Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar
Koós Miklós
2010. június 29. kedd

2010 EKF | Kinek épült ez a kerékpárút?


Eredetileg 3 külön témáról szerettem volna írni, de aztán összekapcsoltam őket, mert a valóságban is összefüggenek. Az EKF egyik és talán az egyetlen igazán fontos nagyberuházása a Zsolnay negyed kialakítása. A koncerttermen kívül ez kapcsolódik leginkább az EKF koncepcióhoz, izgalmas program, sokszínű a megvalósítás lehetősége. Mondanom sem kell, 2010-ben SEMMI SEM LESZ BELŐLE!. A belvárosból kivezető Király utcáról még tavaly írtam, megemlítve azt a dilettáns megvalósítást (pontosabban tervezést), amivel az egy forgalmi sávos utcát sikerült úgy kialakítani, hogy nem vették figyelembe sem a majdani parkolást sem a kapualjakba való ráfordulást. Valakik úgy vélhették, hogy a behajtásnak ez a szakszerű módja. Hát nem ez. Azóta annyi történt, hogy a kivitelező UTÓLAG lefürészelte a sarkokat, de ettől még persze megmaradt felnigyilkosnak.

Nos a Király utca egy most kialakított körfogalomba torkollik, majd folytatódik a Felsővámház utcában, ami elvezet a Zsolnay negyedhez illetve az azzal szemben található Zsolnay Mauzóleumhoz.

Szót ejtünk a körforgalomról a Felsővámház utcáról és a Mauzóleumról is. A könnyebb tájékozódás miatt itt egy térkép is hozzá.

Kerékpár út a semmibe nagyobb térképen való megjelenítése

Az előzményekről annyi, hogy tavaly év végén álltak neki egy időben a Felsővámház utca felújításával

A körforgalom cca. 4 hónap alatt elkészült, de csak a múlt héten adták át (vélhetően pénzügyi elszámolási viták miatt). A keleti városrész igen fontos csomópontja ez, az átadás elhúzódása miatt két buszjárat cca. 6 hónapja nem tud az eredeti útvonalán járni, de az autósok sem. Bár a körforgalom kialakítása olyan, hogy sokan kétségeiknek adtak hangot, miszerint ott egy csuklós autóbusz meg tud fordulni, leellenőrizték és megfelel az előírásoknak.

(a fotók a hetekig húzódó végleges átadás előtt készültek)

Kerékpárút a Felsővámház utcában

a Felsővámház utcát hozzávetőleg 1,5 éve újították fel, akkor kapott új aszfaltborítást. Az ott lakóknak végig kellett nézni, hogy pontosan 4 szer kellett a csatornafedlapokat felbontani, újrabetonozni és a környékét leaszfaltozni, mert harmadszorra sem sikerült, akkorát dobtak a keréken. Egyszerűen senki sem akarta elhinni, hogy ilyen van, pedig van.

Szóval 1 év után fogták és szétszedték az egész utcát egyszerre a teljes hosszban és szélességben, majd hónapokig nem folyt érdemi munkavégzés, hátrahagyva egy járhatatlan, kátyus, gödrökkel teli utcát, az autóbuszokat pedig leterelték a 6-os útra. A Felsővámház utcában lévő boltok gyakorlatilag megközelíthetetlenné váltak.

A felújítás faltól falig terjedt, vagyis nemcsak az útpályát, hanem a járdákat, szegélyeket és a zöld sávokat is érintette a felújítás. Már az elején gyanús volt, hogy az északi oldalon miért készül egymás mellett 2 járda, amire aztán rájöttünk, hogy az egyik bizonyára kerékpárút lesz. Egyetlen érthetetlen dolog merült csak fel, mivel a közelben nincsen sehol sem kerékpár út, ez honnan hová fog vezetni?

Információk szerint pályáztak egy kerékpárútra, megnyerték, ergo be kell építeni, különben ugrik a pénz. Magyarázat lehet pl. a kerékpár út végénél kezdődő Major utca, amit többek között azért újíthattak fel, mert ez vezethetne el a majdani Zsolnay Kulturális negyedbe. A faltól fali térkövezése erre enged következtetni, vagyis itt elsősorban gyalogos közlekedés (és kerékpár) várható. Ha valóban ez a magyarázat, akkor érthetővé válik egy másik furcsaság is.

Tovább csinosítja a már így is elég cifra történetet, hogy ameddig tart a kerékpárút, addig minden térkövezve van (járda, kerékpárút, behajtók), ahol ennek vége, onnantól egészen a Zsolnay gyárig már csak sima aszfalt jutott az utca nagyobbik felének. Ha viszont a Major utcát szánták a Zsolnay megközelítésére, akkor érthető, hogy a térkövezés a Felsővámház utcáról lefordul a Major utcába.

A kerékpárútnak köszönhetően viszont már most látszik, hogy a parkoló autók mellett két szemben közlekedő autóbusz csak nehézkesen tud majd elmenni. Eddig ez itt nem volt gond. Továbbá megszűnt jó pár parkoló is, amit aztán lakossági tiltakozásra bővíteni kényszerültek (új eljárás, új tervek, új engedélyek, új határidők).

Mindezt még az is tetézi, hogy megfeledkeztek arról is, hogy a tervezett, mi több már megépített kerékpárúton lámpaoszlopok és elektromos kapcsolódobozok találhatóak. Szóval maximális gratula az előrelátásért. Az oszlopok áthelyezése ugyanis egy külön procedúra és persze tetemes költség is. A vélhetően a tenderkiíró hibáját utólag lehet persze korrigálni, de ez nem csak áttervezéssel hanem hosszadalmas közmű és hatósági egyeztetéssel is jár, ami adott esetben hónapokat is jelenthet. Aki tervezett már utcai közművet az tudja, hogy számtalan helyen kell hozzá beszerezni engedélyt és ebben sajnos számos közmű egyáltalán nem partner, akár EKF, akár magán építtetőről van szó.

Itt kezdődik a kerékpárút, mindjárt egy oszloppal és egy dobozzal….

A hozzáértés magasiskolája, hogy az utcakereszteződésben elfejtettek le és felhajtót tervezni, nyilván azt gondolták, ott majd mindenki leszáll a bringájáról

Hogyan jöhet össze ennyi dilettantizmus egy helyre????????

Írhatnám, hogy mit fog gondolni az erre járó turista, ha a Zsolnay negyedbe igyekszik, de ezzel sajnos most nem kell foglalkozni, mert semmilyen turista nem fog hosszú-hosszú ideig a negyedbe vágyakozni, lévén ott éppen földmunkagépek járkálnak és csak a naivak gondolják úgy hogy az EKF végéig itt bármit is átadnának. De azt sem hiszem, hogy jövő év közepe előtt átadnák az egészet. KIZÁRT.

A magyar útépítés e “gyönyörűséges” mintapéldányával foglalkozik 2 további cikk is:
Kerékváros : Épül a Felsővámház utcai “kerékpárút”
Barkácsoland: Európa ÉpítésKulturális Fővárosa

A Zsolnay Mauzóleum kerítése

Talán ez az egyetlen olyan része a mai sétának, amiről jót lehet mondani, leszámítva azt az apróságot, hogy decemberben, hóesésben műanyag fóliasátrak alatt végezték a kerítés alapjának a betonozását, majd utána hetek, sőt volt hogy hónapok is kimaradtak érdemi munkavégzés nélkül.

A folytatáshoz kattintson a 2-es számra

Hozzászólások (15): megnézem

  • Avatar

    Bujnóczki András

    2010. június 29. kedd - 07:27

    #72568

    Igy van ez Miskolcon is.Csak ott anyi külömbséggel,hogy nem is épitenek kerékpárútat,hanem a város egyes szakaszain ahol egy kicsit szélesebb a járda festenek es SÁRGA CSIKOT A KÖZEPÉBE és Fedor Vili a KÖZGYÜLÉSEN veri a mellét,hogy Miskolc hány km. kerékpárutat épitett.Ezek a sárga csikok is csak az egyik utcsatlakozástól a következöig tart ,mert ott már olya keskeny a járda,hogy még a sárga csik sem fér el.ÉS ITT VÉGE A BIZIKLIZÉSNEK-VÉGÁLLOMÁS!!!
    Na persze ennek a HATALMAS BERUHÁZÁSNAK A KIVITELEZÉSÉRE PÁLYÁZATOT KELLETT KIIRNI ÉS SZAKBIZOTSÁG JÓPÉNZÉRT KIÉRTÉKELTE ,hogy ki képes egy pár száz méter SÁRGA CSIK FESTÉSÉRE.Csak az a szomorú ebben,hogy a LOVÉ ELFOGYOTT,DE BICIKLIZNI NINCS HOL.De majd a PIHENTAGYUAK biztosan megoldják,hogy a VÁROSHÁZ TÉRTŐL -FERDEVASUTTAL–a romokban heverő KLÁTÓHOZ BICIKLIVEL ELLEHESSEN JUTNI.Már biztos megvan hozzá a PÁLYÁZATI NYERTES IS.Mert Miskolc olyan város ahová most a legfontosabb a ” FERDEVASÚT”!!!De a FÜRDÖT 20-25 éve nem képesek felujitani!!!A strandok nem üzemelnek,HÓL a FÜRDÖK VÖLGYE BERUHÁZÁS???

  • Avatar

    Éva

    2010. június 29. kedd - 10:16

    #72572

    Kedves Miklós!
    Igazán irigylem, hogy ilyen higgadt tud lenni! Én amolyan szemlélődő műkedvelő vagyok de mélységesen felháborít ez a pazarlás és a sok ostoba döntés!
    Remélem nem veszi tolakodásnak, de megérné utánakérdezni, hogy a nagy kínok árán elkészült városunkat tényleg szétbontják-e majd a villamospályák kialakítása miatt. Lehet ilyesmit hallani, hogy tanulmány sok-sok milliókért, és, hogy már most tudják mennyibe kerül(ne).
    Gratula a megújult oldalhoz, nekem bejön!
    Üdvözlettel: Éva

  • Avatar

    aa

    2010. június 29. kedd - 11:04

    #72573

    Tipikusan olyan hely, ahol a nyitott kerékpársáv az alkalmas megoldás. A parkolósáv elfér a villanyoszlopok között, így parkolóhely is több maradna. Mindenki jól járna, de úgy kevesebbet lehetne zsebretenni.
    A kerékpársáv ráadásul biztonságosabb, mivel lakott területen a balesetek nem a hátulról gázolásból adódnak, hanem azért, mert a kanyarodó gépjármű figyelmetlensgből nem adja meg az elsőbbséget a kerékpárosnak.
    A kőfaltól 1 m-re lévő kerékpárút meg teljesen életveszélyes, a gépjárművek és a kerékpárosok nem észlelik egymást. Börtön járna annak, aki ilyet tervez és megvalósít!

    4 hónapig lezárva tartani egy fontos csomópontot meg felveti a hanyag kezelés esetét.

  • Avatar

    Trizsi

    2010. június 29. kedd - 11:41

    #72574

    Ma reggel rám dudáltak, mert nem ezen a kerékpárúton hajtottam, hanem mellette. Viszont nem kezdődik és nem végződik sehol, több centi homok fedi néhol, és néhol olyan magasan hagyták a padkát, hogy sokáig azt hittem, csak egy széles járda.

  • #72575

    […] This post was mentioned on Twitter by Koós Miklós, i love pécs. i love pécs said: 2010 EKF | Kinek épült ez a kerékpárút? https://goo.gl/fb/iVK10 […]

  • Avatar

    Picpic

    2010. június 29. kedd - 12:56

    #72576

    🙂
    Nem tudom mi itt a gond?
    A kerékpárút közepén az oszlopok, dobozok: ezek választják el a két kerékpáros sávot!
    Hogy nincs lehajtó a kerékpárútról? Magyar kerékpáros már megtanult patkázni…. ja kérem nem versenybrinyesszel kell magyar városban közlekedni, hanem “montenbájkal”! 🙂 Már csak a kátyúk miatt is! 😉
    Az a bácsika meg nagyon rendes, minden reggel és délután ott ütlegeli a köveket, már köszönőviszonyba vagyunk! 🙂
    “egy pécsi bringás”

  • Avatar

    Beela

    2010. június 29. kedd - 14:07

    #72578

    Nem is beszelve a jarda es a ‘biciklis ut’ szintbeni elvalasztasarol. Hiaba nem padkas kiaalakitasu a szintkulonbseg, igy is esnek majd orbitalisat es dorzsolik vegig az arcborukkel a homlokzatot neha neha azok akik felmereszkednek az akadalypalyara. Nagyon konnyu elnezni egy ilyen enyhe szintkulonbseget, foleg szurkuletben, aztan ha kis szogben megy ra a bicajos, ugy hogy nem keszul ra akkor szep kormanytancot jarhat mire korrigalja a varatlan hatast.
    Es mikor megy mar el bicajozni legalabb egy kerekparuttervezo. Ha az osszes buktatot nem is tapasztalna, legalabb azt eszrevenne az elso szazmeterek utan, hogy kovekbol osszerakott uton nem jo bicajozni! Vagy legalabb nezzen kulfoldi kepeket mielott elkezdi a tervezest. Jot atvenni nem szegyen, kreativan benazni igen. Kepeken valoszinu kizarolag aszfalt vagy olyan jellegu egybefuggo felulet fog latni a bicajosutakon!! Nem veletlenul.
    Az a legszebb itthon mikor sima aszfalt jarda melle raknak terburkolatbol kirakott kerekparutat. Agyrem. Ezeknek kifordult az agyuk? De akkor nagyon ugymaradt. Mar a 90-es evekben, mikor kezdtek komolyabban venni a kerekparugyet, mar akkor furcsalltam miert kell terburkolatot hasznalni pont kerekparutra, de gondoltam tanulopenz, majd rajonnek idovel. Erre nem.
    Vegyunk mar ezeknek a tervezoknek valami kis tervezoi segedletet, hogy tudjak hogyan kell csinalni.

  • Avatar

    adamb

    2010. június 29. kedd - 15:55

    #72579

    Az, hogy dilettáns, értelmetlen, az egy dolog. De hogy néz már ki! Trehány gányolás az egész.

  • Avatar

    aletta

    2010. június 29. kedd - 21:18

    #72581

    Ez a csatornafedő többszöri megismétlése annyira nagyar, hogy azt hiszem beteszem majd abba a bejegyzésbe, ami a Klein Kinga blogján megjelent felhíváshoz készül, vagyis hogy mutassa meg minden blogger, mit jelent nekünk Budapest.
    Egyébként meg irigyelek mindenkit, akinek a háza előtt addig bontogatják fel a csatornafedőket, amíg az el nem látja a funkcióját, mi előttünk ugyanis nem sikerült vízszintes aszfaltutat létrehozni (kb 10 cm lejtés 5 m-en), és a csatornafedők természetesen a magaspontokon vannak. Ja, hogy a mi házunkat emiatt 2x öntötte már el az árvíz és a tűzoltókkal napi kapcsolatban vagyunk, továbbá milliókat költünk vízelvezetésre (és a környékünkön mindenki), az itt kérem senkit sem érdekel. Itt nem bontogatnak csatornafedőket. Gondolom kínos lenne beismerni, hogy hibáztak, így azt kereszteződésben leszakadt fél pályát érintő összefolyó rácsot sem javították meg 3/4 éve, amit a napi többszáz autó és munkagép kerülget, hátha a másik fele is beszakad végre.

  • Avatar

    Szabóbácsi

    2010. július 14. szerda - 16:23

    #72715

    Kicsit más. Szegény ország vagyunk. Nagy a munkanélküliésg, gyenge hatékonyságú a gazdaság, termelés. Emellett folyamatosan látom a köztereken a pazarló, nagyon kis hasznosságú kiadásokat. Kezdve a legnagyobbtól, a metrótól, de a Bp belvárosi luxus őrjöngések és külsőbb kerületi évszakonkénti teljes változtatgatások egy olajsejk országot sejtetnek. Ettől kinyílik a bicska a zsebemben. Ez óriási pénz amit végülis a mindössze kétmillió adófizető torkán nyomnak le.
    Ilyen helyzetben lehetne szerényebben, gazdaságosan, csak akkor nem jutna prémiumkocsikra, prémiumvillákra és egyéb extrákra.

  • 2010 EKF | Zsolnay Mauzóleum bejárás

    2010. július 26. hétfő - 00:02

    #72865

    […] A Mauzóleum kerítésének helyreállításáról nem is olyan régen írtunk itt a koos.hu-n […]

  • Avatar

    Jesu

    2010. augusztus 9. hétfő - 11:10

    #73047

    Nem lehetne létrehozni egy civil kezdeményezést, ami elérné azt, hogy mindazon emberek, akiknek ebbe a bilibe belelóg a keze meg legyenek hurcolva, a nevük szégyentáblára kerüljön, ha már annak minimális az esélye, hogy bárki felelősségre legyen vonva a herdálásért, LOPÁSÉRT?

    A térkő beszállító teljes vezetését le lehetne csukni, az összes politikussal és a fővállalkozóval együtt! 40%-os visszaosztásról és ennek megfelelő túlárazásról szólnak a pletykák!!!
    Emberek, senkit sem érdekel hogy LOPNAK???

  • Avatar

    kerekes75

    2010. november 9. kedd - 18:01

    #77129

    A dupla járda kerékpárút táblája körülbelül egy napig volt kint, valószínűleg szégyenükben inkább leszedték. Amúgy még olyan értelemben is befejezetlen, hogy némely fa környékén és néhol a házak tövében is hiányos… A Felsővámház és Vadász utca kereszteződése sincs még kész. Viszont felelősök és következmények azok vannak: az EKF beruházási főnökére rábízták a város jövőbeli beruházásait is – igazgatói pozícióban…

  • Avatar

    kerekes775

    2010. november 9. kedd - 18:10

    #77131

    Ide egyébként tényleg kerékpársáv kellett volna.

KREATÍV
Zsolnay Fényfesztivál Pécs 2018

Tegnap kezdődött és 4 estén/éjszakán át folytatódik a Pécsi Zsolnay Fényfesztivál. A fél belvárost világítják be statikus és animált fotókkal, fényekkel. Ezek mellett számtalan egyéb program (zene, tánc, kézművesség, performansz…) is lesz ezen a hétvégén. Külön gondoltak a gyerekekre, nekik külön programokat szerveznek. A dolog természetéből adódóan az attrakciók este 21:00-kor kezdődnek, a fő attrakció, […]

Zsolnay Fényfesztivál Pécs 2018
2018. június 29. péntek
HÁZ-TERV
Tiszafüred | Tisza-tavi kerékpáros centrum

“Funkcióját tekintve mindenképpen előzmények nélküli az épület az országban: biciklis benzinkút, ahol utazás közben fel lehet tankolni – evés, ivás, energiatöltés azaz pihenés. Másrészt intermodális csomópont: átszállás autóról vagy buszról esetleg vonatról kerékpárra és vissza. “ írja Ferdinánd Árpád, az épület tervezője az építészfórumos ismertetőjében. Visszatérő vendégek vagyunk a Tisza-tavon, egyre jobban kedveljük ezt az eleddig kevésbé […]

Tiszafüred | Tisza-tavi kerékpáros centrum
2017. augusztus 20. vasárnap

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább