Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar
Koós Miklós
2018. december 6. csütörtök

Önéletrajz helyett 1. | Sopron, kisgyerekkor

Önéletrajz írásába kezdtem. No nem azért, mert annyira izgalmas volt az életem, hanem mert most így visszagondolva a gyerekkorra, sok olyan hatás/inspiráció ért, ami erre a pályára terelt. Ez azt is jelenti, hogy csak az első 19 évet érintem. Önéletrajz következik – több részletben – sok építészeti vonatkozással.

Igen fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyon jó gyerekkorom volt. Szeretet, nyugalom és biztonság vett körül. Mostani szemmel már-már irigylésre méltó. Az ötvenes évek második fele persze nem a jólétről szólt. A többség nagyjából hasonló életszínvonalon élt, voltak ugyan különbségek, de nem voltak kirívóak. Ha tömören akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy szerénység volt és takarékosság.

Gyerekként nyilvánvalóan nem érintett a politika és mivel nem igazán volt kitekintésünk a “világra”, természetesnek fogadtuk el, hogy így élünk és ez a sorsunk. Ausztria közelsége miatt néztük az osztrák TV adókat, de nem a közéleti adásokat, leginkább a nálunk ismeretlen filmeket és sorozatokat. Az osztrák határ igen közel volt, mégis úgy éreztük elérhetetlen és leküzdhetetlen a távolság. Mai szemmel nézve a nyugati határszél egészen különleges státuszban volt. Sopron körül határsáv volt, ami azt jelentette, hogy apám bp-i bátyja is csak meghívólevéllel látogathatta meg a testvérét. Akinek ilyenje nem volt, azt az országúton, a Kópháza előtti ellenőrző pontnál nem is engedték tovább, ha vonaton jött, leszállították a civil ruhás határőrök.

Ennek ellenére nem érzékeltem a környezetemben, hogy bárki is lázadt volna, hogy jobban is élhetnénk( persze ebben közrejátszott az is, hogy gyerekként mindezeket azért másképpen éltem meg). Visszagondolva sokkal kevesebb volt a frusztráció és az elégedetlenség.

Sopronban 3 generáció élt együtt egy fedél alatt. Szüleimmel és bátyámmal velünk éltek az anyai nagyszüleim és egy rövid ideig apám édesanyja is. Azon túl, hogy ez az együttélés eléggé általános volt akkor, ennek főleg kényszerű, praktikus okai voltak. Egy háztartást kellett fenntartani, a családi munkamegosztásban a generációknak megvoltak a maguk feladatai. A szüleim nyilván dolgoztak, a nagymamám főzőtt (gyúrta a tésztát…) és engem nevelt, a nagypapa tüzelőt hordott fel a szobákba, fűtött, bevásárolt és a kertben foglaltoskodott, méhészkedett. Mi gyerekek meg persze suliba jártunk. Otthon ebédeltem és csak az egyetemen ismerkedtem meg azzal a fogalommal, hogy menza.

A temetőben van már egy Koós Miklós sírfelirat. Ő 1950-ben született és egy akkor nem gyógyítható gyerekbetegségben hunyt el féléves korában. Amikor pár évvel később én megszülettem, az pont Miklós napra esett, amit a szüleim égi jelnek tekinthettek és így lettem én is Miklós. Mondanom sem kell, hogy gyerekkoromban szándékos kiszúrásnak tartottam, hogy egybeesett a Mikulás a név- és a születésnapommal.

Élet a Madách utcában – gyerekként

Az utcában élő gyerekek nagy része kb. egy korosztály volt, azok közül is 4-6-an tartoztunk egy társaságba. Együtt voltunk szinte mindig, vagy kinn az utcán vagy valamelyikünk lakásában. Ha megvolt a másnapi házifeladat, akkor mehettünk ki, nyáron sötétedésig. Télen volt, hogy délelőtt voltunk együtt, mert valamilyen szénkorlátozás miatt délután jártunk suliba. Az utca végi emeletes ház volt talán a legnagyobb, de mindenesetre a legizgalmasabb számunkra. Részben a szobákban található nehéz bútorok és szintén neház és sötét drapériák miatt. Gyönyörű bútoraik voltak, látszott, hogy valamikor ez egy igazi polgári lakás lehetett. A falakon megsötétedett olajfestményekkel, gobelinekkel, mi több fegyverekkel, párbajpisztolyokkal az ajtók felett. De az igazi azonban a kert volt. Mint sarokháznak a 3 oldalán volt kert, gyerekszemmel hatalmas, tele hatalmas gyümölcsfákkal, végeláthatatlan buxus sövényekkel, amikben kiválóan lehetet bújócskázni, játszani. Egy gyerek számára kimeríthetetlen forrás volt a játékhoz.

 

***

 

A Madách utca páratlan oldalán főleg családi házak álltak, közöttük pár korai modern stílusú villa is, amik mai szemmel is figyelemre méltóak.

Róth Gyula háza. Róth Gyula Kossuth dijas egyetemi tanár volt, aki többek között sokat tett azért, hogy Trianon után az erdészeti egyetem Selmecbányáról Sopronba kerülhessen. Az ő nevét viseli a soproni erdészeti szakközépiskola.

***

Tárczy Hornoch Antal akadémikus háza. az MTA soproni Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézetének alapítója. Többek között a nevéhez fűződik a soproni földmérőmérnök- (1949) és uo. a geofizikus-mérnök-képzés megszervezése (1951). Ebben a házban lakott Szádeczky-Kardoss Elemér professzor családja is.

***

Lámfalussy Sándor historizáló háza.Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara az ő nevét vette fel. Ez ugyan már nem közvetlenül a Madách utcában található, hanem az utca végén található Szent Imre (gyerekkorunkban Dimitrov) téren.

 

***

 

Igazából a soproni Madách utca – ahol mi is laktunk – különlegességét az adta, hogy a házak jelentős része lényegében sorház volt. Valamikor a 20-as évek végén építtette a Boór cég (dr. Kubinszky Mihály építész kutatásai alapján). A páros oldalon végig zártsorú beépítéssel, jobbára családi házak voltak, de volt pár többlakásos, emeletes ház is.

Persze ezt a sorház dolgot gyerekként inkább csak úgy éltem meg, hogy jópáran teljesen egyforma házakban laktunk, legfeljebb az utcai homlokzati diszítés volt más. Jellemző volt a kiugró zárterkély, a kicsi előkert és a nem túl mély hátsókert. Az előszobából nyílt egy külön WC és a közlekedő. A közlekedő mellett egy vele párhuzamos egykarú műkőlépcső, ami az emeletre vezetett. Lent volt 2 szoba és a konyha. A hátsókertbe és a pincébe a konyhán keresztül lehetett kijutni. Kamra nem volt, de volt a konyhában egy üveges kamraszekrény, illetve a konyhából nyíló pincelépcső felső lépcsőfokai voltak telepakolva különféle élelmiszerekkel.

A pince nagyobb részén brikettet és fűrészport tároltunk. Ez utóbbi a konyhában lévő sparhelt mellett lévő lemezes dobkányha tűzelőanyaga volt. Gyakorlatilg addig adott meleget, amíg égett. A szobákban – lent és fent is – vaskályhák voltak, a fűtés, beleértve a kihamuzást is, egész napos elfoglaltság volt.

Az emeleten volt 2 szoba. Az egyik az utca felé, a másik a hátsókert felé nyílt. Volt ezek kívül egy fapadlós, ablakos helyiség is, amit mi tárolónak használtunk (lehet, hogy korábban pl. cselédszoba volt). A folyosó utca felöli felét egy fürdőszoba foglalta el, aminek meg volt emelve a padlója, két lépcsőt kellett fellépni és ezen keresztül lehetett megközelíteni az utcai szobát is. A fürdőszobából lehetett felmenni a padlásra is, az elválasztást egy tömör vasajtó szolgálta. Nem kell nagy fantázia, hogy milyen lehetett a “fürdőszoba hővesztesége”, különösen, hogy egyrétegű ablak volt mindenütt. Gyerekkoromban persze nagyon élveztem a fürdőszoba jégvirágait, csodás alakzatok jöttek létre.

Apropó fürdőszoba. A házban lévő fürdőszoba utólagos átalakítás eredménye lehetett, mert emlékeim szerint akkor nem volt még általános a fürdőszoba, sok, általam ismert lakásban gyerekként is megállapíthattam, hogy utólag épültek meg. Sok lakásban csak egy falicsap volt és egy WC. Kicsi gyerekként még emlékszem, hogy időnként eljártunk a városi kádfürdőbe is, merthogy olyan is volt. Nem rituális, hanem fent taglalt hétköznapi szükségletből.

A már említett fürdőszobai határolófelületeknek hála télen meglehetősen hideg volt a fürdőszoba. Nem is volt mindennap fürdés, csak hétvégén, egyszer. Ilyenkor begyújtották a a fürdőszobakályhát (ami nem csak a helyiséget melegítette fel, hanem melegvizet is készített) és az egész család akkor fürdött le. Szinte ünnepi pillanat volt ez a család életében.

forrás: https://t.epuletgepeszetimuzeum.hu/content/gallery/220/078b.jpg

Még pályám elején ismét találkoztam ezzel a szerkentyűvel, akkor még árulták újonnan is (talán még most is, nem tudom). Ilyet terveztem a velemi nyaralóba.

A lővérünk

Az étkezés majdnem olyan fontos volt, mint manapság, csak azzal a különbséggel, hogy általános hiánygazdaság volt, szinte minden területen. Akinek módjában állt, maga termesztett meg sok mindent a kiskertjében. Nekünk is volt egy “lővérünk” a Károlymagaslati úton, a lakásunktól talán ha 10 percre volt. 400 nöl volt, a felén gyümölcsfákkal, a másik felén veteményessel. Fű jó ha 20-40 m2-en volt, merthogy ide nem azárt járt ki a család, hogy fűben feküdjön, BBQ partikat tartsunk, hanem hogy megtermeljük a krumpli kivételével szinte az összes zöldséget.

Ez viszont elég nagy munka volt. Apámék, amikor hazajöttek a munkából, mentek is a kertbe kapálni, ültetni, locsolni. Persze ezt sokszor én sem úsztam meg, hiszen valakinek húzni kellett a kútból a vizet a locsoláshoz, leszedni a gyümölcsöt a magasabb fákról, ásni, fákat kivágni… Úgy érzem gyerekoromban egy életre kikertészkedtem magamat.

Volt  a lővérünkben egy kis házikó, amiről sajnos már nem találok fotót, pedig igencsak figyelemreméltó volt. Gyerekként nagyon szerettem. Apróka volt, hiszen csak egy kis szobából és egy full üveges verandából állt, a tömör része pedig valódi fachwerkes volt, (pontosabban favázas téglafal). Akkortájt ezek a “svájci típusú faházak”nagyon népszerűek voltak Sopron szerte, de különösen a Lővérekben. 2010-ben egy disszertáció is megjelent ezekről a házakról érdemes beleolvasni, nagyon részletes, rengeteg példával, rajzzal, eredeti fotóval.

Bár volt benne két lószőr matracos ágy, de mindent elborítottak a kertműveléshez szükséges szerszámok, termények…stb. Nagy ritkán, ha olyan sokan jöttek hozzánk vendégségbe, hogy nem fértünk volna el otthon, akkor megengedték, hogy kinn aludhassak, ami egy kisgyereknek roppant izgalmas volt.

***

Sopron két világháború közötti építészete: itt és itt 

 

hamarosan folytatom

Hozzászólások (7): megnézem

  • Avatar

    kritizátor

    2018. december 6. csütörtök - 17:06

    #119081

    “a Kópháza előtti ellenőrző pontnál nem is engedték tovább, ha vonaton jött, leszállították a civil ruhás határőrök.”

    akik már Csornánál felszálltak a vonatra és zaklatták a fiatalokat (is) …

    /és még köztünk élnek, látom őket néha/

    Isten éltessen Miklós!

  • Avatar

    soproni

    2019. január 9. szerda - 21:02

    #119302

    soproniként jó volt olvasni ezt a visszatekintést

  • Avatar

    DomiG

    2019. január 15. kedd - 22:14

    #119346

    Volt a Szabad Európa Rádió kívánságműsorának (Délutáni randevú), egy időben olyan időszaka, mikor a kívánságokat sztorikkal, történetekkel kapcsolatosan teljesítette Cseke László (Ekecs Géza). Több alkalommal írtam neki és figyeltem izgatottan a képeslap föladást követő hétvégeken, hogy az eljutott-e Münchenbe (8000 München Postfach: 625) a lap, a sztorival, a kívánsággal és elhangzanak-e az áhított nyugati számok.

    Az egyik történet ez volt:
    Mostanság többször utaztam hétvégente a kis nyugati határmenti városkába ahol a szerelmem élt. A vonatra útközben fölszálltak rossz arcú hekusok (az adásban ez úgy hangzott el: detektívek, lásd: öncenzúra a RFE magyar szekciójában is), az egyik azt kérdezte az irataim tanulmányozása után: hová-hová és minek?
    mondtam:
    – A menyasszonyomhoz.
    mire a yard:
    – Nem akar maga fiatalember lelépni?
    erre én:
    – Az ember általában a felesége elől szokott lelépni, nem a menyasszonya elől.
    A yard egyetértőleg bólogatott, majd egy hét múlva a jelenet megismétlődött.

  • Avatar

    kritizátor

    2019. január 16. szerda - 09:55

    #119350

    Én azt nem értem, mivel a BM-ben nyilván tudták a a Szabad Európa címét (8000 München Postfach: 625), mért engedték ki a leveleket, képeslapokat (!!!), amikor “rosszindulatú, rendszerellenes” sztorik voltak benne.

  • Avatar

    Mági

    2019. január 16. szerda - 20:45

    #119356

    Nem soproniként is érdekes ezeket olvasni. Nemcsak ami speciálisan “Sopronhoz” kötött emlékezés miatt. Várom a folytatást:)

  • Avatar

    HERNESZ Csill

    2019. január 16. szerda - 23:29

    #119359

    Nagy élmény volt olvasni. És nagy szeretettel emlékszem édesanyádra, kedvenc Lili nénire. Halk szavú, kedves pedagógus volt, és nagyon kreatív.

  • Avatar

    Kühn Péter

    2019. január 31. csütörtök - 17:46

    #119436

    Érdekes, mert én pár utcával odébb töltöttem a gyerekkoromat,, csak két évtizeddel később : születéstől az általános iskola kezdetéig, akkor Bánfalvára költöztünk. Hunyadi u.13 , a ház ma is áll, régi , cca. az 1800-as évek végéről, nagypolgári ház. Nagymamámmal sokat sétáltunk mi is a környéken , a domboldali gyümölcsösökre én is emlékszem, több kisebb fachwerkes kunyhóra, ahogy írod. Jól beépült az a rész már.

HÁZ-TERV
Megnyílt a soproni Deák vendéglő

Soproniak és Sopront jól ismerők nagy örömére június elején ismét megnyitott a Deák téren a Deák vendéglő. Ifjúkorunk törzshelye a város legnagyobb és legnépszerűbb kerthelyiségével rendelkezett. Hosszú agónia után cca. 10 éve bezárt és Csipkerózsika álomba merült. Az elmúlt években elsétálva a gyönyörű kovácsoltvas kapuja előtt meglehetősen lehangoló látványt nyújtott a felhagyott kerthelyiség. Hosszú engedélyeztetési […]

Megnyílt a soproni Deák vendéglő
2011. szeptember 12. hétfő
HÁZ-TERV
Tervbemutató | Harrer cukrászat Sopronban

Levelet kaptam egy gimnáziumi osztálytársamtól, Báthory Tibortól, akivel az 5 évenkénti osztálytalálkozókat leszámítva, nem találkoztunk, pedig szakmabeli. Statikusként dolgozik Sopronban: Kedves Miklós! Ezúton értesítelek, hogy a Harrer Chocolat projektunkkal pályázatunk a Nemetschek CAD felhasználók 2011 évi nemzetközi versenyében. A világ minden tájáról 117 alkotás közül az “Ipari épületek” kategóriájában a 4 díjra jelölt munkáként ismerték […]

Tervbemutató | Harrer cukrászat Sopronban
2011. május 9. hétfő

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább