Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar
Koós Miklós
2010. január 8. péntek

Utálom, ha baleknak tekintenek

https://www.graphisoft.com/products/archicad/ac13main_wide_ac13.jpg

Vannak olyan rendszerek, amiket hosszas mérlegelés után választunk ki, alapvetően meghatározzák a munkánkat, sokba kerülnek és hosszú időbe tellik, míg megtanuljuk. Nem ugrálunk át egy másikra, ha valami nem tetszik.

Ilyen rendszer a CAD is. Évtizede használom az ArchiCAD-et és leszámítva, hogy minden ilyen szoftvernek vannak (sokszor visszatérő) hibái, alapvetően meg vagyok elégedve vele. Félévig feketén használtam, majd úgy döntöttem, hogy megveszem, mert JÓ. Megérte, meghozta a (nem alacsony) árát. Megtanultam, hatékonyan tudom használni, ismerem a korlátait és képességeit, jól tudok másokkal is együttműködni a segítségével, szóval nem bántam meg. Ez eddig jól is hangzik. Mi több rendszeresen beszámolok és ingyen reklámozom is, ha valami újdonság ezzel kapcsolatban felmerül, pedig ezért nem fizet nekem senki sem.

Amit viszont nem akartam soha megérteni – és ez természetesen sok más cégre ugyanígy igaz – hogy miért nem a megszerzett ügyfél a legfontosabb, miért csak az új, akit most akarnak magukhoz láncolni. Ez ugyanis az. Aki ArchiCAD-del kezdte, nem fogja kidobni az évek alatt összegyűlt sokmilliós kiadását és persze ugyanúgy, ha pl. AutoCAD-del vagy más szoftverrel kezdte és ölt bele súlyos százezreket, ugyanúgy nem fogja veszni hagyni a korábbi súlyos összegeket. Akik 1db licencet vásároltak csak meg, azok számára ez különösen igaz, nem véletlen, hogy sokan eleve olcsóbb szoftvert vesznek meg és az még a jobbik eset (mert van, aki még azt sem).

Persze ezzel mindenki tisztában van, akkor amikor választ és dönt, ez csak a naivaknak lehet újdonság. Mégis azt gondolná (vagy inkább szeretné gondolni), hogy ő fontos annak a cégnek és supporttal és miegymással a későbbiekben is kiszolgálják őt.

Sajnos nem. E cégek számára a régi vásárló az, akivel igazából nem kell törődni, mert úgysem megy át a konkurenciához és ha versenyben akar maradni, ha csoportban akar dolgozni, akkor előbb utóbb frissíteni fog, ha nem most, akkor jövőre és majd akkor fog fizetni. Ő a biztosan tejelő kuncsaft. Maradj el 2-3 verzióval és közel 360-480 ezerrel tudod csak behozni a lemaradást.

Ennek kivédésére propagálták az ArchiClub szerződést, aminek az az értelme, hogy negyedéves lebontásban gyakorlatilag előre kifizettetik a felhasználóval a későbbi verzióléptetés díját. Előre. Amíg e mellé supportként az ingyenes oktatás  is dukált, akkor még talán elfogadható is volt, hiszen akik nem kötöttek szerződést, azok számára fizetős volt az oktatás is. Azonban ez már 2005-ben megszűnt, országos roadshow-kon, vidéki építészegyetemek nagy előadótermeiben gyorsított ütemben lettek letudva, természetesen ingyen, hiszen az egyetemisták ezért nyilván nem fizetnének, így a licenc tulajdonosoktól sem lehet elkérni. Az ArchiClub egyik fontos eleme így ki is lett lőve.

2006-ban, amikor a 10-es verzió kijött meg is szakítottam az ArchiClub tagságomat, annyira fel voltam háborodva, hogy nekem sokkal többet (cca. 180 eFt+Áfa) kellett kifizetnem a frissítésért, mint aki akkor csatlakozott. Természetesen ugyanez volt az Artlantis-szal is, ott is rosszul jártam. A kezdetekhez képest már nincsen se póló, se +DVD csomag, se bögre, se apró ajándékok, amik az apróságaik mellett igenis fontosak voltak, erősítettek egy fajta fílinget. Már évek óta nincsen szó ilyenekről.

Helyette viszont évente “frissítik” a szoftvert, gondosan adagolva a fejlesztéseket. Egyre gyakrabban frissül az ArchiCAD és egyre kevesebbet kapnak a felhasználók. Aki pl. nem használja a teamwork funkciót, az gyakorlatilag nem is kapott semmi érdemlegeset a 13-as verzióval.

Bőven elég volna 2-3 évente frissíteni, mert így csak a felhasználókkal szúrnak ki, lévén lefelé csak 2 verzióig garantált a kompatibilitás (ami ugye önmagában is egy kiadós nonszensz), emiatt 2 évente lehet konvertálni a korábbi terveket és évente újratanulni a megváltoztatott munkafelületet és megváltoztatott billentyű parancsokat. Egy 8 éve tervezett ház archicad fájlját 3-szor kell konvertálni, ha szeretném megnyitni.

ez ügyben a kedvencem – ugyan nem CAD – amikor a Word 2003 nem tudott megnyitni egy ősrégi Word 2-es fájlt. Szégyenszemre egy Open Office-t kellett segítségül hívni, hogy megnézzem mi van benne? Sajnos a piacvezetők hajlamosak eltunyulni és elpofátlanodni.

Tényleg a régi vásárló az ellenség, akivel direkt ki kell szúrni? Félévben mérhető, amíg a futó munkák és az időhiány miatt teljesen át lehet állni egy következő verzióra, de természetesen félévekig nincsenek használható add-on-ok (tetőfedés és egyebek), mert a gyártók nyilván nem szeretnének évente fizetni olyanért, amiért korábban 2-3 évente kellett csak. Ergo kényszerűen maradni kell a korábbi változatnál, ha azt szeretném, hogy a kiválasztott cserépfedés a jövő héten is megjelenjen a ház tetején.

Ki is hagytam 3 évet szerencsére. Tavaly nyáron akciót hirdettek és viszonylag reális összegért lehetett frissíteni 45 eFt + áfáért negyedévenként. A héten kaptam egy számlát a teljes 2010-es évre, egyben és előre kiszámlázták a 180.000 Ft+áfát,  januárban a teljes évre !! Hihetetlen. Mire fel, ez eredetileg egy szolgáltatás volt, ma már csak részletfizetés előre egy még meg sem jelent frissítésért? De ma már nem kapunk cserébe semmit sem. Már oktatást sem.

A 13-ashoz a megjelenése óta még oktatás sem volt, pedig már január van, viszont nettó 180 eFt-ért meg lehet vásárolni egy un. oktatási dvd-t. No comment.

Milliókat hagytunk ott, hogy ennél különb kiszolgálást érdemeljünk.

Melyik ArchiCAD-et használod ?

  • ArchiCAD 7-et (1%, 7 Szavazat)
  • ArchiCAD 8.1-et (2%, 12 Szavazat)
  • ArchiCAD 6.5-öt (3%, 15 Szavazat)
  • nem használok CAD programot (3%, 16 Szavazat)
  • ArchiCAD 10-et (4%, 18 Szavazat)
  • ArchiCAD 11-et (8%, 42 Szavazat)
  • ArchiCAD 9-et (9%, 44 Szavazat)
  • más CAD programot használok (12%, 60 Szavazat)
  • ArchiCAD 13-at (23%, 116 Szavazat)
  • ArchiCAD 12-öt (33%, 165 Szavazat)

Összes szavazó: 495

Betöltés ... Betöltés ...

Hozzászólások (126): megnézem

  • Avatar

    ikon

    2010. január 8. péntek - 09:56

    #59959

    Király.
    Én tavaly mondtam le. AC12-nél maradtam.
    De abban legalább voltak átütő használható fejlesztések…………………………..
    És igen ez az évenkétni verziófrissítés túl sűrű. figyelembevéve az Archicad kifejezett béna könyvtárkezelését………..
    A 13-ast felháborítónak tartottam, kit érdekel a lágy hőszigetelések jelölés……
    nomeg a ferde födémszél kialakítások, és acélszerkezetek típusméretinek (pl HEA szelvény) egyszerű felhasználása…..
    Ez egyszerűen kevés !!!!!!!!!!!!!!!!
    Ez nem ér 180+áfát. Egyszerűen ki kellett volna hagyni ezt a léspét. mert ez nem ér fel egy lépéssel…………………………………
    Igen minimum 2 évente kellene fejleszteni.
    Van egy pont amikor rájövünk, hogy ez a verziószám most Ok, ezzel mindent meg tudok csinálni. MOST dolgozunk vagy 5 évet. ÉS akkor körbenézünk. ÉN ezt teszem. 🙂
    Azaza így Ránk, ilyen minőségben ,ilyen hasznavehetetlen dolgokat ne fejlesszenek. Pont
    ikon

  • Avatar

    copass

    2010. január 8. péntek - 10:29

    #59960

    az ac13 leghasználhatóbb újdonsága az új csapatmunka .

  • Avatar

    ikon

    2010. január 8. péntek - 10:57

    #59961

    De az kevés. Azt egy komolyabb verziófrissités mellett lehetne elsütni. De lehet nem a kisebb cégek állnak a fejlesztések központjában.

  • Avatar

    don_yenko

    2010. január 8. péntek - 11:01

    #59962

    A 12-ben valóban voltak értelmes fejlesztések, viszont a modellezés részén iszonyat levannak maradva még mindig, akármelyik hasonló programot nézzük( Nemetschek, Autocad,Google Sketchup, stb), már évekkel ezelőtt is jól lehetett bennük egyedi objektumokat, vagy kétszer görbült felületeket,stb létrehozni. Ha ezt a hiányosságot, illetve a néha előbukkanó idegesítő hibákat nem nézzük, akkor még azt is lehet mondani, hogy jó. persze mindez csak az én véleményem, lehet, hogy egyedül vagyok vele, lehet, hogy nem

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 8. péntek - 12:30

    #59964

    na ez egy hálás téma.
    Engem is sok minden zavar az ArchiCAD üzletpolitikájába, meg a fejlesztésekben.
    Azért arra is kíváncsi leszek, hogy a PC -> MAC áttérés ingyen lesz, vagy azért is fizetnetek kell?
    Érdemes egy másik magyar programmal is megismerkedni:
    https://www.archline.hu
    Érdemes a videókat megnézni.
    Amit mondjuk burkolatkiosztásban fedélszékben tud az hihetetlen. Vagy pl.: excel kompatibilitásban.

  • Avatar

    nemértős

    2010. január 8. péntek - 13:46

    #59966

    milyen PC-Mac áttérés? ezt nem értem. az ArchiCAD kétplatformos alapból mióta van Windows 3.1.

  • Avatar

    ikon

    2010. január 8. péntek - 15:22

    #59968

    Aki konkréten megveszi az AC programokat az Pc és MAC telepítő DVD-t is kap, tehát, az külön nem fizetős.Tehát két DVD mindig volt a dobozban. (Ebből létszik ki is használ “baráti” verziókat, haha.). Amúgy, ha nemcsak feltört archicad lenne kishazánkban, hanem más is, akkor itthon nem lenne “piacvezető”. Ennyi a titok.

  • Avatar

    copass

    2010. január 8. péntek - 15:32

    #59969

    egyértelmű hogy nem a kiscégek igénye a mérvadó.
    a nagyonsokfelhasználós hálózati kulcs hoz igazán a konyhára. 🙂

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 8. péntek - 15:56

    #59970

    Jogtiszta ArchiCAD-ünk van igaz csak 12-ig frissítettük, majd mi is kiléptünk a rendszeres sarcolásból. De bevallom férfiasan nem emlékeztem rá hogy van benne MAC-es lemez is. Elég régen telepítettem már fel, kb. akkor mikor megkaptuk a szeretetcsomagban postán. Azóta nem kellett újratelepíteni a gépet és doboza ott figyel a polcon a többi mellett (szép sorminta)

  • Avatar

    ikon

    2010. január 8. péntek - 17:41

    #59971

    Haha, ahogy a Gyűrűk Urában is mondják “Drágaságom”. Igen a polcon figyelő AC verziók, az – ha má’ sokba került-mindenkinél -nálam is- kint vannak. De őszintén JÓ érzés jogtisztán használni valamit. De nincs manapság annyi munka, a Megrendelők NEM zörrennek őssze a teamwork és a szálas hőszigetelés jelöléstől…haha. Szóval fel kell a fejlesztőknek tenni a kérdést: Mi lenne, ha megcsinálnák az ETALONT egyszer. Pedig talán nem kellene sok hozzá. Pl a legújabb WORD is egy nagy kaki…ugynazt a dolgot nyomja vele mindenki, azaz szöveget írunk, rendezünk benne….szóval kicsit megkavarták ott is, hogy legyen valami új. De inkább mondanám szörnyűnek. ..A Revitet megnéztem DEMOban. És nem tűnt nagyon rossznak. Az Archline progival dolgoztam már. 2D-ben királyság. 3D-ben még nagyon az elején, azaz ott nem szerkeszthets csak úgy 3dban, lazán, ott a metszetfelvétel is olyan béna, kedzetleges….de kiviteli tervre tökéletes. 3D-s munkára nem annyira. Ott pl a profil – falat hamarabb megtaláltam mint az archicadban. De az ArchLine-ban fejlettebb a 3D testmodelezés. Az is tény.
    Der a fulls verzió ott is 500-600 + ÁFa. Akkor már majdnem “ott” vagy az AC-nél. A REvit viszoint haláldrága. Nincs igazság. Egy db 6 B-s cerka és kész.

  • Avatar

    ikon

    2010. január 8. péntek - 18:24

    #59972

    Miklós !!

    És milyen a MAC rendszer? Tetszetős? ÉN Imac-et vennék. Ill fogok venni.

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 9. szombat - 00:41

    #59981

    ikon!
    Ezért maradunk mi is a 12-es Archicad-nél amíg tudunk vele dolgozni, ha meg már nem akkor szétnézünk a piacon.
    Azért az ARCHLine lépcső, korlát, tető/fedélszék szerkesztőt és a burkolat kiosztó modulját irigylem.
    Ja meg az excel/word kompatibilitást. Pl.: ha excelbe kiküldesz egy ajtó konszignációt és az excel munkafüzetben kijelölsz egy nyílászárót azt meg tudja mutatni az ARCHLine-ban az alaprajzon.
    Egy biztos ilyeneket:
    https://www.archdaily.com/43336/the-yas-hotel-asymptote/8-9/
    nehéz lenne ArchiCAD-del vagy ARCHLine-nal megtervezni. (nem mintha tele lennénk ilyen megrendelésekkel, de mégis az organikus építészet kifog ezeken a szoftvereken).
    Éppen ezért lehet, hogy a következő beruházásunk egy Cinema4D lesz, ezzel két legyet ütnénk egy csapásra: ArchiCAD kompatibilis testmodellezés és profi látványterv készítés.
    De mivel a Jézuska nem tudta teljesíteni ezirányú kívánságunkat, meglátjuk mit villant a húsvéti nyuszi vagy a Télapó 🙂

  • Avatar

    ikon

    2010. január 9. szombat - 07:29

    #59985

    10 pont Aglaca.Én az AC nek a virtuális sétát biztosító VBE progiját tartom jónak. Páciens nem csak alaprajzot, látvnytervet kap, hanem a komplett 3D-s házat. De gonosz árukapcsolás véltem felfedezni újfent…ha van archiclubb szerződés, akkor 120. e .fT körül a Tiéd, ha nincs akkor a duplája…tök jó. Cinema 4D. szivemből szóltál. És ha lenne ideje az e,bermnek, ahhoz egy Vray-t odcsapni….de az már egy külöm szakma, de mindnképpen “avatar” kategóriás képek születnénk. 2010 ben az építőiparban a télapóra szavazok, ha őszinte vagyok. De ne legyen igazam. De ilyenkor jó fejleszteni, okosodni.

  • Avatar

    copass

    2010. január 9. szombat - 12:56

    #59989

    én rengeteg alternatívát kipróbáltam már, de mindíg visszajutok az archicad+artlantis kombóhoz.
    az organikus dolgokat meg lehet csinálni bármivel pl.:blender-ben és beemelni 3ds-be archicadbe/artlantisba.
    cinema 4d saját rendere növényzetnél elvérzik, a texturázás macerás,a modellezés pláne,dinnye pluginjával már van rendes kapcsolat az ac-vel.
    3dsmax iszonyat komplex, drága, nincs kapcsolat ac-vel.
    a vray mindent visz, de drága és kell hozzá egy hordozó=3dsmax,cinema,sketchup.
    archline-ban vannak jó dolgok, de azért elég körülményes a használata.

  • Avatar

    Nagy Mihály

    2010. január 9. szombat - 17:03

    #59996

    Cégünk és jómagam a kezdetek óta használom az ArchiCAD-et. Most épp a 13-ast. Teamwork-be, akár otthonról bedolgozva… A 13-as verzió talán a legnagyobb lépés amióta ismerem a programot. Igen a vonalnak még mindig csak két vége van és nem masszírozza a hátamat sem. Az ember mindig el tudna képzelni némileg több kényeztetést a nem kevés pénzéért,de épp a közelmúltban bizonyosodhatott meg cégem, hogy azért a Graphisoft is kellő rugalmassággal kezeli az ágazatban botladozó építész cégek problémáit.

    no. Lehet duzzogni tovább… és BUÉK 🙂

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 9. szombat - 17:36

    #59997

    Kedves Miklós, kérlek, hogy ne keverjük a dolgokat, és ne légy igazságtalan! Nézzük együtt és egy kicsit távolabbról, nagyobb rálátással!

    Mint tudod, a hazai legnagyobb ArchiCAD (továbbiakban AC) forgalmazó vagyok, ezért kötelességem megvédeni a mundér becsületét. Teszem ezt azért is, mert Téged évek óta a partnereink és felhasználóink között tartunk nyilván.

    1.
    Az Graphisoft (továbbiakban GS) valóban beállt abba a sorba, amit a szoftverpiac évek óta diktál, csakhogy “egy kicsit” másképpen!!!! Éppen a windows op. rendszer és az Office csomag kezdte meg azt a gyakorlatot, hogy naptári évekre bontva hozta ki az új változatokat. Ezt lekövette az Autocad és később az ArchiLINE is, és igen az ArchiCAD is rákényszerült erre. (Igaz, hogy ArchiCAD verzió sose jött ki a naptári év előtti néven, nem úgy mint más mosószerek 🙂 De nézzük meg, hogy volt ez eddig az AC életében? Nos, a következőképpen: egy év fejlesztés, fél év tesztelés, így másfél évente jött ki egy új változat. Igen, igen, akkor is, amikor a szoftverek még sokkal kisebbek voltak. A GS felvette az odadobott kesztyűt és írt egy olyan automatikus tesztelő programot, amely az 1 éves fejlesztés ideje alatt, illetve közben folyamatosan végzi a tesztelést is. Így, ezzel a megoldással már beállhatottt a versenybe. Érdemes lenne megnézni ezt a kérdést más szoftverek esetében is… Folyamatosan felmerül a kérdés, hogy indokolt-e vagy sem ez a fejlesztési tempó? Erre csakazt tudom mondani, hogy a felhasználók igénylik, hogy legalább annyit tudjon a kedvenc programjuk, mint a hasonló kategóriában és árban futó konkurrens termékek. Mindezen túl számos, mintegy 2 ezres kivánságlista van a felhasználók részéről, amit szeretnék, ha a program tudna. A TeamWork vagy Csoportmunka is egyike volt a sorban szereplőknek. A közel 10 éves funkció . ami akkoriban az adabáziskezelő programok között az első díjat elhozta – , felújításra szorult, mert egyrészt már nem 10MB-os állományok vannak, hanem gyakori az 1 GB-os, továbbá akár a Földrészeken áthidaló internet segítségével folyó távmunka is új kihívást hozott. Éppen a válság jó példa arra, hogy beh jó, hogy ilyen korszerű funkció is van, hiszen itthonról, költözés nélkül lehet távolra bedolgozni. Az AC13 változatba került bele ez a funkciófejlesztés, valamikor meg kellett csinálni. Megsúgom, nem egy év, hanem a háttérben folyó sok-sok év munkájának eredménye! Sokan várták a világban, ahol a 100 felhasználós iroda se olyan ritka:-)

    Egyébként megnyugtathatok mindenkit, hogy a program fejlesztése nem ad.hoc alapon megy, hanem több évre előre meghatározott terv szerint, igazodva a napi igényekhez is.

    2.
    Oktatás: valóban volt idő, amikor a felhasználók ráértek a 3 napos gép előtt folyó oktatásainkon résztvenni, sőt, akár többször egymás után is. Az AC CLUB előtt marketing okból ingyenes volt az oktatás, később csak a CLUB-osaink jöhettek ingyen, mert nem mindenki gondolta úgy, hogy ahol tanulta, ott vásárol, mikor már a pénztárcája is megengedi, vagy amikor eljött az ideje a black copyt lecserélni hivatalosra…. Még később megjelentünk az egyetemeken, és bevállaltuk a hallgatók ingyenes oktatását is, mert a gyakorlat azt mutatta, hogy pályakezdéskor a fiatalok csak azt hiszik, hogy tudják a program megfelelő használatát… Talán nem kellene ezért ránk haragudni, nem olyan világban élünk, amikor olyan sokszor kapunk ingyér tudást. Ja, ceruzát, zacskót, pólót, gyöngyöcskét, azt igen! Érdemes lenne a fiatalokat is megkérdezni ez ügyben, amikor az állásinterjúk feltétele az AC tudás… És a cégeket is, hogy jó-e az, ha az új kolléga már ismeri a program használatát, vagy a fluktuáció miatt pénzes tanfolyamokra kellene beiratni őket? /Mert ugye azt senki se gondolhatja komolyan, hogy egyetlen program vásárlásához cégenként sok főt oktassunk ingyen, követve a fluktuációt…./

    És még valami: mamár a program olyan nagy tudással bír, hogy lehetetlen hagyománosan megtanítani. Fejlődni kell, és mi is léptünk egyet előre: kifejlesztettük az ArchiCAD OKTATÓ DVD csomagunkat. Ez egy termék, amit értelemszerüen meg kell vásároli, de csak egyetlen alkalommal, mert azt követően az új verziókhoz a CLUB keretében ingyenesen frissítjük! Ja, és a CLUB-os partnereinknek a terméket 50% kedvezménnyel adjuk!
    Lehet szidni ezt a megoldást, de inkább az előnyét kellene nézni: bármikor elővehető, nem kell a tanfolyamok időpontjához igazodni, a belépő kolléga AC tudása gyorsan felhozható az iroda szintjére, nincs utazás és szállásköltség, ha megakadok elővehetem, stb. És a jelenleg tisztán 60 órás anyag csak sok-sok apró oktatással lenne leadható, mert már nem lehet 3 nap alatt sem átadni, sem befogadni azt a hatalmas tudást ahol ma tart az ArchiCAD! Részlet filmecskék megtekinthetők a honlapunkon, így nem árulunk zsákbamacskát. Megismerve, nem valószinű, hogy érdemes visszasírni a korábbi gyakorlatot.

    Szerettük volna, ha a GS befogadja a termékünket, és beépül az AC csomagba, de nem így történt, ő egy más utat jkíván bejárni, így önállóan futjuk a történetet. Megjelentettük már szlovák nyelven is, és kiadás előtt van az angol és a kínai is:-). Természetesen itt nem állunk meg…:-)

    3.
    A CLUB rendszerről: ez szerintünk jó dolog. Nem azért mert mi vezettük be elsőként a GS életében, és azóta minden országban elterjesztette a GS a frissítésnek ezt a módját, hanem mert jóóóóó!

    Az hogy a CLUB díjban előre fizeted a frissítést, vagy utólag, ez nézőpont kérdése: félig üres, vagy félig tele a pohár:-) A villanyszámlában se tudjuk, hogy mikor mirt fejlesztenek a háttérben, vagy az internetnél mikor fizetjük az üvegszálas kábelt, folyamtában kell nézni adolgot. Navigare necesse est…, vagyis hajózni kell! Hogy értem: mindig a legkorszerűbb és leghatékonyabb eszközzel kell dolgozni, mert az idő pénz! A költségekben a legnagyobb hányad a munkára fordított bér! A CLUB havi díja egy szóló példányra csupán nettó15e, ha ezt megduplázod, akkor havonta nettó 30e, és akkor benne van a 3 évenkénti komplett gépfejlesztés is! Ez a költség elenyészó, csupán 5%-a az egy munkaállomásra jutó havi munkabér tehernek!!! És még valami: a folyamatos frissítés az OKTATÓ film segítségével különösképpen hatékony! Aki az AC9 változatról ugrott AC12-re, az teljesen lemaradt, és az OKTATÓ FILM nélkül esélye sincs a felzárkózásra.

    Számlázás: az évente egyszeri számlakibocsájtásnak egyszerű a magyarázata, évente 1/4 munkaidő megy rá, így nem kell negyedévente adatokat egyeztetni, jóvárni a hibás számlákat, (EU-ban nem lehet rontani!) ugyanakkor tetszés szerint ütemezheti a partner a fizetést. Ez mindenkinek jó, mert rugalmas, A korábbi gyakorlat nem ez volt, mióta ismét beléptél a CLUB-ba, megváltoztattuk, bocsi, ha ezt nem jeleztük, de hátrányod nincs belőle.

    Óriási energiát fektetünk abba, hogy ha akció van, akkor a partnereink jól járjanak. Ennek ellenére van úgy, hogy valaki vásárol, és nemsokára egy akcióban olcsóbban juthatna hozzá. Igy van ez az élet minden területén….

    Apple Macintosh kérdése:
    Az AC install DCD már régóta multi plattformos!!!
    Értetlenül állunk az előtt, hogy gyakorta előfordul, az AC vásárlók PC-s forgalmazónál szerzik be a Mac-et, és bizony utólag jönnek csak hozzánk, jóllehet 15 éve fogalmazzuk ezeket a gépeket, sőt annak idején Mac-es gépeinken tanulták az AC használatát… Pedig nem ár kérdése, hiszen olyan minimális rajta a pénz, hogy 1-2% eltérés lehet csupán az árakban. Nagyobb eltérés esetében általában kifutó gépekről van szó, csak a vevő nem tudja, így megszívja. Szóval célszerű a programot és a gépet egy helyről venni: az előbbi esetében a tudást és supportot is hozzá adjuk, míg a másik esetben a rálátásunk miatt a szoftverhez választjuk a gépet, ami felbecsülhetetlen előnnyel jár a felhasználó számára…

    Mindenkitől elnézést kérek a hosszú “süketelésért”, de úgy gondolom megért egy misét.

    Baráti üdvözlettel: Módis Péter /MódiStudió Kft

  • Avatar

    vizo

    2010. január 9. szombat - 17:37

    #59998

    Visszatérve az AC 13-hoz: nem olyan primitív ez a verzió, mint azt sokan gondoljátok. Belül más. Gyorsabb, Windows 7 kompatibilis ect. Ha hiszitek ha nem, emögött rengeteg meló van. Az egy dolog, hogy adott pillanatban ez valakit nem érdekel, de ha cserélni kell a gépeket, akkor azonnal érintett lesz bármelyikőnkből.
    Azzal teljesen egyetértek, hogy lennének fontos dolgok, amit meg kellene fejleszteni az ArchiCADben. Van egy csomó olyan kezdeményezés az AC-ben, amik lehet már vagy 15-20 éve várják, hogy tényleg használhatók legyenek. Az egyik ilyen kedenc kvázi-funkció ez a léptékfüggő könyvtári elemek. Pl. a 2D nagyléptékű részletrajzok a mai napig csak elvétve vannak benne nyílászárókban.
    Sajnos ez az ArchiCAD legbosszantóbb hiányossága, hogy amit “csak rutinból” meg lehetne fejleszteni azzal nem foglalkoznak, mert az erőforrások nagyrészét a revolúciós változások emésztik fel. A banális apróságokra már nem mindig futja. Márpedig mi pedig az apróságokat kerssük, mert azokból élünk. Ha öt percel tovább renderel a gép az nem olyan gond, mintha minden apró részletet kézzel kell szerkeszteni. A fedélszék és egyebek sokkal több időt igényelnek, mint a renderelés.
    Viszont ha objektívek akarunk lenni, akkor el kellene ismerni: Teamwork sokkal több felhasználónak kell, mint azt sokan gondolják…

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 9. szombat - 19:52

    #60001

    Tiszte Módis Péter !
    Először is köszönöm, hogy ön is hozzászólt mint “bennfentes”, de had legyen néhány megjegyzésem.
    Azt mondja hogy a Windows op. és az office jön ki évente új verzióval, ami nem igaz hiszen pl. az office megjelenési dátumai:
    Office XP (10.0) (Word 2002 stb.) – 2001
    Office 2003 (11.0) (Word 2003 stb.) – 2003
    Office 2007 (12.0) (Word 2007 stb.) – 2007
    Office 2010 valószínű az idén

    az op pedig:
    Windows XP (2001) (Experience; XP)
    Windows Vista (2006-2007)
    Windows 7 (2009)
    tehát kérem legalább ezt ne fogja a Microsoft-ra (van nekik elég bajuk amúgy is)
    A másik probléma, hogy egy új verzió miért kell hogy új file formátumot is megköveteljen?
    Persze van olyan fontos fejlesztés ami szükségesé teszi a formátum megváltozását, de amúgy csak a GS anyagi érdekeit szolgálja, nem törődve a felhasználókkal akik már 3 verzióval korábbi (tehát 3 éve tervezett) munkáit sem tudja megnyitni a hűségesen frissített programjukkal. (ez az Autodesk-nél sem így van).
    Persze ez a következetes verziónkénti változtatás miatt a beépülő modulok is állandó frissítésre szorulnak, ami egy ingyenes modul (pl. Leier) esetén még elmegy, bár győzzük kivárni mire megjelenik, de egy fizetős modul esetén kénytelen az ember azt is állandóan frissíteni (gondolom nem ingyen – bár ezt nem tudom mert nem használunk fizetős modult).
    Talán ez az üzletpolitika bosszantja a felhasználókat.

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 9. szombat - 20:52

    #60002

    Bocsi, ha pontatlan ill. félreérthető voltam.

    Win 95 is például évszámos, vagy Win 2000 (Millennium)

    Itt csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy évszámhoz kötődő nevekre álltak rá egyes szoftver vagy op. rendszer gyártók. Ezt igazolja az Ön által is felsorolt Office csomagok is. Nem állítom, hogy minden évben volt ezeknél frissítés, de például a CAD programokban régóta így van: Autocad 200x, ARCHLine 200x, stb. Ezért volt kénytelen a GS is évente kihozni az új változatokat. Ez van, ilyen a világ: mindig újat kell kihozni minden termékből, ez a fogyasztói világ…, sajnos.

    Azonban sokkal lényegesebb az, hogy tévedésben van abban, hogy régebbi állományok nem nyithatók az újabb változatra frissített hardverkulccsal, sőt, dehogynem, sőt a régebbi program maga is megnyitható, ha egy régebbi munkát ugyanabban a verzióban akar kezelni, nyomtatni, kicsit módosítani. Ez célszerű is. A gond vagy tévedés inkább abban lehet, hogy a könyvtárak használatánál erre jobban oda kell figyelni. Ön is említette, hogy bizony a programozási nyelvek miatt a régebbi állományokkal akadhat gond, például az 5.0 vagy régebbi változatok esetében, de ez sem így van, csak egy picit körülményesebb, na de az 5.0 változat emlékeim szerint 13 éve volt… 🙂 Ez egy gázkonvektornál is okozhat nehézséget:-) A Leier nem GS termék, hanem egy gyártó a saját érdekében fejleszteti ki ezeket, és természetesen gondoskodik a következőről, ha az érdeke úgy kívánja. Mi is szükségesnek tartjuk az OKTATÓ FILM csomagunk frissítését, de ez nem a GS kontójára írható, ha csúszunk vele, mint most az AC13-al… Ennek egyébként a TeamWork funkció az oka, mert ahhoz egy óriási falat az oktatást megcsinálni…, de legközelebb csak 10 év múlva kell újra írni:-)

    Csak annyit kérek, hogy higgye el nekem, semmilyen megkopasztó üzletpolitika nem vezérli a GS-t. Mi tudjuk, belelátunk. Ha valaki eljött az AC10 upgrade oktatásunkra, ott egy félórát beszéltem arról, hogy milyen fontos mérdföldkő volt az AC5.0, AC 8.0, és az AC10 megjelenése. Ilyen az aC 13 is. Csak egy kis lojalitást kérek, hiszen a GS az ArchiCAD termékével a hazai piac legnagyobb szoftverexpotőre!!! 22 nyelven és 80 országban terjesztik. Komoly megmérettetése van a világban. Versenyhelyzetben kell helytállnia! Legyünk büszkék rá, és ha ostorozzuk is, akkor azt érte tegyük, és ne ellene!!!
    Csak ezért szóltam. Uff!

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 9. szombat - 21:01

    #60003

    A hálózatos árak degresszívek, de bocsika ahány munkahely, annyi archicad, de arnyo s abevétel is… 🙂
    Bocsika, de asztalt és széket is annyit kell venni, amennyi munkahelyet szeretnék beállítani, illetve alkalmazottat leültetni:-)

    Kivéve a távmunka, ahol otthon ül a delikvens, és ő veszi az asztalt és a széket is, no mg a programot is, bár rádolgozhat a cég net-es kulcsára is internetesen…

  • Avatar

    Fázisváltós Szögkalapács

    2010. január 9. szombat - 21:21

    #60005

    Kedves Módis Péter!

    Az AC mikor fog kijönni Linuxra?

  • Avatar

    copass

    2010. január 9. szombat - 21:53

    #60007

    csak az tudja igazán megérteni az új fejlesztéseket, aki tiszában van az eddigi lehetőségekkel is.
    a nagytöbbség még mindíg csak vonalasan rajzol,tárgyakat gyárt,apikat használ,alaptömeget épít,ami vonalasan van finomítva,stbstb. teamworkről,modulokról,interaktív konszignáció,helyiséglista,stbstb. nem is beszélve.
    a hálózati kulcsot remek dolognak tartom és megéri!:D
    én sajnos azt veszem észre “nemépítészként”, hogy az építészek elvárják, hogy úgy szolgálja ki őket az ac ahogy ők azt kitalálták, nem pedig azt nézik hogy az ac milyen megoldást ad az adott problémára, mert az sose jó.
    Az építészeknek a tervezés jelentős idejüket leköti, a maradék idő meg arra megy el hogy az ac funkciót keresgélik(kézikönyv minek van?) és arról panaszkodnak hogy ezt ők máshogy csinálnák.

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 9. szombat - 22:47

    #60010

    Egyetértek!
    Az AC előnye éppen abban van, hogy 3D-s eszközökkel dolgozik, és ezt maximálisan, de természetesen optimálisan ki kell használni. Az, aki rosszul tanulja meg használni az elején, és nem kapja el a program filozófiáját időben, az később is szívni fog. Márpedig a program megy előre, a vonat nem áll meg. Aki nem száll fel, az lemarad. Egyébként a tervező építész és az operátori munkakör előbb-utóbb elválik egymástól, ha még nem történt meg eddig, szerintem…

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 9. szombat - 23:14

    #60011

    2010. január 09., 17:37-i vizo hozzászólása nagyon lényegre törő: valóban nagyon gyors lett a program, és ebben valóban nagyon sok fejlesztési munka van. Illeszkedik a régen várt Win7 most már ténylegesen 64 bites op. rendszeréhez, mely egyben jelentős RAM bővítést is lehetővé tesz. Igen, és a TW funkció…, korszakos fejlesztés!

  • Avatar

    ikon

    2010. január 10. vasárnap - 08:08

    #60017

    Ha nekem van AC13-am. (például). Akor az irodában hagyom a gépem – mint szervergép- és otthonról be tudok lépni? Vagy egy hardverkulcs nélküli géppel otthonról is be tudok lépni? Vagy ehhez két progi kell?
    Valjuk be azonban….a gyakorlat az lesz, hogy irodák akik tisztán játszanak egy-egy határidőnél a bedolgozói körnek üzennek, hogy elkelne a segítség, akik csak “black copy”-al rendelkeznek. Ők neten keresztül is be tudnak lépni? Buta kérdés, az hogy netre mennek, Nekik nem veszélyes, azaz az Ő feltört AC13-uk nem komunikál kifelé? (pl mint a Microsoft is komunikál, és a rendszergazdák se tudják mi megy kifele…..nem nyílt forrsákód…). Tehát Péter, ismerve a gyakorlatot nem fognak veszélybe kerülni a bedolgozók? Amúgy mindenki feltörtt progival kezdi, de ahogy megy idővel előre, úgy sztem mindenki korrektnek látja, ha beruház abba a progiba, amiből megél. Sajnos környezetemben látom, hogy a kollégák nagy része (80%) feltörttel dolgozik…s másra költötték el az az x pénzt….aaaargh!!!. De bízom a korrektségünk megtérül.

  • Avatar

    ikon

    2010. január 10. vasárnap - 08:31

    #60019

    Előző írásopmhoz, tehát, ha van egy jogtiszta AC13-am akkor két gépen telepíthetem, és elég, ha csak az irodai gépen van hardverkulcs? vagyí ehhez két kulcs kell? Köszönettel.

  • Avatar

    vizo

    2010. január 10. vasárnap - 09:12

    #60020

    Tisztelt Fázisváltós Szögkalapács !
    Én személy szerint nagyon remélem, hogy nem mostanában lesz Linux verzió. Már két platform támogatása is drága mulatság. A program csak akkor tud gyorsan dolgozni, ha mélyen beleépül az op-rendszerbe és ezt bizony minden új funkciónak meg kell írni és le is kell tesztelni. Ez nem csak drágítja, de lassítja is a program fejlődését. Nem véletlenül nincs Mac verziója az Autocadnek.

  • Avatar

    Fázisváltós Szögkalapács

    2010. január 10. vasárnap - 09:25

    #60021

    Kedves Vizo!

    Lehetséges gyorsan fejleszteni Win-re, Linuxra és Mac-ra is egyszerre anélkül, hogy az drágább lenne vagy több időbe kerülne. (tudom) A mi életünket nagyban megkönnyítené, ha nem kellene Windowst tartani a háznál csak az AC miatt.

    Mellesleg, ahogy Péter korábban mondta, automatizált tesztelési rendszert használnak már, azaz a rendszer képes a kész alkalmazást (?) tesztelni, akár akkor is, amikor már mindenki hazament az AC-gyárból.

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 10. vasárnap - 09:35

    #60022

    Húha, több kérdést vetettél fel:

    – egy felhasználós vagy ún. single kulcs nem alkalmas több munkahely kiszolgálására, így sajnos, a single kulcsot hurcolni kell. De ha már van egy NET02, akkor az már igen! A kulcs egy ún. szerveren lóg, ez lehet munkagép is, és egy csatorna megnyitásával a gépem interneten keresztül érzékeli a dugót, és leköthet egy férőhelyet. Ha a kolléga kilép a cégtől, akkor egyszerüen bezárják a csatornát felé. Nekünk egy NET05 kulcsunk van, így se az irodában, de otthon nem használunk single kulcsot. Az AC 13 verzió megjelenésétől kezdődően arra is van már mód, hogy a NET kulcsról lementhető egy lefoglaló fájl időhatárosan, és arra az időre “elvihető” a jogosultság az irodából. Ekkor nem kell interneten lógni, például művezetéskor, vagy külföldre utazás, vagy bedolgozás esetében. A NET dugóban a férőhely bővíthető, 02, 03, 05, stb, de az árképzése degresszív, sőt Magyarországon a CLUB díja is(!), – mert anno mi így találtuk ki, és átvette a GS, és azóta így “felejtődött” -de most ebbe nem mennék bele, mert ez az oldal nem az üzletről szól.

    A blac copy kérdése: az ArchiCAD nem jelez, és nem szolgáltat adatot kifelé. Ez nálunk “csupán” az építészek erkölcsére van bízva. Szomorú, ha valaki nem tiszteli a programba fektetett fejlesztő munkát, és nem jogtiszta verzióval dolgozik, miközben a saját tervének jogáért és megfizetéséért oroszlánként küzd. Persze egy bedolgozó diáknak, de sok esetben végzett építésznek sincs programra pénze, (bár érdekes módon a számítógépre ugyebár van…) de lehetne az építész irodának, aki kikölcsönözné, vagy beengedné a net dugóra a bedolgozóját, hiszen a bedolgozón úgy is spórol, olcsóbban dolgoztat vele, kvázi csupán alkalmazotti bért fizet, mégha számlára is történik. Az érv az szokott lenni, hogy alacsony a tervezői díj…, ez igaz, de lakást, házat, autót, számítógépet se lop az emberfia, ha nem telik rá… Mert ugyebár, ha nem telik, autóra, akkor marad a BKV, hát itt is ha nem telik, akkor marad(hatna) a kézimunka…, na de akkor nem tudna lépést tartani, nem kapna megbízást, stb. Így marad a kiskapu, mért legyek én tisztességes, ha kiterítenek úgyis…, mondja a költő, de ő folytatja is… Egyébként ebben a kérdésben az a szörnyű, hogy az építészek, és mi forgalmazók is összekacsintunk. Mi is, és az építész kollégák egymás között a BSA nélkül is tudjuk, hogy kik nem használnak jogtiszta szoftvert, vagy kik azok, akik úgy gondolják, hogy 1 példánnyal is lefedhetik a jogtisztaság kérdését… Természetesen az irodák is tudják, amikor kiadják a munkát, hogy a bedolgozó jogtiszta szoftverrel dolgozik-e… Úgy gondolom, hogy még 50 év, és akkora talán megoldódik a kérdés, addig marad a magyar ugar: az eltünt cégek, az elvégzett munka után kifizetetlen számlák, és az illegális szoftverhasználat, kéz a kézben…, mert ez a mi hazánk, mondá a kisvakond mamája 🙁

  • Avatar

    vizo

    2010. január 10. vasárnap - 09:51

    #60023

    Tisztelt Fázisváltós Szögkalapács !
    Nem tudom mit tudsz, de amit írsz az inkább arról szól _mit_nem_tudsz. Na meg arról, hogy +1 db windows licenszed helyett inkább vegyük ki a másik zsebéből a pénzt.
    A mi kis cégünk történetesen ArchiCAD API-kat fejleszt, és én nem elmondásból tudom mi mibe kerül…
    Félreértés ne essék, én sem vagyok Bill Gates fan-club tag.

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 10. vasárnap - 10:02

    #60024

    Valóban óriási munka egy op. rendszerre írni alkalmazást. Amíg a Linux el nem éri azt a küszöbszámot, hogy megtérüljön, addig nem lesz AC Linuxra. Ugyebár a Linux-ot az hozta létre, hogy jobbat és ingyen a windows-val szemben. De ennek ma már nincs értelme, mert ha Mac-et veszel, akkor azt csak op. rendszerrel együtt kapod, nem kell külön megvásárolni, mert a géppel komplett jön…, és ugyanúgy UNIX, mint a Linux. Egy Mac mamár olyan olcsó…, iMac 21 és 27″ egybegép mindennel 300-400e között kapható. A Mac ára úgy leesett, mintha a PC-khez hasonlóan egy garázsban raknák össze. Ugyanakkor minden benne van, amit ma elvárunk egy géptól, és még szép is 🙂

    Az Artlantis-ról írnék egy pár szót:
    Amikor látványtervre van szükség, akkor mindig arra kell gondolni, hogy mit fizet meg a vevő! Nekem meggyőződésem, hogy mi építészek elrontottuk a vevőket, magunkra húztuk az igényüket, és mamár olyanokat kérnek, amikről azt hiszik, hogy csak egy csuklómozdulat, és kész. Elindult egy versengés, hogy ki tud csillogóbb, életszerűbb látványtervet produkálni, és ezt a szoftvergyártók megpróbálják kiszolgálni. Szerintem ott van a hiba, hogy erre valójában nincs szükség, és elvisz a giccs és az értelmetlen (munkaerő és idő) pocsékolás irányába. Hatalmas épületeket alkottak a számítógép előtti időkben is, és elegendő volt egy szabadkezes távlati rajz…., úgy vélem, hogy ebben a kérdésben be-, vagy túlpörgött a világ. Az ArchiCAD 3D-s tudásának csak “mellékterméke”, hogy látványt is tud egyszerű módon, ezért szerencsére nem ezt fejlesztik benne teljes gőzzel. Ugyanakkor a francia AC disztributor már a kezdetekkor ráállt erre, és építész gondolkodással hozza évről-évre az Artlantis új verzióit, de mindig megmaradva a mértéktartásnál. Egyszerű, gyors, könnyen kezelhető, az AC-vel összedolgozik, megbízható, ízléses, emberi, stb. A tárgytervezés már egy külön kategória, de úgy gondolom, hogy az már nem az általános építészeti igény, így az építész irodák majd 100%-ánál bőven elegendő az Artlantis, de sok esetben önmagában az ArchiCAD is.

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 10. vasárnap - 13:38

    #60027

    Tettem egy kis kísérletet. Elővettem egy régi tervemet ami még 8-asban készült. Ezt már nem tudta megnyitni a 12-es Archicad, de 11-essel még meg tudtam nyitni.
    Felteszem a kérdést, mi volt az az óriási változás a két rendszer között, hogy már ne tudja megnyitni ugyanazt a file-t. Tartok tőle nem programozói akadályba ütközünk, hanem üzleti döntésbe.
    Továbbá ugyanez az üzleti magatartás miatt változtatják meg a tárgyakat is minden verzióban pedig teljesen indokolatlan lenne. Persze ha a gdl nyelv vagy egyéb fontos paraméter változik akkor indokolt, de ez nem minden verziónál van így.
    Persze a gyártók érdeke, hogy az újabb változaton is működjön a beépülő moduljuk, de ezeket nem ők fejlesztik, hanem egy külsős cég fejleszti nekik, és a verziófrissítésért gondolom fizetni kell, holott biztos vagyok benne, hogy pl. a 10-11-12-es verziók között azon kívül, hogy átírták a verziószámot semmi fejlesztés nem történt a modulban.
    Ez a verziónkénti modulfrissítés is GS üzleti politika amiből egyre inkább elegük van az építőanyag gyártóknak, amit mi sem bizonyít jobban mint hogy a mai napig csak egy gyártó modulja tölthető le 13-as változatban az éptárról:
    https://eptar.hu/eptar_letoltes_addon.php#bramac

  • Avatar

    copass

    2010. január 10. vasárnap - 13:56

    #60028

    ami igazán zavaró a látványterveknél számomra, hogy a nagyon csillivilli látványterveknek (3dsmax+vray+ps) mindíg egy utolsó fázisból készülnek, hülyére optimalizálva, többnyire újraalkotva az eredeti terv alapján és csak is beállított képek vannak,csak azt a részt dolgozzák ki ami kell.
    Az ac+artlantis ellenben komplett és módosítható tömeget/látványtervet készít, bármilyen nézetből, ami bármikor módosítható és 3-4k-s képet tudsz számoltatni rövid idő alatt.

  • Avatar

    copass

    2010. január 10. vasárnap - 14:13

    #60029

    a gdl könyvtárak jól bírják a verzióváltásokat, az api-k pedig verziófüggők ezért nem szabad api-kra építeni egy tervet, mivel ha megkell nyitni később vagy esetleg egy nagyobb verzóval kell folyatni és módosítani akkor az elég nagy szívás.

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 10. vasárnap - 14:53

    #60030

    aglaca-nak üzenem: hétfőn válaszolunk a régebbi állománymegnyitásra, mert az AC13-nak meg kell tudnia nyitni a 8-ast, de lehetséges, hogy a Help-ben kell online letölteni vmit hozzá. Ne kisérletezz, jelenkezik a kollégám vagy én. A könyvtárakat eddig minden verzióhoz újra programozták, hogy az adott verzióval stimmeljen. Azt hiszem, ebben is van most vmi változás az AC13-ban, erre is reagálunk. Üzleti megfontolás nem a régebbi fájlok megnyitásában van, hanem csak a visszamentésekben. A régebbi fájlok megnyitásában esetlegesen technikai nehézségek lehetnek, de nem lehet érdeke a programfejlesztőknek, hogy a tervtárat ne lehessen használni!!!

    Modul kérdésre: bocsika, de nem verhető le minden a GS-en!
    Nem könnyű sem a GS, sem a termékgyártók, sem az api fejlesztők élete. És tudom, a felhasználóké sem!!! De például, ha egy termékgyártó nem rendeli meg az api módosítást időben, vagy nincs folyamatos szerződés erre, akkor máris akadozik a dolog. Az pedig, hogy a GS miért variál, arra a válaszom, hogy az nem egy öncélú dolog, (nem mazochisták ülnek ott), hanem számára is sok esetben kényszer diktál, máskor a haladás kényszeríti ki, olykor pedig a felhasználók érdekében fejleszt és újít.

    Az Artlantisnak valóban nagy előnye amit “copass” kolléga írt, csak nem akartam kitérni rá, mert azt hittem köztudott. Ugyanígy nagy előnye az előzetes gyors render vagy film elkészítésének a lehetősége is, például az ArchiCAD-en belüli rendereléshez képest. De most ezért nehogy valaki kritizálja az AC-t, tudni kell, hogy az Artlantis egy céleszköz, erre a feladatra van kihegyezve.

  • Avatar

    ikon

    2010. január 10. vasárnap - 14:57

    #60031

    Tetőcserép API. 11ben nyomtam egy házat, cserepezőikegészítővel. Minden Ok. Valamiért átmentem 12-sre. Na ott aztán, bár volt odavaló beépülő cserepező, ugyanaz, de nem tudtam sehogysem használni. A tetőidomokra valahogy elforgatva tette rá, a kpcserepeket két szakaszól…azaz mintha felrobbant volna a tető. Tanultam belőle. S Lőn az Úr szava, NE LEGYENEK NEKED KEVERD KÖNYVTÁRAID. Szóval elég érzékeny a dolog. Tény. Sztem se árnak jól a fejlsztők, hogy évente kell fizetniuk ugyanazért, csak mert…Az Artlantis 3-as ban jó a radiocity? azah ogy finomabb lett, lehet már vele nomráléis belős tereket csinálni? Eddig mindenhol besült képeket láttam, csak rásegítő belső lámpákkal felturbózva szólaltak meg azon képek, nemvoltak olyan szép szűrt, gyengülő fények.

  • Avatar

    copass

    2010. január 10. vasárnap - 15:14

    #60032

    ikon: az ar3 elég dúrva lett a radiosity terén,van demo érdemes megnézni.
    hozták a szokásos final=beta szindrómát, van pár igen bosszantó bug benne,de hamarosan jön ki egy patch amivel sokmindent orvosolnak.
    mindíg érdemes picit utómunkázni az artlantis-ban készült rendereket, én picasa-val nyomom mert gyors. de van aki ps/lightroom/dxo optics-al esik neki. elég nagy változást lehet eszközölni 1-2 perc utómunkával egy gyors renderből.

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 10. vasárnap - 16:11

    #60035

    Módis úr köszönöm és kíváncsian várom.
    Ön egy nagyon jó üzletember, mert mindenre van válasza (ezt mindenképp dicséretnek szántam), de azért abban megegyezhetünk, hogy a verziónkénti API frissítés nem mazochizmus, hanem üzlet, pláne a 10-11-12-es verziók esetében, ahol fenntartom, hogy csak a verziószámot cserélték benne.
    Nemcsak az Artlantis tudja ezt az egyszerű átjárást, hanem a Cinema4D is, legalábbis a leti videó tanulsága szerint:
    https://maxonpodcast.de/video/products/editions/archiworkflow_web.mov
    és a C4D még modellezni is tud amit vissza lehet küldeni tárgyként az Archicadbe.
    De hát kinen a pap kinek a papné. (nekem spec. a lánya 🙂 )

  • Avatar

    copass

    2010. január 10. vasárnap - 17:02

    #60037

    aglaca:
    ez csak egy vakítás, gyakorlatban a c4d gyári exporterét nem fejlesztik,ez csak amolyan örüljünk hogy van.
    dinnye.neobase.hu, ez a plugin nagyon jó kapcsolatot tesz lehetővé az ac és a c4d között, működik és fejlesztik.

  • Avatar

    ikon

    2010. január 10. vasárnap - 20:17

    #60041

    Copaass. Eszméletlen.
    Ez hihetetlen. Gratulálok. Akárkik is nyomták. Tetszik, a mottó. Tetszik, hogy valaki belűlről is ismeri a progit. Szóval. Bár,mi ilyen plugin érdelehet !!!!!!!!! Egyszer telepítettm Maxwelt, az valahogy be is épült, vagy nem,. de kicsit bonyolúlt volt, azt nem is tudztam használni. Akkor artlantis 3-at kell szereznem. Elsőre Barátit. 🙂

  • Avatar

    copass

    2010. január 10. vasárnap - 20:41

    #60042

    ikon:
    egy marha régi anyagom, ezen érzékelhető hogy milyen egyszerű és gyors az artlantis,de még ezen a tempón is lehet gyorsítani ha postcard-ot is használja az ember.
    https://vimeo.com/1616789

  • Avatar

    Módis Péter

    2010. január 10. vasárnap - 20:43

    #60043

    Lám, lám, nme rég volt -40% engedmény,.. :-)))
    Hi-hi-hi

  • Avatar

    Táskai Zsolt

    2010. január 11. hétfő - 10:11

    #60051

    2010. január 10., 13:38 aglaca írja:
    “Továbbá ugyanez az üzleti magatartás miatt változtatják meg a tárgyakat is minden verzióban pedig teljesen indokolatlan lenne. Persze ha a gdl nyelv vagy egyéb fontos paraméter változik akkor indokolt, de ez nem minden verziónál van így.”

    A GS GDL csapatának vezetőjeként ehhez hozzá kell szólnom (az üzleti és stratégiai dolgokba felesleges lenne beleszólnom).

    Határozott cél a könyvtárak terén, hogy minél nagyobb kompatibilitást tartsunk. Csak azoknak az elemeknek változtatjuk meg a belső azonosítóját (és tesszük ezzel inkompatibilissé két főverzió között), amikben valahol történt olyan fejlesztés, amit logikailag összeegyeztethetetlen a régivel (pl. a könyvtárfüggő view-opciók 13-asban). Egyébként az ebben érintett, lehelyezett, régi elemek migrálása is megoldható a migrációs könyvtárral. Az, hogy maga a 13-as (n-es) könyvtár nem nyitható meg 13 alatti verzióval (csak >= n-nel), pontosan amiatt van, amit Módis Péter írt: az új könyvtárak az új ArchiCAD-del való használatra vannak optimalizálva, és ráadásul majdnem minden évben ténylegesen is változik a könyvtári elemek tárolási formátuma (nem a GDL). A könyvtár-kompatibilitás fejlesztésére egyébként további lépések fognak történni a következő AC-verziókban.

  • Avatar

    atuse

    2010. január 11. hétfő - 11:59

    #60053

    Hát én már régóta használom az AC-t és szeretem is. Azért itt van a DE (is):
    -a régi verziók megnyitásának lehetősége engem is zavar, mivel tervrajzról van szó és ezt nekem 5 évig meg kell őriznem! Az meg kissé macerás, hogy a régi programot telepítsem (nem beszélve arról, hogy az USB kulcs az AC8-tól felfele van)!
    -A könyvtári elemek is csak 2-3 verzióig használhatóak felfelé! utánna jönnek a pöttyök… És, hogy miért a sima egy- és kétszárnyú ajtónak rossz a betétje, azt nem értem. Belenyúlni a GDL-be pediglen nem lehet…
    -Hát az exportálás kérdése sem egyszerű, szöveg (esetleg képpel tűzdelve) kicsalogatása egy szenvedés. Még szerencse, hogy a Mac OSX rendszerszinten tud PDF-t nyomtatni.
    -a képeket alapból miért .bmp-ben tárolja? A .jpg kisebb és “közérthető” is.
    -És még egy zárójeles sirám: ha én nem akarok költségvetni, akkor miért kell cipeljem azt? Elegánsabb lenne egy bekapcsolható “modulként”.

    Bocsánat Péter! Csak kikívánkozott belőlem…

  • Avatar

    ikon

    2010. január 11. hétfő - 12:36

    #60054

    Kezdem várni az AC14-et, haha. Sokszor eldöntöm. a Végső tervet PLa-ba mentem….de valahogy a végső terv is mindig megnyitódik, valami módosul…szóval tényleg folyamatosan meg kell nyitnunk a régebbi anyagokat is. Szertinem korrekt lenne, ha pl 12-es megnyítnám a 6,5 terveket és nem menne el X órám a tárgyakkal, a helyiségpecsétek széteséséről ne is beszéljünk…az szép tud lennie. Nomeg, ha új a gép, akkor állítólag a legkorábbi verzióktól kell kezdeni telepíteni….mert vannak kisérő progik (Java), amiknél nem tepelíthetem a 12-est először, utána a 9,0-est. Jártunk így. Szívtunk is vele. Ehhez nem értek, de a lényeg, az egyre több verzió nagyon sok fáradtságot tud okozni.
    De IMac-en biztos nincsenek ilyen gondok, haha

  • Avatar

    copass

    2010. január 11. hétfő - 13:20

    #60055

    azt tuti hogy java iszonyat szívás.
    minden trükköt kipróbáltam és a telepítő elindul, tekeri a napocskát és kész.nemrég ac12-őt csak úgy tudtam felrakni hogy egy feltelepítettet másoltam a gépre és akkor elindult.

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 11. hétfő - 14:29

    #60057

    Kedves Hozzászólók,
    nagyon sajnálom, hogy kezd parttalanná válni a hozzászólás-sorozat. Már korábban kértem, hogy ne ellene, hanem érte pöröljünk…. Sok olyan bejegyzés van, ami sajnos nem fedi a valóságot, nincs mögötte valós hozzáértés, ugyanakkor rendkivüli módon rontja a program hitelét. Hogy állíthatja valaki, hogy az ArchiCAD nem felhasználóbarát program? (Ezt a valótlan állítást még a konkurrens programok hívei egymás között sem merik leírni…) Ez felelőtlenség és meggondolatlanság! Egy ilyen kijelentésnek súlyos kihatásai lehetnek. Igaz, hogy “egymás között” vagyunk, de akkor is…! Ugyanígy nem értek egyet, hogy egy AC felhasználó ilyen címmel indít egy vitaanyagot. Meg kell mondanom, hogy nem vall megfontoltságra, hiszen ide vezet, ahol most tartunk…. Szóval nagyon kérek mindenkit, hogy ne pocskondiázza a programot, inkább kérdezzen, és szívesen válaszolunk rá, és ha elsőre nem kimerítően, akkor kérdezzen tovább, ígérem igyekszünk gyorsan reagálni.

  • Avatar

    atuse

    2010. január 11. hétfő - 14:59

    #60058

    Azért az ArchiCAD JÓ PROGRAM, ha kissé önfejű is és vannak heppjei! A logarlécet és a tolómércét is meg kell tanulni használni!

  • Avatar

    ikon

    2010. január 11. hétfő - 15:31

    #60063

    Az ArchiCAD sztem is jó program. De Péter, egyre inkább a szűkűlő piaci helyzet miatt arra kell rákészülni, hogy kevesebben veszik meg, akik AC Clubbosok, többen mondják vissza….Mi is szívesen költünk olyan valamira, ami inspirál, új dolgokat hoz. De ezért bízom az AC14-ben. Péter az AC Club az alku tárgya? Vagy mind a 4 Forgalmazónál fixár. (Tudom durva kérdés, de érdekel). Nomeg a többi programról is lehetne dünnyögni, de mikor nap tiozenórát nézzük….szóval jönnek ám igények rendesen.

  • Avatar

    atuse

    2010. január 11. hétfő - 17:39

    #60065

    mB!

    Bennem is számos kritika felmerül, de (ahogy Módis Péter is írta) az ArchCAD érdekében. Ha nem tartanám jónak, akkor keresnék mást (már ’85 óta ezzel dolgozom…). Engedd meg, hogy két nyers cáfolatot leírjak:

    -Aki nem tud kapálni, annak nehezen megy és fáj a dereka, de attól még a kapa egy hasznos eszköz!
    -Amit a “nagy öregek” tekintenek helyes ábrázolásnak, az a Kardos-Valkó könyvében fel sem merül! A világ változik…

  • Avatar

    tanonc

    2010. január 11. hétfő - 19:23

    #60068

    Ha már itt tartunk…
    Talán nem a legjobb helyen kérdem, de nem tudja valaki, hogyan lehet (ha lehet) felvenni AC12-ben úgy metszetet, hogy a metszetvonal törik? De nem ám csak úgy, hogy a közepén van egy törés, és párhuzamosan eltolható az egyik fele a metszetvonalnak, hanem hogy középen van egy mondjuk 5 fokos “kanyar” benne?

  • Avatar

    vizo

    2010. január 11. hétfő - 19:49

    #60069

    Péter!
    Ez a “nem felhasználóbarát” kijelentés egy akkora sületlenség, hogy ezt nem is szabad mellre szívni. Mivel a Frank Zappa kedvelő <mB (klikkeljetek a loginjára) nagyon vidám fiura lehet, szerintem ezt ő sem gondolhatja komolyan.
    Van olyan építészet, amihez jobban passzol a SketchUp, ezt bárki elismeri. V.színüleg Zacha Hadid sem AC-del dolgozik. Ez mB és Zaha Hadid személyes választása.
    Az viszont tény, hogy az olyan helyeken, mint Oroszország (ezt a piacot ugye én belüről ismerem), ahol bármilyen szoftware-t “ingyen” lehet megkapni, mégiscsak az építészek szédületes többsége az ArchiCADet választja.
    Kiállításon az Autodesk dealer személyes beszélgetésben nekem azt is elismerte, hogy a saját hétvégi házát ő is ArchiCAD-ben tervezi. Amikor rákérdeztem hogy “Tényleg???” akkor olyan csunyán nézett rám, “csak nem feltétezelem, hogy ő hülyébb, vagy mazohistább mint bárki más, és otthon autodeskes termékkel fog bajlódni”. A srác pedig imert vagy egy tucat szoftot…
    Szóval Péter ezen ne mérgelődj!
    Üdv, Moszkvából Vida Zoltánszoftware-t ingyen lehet megkapni, még itt

  • Avatar

    copass

    2010. január 11. hétfő - 20:30

    #60072

    tanonc: ilyen lehetőség nincs, csak 2 metszetjelből tudod megcsinálni. aztán egymás mellé rakod tervlapon.

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 11. hétfő - 21:10

    #60075

    mB! most már nagyon felcsigáztál, kérlek áruld már el, mit használsz, hátha mások is megtalálják az igazit.

    Egy valamit azért tisztázzunk a Graphisoft és így az Archicad már egy jó ideje a Nemetschek AG tulajdona, tehát csak annyira magyar mint a Győri keksz vagy Tony Curtis

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 11. hétfő - 21:18

    #60076

    Kedves Miklós, kérdésedre csak azért itt válaszolok, mert hívtalak, de sikertelenül, kértem magánban magán e-mail címet Tőled, de sajna nem kaptam…. Ha hívtál volna, éppen lent jártam 2 napot Pécsett az ECHO http://www.echopecs.hu és az EKF érdekében, tudtunk volna személyesen is eszmét cserélni…

    Itt válaszolok Neked a címbeli kérdésedre: TISZTÁZZUK, NEM TARTUNK BALEKNAK!!! SEM MI, SEM A GS!

    Más: írtam: “Ez felelőtlenség és meggondolatlanság! Egy ilyen kijelentésnek súlyos kihatásai lehetnek.” Kérdezed: “mit kell ez alatt PONTOSAN érteni, mert elképzelni sem tudom?” A válaszom, ne aggódj, nem perrel akarlak fenyegetni, hanem erre gondoltam, hogy ahová és ahogy elfajult ez az egyszerű “pipa vagyok” hangvételű topic dolog. Neked óriási a felelősséged abban, ha indítasz egy topic-ot, akkor az hova fut ki. Gondold végig, olyan kritika éri a programot-melyet egyébként Te is jónak tartasz, hogy például nem felhasználóbarát. Ha valaki idetéved és ez alapján tájékozódik, az hanyatt-homlok menekül az AC vétel elől. Vigyázni kell azzal, hogy vmit esetleg elhamarkodottan megkritizálok, azzal ne szítsak tüzet. Azután egy ilyen vitában könnyen a kabátlopás esete forog fent, és később már azt se tudják, miről van szó, csak vacak az ArchiCAD. Csak egy-két gondolat: mB kolléga a fiatalok AC-s nem ismeretéből azt hozza ki, hogy (szándékosan sarkítom) nem jó a program. Hát erre csak azt tudom mondani, hogy sajna, az egyetemi AC haladó oktatásainkra a diákok már nem regisztrálnak be, mert a kocsma közelebb van, nem jutnak el az előadóig, csakhogy ne a levegőbe beszéljek, konkrétan a győri egyetemen ilyenek az adottságok:-) Félreértés ne essék, és se voltam jobb annak idején, miért lenne ez másképpen? A suli melleti kocsmát mi is vmilyen tanszéknek hívtuk:-) Egy hallgatónak nem a mélyebb AC tudás megszerzése a fontos, hanem csak a felszínes tudás, hiszen mást is kell tanulnia, azután a foci, a kosár, a csajok, a buli, a FANTA, stb. Ráadásul mi 5 év alatt végeztünk, ők 8 év alatt talán… Ezt se kritizálom, bár én is megtehettem volna!:-) Ezt mi tudjuk, és ezért fontosak az oktató filmeink, mert ezek hozzák fel az AC tudást a megfelelő szintre. Így ezzel semmi bajunk sincs , és nem is pörölünk velük, csak viccesen rákérdezünk mikor végzés után (ingyenes) oktatást kérnek tőlünk, hogy hol jártatok madárkák, amikor ott voltunk a sulitokban oktatni? Azt sajnálom, hogy a topic címe olyan, mint egy bulvár lapban a cikkek fejléce. A címben és a cikkben kritikát fogalmazol meg, de úgy és olyan stílusban, hogy azzal rögtön lerántod mélyre az ArchiCAD és Artlantis forgalmazás gyakorlatát. Azután már nem erről szólnak a hozzászólások, hanem az AC csepüléséről. Szerintem Te sem ezt akartad… Ha írtál volna közvetlen nekünk, vagy hívtál volna fel, akkor rögtön elmondtuk volna, hogy a mérgedet csak felénk fordítsd, mert az éves számlázás a mi gyakorlatunk, nem a GS ajánlása szerint van. De az már komoly csúsztatás, amikor milliós költségekről beszélsz…, bocsika, de az autó árához a benzint, az olajcserét, az ablaktörlő pótlást, stb, már nem illik hozzáadni, hiszen közben használom, és boldog vagyok vele. Azután Te most akcióban ingyenesen frissítettél, igen, ingyenesen AC10 változatról több verziót ugrottál át, és jöttél fel, nem jó áron, ahogy kifejezted Magad, hanem ismételten mondom ingyenesen. Cserébe nem 1 éves CLUB szerződést kértünk, hanem többéveset. Ez volt az akció lényege, amit bevállaltál. De azt is mondjuk meg, hogy a szerződés ideje alatt ezért ingyenesen és folyamatosan járnak az évente megjelenő új változatok is! Szóval legyünk pontosak és fair-ok, hamár…! Egyébként többen továbbra is negyedéves számlázásban vannak, mert nekik így jó. De!!! A topic előtt írtál egy céges e-mailt, hogy bosszus vagy és visszaküldöd a számlát, , amire én 1 órán belül válaszoltam, és megpróbáltam megmagyarázni a helyzetet, és elvenni a mérged…:-) Nem sikerült, másnap elindítottad az inkriminált topicot… Fair ez, kérdem én?

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 11. hétfő - 21:20

    #60077

    Kedves ikon, kérdésedre, listaárak vannak. De keress meg bennünket, ezen az oldalon ne bótoljunk, nem ezért jöttem fel.

    e-mail címünk: cadcenter@modistudio.hu

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 11. hétfő - 21:23

    #60078

    Nagy Jenő kollégám készíti az útmutatót a fájl nyitás és egyéb témákra. Kicsit hosszú lesz, de remélem mindenki megelégedédre érdemes lesz a topic–ra feltennünk.

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 11. hétfő - 21:40

    #60079

    Kedves Miklós, köszönöm, hogy megvédted a programot!!!
    Az AC12 bőrüléses autóhoz hasonlít, vedd a fáradtságot és szeresd meg:-) Az AC 13-at is megfogod, ha TW funkciót akarsz használni. Az AC13 nagyon gyorsan fut Mac-en és Win7 (64) biten egyaránt!!! Óriáasi a váltás!

    De az a megjegyzésed különösen tetszik, hogy 3 hónap alatt tanultad meg, miközben valaki itt 4 évről beszél…

    mB, könyörgök, ne dugulj el! Kell és szabad kritizálni, de építőleg! Magyarország szabad ország! Beszélj nyugodtan!

    Az AC magyar fejlesztés, a Graphisoft továbbra is magyar cég, csak a tulaja a Nemetschek. Bocsika, látod, ebben is elhamarkodottan ítéltél:-))) A MódiStudió Kft magyar cég, a tulaja is magyar, de a MODISTUDIO.SK szlovák cég, de a tulaja nem szlovák, hanem magyar. A kettő teljesen elválik! Ilyen a globalizáció… Bárcsak az enyém lenne a …. nem is tudom melyik olajcég valahol a világban! 🙂 Elviselném…

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 11. hétfő - 21:45

    #60080

    Bocsika, mB, én is elhamarkodtam az előbb, mert nem Te tetted a bejegyzést a Győri kekszre….
    Ezer bocs(i) egy anyamedve:-)

  • Avatar

    copass

    2010. január 11. hétfő - 23:16

    #60083

    a gépigény a mai világban már nem téma, az emberhez szinte ingyen hozzávágják a 4magos procit meg a 8giga ramot!:D
    aki haladni akar előre az fejleszt folyamatosan: szoftvert,gépet és gyön a fejlődés!:)

  • Avatar

    Szabóbácsi

    2010. január 11. hétfő - 23:37

    #60084

    Gusztustalan lehúzás, ez egyértelmű. De meg kell nézni azt a szép Grafiszoft parkot. Azt is ki kell valakinek fizetni. Hát tessék.

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 11. hétfő - 23:47

    #60085

    Kedves Szabóbácsi, … no comment.
    De ha megadod az e-mail címed, akkor szívesen reagálok magánban…

    Húha! Ugye figyelsz Miklós, mert erről beszéltem, erre gondoltam, amikor felelőtlenségről írtam. Nem kellene ezt a topicot bezárni? 🙁

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 12. kedd - 08:53

    #60096

    Módis Úr!
    Kérem ha másoktól pontosságok követel akkor önmagával szemben is tegye ezt.
    A Graphisoft valóban magyar cég volt mert Bojár Gábor társalapító vezetésével kezdődött a története, de ezt a céget eladta/eladták a Nemetschek AG vállalatnak.
    Innentől kezdve pedig nagyon is jó hasonlat a Győri keksz, mert bár magyarországi a telephely vannak magyar alkalmazottak és beszállítók a cég egy külföldi tulajdonban lévő Magyarországon bejegyzett vállalkozás.
    Tehát: Graphisost a Nemetschek Company
    https://www.nemetschek.com/en/home/the_company/brand_portfolio/graphisoft.html
    A haszon pedig nem egy magyar vállalkozó zsebébe és innen akár egy másik magyar befektetésbe, mondjuk a Graphisoft parkba vándorol, hanem Professor Georg Nemetschek és üzlettásrsai zsebébe és a müncheni irodaházukba.
    https://www.nemetschek.com/en/home/contact/adresses.html
    Kérem ne mondja, hogy nem vagyok lojális, hiszen megvettük, használjuk, frissítettük az Arcihicad-et. Sőt még Bojár Gábor könyvét a Graphi-sztori is megvettem még anno amikor megjelent.

  • Avatar

    Táskai Zsolt

    2010. január 12. kedd - 09:34

    #60097

    Bocs, hogy érintettként beleszólok, aglaca. De a Graphisoft magyar cég (nem mintha ennek kéne lenni a döntő érvnek mellette, pláne nem a terméke mellett). Itt adózik, a dolgozók túlnyomó többsége része itt adózik. Ráadásul tényleg adózunk is. Amúgy a Nemetschek sokmillió eurót fektetett be a bevásárlásával Magyarországon, és most ennek a hasznát szeretné megkapni. Szóval a Győri keksz jó példa, Tony Curtis nem.

    (Egyébként – valaki másnak válaszolva – a Graphisoft Park külön cég, és a meglevő ingatlanjaira felvett hitelekből terjeszkedik, mint a legtöbb ingatlancég.)

    Még egy személyes, bár nem pártatlan megjegyzés: szerintem az ArchiCAD nagyon jó eszköz nagyon sok építészeti célra, sok másra meg nem. Bizony sokaknak megéri az árát (szerintem jóval több mindenkinek, mint akik most használják és/vagy megveszik), másoknak viszont más eszköz alkalmasabb. Nem látom az ellentmondást.

    Bocs, egyébként nem akarok nagyon beszállni ebbe a szerteágazó témába, csak e két szálhoz nem bírtam megállni, hogy ne.

  • Avatar

    copass

    2010. január 12. kedd - 10:47

    #60099

    mB:
    fájl formátum megnézése:
    fájl felett jobb klikk -> tulajdonságok -> info és bemutató kép -> változat.

    soha a büdös életben nem találkoztam még olyan programmal ami a kiterjesztést megváltoztatta verzió lépéskor.

  • Avatar

    Szabóbácsi

    2010. január 12. kedd - 11:07

    #60100

    Évente hányszázezer forintot kell a Graphisoft számára befizetni hogy folyamatosan beolvashatóak legyenek a régebbi tervanyagok???
    Gondolom – főleg a forgalmazónak- ezt nem olyan nehéz statisztikailag kiszámítani.
    Az kifejezetten erkölcstelen hogy ennyi pénzért alapból nincs az újabb verziókban egy fordító segédprogram a valójában nem is túl régi tervek fordításához. 🙁

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 12. kedd - 11:31

    #60103

    Táskai Zsolt teljesen egyetértek veled nem az határozza meg egy szoftver megítélését, hogy magyar vagy nem. El is engedtem volna a fülem mellett a dolgot, ha nem Módis Péter (aki igen is tisztában van a Graphisoft tulajdonosi szerkezetével) játssza ki a nemzetiségi kártyát és egy magyar ember ne kritizáljon magyar szoftvert felszólítással már a fórumot is bezáratná.
    Igen is kritizáljon, ha nem tetszik benne valami, de én úgy gondolom az Archicad képes megvédeni magát attól függetlenül, hogy magyar vagy sem.
    Arról, hogy a mai multinacionális világban mi tekinthető nemzeti terméknek közgazdászok, tudósok vitatkoznak évtizedek óta, parttalanul, és ha mi itt ketten megfejtenénk valószínű megosztva megkapnánk érte a közgazdasági Nobel-díjat.
    Attól sem kell tartaniuk, hogy Koós Miklós urat elveszítik, hiszen épp most ruház be MAC rendszerbe (tartok tőle nem kis pénzt) amire azért nem hemzsegnek az építész szoftverek.

  • Avatar

    copass

    2010. január 12. kedd - 11:42

    #60104

    mb:
    de a megnyitási ablaknál ki lehet rakni külön oszlopként a fájlverziót is,a dátum mellé.

  • Avatar

    ikon

    2010. január 12. kedd - 11:48

    #60105

    Az Aerchline honlapján lévőr rengeteg videós-oktatás tök jó kis megoldás. Erre az AC-nél is jó lenne egy két mesterkurzus.

  • Avatar

    Tibor

    2010. január 12. kedd - 12:05

    #60106

    Hogy milyen a MAC…?
    hát kényelmes. biztos drágább, de a biztonsága lényegesen nagyobb és ha megnézed a márkás gépeket, nincs azért olyannyira messze az ára.
    Programok, háttér meg ugyanaz van hozzá, meg lehet találni mindenhez a MACfelelőt…

  • Avatar

    Tibor

    2010. január 12. kedd - 12:10

    #60108

    Régi verzió/új verzió konvertálás…
    Ilyen esetekben tud segíteni az a cég, aki az ArchiCLUB szervízt adja…ha erre szüksége van a kérdezőnek.

  • Avatar

    Pety

    2010. január 12. kedd - 13:12

    #60110

    Ma már SketchUp(SU)-ban skiccelek, AC-ben pedig akkor megyek át, ha másokkal is meg kell osztanom. A SU igazi 3D-s rajztábla. (21. sz-i 6B-s ceruza 😉 Csomópontokra még egy ideig AC a megoldás, de elkezdtem őket konvertálni, így lassan a SU-ba is be tudom húzni. A SU hihetetlenül gyors és rugalmas (rengeteg plugin) a gondolkodást nem köti meg a progi.

    Az AC szerintem a felvásárlása óta már nem ugyanaz a progi. Az éves verziófrissítés pedig szánalmas. Főleg amiatt, hogy a szoftver nem azért van hogy állandóan újratanuljuk, hanem hogy használjuk. Szerintem a normális fejlesztés a folyamatos frissítés lenne (online a háttérben), mindig egy-egy új funkcióval úgy hogy a kompatibilitás megmarad, de apró változtatásokkal egyre jobb lesz.

  • Avatar

    Tibor

    2010. január 12. kedd - 13:21

    #60111

    …és végül még egy adalék: van olyen eszköz, amivel a régi programmal készült file-ok megnyithatók, konvertálhatóak.

  • Avatar

    copass

    2010. január 12. kedd - 13:39

    #60112
  • Avatar

    ikon

    2010. január 12. kedd - 13:59

    #60113

    Copass: Köszönöm
    Ezt tudom, köszönöm, de csak úgy mondom, hogy több apró ügyet, okulnivalót tettek fel, amihez nem kell letölteni, stb. Csak megnyitom és megnézem. Az Ac12 ben volt valami oktatóanyag, amit az AC-ből kellett megnyitni, azt végignéztem és nem volt rossz. Abból sztem még lehetne többet is, mélyebb tudással nyomni. Igényelném, pedig uhgyes gyerek vagyok :). Ac AC azért jó volt, mert odetették melé a File-t is. De amit Pety írt abban van igazság. Általában mindig újra kell tanulni. És erre nincs időnk, ha lenne, akkor inkáébb a családommal töltöm, ha már váalszthatok. És tényleg jó a VAS. De túl sokféle. A polcon is hülyén néz ki, AC9 – AC30 , haha. Na dolgozom. Várjuk a 14-et, hátha upprgadelok egyet.

  • Avatar

    copass

    2010. január 12. kedd - 14:56

    #60114

    én igazából egy többszáz fős céghez mennék el külföldiába ahol bázi nagy épületeket terveznek,élesben látni hogy hogyan is csinálják a nagyok.
    nemrég voltam egy nagy itthoniába egy naggyon nagy cégnél és hát egyik döbbenetből a másikba estem. kőkorszaki látásmód és hozzállás.
    erőböl nyomtak mindent.
    sok sör kellett hogy magamhoz térjek.

  • Avatar

    Ilauszky Endre

    2010. január 12. kedd - 15:11

    #60115

    Bár nem teljesen az eredeti témához kapcsolódik, mivel azonban szó volt róla legjobb tudásom szerint szeretném cáfolni az alábbi véleményt.

    aglaca írta:

    „Persze a gyártók érdeke, hogy ……, holott biztos vagyok benne, hogy pl. a 10-11-12-es verziók között azon kívül, hogy átírták a verziószámot semmi fejlesztés nem történt a modulban.
    Ez a verziónkénti modulfrissítés is GS üzleti politika amiből egyre inkább elegük van az építőanyag gyártóknak, amit mi sem bizonyít jobban mint hogy a mai napig csak egy gyártó modulja tölthető le 13-as változatban az éptárról”

    – Az Éptáron és úgy általában a piacon található legtöbb építőanyagipari gyártóknak készült API fejlesztésnek semmi köze a Graphisoft üzleti érdekeihez, azaz az API fejlesztésből külsős GS-en kívüli fejlesztők (cégek) profitálnak.
    – Amely megoldások mégis GS-on belül készülnek pl. a GS CAD Stúdió keretein belül, az a GS-nak ezrelékben ki nem fejezhető bevételt eredményez, amelyre nem célszerű üzleti politikát építeni.
    – Az építőanyaggyártóknak készült megoldások frissítésénél legtöbb esetben nemcsak verziószám átírás történik, hanem épanyag termékfrissítés is (esetleg új funkciók is).
    – Gyakran egy-egy ilyen projektnek önmagában is csak töredékét teszik ki az API fejlesztés költségei. A többi: GDL, design, nyomda, CD/DVD gyártás, Flash készítés, Html, stb, stb.
    – Jó példa talán az idézet ellen a VELUX megoldás, ahol 2007-ben a régi VELUX API-ra épülő megoldásról áttértünk az ArchiCAD-be beépülő Skylight API-ra (tetőablak eszköz), ami azt jelenti, hogy nem kell minden AC verziónál frissíteni, azaz verziófüggetlen lett. Ezt a váltást nem a VELUX kérte, hiszen ők nem ismerik ennyire az ArchiCAD-et, hanem mi javasoltuk nekik – mondhatnám azt, hogy saját érdekeinkkel szembe menvén, de nem így gondolom…..

    Mindezek ellenére azzal én is egyetértek, hogy sokkal jobb lenne a felhasználóknak és nekünk fejlesztőknek is, ha nemkellene minden évben API frissítéssel foglalkozni. Több mint 10 éves építőanyaggyártókkal való kapcsolatom alatt azonban azt tapasztaltam, hogy döntéseiket nagyrészt nem ez motiválja/befolyásolja.

    Üdv:

    ila

  • Avatar

    ikon

    2010. január 12. kedd - 15:15

    #60116

    (lehet van az a bölcsesség a Graphinál, hogy “gyárákák,minek ide térgörbület, ázáknák-é? Ázák függőlegesz falat szem tudnák építőni ! minák ide fejelstész? Hova rohanunk-é ittén? Jó éz, ná. Sőőt túl jó.”)
    ((külföld első melód: Te Copass please, konszignálnád Hani Rashid egyik új munkájának homlokzati görbületeit? Holnap gyártanák. A Kínai statikus sajnons vak és csak Braille írásban megy, de ügyes, haha ))

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 12. kedd - 15:26

    #60117

    Mint ígértem, a nagy érdeklődésre tekintettel következzék egy kis FEJTÁGÍTÁS:-)
    (Az anyagot Nagy Jenő építész kollágám állította össze, szerintem a “kekeckedős” blogosok igényét is kielégíti:-)

    A leírtak értelemszerüen csak legális, hardverkulcsvédelemmel rendelkező ArchiCAD példányokhasználatához hoz nyújtanak segítséget. A black copy-k esetében nem teszteltük a dolgokat….

    A régebbi AC verziók futtatása:
    Aki régóta dolgozik az ArchiCAD-del, régi munkái vannak, annak célszerű a köztes ArchiCAD verziókat is a gépén tartania. Az AC 13 WIBU hardverkulcsa az AC7-AC13-ig mindegyik verziót közvetlenül futtatja. (SŐT: megadott fájlok kicserélése után még az AC6.0 és AC6.5 verziókat is !!!!)
    Ezek a régebbi AC verziók felrakhatók és futtathatók a legújabb Windows7 rendszeren is, a következőképpen:
    AC13: Windows7 kompatibilis,
    AC9-AC12: Ezek a verziók közvetlenül telepíthetők Windows7 rendszerre. A telepítéshez csak minimális többletinformációk szükségesek, amelyek a: https://archicadwiki.com/Windows%207 helyen találhatók meg.
    AC6.0-AC8.1: Ezek a verziók közvetlenül nem telepíthetők, de ha már fel vannak telepítve egy másik régebbi gépre, akkor a mappájukat átmásolva a Windows7 alá, gond nélkül működni fognak. (Persze csak akkor, ha előtte a Windows7 rendszerre fel van már rendesen telepítve az AC9-Ac13 közül valamelyik verzió, a WIBU driver miatt. 🙂 )

    A régebbi AC tervek beolvasása:
    Az ArchiCAD 13 verzió az ArchiCAD 8.1, 9, 10, 11 és 12 verziókkal készített terveket tudja megnyitni. Az ArchiCAD 8.0, vagy ennél régebbi verziókkal készült terveket előbb át kell alakítani legalább ArchiCAD 8.1-es formátumú tervekké, hogy beolvashatók legyenek.
    Tekintettel arra, hogy az AC8.1 verzió 2003 végén jelent meg, nem is olyan rossz teljesítmény, hogy 7 évre visszamenőleg tud beolvasni terveket.

    (Egy kis kitérő: egyébként az AC8.0/8.1 upgrade ingyenes volt annak érdekében, hogy a felhasználók nagyobb kedvet érezzenek az új generációs programra történő átállásra, mert ez volt az alapja az AC10 -vel kezdődő újabb ugrás befogadásának. Ez az ingyenes gesztus a GS részéről nem egyedülállóvolt. A régebbi felhasználók bizonyára emlékeznek 6.0/6.5 frissítésre is, amely ugyancsak ingyenes volt. Tehát akinek nincs AC8.1 install CD-je, az nyugodtan forduljon a forgalmazójához, és kérje el tőle.)

    Akiknek pedig ennél régebbi munkáik vannak, és nem akarnak a régebbi verziók telepítésével foglalkozni, azoknak ajánlom a következő helyet: https://www.graphisoft.com/support/archicad/downloads/Fileconverter.html
    Innen letölthetők AC7.0 és AC9 verziók, amelyekről a következőket érdemes tudni:
    1, Az itt letöltött ArchiCAD verziók NEM telepítők. Elég csak kicsomagolni Őket, és már használhatók is.
    Mivel nem kell Őket telepíteni, általában minden Macintosh és Windows gépen használhatók.
    2, A jelenlegi ArchiCAD hardverkulcsokkal gond nélkül működnek.
    3, Használatuk:
    – be kell olvasni velük a régebbi ArchiCAD terveket, és a végén elmenteni legalább ArchiCAD 9 formátumba.
    (Az AC7 az AC4.1-től, az AC9 pedig az AC5.0-tól olvassa be a terveket. Az AC4.1-nél régebbi tervek esetén pedig a következő helyet kell meglátogatni: https://archicadwiki.com/TechNotes/Converting%20old%20ArchiCAD%20project%20files )

    Visszamentés régebbi formátumokba:
    Nem szabad pl. a WORD-del összehasonlítani. A WORD 15 évvel ezelőtt is és most is ugyanazokat a fogalmakat kezeli: BETŰ, SZÓ, BEKEZDÉS, FEJEZET, stb. Ezekhez a fogalmakhoz különféle formázási műveletek tartoznak, amelyek noha az évek során mindig folyamatosan fejlődtek, a lényegüket tekintve nem változtak. Ezért van az, hogy a WORD több éves verzió formátumokba is vissza tud menteni.
    …… de mi legyen pl. abban az esetben, amikor az AC12-ben rajzolunk függönyfal elemeket, és mindezt visszamentjük AC11 formátumú tervbe. Mivel az AC11-ben nem létezett a függönyfal eszköz, ezért ezek az elemek egyszerűen eltűnnek a tervből, hiszen az AC11 verzió nem tudja értelmezni őket…..
    …… és ez így helyes, mivel ezeket a komplex 2D+3D-s elemeket nem lehet semmivel helyettesíteni……
    Ilyen módon, ha minél régebbi formátumba mentenénk vissza terveket, annál több elem hiányozna belőlük, aminek nyilvánvalóan semmi értelme sincs.
    ( Oda jutnánk mint a Haydn Búcsúszimfóniájában, ahol a zenészek a szólamuk befejeztével elcsomagolják hangszerüket, elfújják a gyertyát a kottaállványon, és nesztelenül távoznak. A végén elfogyna a tervünk….. 🙂 )

    A könyvtárakról:
    Az AC10 verzió óta a könyvtárak teljesen kompatibilisek egymással. Ez azt jelenti, hogy az AC10 verzió óta minden verziónak létezik ún. verzióléptetési könyvtára. Ezek elnevezései: ArchiCAD 10 könyvtár kivonat.lcf, ArchiCAD 11 verzióléptetési könyvtár és ArchiCAD 12 verzióléptetési könyvtár. Ezek akár együtt is betölthetők az AC13 könyvtára mellé, és gond nélkül tud a 4 db teljes könyvtár együttműködni duplikált elemjelzés nélkül !!!!
    Az AC9 vagy régebbi verziókkal készült tervek esetében találkozhatunk hiányzó, vagy nem jól működő könyvtári elemekkel, de ebben az esetben is mindig van 2 választási lehetőségünk:
    1, Az előzőekben leírt módon feltelepítjük a régebbi AC verziót, és a saját verziójával nyitjuk meg a tervet, és így végezzük el a módosításokat. Ha csak kisebb módosításra van szükség, akkor ezt célszerű választani.
    2, Nagyobb lélegzetvételű tervátdolgozásoknál viszont általában megéri a hiányzó könyvtári elemeknek a legújabb (jelenleg az AC13) könyvtári elemekre történő cseréje. A feltételes kiválasztás segítségével 1-2 óra alatt rengeteg elem kicserélhető. Ehhez csak egy ötlet: a 3D-s ablakban, az egész épület megmutatva, az összes azonos típusú 3D-s elem 1 kattintással cserélhető, pl: az összes szinten egyszerre az “AJT1 egyszárnyú” nevű belső ajtók. (.. és nem kell szintenként külön-külön cserélni Őket…) Ez az 1-2 órás többletmunka viszont többszörösen megtérül abban, hogy ezután a legújabb és a legjobb könyvtárat használhatjuk. A tervünkön amúgy is a legújabb AC verzióval érdemes továbbdolgozni.

    Miért ilyen a könyvtár?
    A AC verziókban megvalósított könyvtárak nagyon fontos előnye, hogy a benne levő elemek apró programként működnek, és csak néhány KB méretűek, vagyis akár a WEB-en keresztül történő használatra is alkalmasak. Ezek az 50-100 soros kicsiny programok 1-1 elemtípus esetén több száz (vagy ezer) elemvariációt képesek létrehozni azzal, hogy a paramétereiket tág keretek között, szabadon változtathatjuk.
    Képzeljünk el pl. egy konyhabútor családot úgy, hogy minden egyes elemét külön-külön megmodellezzük, és mondjuk 3D-s DWG formátumban tároljuk. (Ez az a formátum, amit általában minden CAD program kezelni tud.) Ez minimum 20-30 (vagy még több) önálló elemet jelent, amelyek a szélesség, a mélység, a magasság, az ajtólap típúsa stb. dolgokban különböznek. Ennek a konyhabútor családnak a mérete akár 50-100 MB is lehet, ami a nagy mérete miatt már a használhatóság határát súrolja. ( … és még ráadásúl messze nem is tud annyi variációt tartalmazni, mint egyetlen ArchiCAD konyhabútor elem… ).
    Ennek a kényelemnek viszont az-az ára, hogy meg kell tanulni a könyvtárak használati szabályait.

    Üdvözlettel:
    Nagy Jenő építész, cégvezető h.
    GRAPHISOFT
    ArchiCAD CENTER & Apple dealer
    Magyarország piacvezető ArchiCAD forgalmazója

    -MódiStudió Kft-
    -1065 Budapest –
    – Nagymező u. 58. –
    -269-2525, 20/ 934-9697 –
    http://www.modistudio.hu
    cadcenter@modistudio.hu

  • Avatar

    blö

    2010. január 12. kedd - 15:59

    #60118

    kedves mB, a megoldásod kőkorszaki ilyet a 21. században…
    nekem a kolléga az egész gépet hozta el. nem is volt kompatibilitásí probléma.

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 12. kedd - 16:54

    #60119

    Akkor most már azt árulja el nekem valaki ha nem jó a Grahisoftnak, nem jó a fejlesztő partnereknek, nekünk építészeknek meg pláne nem jó, hogy egy verziófrissítés automatikusan új API-kat, tárgyakat és egy régi verzió megnyitásának az elvesztését kell hogy jelentse akkor miért van ez így?
    Miért kell egy újabb verzió megjelenésénél újra beszereznek a kiegészítőket?
    Miért kell egy AC8-ban készített tervemet először behívni mondjuk AC10-ben ott lementeni és csak utána tudom AC12-ben megnyitni, mert közvetlenül nem nyitja meg?
    Miért van egy AC10-ben készített és AC12-ben betöltött pln file tele zöld pöttyökkel, ha csak a sztenderd könyvtári elemeket használom?
    Pl.: az ABL1 nyíló ablak ami ugyan az az elem AC10-ben és AC12-ben is, ha leszámítom a neve után írt verziószámot.
    Csak azt ne mondják, hogy közben javítottak a könyvtári elemen, mert ezt menet közben is megteszik, és akkor egy egyszerű frissítés után mégis anélkül tudjuk folytatni a munkát, hogy minden elemet újra egyessével ki kellene cserélni a javított változatra.
    Ha pedig azt mondják, hogy minden egyes verzió esetén szükséges olyan mélyen belenyúlni a GDL-be és a programtörzsbe, ami elkerülhetetlenné teszi ezeket a változtatásokat, akkor kérem önöket gondolkozzanak azon el, hogy jó úton járnak-e a Graphisoftnál dolgozó fejlesztők.

  • Avatar

    atuse

    2010. január 12. kedd - 18:17

    #60124

    Asszem itt az ideje, hogy az előnyeit is monyuk az AC-nak!
    Némi körültekintéssel (fóliák, színek, beállítások, munkakörnyezet) elkészíthető egy épület vagy térbeli elem terve és ehhez kapunk egy interaktív modell-t is! teccőleges tervlap csalogatható ki belőle, ahol egy helyre kerülhet a csomópont és a meccet.
    Ezek után a módosítások könnyen eszközölhetőek. A könyvtári elemek könnyen cserélhetőek, igény szerint gyárthatóak (GDL)!

  • Avatar

    copass

    2010. január 12. kedd - 21:10

    #60127

    én elég aktívan használom a csapatmunkát és tisztában vagyok az előnyeivel és hátrányaival is, ezért tartom fontos újdonságnak a csapatmunka 2.0-t!
    alapjaiban változtatja meg a nagyobb tervek vagy akár a kisebb tervek készítésének folyamatát.

  • Avatar

    Táskai Zsolt

    2010. január 13. szerda - 13:11

    #60141

    Újra találva érzem magam:
    .
    2010. január 12., 16:54 | aglaca írja:
    “…Miért kell egy újabb verzió megjelenésénél újra beszereznek a kiegészítőket?”
    .
    Nagyon komoly kompromisszumok árán lenne elképzelhető, hogy a 11-es addonok fussanak 12-ben, 13-ban. Ugyanis az addonok nem csak felszólítják erre-arra az ArchiCAD-et, hanem attól nagyon sok alapszolgáltatást kapnak. Ezek a funkciók meg az AC fejlődése miatt fejlődnek. Lényegében az addonok miatt a teljes API-t duplikálni kellene évről évre, ami nagyban visszafogná a fejlesztést.
    .
    “…Miért van egy AC10-ben készített és AC12-ben betöltött pln file tele zöld pöttyökkel, ha csak a sztenderd könyvtári elemeket használom?
    Pl.: az ABL1 nyíló ablak ami ugyan az az elem AC10-ben és AC12-ben is, ha leszámítom a neve után írt verziószámot.
    Csak azt ne mondják, hogy közben javítottak a könyvtári elemen, mert ezt menet közben is megteszik, és akkor egy egyszerű frissítés után mégis anélkül tudjuk folytatni a munkát, hogy minden elemet újra egyesével ki kellene cserélni a javított változatra.”
    .
    Erre lényegében már Módis Péter és én is válaszoltunk. A 10-es és a 12-es elem nem ugyanaz, méghozzá logikailag nem az. Méghozzá azért, mert nem csak javítások, hanem fejlesztések, logikai váltások is bekerülnek az elemekbe. Valóban sajnálatos, hogy ebben a pillanatban nincs az ArchiCAD-nek az inkompatibilis elemeket kibékítő megoldása (azon túl, amit Péterék írtak a kézi lecseréléssel). Nem triviális technikai dologról van szó, ennyit tudnék a védelmünkben mondani. Ezzel együtt látjuk a problémát, és – ahogy már említettem – AC14-ben és AC15-ben is lépünk előre a könyvtármigráció terén.
    .
    A GDL viszont “előre örökkompatibilis”, vagyis minden korábban megírt könyvtári elem működni köteles minden későbbi ArchiCADben (amikor nem így van, az hiba, és sürgősen javítjuk). Tehát pusztán emiatt nem lenne szükséges semmiféle átírás.

  • Avatar

    Tibor

    2010. január 13. szerda - 14:54

    #60146

    A régi tervekről…
    A régi tervek beolvasásának gondjait a Cigraph megoldotta: ArchiConverter.
    A program lehetővé teszi, hogy mindenféle hőkuszkpókusz nélkül régebbi terveket az ArhiCAD13-ban beolvasható formába fordítja.
    Ez a program, ahogy minden Cigraph kiegészítő elérhető a CADStudioban.
    A programról…
    …Az új változatok technikai újdonságait bemutató, verzióváltó tréninget az ArchiCLUB tagok számára tartunk, ez rendszeres.
    A baj, hogy sokszor erre nem érnek rá az építészek, utólag viszon a szemrehányást megkapjuk a nem elegendő tudás miatt.
    Keressük a megoldásokat erre, ha jó tanácsotok van, állunk elébe.
    A kiegészítőkről…
    …Az építőanyagipari gyártók látják a fontosságát a kiegészítő megoldásoknak, az most egy sajátos helyzet, hogy nincsenek jó “formában”, így a sokszor nem tájékozott marketinges tanácsára van, ahol ezek a megoldások esnek elsőre áldozatául a vélt megtakarításoknak.

    A GDL-ről…
    …a könyvtárelemek – ahogy Zsolt, Endre és Péter is írta – átgondolt használattal szépen vihetők a verziókon keresztül, de tartalmuk, lehetőségeik a program változásának függvényében alakul. Ez még nem hiba…
    klasszikus mondás: “ez nem bug, hanem fícsör”.
    Segíteni sokan tudunk, ha kerestek…

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 13. szerda - 22:31

    #60154

    Megpróbálom még egyszer. Én nem azt várnám el egy verziótól, hogy legyen benne az előző könyvtári elem is , hanem mondjuk maradva az ABL1 nyíló ablaknál ami minden verzióban egy egyszárnyú ablak, akkor ne legyen utána verzió szám, hanem ha mondjuk a nev legyen szimplán ABL1 nyíló ablak, és ha mondjuk egy tervet megnyitok 11-ben vagy 12-ben akkor az aktuális verzió alapkönyvtárából tölti be azt a nyomorult ABL1 nyíló ablakot, nem pedig bőszen odatesz egy zöld pöttyöt. Ha mondjuk a 14-es verzióban végre lenne a nyílászáróknak áthidalója is nemcsak boltöv kiegészítője (ugye milyen jó lenne?) akkor a megnyitott régebbi terven az kicserélt ablaknál megjelenne ez a beállítási lehetőség is, persze ha visszafele menti az ember (amire nekem azért kevesebbszer volt szükségem) akkor megint nem lenne benne, de az akkori ABL1-et betöltené.
    Ez olyan bonyolult?

  • Avatar

    Táskai Zsolt

    2010. január 14. csütörtök - 09:18

    #60162

    “Ez olyan bonyolult?”
    .
    Igen, egész konkréten ez. Ezt úgy értem, hogy pontosan ezekkel a célokkal dolgozunk jelenleg – AC15-re. (Köszönöm az igényeid tisztázását, ez újabb megerősítés és pontosítás a projektünket tekintve!)
    .
    Sok dologban nem tudok teljesen megnyugtató dolgot mondani – az ArchiCAD több helyen elmarad a józan építészi elvárásoktól -, de azt nyugodtan állíthatom, hogy figyelünk a közösség hasfájásaira, és a cég manőverezési idejének függvényében reagálunk valahogy. Ez esetben a helyzet szerencsés, mert a reagálás tényleges funkciófejlesztés, ráadásul már folyamatban van. Azért ez sajnos nem tud mindig ilyen flottul menni…

  • Avatar

    atuse

    2010. január 14. csütörtök - 11:02

    #60165

    Miklós!
    ArchiCADWiki-ben a következőket találtam:
    https://www.archicadwiki.com/SnowLeopard

  • Avatar

    ikon

    2010. január 14. csütörtök - 11:21

    #60166

    Miklós.
    Jómuzsikál az Imac ! Tök jó ár ban vannak. Jó a monitor, a cucc benne végkép hálás. Gondolom /remélem lesz róla a közeljövőben egy külön cik rááldozva? Több ismerősőm használ MAc-ekt, da nagyon odavannak érte. De megértem.

    ArchicADnél azért kimozdulnak a nyulak a bokrokból, haha. Van tudás. Csaknem a falhasználóknál. De kellenek ezek a fórumok. Táskai Zs nem erlírta az AC15-öt? Vagy tényleg enniyre előre dolgoznak? A prgomterv /teendől alapján?

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 14. csütörtök - 15:13

    #60170

    Kedves Miklós,
    az AC10 intelcompatibilis, nem kell semmi hókusz-pókusz:-)
    Misi kollégám átküldi a céges mailodra a letöltési helyet, mely egyébként nem publikus, mivel a GS engedélyével ezt csak a legális felhasználóknak adhatjuk meg.

    lám, lám…. ezért javasoltam tavaly, mikor megkerestél azzal az egy oldalas technikai kérdőívvel a Mac vásárlási szándékod előtt, hogy nálunk vásárold meg a Mac gépeket, és nem pedig a barátod barátjának a valamilyen számítástechnikai cégénél. Mert mi azt valljuk, hogy a szoftver a lényeg, és nem pedig a hardver. Ha tőlünk vetted volna, akkor egy kompletten felinstallált gépet kaptál volna háttér támogatással…. ugyanazért az árért, mert az installt “természetesen” ingyenesen szolgáltatjuk. Ja, és akkor egy olyan forgalmazót segítettél volna a barátod barátja helyett, aki a Dél-dunántúli Építész Kamarát is támogatja évi 200e kemény HUF-val egyösszegben utalva minden év elején abban a reményben, hogy ez valahol megtérül… Az ECHO Pécsi Kritikai Szemle Alapítványának küldött összegről nem beszélve, mert ide se merem írni, hogy mekkora összeget küldünk évente gyöngyök, pólók és tollak helyett oda, immáron majd egy évtizede, jóllehet semmilyen személyes vagy családi, vagy tanulmányi kapcsolatom nincs Pécs városával, csak egyszerüen fontosnak tartom a pécsiek érdekében a létezését…. Javasolom, hogy érdeklődj a Zoránnál (Patartics), (egyébként ők 3 példányos legális AC felhasználók..) tuti, hogy mint én gondolom, hasonlóan ő se a pólót tartja fotosabbnak… Ezt szerettem volna a magánban lelevelezni Veled, hogy semmiképpen ne tünjön önfényezésnek…

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 14. csütörtök - 15:36

    #60171

    Táskai Zsolt nem írta el magát, csak szerintem elszólta magát….:-), ugyanis nem publikus, hogy mit tervez a GS, én ezért fogalmaztam korábban úgy, hogy mintegy 2000-es kivánságlista van a GS előtt, és higgyétek tervszerüen fejlesztenek: most a TeamWork volt a legfontosabb, akár hiszitek, akár nem! Ez volt a legszűkebb keresztmetszet, amit meg kellett oldani. Ezt sokan nem érzik most így, de idővel többen fogják fontosnak tartani, mint most gondolják. Gondoljátok végig, ha csak 1 verzióval gondolkodnának előre, akkor nem tudnák tartani a lépést a konkrenciával és a felhasználók elvárásaival szemben! A szoftverfejlesztők több évvel előre terveznek. Az AC6.0 -nál már látták az AC8 szükségességét, az AC8 bevezetésekor már látták, hogy az AC10-től kezdődően mit szeretnének elérni, különben nem kellett volna az AC8 generációba tett fejlesztés… Ezért kell évente frissíteni, mert például aki AC7-ről ugrik AC10-re, az csak kínkeservvel tud váltani. Csak egyetlen példa: ha bejön egy új kezelési mód, akkor 3 verzión át ottmarad a régi is a programban, és csak lépésről lépésre kerül a háttérbe, majd tünik el, mert a megszokás miatt nem szabad gyors váltásra kényszeríteni a felhasználókat. De a felhasználói oldalról is fontos az együttműködés, nevezetesen azért propagáljuk a CLUB-ot és a folyamatosan frissítést, hogy az átállás észrevétlenül történjen meg. Ugye, visszamenőleg mindenki sajnálná, ha az AC-5.0 -tól az AC13-ig várni kellett volna a közbenső újdonságokra, hiszen azért jó volt addig is dolgozni az új verziók nyújtotta előnyökkel… 🙂

    Miklós, és Mindenkinek!
    az AC10 igaz, hogy korszakalkotó lépés volt, de hidd el, hogy az AC11-12 verziókba került fejlesztések kellettek még abba a generációs szakaszba, mielőtt a TW fejlesztés és az AC13-ban szereplő gyorsítás és egyéb kijött. Szóval, hallgasson ránk mindenki, és uccu, minimum az AC12 változatot tegyétek fel, hamár rendelkeztek vele, és álljatok át rá, hamár az AC13-tól egyenlőre idegenkedtek.

  • Avatar

    Ilauszky Endre

    2010. január 14. csütörtök - 16:15

    #60173

    Megerősítvén, hogy a Graphisoft mennyire előre gondolkozik egy kis emlékeztető a + CADLap 2006 márciusi számának Várkonyi Viktorral készült riportjából. Ő akkor a fejlesztésért felelős elnöke volt a GS-nek (ma a Graphisoft vezérigazgatója, CEO)

    CADLap:
    Az ArchiCAD-nél a Virtuális Épület koncepció vagy a Csapatmunka és még sorolhatnám, az mind-mind úttörő szerepet játszott a CAD szofverek fejlődésében. Hogyan látod a jövőt? Lesznek hasonlóan nagy fejlesztések, ötletek az ArchiCAD következő verzióiban?

    .
    Várkonyi Viktor:
    „A kérdés nagyon izgalmas. A Graphisoftban számos olyan fejlesztést vagy innovációt találtak ki, amely most a világban szinte mindenhol fellelhető. Ezek közül most csak egyet említek, ami talán nem biztos, hogy nagyon köztudott: ez az intelligens kurzor. Amikor az ember mozgatja a képernyőn az egéret és ráér egy vonalra vagy egy pontra, akkor a kurzor megváltozik. Ezt a Graphisoft találta ki. Már az ArchiCAD 3.3-ban (1988) alkalmazta. Ezt előtte még soha senki, semmilyen formában nem csinálta. Ma pedig szinte mindenhol használják. Ez nem egy olyan nagy szlogen mint a Virtuális Épület™ koncepciója vagy a Csapatmunka funkció, de azért nagy dolog. Ilyen apróságokból persze több is van.

    .

    Hogy mit hoz a jövő, az nagy kérdés. Van egy-két nagyon jó ötletünk… Amit biztosan tudok mondani, hogy azokat az előnyöket, amik ma a programban tetten érhetőek és nem csak mi mondjuk, hogy abban az ArchiCAD a világon a legjobb, hanem a világ is úgy érzi, azokat a pontokat mindenféleképpen szeretnénk tartani, erősíteni. Én például a kollaborációt – és itt nem csak a Csapatmunkára gondolok – rendkívül fontos területnek tartom. Ez a világ most arról szól, hogy eltüntek a határok. Teljesen mindegy, ki hol ül. Lehet, hogy egy magyar építész egy indiaival dolgozik együtt ugyanazon a terven, csak az időeltolódás az, ami akadályozza őket…..”

    Ez nagyjából azt jelenti, hogy 2005-ben már az új TeamWork-ön gondolkoztak…

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 14. csütörtök - 16:23

    #60174

    Akit érdekel:

    http://www.echopecs.hu

  • Avatar

    atuse

    2010. január 14. csütörtök - 19:25

    #60180

    Kedves Péter!

    Nekem az a meglátásom, hogy ha ti eladtatok valakinek ArchiCAD-et (licence van rá), akkor annak működnie kell az eladás időpontjában meghirdetett feltételekkel, azaz a támogatás jár hozzá. Ettől teljesen független az adott hardware származási helye! Én is okos dolognak tartom, ha valaki helyben vesz Mac-et, főleg ha most vált.

    Asszem ez az a tüske ami Miklóst a témanyitásnál is zavarta; olyan árukapcsolás jellege van.

    Bocsánat, hogy nyersen fogalmaztam!

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 14. csütörtök - 19:58

    #60181

    Kedves Miklós,
    bocsika, de mi nem tudunk AC13 Mac install problémáról, nálunk nem jelentkezett semmi ilyen, zsinórban mükszik a gyári megoldással, nem kell semmit buherálni. Az AC install sok-sok éves tapasztalat alapján fantasztikusan zökkenőmentes! A kiegészítőknél akadt kavar, mert a korábbi gyakorlattól eltérően, magyar ékezetes sorokat alkalmazott valaki a lokalizáció során, és ezért a régiót igazítani kellett, de ezt már jeleztük a GS-nek, és a következő verziónál visszaáll a korábbi rendszer.

    A Win oldalon volt dugófrissítési probléma a Win7 magyar alatt, mert ott a windows (nem az AC) lokalizáció okozott vmi zavart az első napokban, a magyar win7 megjelenésekor, de azt a GS a jelzésünkre 1-2 napon belül áthidalta.

    A Kamarai díjat kötelező fizetned, azt nem nevezném támogatásnak, mert az a tervezői jogosultságod egyik feltétele… De majd ha az Apple Mac forgalmazó támogatja a helyi építész kamarát, na az előtt majd megemelem a kalapom, hasonlóképpen, ha csak egyetlen egy pécsi építész irodát mutatsz az Echo támogatói között…:-) mert megérdemelné, bocsánat a lobbizásért, különösképpen azok után hogy 3 évig a MódiStudió fizetett elő a Baranya és Tolna megyei építészek részére…

    Egyébként egyet is értek, de inkább nem is ezzel a nagy közös fórumozással: ugyanis például a Jenő kollégámnak miért kellene megosztani a tudását és tapasztalatát olyan témában, amiben nem kívánjuk az illegális felhasználókat előnyhöz juttatni, hiszen a legálisok pénzt költenek a szoftverre, az illegálisok pedig nem, és ezzel előnyre tesznek szert, amikor egy munkára az árajánlatukat lejjebb engedhetik az alacsonyabb ráfordítási költségük miatt. Tudom és hallom: az illegálisból lesznek a legálisak, de azért ez csak nagyon kis százalékban igaz:-( Egyébként nem tudom, hogy észrevetted-e, hogy a Tibor se reagált azon mentési és megnyitási problémákra, amik felmerültek, sőt finoman elsikkadt felette. Mi most kivételesen reagáltunk egy hosszú és kimerítő leírással. Tibor csak a sorok között bíztatta a legális felhasználókat, hogy amennyiben CLUB-osok, úgy forduljanak a partnerükhöz, illetve a sorok között finoman, váltsanak, ha nem elégedettek a kiszolgálással…:-) És ez az információ visszatartás egyébként így helyes. Ugyanis a fórumon hozzászólók azt nem tudhatják, hogy mennyi supportot adunk a CLUB-osainknak, akik ezért fizetnek CLUB díjat, csak azt tudják, hogy ez se jó, meg az se, miközben lehetséges, hogy jó, csak kérdezni kellene közvetlen a forgalmazótól, akitől vásároltak, és kiverni a pénzükért azt, ami jár nekik. De talán emlékszel, hogy Te is mint felhasználónk, kaptál heti Tippek&Trükkök Hírleveleket tőlünk, amik nem arról szóltak, hogy vegyél ArchiCAD-et, hanem komoly support volt benne hétről-hétre, például olyanok, hogy DWG mentés, Szándékosan az AC9 verzióval kezdtük, hogy mire az AC10 verzió megjelenik, addig rászokjanak a Hírlevelek használatára, és ezzel megkönnyítsük az átállást. Egyébként éppen azon törtük a fejünket év elején, hogy szabaddá tesszük a hozzáférést az AC9, 10, 11 időszakában kiadott heti hírleveleinkhez, de éppen a legális felhasználóink várható és jogos haragja miatt elvetettük… Holnap egyet meglinkelünk, csak hogy lássa mindenki, hogy nem a levegőbe beszélek, amikor supportról és erről a témáról írok, mert nemcsak eladunk, számlázunk és bekaszáljuk a lovettát, hanem a legjobb tudásunk szerint igyekszünk segíteni a vevőink munkáját. És bizony, erről szól az OKTATÓ FILM csomagunk is…

    Más, talán hasznos infó: mindenkinek javasoljuk, hogy 64 bites gépekre cserélje a gépét, ha időszerű,és természetesen 64 bites operációs rendszerre. E a Mac gépek esetében egyértelmű, mert nincs is választási lehetőség, de a win gépeknél mellé lehet nyúlni, mert akkor olcsóbb a vas, az eladó alacsonyabb árfekvéssel jobban tudja vásárlásra csábítani a vevőt. A másik, hogy TW -ezés esetében elegendő először csak a BIM szervergépet cserélni, tehát nem kell valamennyi munkagépet egyszerre. Továbbá, HOME operációs rendszerrel még laptopot se vegyetek!!!! Gyakori hiba ez, mert így olcsóbb a laptop… Általában a Professional op. rendszert kell megvenni. Azután a BIM szerver nem azonos az adatszerverrel. Az adatszerver továbbra is szükséges, és mindig ide kell folyamatosan menteni a BIM szerverről a napi vagy heti állományt, mert ha a BIM szerver elszáll, akkor annyi! Tehát az adatszerver továbbra se úszható meg. Ne csináljatok adatszervert és BIM szervert közös gépen, mert nem üzembiztos megoldás. A Rendszergazdák szeretik ezt, de ők nem tudják, hogy milyen nagy kár, ha jelképesen szólva leég a tervtár.. Ez legyen mindig külön gép!!!

    Figyelem! a BIM szerver képes egyidőben több megosztott fájlt kezelni, és ezek lehetnek akár 1-2 GB-os állományok is!!! Ezért 2 vagy 4 magos gépet kell beállítani BIM szervernek, és ebbe akár 8-32 GB RAM-ot is lehet beletuszkolni, mert a win7 alatt ezt már látja az ArchiCAD. Az adatszerverrel szemben nincs ilyen elvárás, csak megbízható legyen a működése, de nem kell erőgép. Továbbá, ne tiltsuk le a usereket az internetről, vagy legyen egy olyan gép, amelyen fut az aktuális AC verzió, és időről, időre ellenőrizni kelll, hogy letölthető-e újabb javító változat, melyet azután minden gépre el kell juttatni, és frissíteni a programot és könyvtárat.

    Ja, és még valami: a grafikus kártya a legkényesebb kérdés. Nem az a lényeg, hogy jó erős kártya legyen, ugyanis a hardverforgalmazók ezt nyomják, de ez nem lövöldözős program!!! Javaslat, hogy addig ne vegyetek át gépet, amíg az AC ki nem lett rajta próbálva, olyan iz, mit a puding próbája:-) Ha az install után az AC inditáskor elszáll, vagy a gumifal nem látszik, amikor húzzáto, vagy elszineződik az ablak széle vagy a képernyő, akkor az a kártya rossz!!! Itt kell kezdeni. VRAM-ban 256-512 MB kell, természetesen a képeryő méretétől is függ, különösen, ha Artlantist használ valaki.

    Az ArchiCAD mellett az Artlantis rendkivül stabil program, install után mindkettőnek csontnélkül menniük kell, mint a Schaffhauseni órának, de más külső programot fenntartással fogadjatok. Nem akarok pert húzni a nyakamba, ezért nem nevezek meg semmit, de mindig arra gondoljatok, hogy lehetséges, hogy szép egy analóg óra a képernyőn, de nem az a lényeg, nem azért vettétek a gépet és a programot, hanem termelési célra! Csak anniy programot használjatok, amennyivel a legegyszerűbben célt érte, és a vevő megfizeti a fáradozosátokat, azaz belefér a a kialkudott árba! Abban ne higgyetek, hogy majd elalél a szépséges ettől-attól, és majd ezt ki is fizeti. A vevőnek csak kiveteli terv kell, sokszor sajnos az se, csak a kész épület lebeg a szeme előtt. A terv csak egy szügséges rossz, amiért fizetni kell…

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 14. csütörtök - 20:29

    #60182

    Atuskám, természetesen ebben igazad van! De a Miklóssal nem a máshol vásárolt hardveren kezdtünk vitázni, mindenkinek szíve-joga, bár megjegyzem, hogy szerintem egy általános Apple forgalmazó sosem fogja úgy tudni, hogy mi kell az ArchiCAD-hez, mint egy AC forgalmazó…, ez nem attól függ, hogy helyben van-e… Persze PC esetén lényeges, de Mac esetén már nem:-) A topic nyitásakor ez nem volt téma, csak később merült fel és ehhez tettem felé ebben a témában pikírt megjegyzést:-) Ha mi nem lennénk Mac felhasználós AC forgalmazók, akkor nem tettem volna szóvá… Nem a pénz, hidd el, egy iMac gép eladásán nem keresünk 10e pénzt se…

    Gondolj arra, hogy ebben a kérdésben az építész ugyanolyan tájékozatlan, mint az építtető a tervezés, illetve a tervező kiválasztásának kérdésében. Azután ha felépült a ház, talán sose tudja meg, hogy máshol is lehetne az ajtó, és akkor (jobban) butorozható lenne a szoba… Tudjuk, a lakberendező is ért az építészethez, de…., gondolj arra, hogy nem egy nagy előny, hogy építészek vagyunk, AC forgalmazók is, noch dazu még azt a feleslegesen megvásárolandó Apple hardvert is forgalmazzuk, amit csak azért veszünk meg, mert nélküle nem lenne futtatható a program. Mi nem is árulunk PC-t, mert ahhoz nem is értünk, pedig tehetnénk… Például, mi soha nem forgalmaztunk Mac-et nyomdai felhasználók részére, mert nem ismertük az ott használt programokat, mindig átpasszoltuk hozzáértő Apple forgalmazónak. Mert nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem a hardver, hanem a szoftver a fontos!

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 14. csütörtök - 23:59

    #60186

    Kedves Miklós,
    bocsika, ezt a magyar MacOS-AC problémát nem ismertem, mert mi csak kivételesen adtunk el magyar op. rendszerrel gépet. Mi 15 éves Mac tapasztalattal az angolt favorizáljuk, mert az op. rendszer lokalizációja mindig késve követi a dolgokat. Kár, hogy nem angollal kértétek a gépet. Vannak progik, amik csak angolul jelennek meg, például az Artlantis is ilyen, szóval ezért nem favorizáljuk.

    Tényleg, csak azért reagálok az alábbiakra, mert nem akarok tüskét hagyni: Már éreztem, amikor leírtam, hogy félre fogod érteni a kamarai tagdíj és a tervezési jogosultság kérdését. Szerintem egy építésznek nem azért kell tagnak lennie, mert kötelező, hanem önnön érdeke egy ilyen szerveződés létrehozása, működtetése, ami mint minden, pénzbe kerül… Mióta az AC-t forgalmazom, azóta nem tervezek, mégis fenntartottam a kamarai tagságomta a kreditrendszer bevezetéséig, mert úgy éreztem, odatartozom. Akkor is szüneteltetni szerettem volna, de nem lehetett. A tagsághoz pedig oskolába kellett volna járnom, de így 56 évesen nem láttam értelmét, hát kizártak:-) Az, hogy gittegylet, vagy sem, az a tagokon múlik. Egy érdekképviselet, amire szükség van…szerintem, de ezt most tegyük félre. Semmi érdekem nem származik a DÉK támogatásából, az elnökötökkel telefonon beszéltem is erről, amikor megkeresett a támogatás témájában, hogy szeretném, ha jól működne a kamara. Elmondtam, fájlalom, hogy Pécsett nagyon magas -sőt talán a legmagasabb az országban- az illegális szoftverhasználat, ugyanis évek óta szinte egyetlen programot se adunk el Pécsett, vagy estleg SE-t, miközben építész képzés folyik városotokban, sőt mi magunk is segítettük a hallgatók AC képzését, természetesen üzleti érdekből… (Ugye tudod, hogy a pályakezdők alkalmazását -30% engedménnyel támogatja a GS, ennek ellenére, pont egy egyetemi városban nem megy az eladás…) Ennek ellenére azt mondtam, egye fene, nem ezen múlik a nyereségünk, támogassuk azt a kezdeményezést, hogy a kamara a tagsági díjon kívül sikeresen próbáljon meg külső erőforrásokat bevonni. Csupán ennyi. Csak azért hoztam szóba, mert Te szóbahoztad a pólókat. Ugyancsak ezért említettem az Echo-t is, kár, hogy nem olvasod: az egyetlen olyan kultutúlis folyóirat az országban, ami szinte minden területet lefed, így zene, színház, balett, film, szobrászat, festészet, egyszóval képzőművészet és bizony az építészetet is. Mint pécsi polgár, büszke lehetsz rá! Színvonalas és igényes kritikai folyóirat, nem a színes épületfotókkal kitöltött szaklapok stílusa, az építészfórum is fontosnak tartotta feltüntetni az oldalán. A lapnak nagy, nagyon-nagy szerepe volt abban, hogy Pécs elnyerte az EKF rendezésjogát. Olvass bele, meglátod. 10 éve megvizsgáltuk, hogy mivel országos kereskedelmet folytatunk, így ha tehetjük, akkor forgassuk vissza rejtett reklámtámogatással a bevételünk egy részét oda, ahonnan nyerjük, így minden megyét megvizslattunk, és bizony csak Pécs maradt talpon, mert itt találtunk egyetlen olyan folyóiratot, amit érdemesnek tartottunk támogatásra. Ez szomorú az országot tekintev, de ismétlem, Te mint pécsi lakos légy büszke rá! Először egy kis helyet elfoglaló hírdetéssel, és az építészek részére 3 éves előfizetés megfinanszírozásával segítettük a lap létezését, de miután a támogatók hiányában a lap talponmaradása került veszélybe, így javasoltuk egy alapítvány létrehozását, amit számos kisebb pécsi vállalkozó is támogatott. Ennyi. Ezt is csak a pólók miatt, és mint írtam szerettem volna magánban megemlítani.

    De jó, fogalmazzunk a Te szavaid szerint, valóban belőletek élünk, mármint országosan gondolom, egyik megyében többet, a másikban kevesebbet.., és bár több ArchiCAD fogyna, még jobban élhetnénk:-) De ez akkor is nagyon csúnya megfogalmazás, mert Te sem fogalmazol úgy, hogy az építtetőből élsz, hanem egy szolgáltatásból, amit megpróbálsz a tehetségedhez és képességedhez és lehetőségedhez mérten tökéletesen nyújtani, mint ahogy mi is ezt tesszük. Egyébként nem nevezném a szponzorálásunkat jótékonykodásnak, mert a jótékonykodás az elesettek segítéséről szól, és az mindenkinek a lehetőségéhez mérten ugyan, de erkölcsi kötelessége. Az önzetlen szponzorálás más kategória, mert nem kötelező, de szerintem jó dolog, és remélem ahogy gyarapodnak a vállalkozások, úgy válik természetessé. Szerintem, ha az építészek tehetik, akkor éppen a kultúra szponzorálásában jeleskedhetnek. Mi is ebben próbálunk erőnkhöz mérten tenni és példát mutatni, bár nyersen kimondva, mi már csak kereskedünk. De ami pénzből támogatunk dolgokat, azért megdolgozunk, keményen, szerintem… És hagyd már ezt a sok milliós (bocsika a kifejezésért) süketelést, hiszen a tervezési díjak se fillérekben mérhetők akár az építtetők szemszögéből nézve… Ne legyünk farizeusok: add össze a tervezési árbevételedet, és nézd meg, hogy hány százaléka vagy netán ezreléke ebből az ArchiCAD-re fordított összeg, pláne, ha ingyenes upgrade akciót is igénybe veszed… Nem, nem kell hálásnak lennie senkinek, aki nálunk vásárolt, hanem csak elégedettnek. Mi ezért dolgozunk, na meg nem szégyellem kimondani, a pénzért is, amit ezért kapunk. Szerintem Ti is így vagytok ezzel. Szóval fifti-fifti:-)

    Január 28-án este megszállok Pécsett, és másnap délelőtt,ha nem alkalmatlan,akkor szívesen meglátogatnálak az irodádban, úgyse jártam még Nálatok. Ha alkalmas jelezd vissza, és ott folytassuk az esetleges félreértések tisztázását. Várom visszajelzésedet.

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 15. péntek - 09:10

    #60196

    Igen, erről a problémáról tudtunk, erről beszéltem. Félreértettem a dolgot, ezért írtam, hogy simán fut az install, mert, mi ezt valójában nem tartjuk nyilván gondként, nem gondoltam, hogy nálatok ez volt a probléma. Azt hittem, hogy vmi más merült fel, például esetlegesen magyar op. rendszeretek van… Ha hívtál vagy írtál volna, rögtön mondjuk: néma gyereknek anyja se érti a szavát…:-(

    Akiről tudtuk, hogy Mac-et használ, (pár százalék) azoknak automatikusan úgy installáltuk, vagy a régieknek szóltunk, vagy jelezték a gondot és segítettünk. Rólad nem tudtuk, hogy platformot váltottál, nálunk PC-sként szerepeltél még. Igaz, kértél infót Mac vásárlás előtt, jelezvén, hogy tervezed, de nem tudtuk, hogy meg is történt a váltás.

    Egyébként ezt valójában nem neked kell tudni, hanem annak aki eladja a Mac-et ArchiCAD alá. Ilyen infót felesleges feltenni bárhová, vagy körmailt írni, mert akit érint, azok nem tudják, hogy keresni kell. Ha domináns lenne a Mac használata, akkor más lenne… Alig adunk el Mac-et, csak utólag értesülünk róla… Az esetedben is így történt, bocsi.

  • Avatar

    aglaca

    2010. január 15. péntek - 18:12

    #60211

    Hát érdekes hozzáállás, hogy ha van egy vadi új MAC és egy jogtiszta AC 13 ami nem akar szabályosan feltelepülni erre a legnagyobb forgalmazó azt mondja: “mi ezt valójában nem tartjuk nyilván gondként,”, na meg: “Egyébként ezt valójában nem neked kell tudni, hanem annak aki eladja a Mac-et ArchiCAD alá.”
    Tehát egy MAC forgalmazónak tisztában kell lenni minden jelenlegi és jövőbeni MAC-re fejlesztett szoftver hibájával. Nem ám a szoftver gyártójának és forgalmazójának feladata ennek a kommunikálása.

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 15. péntek - 20:57

    #60212

    Kedves aglaca, akkor nekifutok mégegyszer… 🙂

    Nem tudom a nevedből, hogy nálunk vásároltátok-e a programot, illetve a mi CLUB-osaink voltatok-e, mielőtt megszakítottátok, ráadásul, azt hiszem, hogy nem is vagytok Mac-esek, ami egy más világ, de kérlek, ne bánts minket: számunkra, akik talán, szerénytelenségnek tünik, de nemcsak AC-ben, de Mac-ben is hozzáértőknek tartjuk magunkat, és akiknek az a dolguk, hogy az ügyfelek feneke alá toljuk, de előtte még le is poruljuk a széket – és ezt most nem cinikusan, hanem kifejezetten pozitív értelemben és őszintén mondom, mint aki ezt teszem a munkatársaimmal együtt már 15 éve – értsd meg, hogy a több hozzászólásban már ragozott hiba nem gond, csuklóból kezelhető. (Amikor észleltük, és ebben mi voltunk az elsők, a GS felé jeleztük, és bekerült a javítani valók közé. Persze ez nem érdem, hiszen, nálunk a legnagyobb a hazai Mac-es AC felhasználók száma, talán ezért is jutott elsőként a mi tudomásunkra ez a kis hiba, de feltételezem, sőt biztos vagyok abban, ha egy másik forgalmazó találkozik ezzel elsőként, akkor ő jelzi a GS felé.) Miért nem komoly a dolog, mert mint ahogy írtam és a Miklós is jelezte, könnyen orvosolható, amíg egy javító változatban végleg kijavítják, és akkor másnak még ennyi gondot se fog okozni. Ha a Mac gépet magyar op. rendszerrel szállíthatták volna, akkor annak alaphelyzetben gépinstallkor már megfelelő a régió beállítása, és akkor elő se jön ez a kérdés. A meglévő ügyfeleinket, akikről tudtuk, hogy Mac-es, kiértesítettük, ha mi installáltunk gépet, akkor e szerint jártunk el, és nem fújtuk fel a bolhát elefánttá, csak tettük a dolgunkat. Ha a Miklós jelezte volna felénk, hogy átállt Mac-re, akkor bejegyeztük volna a regiszterünkbe az infót, és az AC 13-kor kapott volna egy mailt, vagy telefont. De sajnos, erről nem tudtunk, sőt még arról se, hogy problémája van, mert nem hívott minket. Már bocsika, melyik ujjunkból szoptuk volna ki? Mint korábban írtam: náma gyereknek anyja se érti a szavát. Persze az a válasz, hogy miért nem tettük fel a honlapra vagy küldtünk egy körmailt mindenkinek, és akkor azokhoz a Mac-sekhez is eljutott volna, akik a tudomásunk nélkül váltottak Mac-re. Hát igen, hibázhatunk mi is, de ezt most még sem nevezném annak, mert a mi a fenének tegyem közhírré, hogy van egy ilyen kényelmetlenség az ArchiCAD-ben, ami egyébként egyszerűen orvosolható? Hogy félreértésekre adjon lehetőséget, vagy rossz hírét keltsem a terméknek, vagy mi a csodának? Tettük a dolgunkat, jeleztük a GS felé, és a partnereinknek segítettünk megoldani a problémát. Mint mondtam, ha a Miklós is szól nekünk, akkor neki is segítünk, ezért vagyunk. Ennyi. Egyébként éppen itt jön be az, hogy óhatatlanul többet tudunk, mert többet kell tudnunk az Ac és a Mac kapcsolatáról, mint egy átlagos Mac forgalmazónak, akitől ez el se várható. Ezért mondjuk, hogy nálunk célszerű venni a gépet is, nem pedig azért, mert halálra keressük magunkat rajta. Az árrés a gépen 10e forint, miközben 2 óráig tart a gép installálása, ügyfélre szabása, nyomtatók és egyéb perifériák illesztése, AC installálása, átadáskor új mac-esnek további 2 óra magyarázás, Mac-oktatás, stb. Mindezért nem kérünk plus pénzt. Nem a pénzért tesszük, hanem a jobb kiszolgálásért, hiszen úgyis nálunk csapódik le minden probléma, ha nem látja a hálót, ha nem megy az e-mail, ha szolgáltatót vált, ha elszáll a program, ha nem tud nyomtatni, pedig tegnap még tudott, mielőtt kikapcsolta a gépet,…stb. Ugyanakkor, ha beáll a rendszer, és megtanulja a felhasználó, hogy a géppel nem kell foglalkoznia, csak a programot kell használnia, illetve eljut oda, hogy egy idő után észrevétlenül a saját rendszergazdája lesz, akkor kisebb a gondunk vele, és mi is több időt tudunk új vásárlók felhajtására fordítani. Itt térül meg számunkra a többlet ráfordítás.

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 16. szombat - 21:35

    #60232

    Kedves mB!

    Szerintem is fontos az önkritika, várom is a bocsidat, annyi marhaságot írtál már eddig is….

    Van egy vicc, ami ide kívánkozik:
    – Mért nem szabad a parkban szexelni?
    – Mert mindenki belebeszél.. 🙂

    Neked semmiképpen sem kellene, mert még csak nem is értesz hozzá. Legalább is a felhozott példáid és a korábbi hozzászólásaid is erre mutatnak. Sajnos.

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 17. vasárnap - 12:20

    #60239

    Kedves mB!

    Először is bocsánatot kérek Tőled! Aludtam rá egy napot, és ma már másképpen látom a dolgot… Bevallom, elkapott a hév, mert (csak kifejezetten az ArchiCAD szempontjából, nem magam miatt éreztem úgy, mint akit a darázs csípett meg…) nagyon nem idevalónak és bántónak tartottam a bicikli és Mercedes példádat, jóllehet tudom, hogy a vitákban a felek egyre szélsőségesebb példák felhozásával próbálják meggyőzni a másikat, és így gyakorta oda nem illő dolgok kerülnek a vitába.

    Azt azért leszögezhetjük, hogy az ArchiCAD Mac-en történő installja után a kiegészítők betöltésébe került zavar nem jár életveszéllyel, ezért nem indokol olyan súlyú lépést, mint amit a példáidban említettél. 🙂 Továbbá Neked is be kellene látnod, hogy az általam már korábban leírtak szerint minden lehetséges lépést megtettünk, hogy orvosoljuk a problémát. De mivel ez csak egy szűk kört érint, ezért teljesen értelmetlen dolog lett volna dobra verni, no nem a mundér becsületének megvédése miatt. Egyszerüen csak azért, mert a szokványos supporton belül belterjesen kezelhető, közvetlen elérhetők azok a felhasználók, akiket érint. Számos esetben, amikor szükség volt rá, akkor azonnal nagydobra vertük a dolgot, mert a szoftver márcsak ilyen, hogy a leggondosabb tesztelés ellenére is maradnak benne hibák, egyes esetben nagyobb fajsúlyúak, bár az ArchiCAD esetében ez nem jellemző. Sajnos, Miklós esetében homokszem került a gépezetbe, mert nem tudtunk arról, hogy Mac-es lett. Mint írta, a Tibor és az Atus segítettek neki. Nem tudom, hogy miért nem hozzánk fordult a kérdésével, csak gyanítom, hogy először Mac hibára vagy annak használati hiányosságára gondoltak először, és mivel nem tőlünk származott a gép, ezért nem hozzánk fordultak, feltételezve talán, hogy be fogunk sértődni, és nem segítünk, vagy úgy gondolták, hogy eleve nem is zaklatnak minket vele. Azt nem tudom, hogy az Atus – aki egyébként felhasználónk, csak nem AC13-as – honnan tudott a prolémáról, de az is lehet, hogy ő mint öreg Macmotoros nem ebben, hanem csak a gép, hálózat, prifériák és egyéb installok tekintetében segített, de nem gondolom, hogy teher lett volna számára, amikor a Miklós erre megkérte, hasonlóan a Tibornak se okozhatott különösebb gondot, hiszen mi is szoktunk nem tőlünk vásárolt programokhoz segítséget nyújtani, szóval az egész ügy úgy vélem, túl lett lihegve a részemről is, de több hozzászólásban is.
    Szóval bocsi, egyébként én nem raccsoltam soha, de kopasz az vagyok, nagyon is, és régóta. 🙂

    Ui.: ami a potenciális ügyfelek megtartását illeti, hát igen, a Miklóst ezen a blogon keresztül min. 3 évre elbuktuk, mert még a múlt pénteken átigazolt a CLUB-bal a Tiborékhoz. Van ilyen, természetesen nagyon sajnáljuk, és elsősorban nem a pénz miatt, hanem mert annak kudarcával szembesültem, hogy ha a legjobb szándékkal is száll be egy vitába az ember, óhatatlanul megbánthatja a másikat, és olyan félreértések származhatnak belőle, ami az eredeti szándékával szemben homlokegyenesen ellenkezik! Mindenesetre Miklósnak felajánlottam, ha Pécsre megyek, szívesen meglátogatom, remélve, hogy az egymás melletti elbeszélés ellenére továbbra is normális kapcsolatban maradunk. Végig olvasva az eddigi hozzászólásokat, megállapítottam, hogy mindenkinek igaza, aki “belebeszélt” a felvetésekbe. Akinek nem volt, arra gyorsan reagált valaki, és ment tovább az élet. Lehetséges, hogy én még nem vettem fel a blogolás ritmusát, ezért tanulnom kell még, és így egyenlőre egy-egy hozzászólás előtt a hasonló félreértéseket megelőzendő, alszom előtte rá egyet. 🙂

  • Avatar

    ikon

    2010. január 18. hétfő - 20:01

    #60266

    Az tény, hogy ha idén sem lesz az AC-ban 3D fejlesztés (testmodellezés) és nem tesznek be egy leglább a rivális REVIT ben lévő Mentál Ray renderelő motort (vagy javított Lightworks-öt)….nem fogok feljebb lépni. A 12-es azonban nagyon jó. Péter becsülöm, hogy NÉVVEL vállalva beírtál. Sok hasznosat kaptam. Jómagam PirCAD nál vsásároltam. Szimpatikusak. Kész. Ennyi. Szerintem az árak…olyan kötöttek, hogy mindegy hol vásárlom…nem alku tárgya. Így kezelem.
    Sikeres fejlesztést a Graphinak !!!!!
    Ikon Von Cad

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 18. hétfő - 20:15

    #60267

    IKON-nak
    Nyugsi, legyen most elég annyi, hogy jó irányban halad a fejlesztés, igaz, hogy nem biztos, hogy úgy, ahogy gondolod…. 🙂

    Amikor elkezdtük a forgalmazást, (AC4.1) akkor nagy gond volt, hogy a metszetben a fal, a födém a rétegződésekkel együtt nagyon macerás csomópontot adott. Ennek kiváltására javasolt egy akkori munkatársam egy megoldást, melyet elvetett a GS. Ugyanakkor kijött az AC-5.0, benne modelmetszetet, a helyiségecsétet és varázspálcát kínálta, amivel a probléma egészen másképpen, de szellemesen megoldódott. Nos, akkor önkritikusan abbahagytuk, hogy később belemenjünk fejlesztési irányokba, és tanácsot adjunk… A GS hihetetlen szellemesen és könnyedén old meg olyan dolgokat, amikre más programoknál nehézkes és szokványos megoldások születnek….

  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 19. kedd - 00:45

    #60280
  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 19. kedd - 00:46

    #60281
  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 19. kedd - 00:48

    #60282
  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 19. kedd - 00:49

    #60283
  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 19. kedd - 00:50

    #60284
  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 19. kedd - 00:51

    #60285
  • Avatar

    Módis Péter/ MódiStudió Kft

    2010. január 19. kedd - 01:05

    #60286

    Kedves Mindenki!

    ígértem minta anyagot, amiből leszürhető, hogy miképpen supportáljuk a felhasználóinkat. A hírleveleket az AC9 változatnál kezdtük el azon céllal, hogy mire az AC10 verzió megjelenik, addig szokjanak hozzá a felhasználóink, és épüljön be a hírlevél használata és igénye a napi munkába, mert tudtuk, hogy az AC10 komoly változást hoz a gyakorlatban és nem lesz könnyű az átállás. Ez sikerült is, mert mikor megjelent az AC10, akkor az upgrade oktatás előtt kértük a résztvevőket, hogy az első négy AC10 hírlevelet nézzék át, hogy követni tudják az upgrade oktatást. A hírlevelek hetente jelentek meg, és nemcsak alap, hanem, sőt haladó ismereteket és trükköket tartalmaztak. Az AC12 megjelenése előtt szüntettük be a megjelentésüket, mert egyrészt betöltötte a szerepét amire szántuk, másrészt időközben elkészült az ArchiCAD OKTATÓ FILM DVD csomagunk. Az első kettő címzés az AC9, a második kettő az AC10, és a harmadik két címzés az AC11 verzióhoz készült hírleveleket tartalmazza. Az oktató filmről készült részletek a honlapunkon közvetlen elérhetők.

    A hírlevelek közöttvan egy, ami annak bizonysága, hogy amikor szükséges, akkor a mundérbecsület megvédésétől függetlenül széles körben felhívjuk a felhasználóink figyelmét, sőt útmutatást is adunk hozzá.

  • Avatar

    tanonc

    2010. január 20. szerda - 21:02

    #60337

    Copass, megkésve, de köszönöm a reakciót, magam is ettől tartottam. Akkor marad a több metszetből összeollózás. JÁJJ.

    (Bocsánat, ha ez pocskondiázás, de egy 3D cuccot mért nem vághatok fel szabadon?!?!?)

  • Avatar

    Cad_Man

    2010. március 3. szerda - 08:00

    #61264

    Ok. De azt nézem, hogy olyan kis korrekt, teljeskörű tájékoztatást nyújt, igazi 2010es elvárásoknak megfelelő honlap !! És ház akárhogyis az ott amúgy ingyenes. Persze, lehet a program fényévekre van a vezető CAD-ektől. Az autodesk nemsokára valami teljesen új program frissitést fog bevezetni. Szerintem az lesz, hogy az új verziót korábbi verziótól független egy árban -vagy közel egy árban- lehet majd megkapni vagy valami hasonló. Válság van. Szerintem mindenkinek elő kel hoznia valami új / olcsó / megfizethető dolgot. Pl a legtöbb építész a legújabb AC13-at egy 50 Ft-os DVD-m frissíti. :). Azaz amíg a szoftverrendőrség nem nagyon izgul rá a valóban drága-munkaeszköz ellenőrzésekre, addig egyre inkább feketén fogják használni ezen programokat. Az egyiknek építésznek benne van az árképzésében a kőkemény uppgrade a másiknak az 50 Ftos Dvd. Biztos fog ez a Graphinál is változni, hiszen szerintem rengetegen mondhatták le az uppgrade-kat, ami a forgalmazóknak se annyira jó. Nincs az a marketing, amivel a válságban lévő építészeket rá lehetne venni egy olyan plussz kiadásra, ami nem visz előre. (7 db újdonság miatt pláne). De hiszek az AC14-ben. De ha a Revit is hozza az újdonságokat (ami már most is elmebeteg ) akkor még arra is képes leszek, hogy váltsak. :). De meggyőzhető vagyok. 🙂

  • Avatar

    ismeretlen okostojás

    2011. április 18. hétfő - 12:21

    #79843

    Sziasztok!

    Látom már rég volt itt hozzászólás, de olvasgatva van pár gondolat, amit hozzáfűznék.

    1. Szeretem és használom az ArciCad-et. Próbálkoztam mással, de végül maradtam a jól bevált programnál. 🙂

    2. Régebben az AC külsős tesztelő csapat tagja voltam [ma már nem hívnak, vagy már nem tartják ezt fontosnak ;)], és sok a felhasználói oldalról fontosnak tartott problémát osztottunk meg a fejlesztőkkel. Ilyen volt ez a verzióváltás történet is. Nekem személy szerint nincs bajom az évenkénti váltással. Pontosabban nem lenne, ha…
    2a. Az új verziók szépen lekezelnék a régebbi könyvtári elemeket, legalább úgy, hogy látható legyen. Mondjuk már az elég lenne, ha az ajtók, ablakok megjelennének,de persze jobb lenne, ha a bútorok..stb. is.
    2b. A régebbi állományok megnyithatóak lennének az újabb verziókkal.

    Nekem ez a két dolog zavaró, hiszen akár 10éves (6.5ös) terveket is meg kell nyitnom, de most inkább a másodikról írnék bővebben.
    A felvetett problémára jön Módis Péter (Nagy Jenő által összeállított anyagban) válasza, hogy tartsunk a gépünkünk minden ArchiCadből egyet… Azért ez nonszensz!! Ha ezt Pistike javasolja, megértem, de egy forgalmazó, szerintem, ilyet ne írjon le!. 😉

    Nevetségesnek tartom, hogy arra fogták a fejlesztől a régebbi fájlok megnyitásának problémáját,hogy nagy a különbség a régi és az új verziók között, és ezt nem lehet megcsinálni!! NEM??? És amikor én megnyitom 8.1ben, elmentem, majd megnyitom 11…12..13..14-ben?? Ez működik??? Na, akkor hajrá, bele kell rakni a legújabb ACbe egy olyan importáló részt, ami “leszimulálja” ezt a megnyitom, elmentem, újramegnyitom, újraelmentem és megnyitom munkafázist… mondjuk egy gombnyomásra, a háttérben, úgy, hogy észre sem veszem. (ez akár egy külön program is lehetne)

    Ezt mi a 11-12 váltásnál javasoltuk, de ez a fejlesztés még a mai napig nem történt meg. 🙁 Mit nyerne a felhasználó!?!?
    1. Nem kéne több száz megabájtnyi tárhelyet elpocsékolni feleslegesen (tudom, ma már gigabájtokban, lassan terabájtokban számolunk, de akkor is).
    2. Elég sok időt, mire megnyílik 2-3 ACben a fájl.
    3. Igencsak SOK időt, mikor új gépet, vagy újrahúzott gépre kell felinstallálni a programot… azért egy program sokkal gyorsabban felmegy, mint 4-5 program. Még akkor is, ha ezeket a régebbi változatokat letölthetem és csak fel kell másolni a gépre!

    Szerintem egy ilyen fejlesztés már önmagában elég nagy marketing értékkel bírna!

    Üdvözlettel:
    Ismeretlen Okostojás 😉

    ui.: ha ez a fejlesztés már létezik a prgramban(14ben még nem találtam), vagy egy külön programban, akkor az a bajom, hogy hozzám nem jutott el! 😉

  • Lemondtam az ArchiCAD frissítését

    2014. január 19. vasárnap - 11:00

    #87346

    […] szoftvere mellett és aki eddig cca. háromszor megvette a programukat a frissítések által. Pont 4 éve már írtam […]

TECH
Az ArchiCAD 17 nem megy a legújabb Mac OS X 10.11 alatt

2010 legelején tértem át a Macintosh-ra, az akkori operációs rendszer  a Mac OS X 10.5 (Leopard)  volt, azóta évente újabb és újabb változatok jöttek ki és mivel szeretem, ha a gépem frissítve van, így pár napja feltettem a nemrég kijött 10.11-et, az El Capitan kódnevű változatot. Nem mintha valami eget verő újdonságok lettek volna benne, de […]

Az ArchiCAD 17 nem megy a legújabb Mac OS X 10.11 alatt
2015. november 6. péntek
TECH
GDL | BIMobject®

bimobject néven indult a tavalyi év során egy olyan oldal, ahonnan ArchiCAD Revit, SketchUP és AutoCAD tárgyakat (új nevén BIM objektumokat) tudunk ingyen letölteni, jellemzően gyártóspecifikus összeállításokból. Saját beépülő alkalmazásként egy önálló eszköz palettaként megjelenik az ArchiCAD és a többi alkalmazás munkafelületén, így a CAD tervezés közben közvetlenül érhetőek el tárgyak, amiket azonnal be is […]

GDL | BIMobject®
2014. április 2. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább