Regisztráció/Belépés

további cikkek

Avatar
Koós Miklós
2019. február 7. csütörtök

Fordulóponton az építészeti alkotások szerzői joga

“Kihirdetésre került az egyes törvényeknek az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok terveire vonatkozó szerzői jogi szabályozással összefüggő módosításáról szóló 2018. évi CXXXIV. törvény és az egyes kormányrendeleteknek az építészeti alkotásokra,

műszaki létesítményekre és azok terveire vonatkozó szerzői jogi szabályozással összefüggő módosításáról szóló 280/2018. (XII.21.) Korm. rendelet. A jogszabályokkal kapcsolatban tájékoztatásul közzé tesszük dr. Gáts Andrea L.L.M. ügyvéd, szabályozási szakjogász “Fordulóponton az építészeti alkotások szerzői joga” című első cikkét.” forrás MÉK

A MÉK honlapjáról már letölthető az a decemberi írás dr. Gáts Andreától, melyben megváltozott szerzői jogi törvény következményeit ismerteti. Ki kell hangsúlyozni, hogy

“… A most megjelenő szabályozás alapján ugyanis a jogutódlással megszűnt (vagyis jogutód által jelenleg is működtetett) állami vagy tanácsi tulajdonú tervezővállalatokban létrehozott építészeti- műszaki dokumentációkhoz és az azok alapján megvalósított épületekhez fűződő szerzői jog részét képező felhasználási jog, vagy vagyoni jog a nemzeti vagyon részeként az államot illeti meg, kivéve, ha egyértelműen igazolható, hogy az állam a jogutódnak azt kifejezetten átadta…”

Hozzászólások (0): megnézem

ÉPÍTÉSI JOG
Viszik a cikkeinket

Örömteli, hogy az utóbbi időben több helyen is találkoztam a cikkeimmel, aminek persze örülök, annak viszont nem, hogy nem olvassák el (a lap indulása óta fent lévő) copyright szöveget. Amíg csak egy-két bekezdést vesznek át és megadják a linket, addig rendben is van, de amikor úgy vesznek át teljes cikket, hogy arról nem is tudok, […]

Viszik a cikkeinket
2011. október 22. szombat
ÉPÍTÉSI JOG
Jobs és az átalakított Porsche

Mielőtt a cím miatt többen lehurrognának, tudom, hogy Steve Jobs (a gyengébbek kedvéért az Apple elnöke és teljhatalmú ura) Mercedes-szel jár, de most nem is az ő autójáról lesz szó. A mai bejegyzést kezdjünk egy hosszabb idézettel. A cikk a  https://iddqd.blog.hu blogon jelent meg. Amerikában nagyon jól fut a használt játékok piaca, a játékbolthálózatok szép […]

Jobs és az átalakított Porsche
2010. október 13. szerda

legfontosabb jogszabályok

minden (2019 márciusáig megjelent) fontos jogszabályt, amire szükség lehet, egy helyre gyűjtöttünk össze: Étv, OTÉK, Épkiv, 312/2012, 266/2013, CPR, OTSz, az energiatanúsításról, a bírságokról, az egyszerű bejelentésről, ... stb tovább