
Fórum a Vekláról – beszámoló

A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Környezetvédelmi klubja vitát rendezett “Az innováció és a környezetvédelem kapcsolata, avagy a környezetvédelmi szabadalmak megvalósulnak-e?” címmel. Ennek keretében a vita vezérfonalát a vita indítója Veres Klára vitte volna a Vekla néven bejelentett találmánya révén. Erre a beszélgetésre engemet is meghívtak. A rendezvény nyilvános volt. A beszámoló itt akár véget […]

Fórum a Vekláról – beszámoló
2010. november 18. csütörtök

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább